Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-03-30 / 13. szám

1947 március 30. i v sis p 1 é sí i Nép«.j ság 3 fi család és az ország békéjéért száilli síkra az MNDSz zemplénmegyei érlekeíelete Március 23 án rendezte a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének Zemplén vár­megyei szervezete I. megyei konferenciáját. A konferen­cián a sátoraljaujhefyi nők képviselői mellett az újonnan alakult falusi és tanyai szer­vezetek asszonyküldöttei is szép számmal meeielentek. Az összeesküvők a család békéjét akarták megbontani Az MNDSz országos ve­zetősége nevében Korsós Anna, budapesti kiküldött üdvözölte a küldötteket és a vendégeket. Sok asszony nem foglalkozik politikával — mondotta beszédében —, mert azt tartják, hogy az megbontja a család belső békéjét. A család békéje azonban összefügg az ország békéjével és ha helytelen politika folyik az országban, az megbontja a család bé kéjét is. A régi világ kép­viselői, az összeesküvők most újra összefogtak, hogy vissza vegyék a földet és a jogo­kat, a régi világ jogfolyto­nosságát akarták visszaállí­tani, polgárháborút akartak és ezzel újra jeldulni a bé kénket. Ezekkel szemben a magyar nőknek egységesen fel kell venni a küzdelmet. A belpolitikai válság meg­óvását ismertetve elmon dotta, hogy az uj kisgazda párti kultuszminiszter, Ortu tay Gyula beterjeszti a par­lamentbe a fakultativ vallás- oktatásról szóló törvényjavas latot, amit már nyugaton évszázadokkal ezelőtt meg valósítottak. Sorainkban megtalálhatjuk a munkásság, parasztság és értelmiség asszonyait — foly­tatta. Beszélt ezután az MNDSz eddigi küzdelmeiről és eredményeiről. Az asszo­nyok drágaság elleni tünte­tésekor a magyar történelem­ben először a nők követeié sére megszakították a mi­nisztertanácsot és tárgyaltak a küldöttségünkkel. A drá­gaság elleni harcot sikeresen vitttük végig. A közeljövőben kórháziutóhat indítunk vi­dékre. Ezzel viszonozzák a budapesti asszonyok azt, hogy a vidék az ostrom után élelmiszerrel sietett az éhező Budapest segítségére. A fakultatív vallásoktatás a szabad kítéletet jelenti A beszámoló után vita ke- dődött főképen a fakultativ vdlásoktatás kérdésében. Dr Fischer Dezsíné, a sárospataki MNDSz kíüdötte kifejtette, hogy a fakultativ vallásoktatás azt jelenti, hogy a vallás oktalása ne legyen kényszer, hanem a szülök szabad elhatározásából kap­janak a gyermekek váltásos nevetést. A községekben szükség van a nőszervezetekre Áldott Margit megyei titkár szervezeti beszámoló jában elmondta, hogy eddig lényegében csak két szer­vezet volt a megyében, a sárospataki és a sátoralja­újhelyi. Pedig a megye min­den községében nagy szük­ség van a nőszervezetekre. A falvak egészségi állapota elhanyagolt, kevés egészség- ügyi védőnővel találkozott utjai során a megyében. Iskoláink rossz állapotban vannak, sok helyen nincs ablaküveg, pad, vagy egyéb Ha olcsó és fó Hall akar a húsvéti ünnepekre, akkor a Dolgozók Szövetkezeteken szerezze be 1 liter tokaji hárslevelű 5.60 0.5 liter 40'^os Jamaikai rum . . . 