Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1877

10

Bár ezer ágyúival,1) fög rengeni tőle hegy és völgy És az erős talpkő a várnak alatta megindul,

Nem maga harez ijedelme Dohó, s védői Egernek.„

(I. É. 1—22. v.) Ily híven jellemezvék a kemény és mélyen motivált Ali; Bornemisza, a hatalmas szóló, a leleményes eszű, és férfias edzett testalkatú katona ; a tündérszerelem ura, Zoltai; a harczba szerelmes fiú, Pető. Helyén való, e remek leirást ragyogó gyöngyként ide iktatni:

„Itt legeiül jár ifjú Pető erdélyi pejével,

Melynek arany hímes takaró foglalja be hátát,

S a mint a dobogó földet gyors lába dagasztja,

Könnyű fejét bogiári alatt meghajtja kevélyen.

A gyermek pedig ül félszakra kerítve palástját,

Mely kék habjaival dúsan dagadoz le kerekded Vállairól. Gyöngyös csillag kapcsolja be mellén,

Széle szegett s lebegő két sarka virágos ezüsttel.

És ez alól tele teste tűnik, mint tiszta virágszál,

Gyöngy szemű szűk övvel választva derékon,

Csillagok és szép hold három sorú gombjai mellén,

S déli sugár czombján, legszebb égszinre lehintve.

Túri süveg koszorúzza fejét, rá tűzve fehéren Habzik az ékes toll, s rózsás arczokra vet árnyat, Melyeken a komoly elszánás nagy gondolatával Harczba vegyült szépség hős lelke vonásait írja „

(I. É. 373—388. v.) Hasonló remek ecsettel festvék a bús Oinár és a hervatag Ida, e két, magas tragikai alak. A hajoló Dalár gyermekded jellemét kitünően festi a költő következő verseiben, előre bocsátván a gondolati gyöngédségnek eme jellemző szavait:

„Ezt hogy látja Dalár, állván mellette Dobónak Szól, s ha szelíd ágán bimbó szólamlani tudna Hajnali nyiltában, az szólna csak ily kegyajakkal,

Tisztán és szerelem nélkül, mint szóla Dalár most: „ „„Bajnok atyám, te ki mindennél vagy erőre hatalmasb,

Nézd mely hősfi csapóiig zabolázott ménen Egerbe.

Öt ha nem ösmerném, s tudnám rokonodnak anyáról,

Azt vélném, hogy egét vállára kerítve leszállt a Csillagos esthajnal, s a késő napra hadakszik.

S nézzed atyám mi kevély; rövid üdvözlése hasonló *)

*) Egert.