Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-04-20 / 16. szám

Zempléni Népnjgitg A kalocsai apróság szabadlábra helyezte dl* Fazakas Pétert Ujhelyben követte el gaztetteit, mégis sikerült elérnie, hogy Kalocsán kerüljön népbiróság elé — A népfőügyészség eddig még nem intézkedett 2--------------------------------------­r Hirt adtunk az ősszel ar­ról, hogy dr Fazakas Péter volt sátoraljaújhelyi rendőr- kapitányt őrizetbe vették nép ellenes bQncselekményei miatt. Fazakas most szabad­lábra kerQlt. A baloldaliakat internál­tató, z8idóvagyont kiigénylő, kegyetlen rendőrtiszt ugyanis a zsidók deportálása idején Kiskunhalason a rendőrkapi­tányság vezetője volt. A ka­locsai népügyészség vádiratot adott ki ellene, mert a gettó­hoz tartozó szélső épületek ablakait bemeszeltette és a zsidó nőkön testi motozást végeztetett. Ezenkívül még három rendbeli Sátoraljaúj­helyen elkövetett bűnesetek ménnyel is megvádolták. Az itteni népOgyészség hiába irt át a kalocsai nép- Qgyészséghez, hogy az Ogy tárgyalását tegyék át Uj- helybe, mert itt legalább 60 tanú kíván vallomást tenni ellene, mig Kalocsán tanú alig akad, hiába kérte a népfőOgyészséget is, hogy utasítsa a kalocsai népflgyész- séget az iratok áthelyezésére, a tárgyalást mégis Kalocsán folytatták le, mert ott koráb­ban nyújtották be a vádiratot. Az eredmény az lett, hogy a március 19-én megtartott tárgyaláson csupán egy tér helő tanú, egy kiskunhalasi Ogyvéd jelent meg, a többi tanú mind a védelemé volt. A népbiróság a tárgyalást elnapolta és a védő indítvá­nyára a súlyos bűnökkel tér beit vádtottat azonnal sza badlábra helyezte Fazakas szererepe a partizánkitörés leverésében és egyéb bűncselekményei Pedig a sátoraljaújhelyi népügyészségnek 62 terhelő jegyzőkönyve van az itteni viselt dolgait illetően. Van­nak terhelő adatok arra vo natkozóan, hogy az 1944. március 22 i partizánkítörés nél ő vezényelte a rendőr séget és április 2 án előter­jesztést tett a vidéki főkapi tánynak, amelyben a rend őrség több tagját legfelsőbb kitüntetésre, az egész rend­őrséget pedig dicséretre ter­jesztette elő, mert „a kitörés leverésére a rendőrség érke­zett elsőnek segítségül és nélkülük a zendülés aligha, vagy csak sokkal nehezebben lett volna elfojtható\ Ezt irta szószerint felterjesztésében. Nemcsak a hős partizánok leverésében buzgőlkodott, ha nem az internáltak sorsának megnehezítésében is fő része volt. A garanyl, csörgői és ricset internálótáborok fel­ügyeletével volt megbízva. Oergely Ervin, az OMZsA megbízottja vallotta róla, hogy mindenáron arra törekedett, hogy a belügyminiszter által az internáltak részére tett engedményeket a táborpa­rancsnok ne tudja érvényesí­teni Mikor az OMZsA meg­bízásából eljárt, őt magát is le akarta tartóztatni Az in­ternálótábor orvosának uta­sítást adott, hogy a betege két ne utalja kórházba, a kórházban levőket pedig szál llttassa vissza. Ezt a vallo­mást Veres János a volt ga­ranyl internálótábor élelme- zője is megerősíti. Az inter­náltak rettegtek Fazakastól. Dr Lichtenstein Jenő sátor­aljaújhelyi ügyvéd szőlőjét kiigényelte és mikor dr Lichtenstein az igénybe­vevő határozat ellen panasz- szal élt, megfenyegette, hogy ót is és feleségét is internál­tatja. A szőlőt 1941-ben bir­tokba is vette és kényszeri- tette, az ügyvédet arra, hogy adás-vételi szerződést Írjon alá. A baloldaliakat üldözte. Mikor a németek bejöttek, internáltatta Toronyi Jánost, Bajzdth Pétert, Kun Józsefet, Begala