13.96 0.5 liter 40°-os cseresznye pálinka 13.96 13.96 13.96 0.5 liter 40°-os barack pálinka 0.5 liter 40°-os szilva pálinka . Likör meggy, mandula, kávé, dió, császárkörte, triple sec, anjfol keserű 21.50 1 üveg 0.5 liter Haláraink, palackozva értendők! Felhívjuk a t. vásárlóközönség figyelmét, hogy húsvéti bevásárlásait szabad« forgalmú cukorral egészítjük ki szonyai is. A Sátoraljaújhely MNDSz a iegnagyobb a megyében, de hibája, hogy nem fogja össze kellően a város asszonyait. A hozzászólások során dr Barna Gézáné a demo­kratikus nevelés feladatairól és h szabadmüvelési munká­ról beszélt. Polányi Lajosné a sátoraljaújhelyi napközi otthon ügyét tette szóvá. A felszabadulás után a város és az iparosság segítségévei azonnal helyrehozták az épü­letet, de még nagyon sok felszerelés hiányzik. Dr Fi­scher Dezsőné (Sárospatak) ismertette a sárospataki szer­vezet munkáját. Dailotti Klári (Toicsvs) a tolcsvai nőszervezet nehézségeit vá­zolta. Helység hiánya akadályozza s munkát. Lsczó Mihályné (Tiszakarád, Jó- zsef-major) ismertette rövid ideje történt megaíal'Utáeuk óta végzett munkájukat. Rsd ványi Mihályné (Bodrog- kisfalud) az értelmiségi és psrasztasszonyok viszonyáról b. szélt. Budaházi Ferencné (Tiszakarád) elmondta, hogy a héten alakult meg az MNDSz és tervbevetiék az ovoda helyreállítását. Her- czig Lászlóné, a Dohány­gyár üzemi bizottságának tagja üzemi problémákról beszélt. Buda Józsefné (Riese) 7 gyermekes anya elmondta, hogy R'csén még nincs MNDSz, de rövidesen meg fogják szervezni és meg­csinálják a napközi otthont. Áldott Margit válaszában rámutatott arra, hogy a be számolókból megállapítha­tóan a megyében gyengék a nőszervezetek, de komoly fejlődésnek indultak. Most a főfeledat a nőszervezetek fe1- áilitása az Ö3szes közsé­gekben. Megválasztották ezután az MNDSz, megyei választmá­nyát és vezetőségét, majd Áldott Margit határozati ja­vaslatot olvasott fel, amit egyhangúan eifogsdt. Korsós Anna központi kiküldött be­fejező szavai után az érte­kezlet a Himnusz eléneklé- sévef vég;t ért. felszerelés. Az anyáknak kö­telességük, hogy gyermekeik egészsége és tanulása érde­kében összefogjanak a Nő- szövetség keretében. A leg­több helyen napközi otlhon sincsen. Kiemelte az eddig működő szervezetek közül a sáros­pataki MNDSz munkáját. Dr. Fischer Dezsőné, a sá­rospataki szervezet einöknője egyetlen napon 180 asszonyt szervezett be. Igen jó munkát végeznek egy kis tanyavi­lágnak, József-majornak asz­9 tárcái! állami faiskola Mnezmiips Áru gySm&Icsfa&lfiÁBpaí tust széf A íarcali állami faiskola leiepérő) ez év tavaszán több­ezer darab diócsemetét, to­vábbá kajszi , őszibarack és mandula oltványi oszlanak szét kedvezményes áron. Oltványokat bárki igényel hét, de elsősorban az újonnan földhözjuttatottak, vagy ház­helyhez juttatoitak, továbbá a hadműveletek során kárt szenvedett gyümölcsösök iu lajdonosai kapnak oltványt. Egy-egy igénylő 120 darab oltványt igényelhet, többet csak megindokolt esetben adhatnak. Az oltványok ára: kajszi­barack 1.50—3 forintig, őszi­barack és mandula 2 forint, diócsemete 3 50—4 forintig. A faiskola telepéről való el­szállítást az igénylőnek keli megfizetni. Érdeklődőknek bővebb fel­világosítást nyújt a tarcali faiskola vezetősége. Hősi halált halt a munka frontján Pandák Sándor elv­társ 46 éves sátoraljaújhelyi bádogosmester. A törvény­szék megrongálódott eresz­csatornáját kellett megjaví­tani éB a költséges állvá­nyozás helyett a tűzoltók toióléiráját vette igénybe. Szerdán déltájban mintegy 15 