Andort, Szenczi Já nőst és még többeket bal­oldali magatartásuk miatt. Dr Szentandrássy Pál árva­széki ülnököt feljelentette az akkori főispánnál és fegyel­mit kért ellene, mert dr Ker­tész Zoltán munkaszolgálatos mérnöknek közérdekből a munkaszolgálatból való haza­bocsátását kérte. Sirák János rádióját külföldi hírek hall gatása és baloldali magatar­tása miatt elkoboztatta. Dr Alexander Ödön ügyvé­det, Deutsch Henriket és feleségét és Amsei József rabbit 1942 ben internaltatta, mert a deportálás elől me­nekülő szlovákiai zsidóknak élelmet és szállást adtak. Dcutschnét és Amseit a tör­vényszék felmentette, az in­ternálásukat mégsem szün tette meg.' Ki járt közben Fazakas érdekében ? Ez csak egy része a bűn­cselekmények sorozatának, amik a 62 terhelő jegyző­könyvből kiderülnek. Igen befolyásos összeköttetései le­hetnek dr Fazakasnak, ha mégis sikerült elérnie, hogy ajjfelelősségrevonás ne Sátor­aljaújhelyen, hanem Kalocsán történjék. így történhetett meg, hogy az első tárgya­láson szabadlábra helyezték és most a nyugati végekre iette át székhelyét. Sopron­ban, vagy Szombathelyen tartózkodik, közel a határhoz, ahol bármikor könnyűszerrel átszökhet, ha közben megint forróvá változnék a levegő. Felhívjuk a népfőügyész­ség figyelmét, intézkedjék haladéktalanul a szabadlábon levő népellenes bűnös letar­tóztatására és hozzák Sátor­aljaújhelyre, hogy itt nyerje el méltó büntetését. Kötelező patkányirtás Az egyre fokozódó pat­kányveszedelem leküzdésére a polgármester e hó 26, 27 és 28 ára általános és kőte­lező patkányirtást rendelt el Sátoraljaújhely területére. Az irtószert a helybeli gyógyszertárak és a Fest Zol­tán drogéria 'árusítják egy­ség csomagonként 3 Ft 50 iilléres árban. Ez az egység csomag kb. 40—50 patkány elpusztítására elegendő. A polgármester rendelete szerint az irtószert legkésőbb április 24 lg kell az elárusító helyeken megvásárolni és 26 án délután 4 és 7 óra kö­zött egyszerre és egyidöben kihelyezni a patkányjárta helyekre. Az irtószer fekete pépszerü paszta, amelyet lehet kenyér héjára, szalonnabőrre, bur­gonya hajára felkenni kb. mogyorónyi nagyságban, de lehet ugyanilyen nagyságban egyedül is kihelyezni, mert a patkányok által kedvelt zsirokat tartalmaz és igy más élelmiszer nélkül is elfo­gyasztják. Lehetőleg óvakodni kell attól, hogy az irtószert kézzel megérintsük, mert a patkány igen tanulékony állat és a friss emberszagot megérezve nem nyúl a csalétekhez. Az irtószert lehetőleg felnőttek helyezzék ki, mert bár a mé­reg ilyen kicsi mennyiségben teljesen veszélytelen az em­berre és háziállatra nézve, mégis szükséges minden óvatossági rendszabályt be­tartani. A polgármester ren­delete előirja, hogy az egyes házaknál milyen mennyiségű Irtószert köteles a háztulaj donos. gondnok, megbízott stb. megvásárolni és kihe­lyezni. Ezt hatósági közegek fogják ellenőrizni és a ren­delet be nem tartóit szigo­rúan felelősségre vonják. Figyelmébe ajánljuk |még a közönségnek, hogy az ir­tási napokon a kutyákat és kisebb háziállatokat lehetőleg tartsák távol azoktól a he­lyektől, ahol az irtószert ki­helyezték. Minden háztulajdonos, gondnok, megbizott, stb. fi­gyelmét felhívjuk a polgár- mester rendeletének szigorú és pontos betartására, mert csak igy remélhető, hogy az irtás valóban eredményes lesz és városunk megsza­badul a hatalmas patkány seregtől. 