méter magasból lezuhant és szörnyethalt A vizsgálat folyik annak megállapítására, hogy a ha­lált okozó balesetért terhel-e valakit felelősség. Vidéki előfizetőinkhez! Az április havi előfize­tési dijak elsejével ese­dékessé válnak. Vidéki előfizetőink részére — ki­véve azokat, akik az elő­fizetési dijat már előre megfizették — postataka­rékpénztári befizetési la­pot mellékelünk lapunk­hoz. Az előfizetési dijat bármelyik postahivatal­nál ezen fizessék be. Azokat az előfizetőin­ket, akik a márciusi vagy még korábbi előfizetési díjjal hátralékban van­nak, kérjük, tartozásukat okvetlen fizessék be a befizetési lappal, mert ellenkező esetben az új­ságot nem áll módunkban továbbra is küldeni. Előfizetési dij: Egy hóra .... 1.50 Negyed évre . . . 4.50 Fél évre .... 9.— Egész évre . . .18.— — Járási gyűlés és titkári beszámoló március 30 án, vasárnap délelőtt 11 órakor a FÉKOSz Kossuth L.-u. 1. sz. alatti székházában. Min­den földmunkás jelenjen meg. Nyilatkozat Kijelentem, hogy nem kí­vánok fellebbezéssel élni a Füygeüen Ifjúság fegyelmi bizottságának határozata el­len. A MaDISz március 15 i műsorában azárt vállaltam szerepet, mert a MaDISz célkitűzései! megismertem és magamévá lettem. A Független Ifjúságból ezért önként kilépek és be­lépek a MaDISz sátoraljaúj­helyi szervezetébe. Sátoraljaújhely, 1947. évi március hó 27. Nagy Lajos s. k. ihm in iw« in«wwpi iiim i DIÓRÖNKFA bevásárlókat alkalmazunk. Oiórönktételeket jó áron veszünk. Radnai Andor Budapest, Szobieszky J.-u, 40. Telefon: 137-791. — Orvosi hír. Dr Holló házy Lajos, az Erzsébet köz­kórház sebészeti osztályának volt tb. főorvosa, fül—orr— ■orok—gégeszakorvos április hó 1 tői Erzsébet Királyné- uíca 34. szám alatt rendel délelőtt 10—12 ig. (A kór­házzal szemben). 8 évi kényszermunka egp szerencsi keretlegÉy büntetése Vadállatian kegyetlen ke- rdlegény állt szerdán a nép- biróság előtt. Székely János szerencsi keretszakaszvezető, a volt 11/4 zsidó munkás­század szakaszparancsnoka 1943—44 ben Bánhidán és Vértessxöllősön az őrizetére bízott munkaszolgáiaíosokat kegyetlenül megkinozta. 3— 400 kilométerről jöttek tanuk a tárgyalásra. Elmon­dották, hogy 12 órai kemény erdei favágó munka után egy-másfél óra hosszat csuk- lóztatfa és fegyelmezte a zsidókat. Dombra fel kellett békaügetásben menni, lefelé hátrafelé bukfencezni. Szűk szobában néhány négyzet- méterre 100—120 embert összezsúfolt, aztán feküdjöt parancsolt. A szerencsétlenek összerugdosták egymást. Napirenden voltak az ájulá­sok, Székely senkit ntm en­gedett az ájultak segítségére sietni. Számtalan más válfaját flíte a kegyetlenkedésnek. A vádlott patkány módra tagadott, nem akart emlé­kezni semmire sem. A nép- biróság nem vette tekintetbe rossz emlékezőtehetségét és 8 esitendei kényszermunkára ítélte. Ugyanaznap Csákó Pál sátoraljaújhelyi lakost, aki a vádirat szerint önként belé­pd! a hungarista halálfejes légióba és Széphalomban te- vénykedett a szalmakazlak felgyujtása és a tyúkok lopása körül, 6 hónapi börtönre ítélték, MOZI Szombaton, március 29 én, vssárnap, március 30-án, hétfőn, március 31-én és kedden, április 1-én, Parancsolj a csillagoknak Amerikai filmdráma. Szerdán, április 2-án és csütörtökön, április 3-án Pygmalion Amerikai film,

Next

/
Thumbnails
Contents