1947 április £0. ■T 7 Ti g-mBSTTiiSf 80 ifjú MaDISz-tag lett Jajhalom-pusztán Jajhalom-pusztán április 13-án 80 taggal alakult meg a MaDISz. Gyönyörűség volt látni a sok vidám arcot, hal­lani a lányok és fiuk lelkes örömét, hogy ők is felsora­kozhatnak a MaDISz hatal­mas táborába. Az ifjúság Jaihalom-pusz­tán már eddig is gyönyörű eredményeket ,ért el. A 80 lelkes ifjú a majorban kultur- házat épített. Hiányos szer­számokkal, innen-onnan nagy nesezen összedett anyagból beépített színpadot is készí­tettek. A teremben 500 ülő­hely, 16 nagy égő és egy szép kantin van. Előadásaik bevételéből teljes futball fel­szerelést vettek és egymás után nyerik |meg a mérkő­zéseiket. A 80 ifjú most MaDlSz- tag lett. Zempléni lányok és fiuk 1 Vegyetek példát erről a kis csoportról, kövessétek őket. Tudtok ti is eredményt elérni — csak akarjátok!---------------------------------------------------------­Meddig lehet Récz községi bíró Bodroqzsadányban ? Nagygazdák kezéie akarta átjátszani az UFOSz kölcsönt Rácz Miklós bodrogzsadányi községi bíró. Barátaival együtt kinevezték magukat UFOSz- nak és földhözjuttatottak tudta nélkül kiutalták ma­guknak 500—1000 forintos tételekben a községnek jutott UFOSz kölcsönt. Szerencsére az ujgazdák lésen voltak, a kommunista párt segítségé­vel megalakították az igazi UFOSz t megakadályoz'ák a nagygazdák csalási kísérletét, és a kölcsönt igazságosan szétosztottak a rászorulók között. Nemcsak most van baj Rácz Miklóssal. 1942 ben mint fizetéses levente segéd­oktató Orosz András, Dankó Minden szombaton üzemszünet a sátoraljaújhelyi malomban A malom munkásainak munkaideje e héttel megvál­tozott. Ezentúl a heti 48 órájukat 5 nap alatt dolgoz­zák le,' a szombati napon pedig teljes pihenőt tartanak, csak liszt és korpakiadás van déli 12 ig. A hét többi napjain reggel 8 tói délután 3 ig van liszt kiadás. — Hallgasd a Magyar Kommunista Párt hangos híradóját. Minden kedden délután 5 órakor. József, Kulcsár Miklós és Dankó István leventéket, akiknek Kecskeméti Sándor fő oktató engedélyt adott, hogy munka miatt távol maradja­nak a szombati leventeokta­tásról, feljelentette Sárospa­takon távolmaradásuk miatt. A leventéket vasárnap beren­delték Patakra és reggeltől délután 3 óráig j úgy megk\- nozták, hogy Dankó József egy hétig feküdt utána. A leventeoktatás idejét hétköz­napra tették, nem törődve azzal, hogy a szegény em­berek munkaidejéből veszte getik el, csak hogy saját szá­mukra a vasárnapot sza­baddá tegyék. Rácz községi biró urat az államvédelmi osztály figyel mibe ajánljuk. Köszönetnyilvánítás Bodroghaltni Mária és Han­gácsi István, valamint Bacsó liana és Sárkányt István husvét hétfői esküvője alkalmából mindazoknak, akik bennünket jókívánságaikkal felkerestek, az esküvő megrendezéséért pedig az MKP sátoraljaújhelyi szervezetének ezúton monda­nak köszönetét AZ örömszülők — A magyar teák árát az Anyag- és Arhivatal 176546/1947. rendeletével felszabadította, Sátoraljaújhely áflamépilészeii hivatal. 1397/1947. szám. Tárgy: Dodge gyártmányú tehergépkocsi nyilvá­nos árlejtésére hir­detmény közlése. Hirdetmény A hivatal a jelenlegi kezelésében lévő F. 0503. fősz. Dodge gyártmányú 3 t-ás tehergépkocsi értékesitésére nyilvános árlejtést fog tartani 1947 évi április hó 24-én cl. e. ÍO órai Stexcielíei a hivatal kelyiségében. A tehergépkocsi jelenleg üzemképtelen és megtekinthető Sátoraljaújhelyen a vármegyei gÖ2hengcr garázsban (Széchenyi W. Ernőné-u.) A gépkocsi kikiáltási ára 10.(100 Forint. ÁUrtmépiíészeí: Hivatal Sátorai faujhehely

Next

/
Thumbnails
Contents