Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1947-03-16 / 11. szám

Z i' iu p U n i NépnjwAc 4 Kiöntött a Ronyva A rövid ideig tartó árvíz csak helyenként | okozott komoly kárt * A nagytömegű hó olva­dása és az esőzés következ­tében múlt pénteken kiöntött a Ronyva és elöntötte az alacsonyabban fekvő Bátor aljaujhelyi utcákat. A vizszint alacsonyabb volt az 1940 - 41 évi áradás mértékénél, mint egy 200—250 házat közeli tett meg, elöntötte a pincé két, 16 háznál a lakásba is benyomult és a városkör­nyéki földeken sok helyütt elpusztította az őszi munkát A város jégrobbantásokkal kísérelte meg a .vizet leve zetni, s ez részben sikerült. A jég robbantása nélkül ugyanis a szükséghidaknál megtorlódotí jég még maga sabb árvizet okozott volna. Csónak nem volt a város ban, amíg az MKP megyei bizottsága teherautót nem szerzett és Patakról csónakot nem hozoff. A mentési mun­kálatokat néhány szekérrel kezdték meg. Ezt azonban kevesen vették igénybe, mi vei nem mutatkozott nagyon fenyegetőnek az árviz. A leg­többen nem akarták holmi jukat megmozgatni, mert a viz — szerencsére — apadó­ban volt. A város az árvízvédelmi kormánybiztosságtól 15 000 forint államsegélyt kért, hogy fedezni tudja a mentési mun­kálatokkal kapcsolatban fel­merült költségeket, azonkívül néhány nélkülözhetetlen szer­számot, csónakot, ásót, csá­kányt szerezzen be a jövőre» Mivel a Ronyva nem sza­bályozott folyó és Sátoralja­újhely egy része állandóan ki-van téve ezért árvízveszély­nek, jó, ha a jövőbeni hasonló meglepetések esetére felkészü. lünk: A legjobb megoldás azonban az lenne, ha meg­találnák a módját annak, hogy Csehszlovákiával diplo­máciai utón elintézzék, hogy a megkezdett Ronyva sza­bályozást végre be lehessen fejezni. Tisztogassák meg az utcákat Nem tisztítják a sátoralja- I újhelyi u'cákat és ez a város képén erősen meglátszik. Az idei télen rengeteg hó esett ' le és a főútvonalakon csak úgy, mint a mellékutcákon a hó megállt s csak akkor változott át vizes, latyakká, amikor olvadni kezdett. Az utcák tis2ti*ása fontos városi feladat. Köztisztaság nélkül nincs közegészség, nincs rendezett városkép. A városnak 50.000 forint van a pénztárában közmunkák céljára. Valamit áldozni kell belőle a köztisztaság céljára — ha már a költségvetés összeállításánál kifelejtették ezt a tételt. Ez egyúttal eny­hítené némikép a munka­nélküliség problémáját is. PÁRTH1REK Sikeres MNDSz A’ Magyar Kommunista Párt Zemplén vármegyei bizottsága a II. konferen­cia előkészítésében és megrendezésében végzett jó munkáért a sátoralja­újhelyi pártszervezetet és összes aktivált dicséret­ben részesíti, az Egyen löség nyomda alkalma­zottainak pedig köszöne­tét mond a konferenciai nyomtatványok elöállitá sánál teljesitett roham munkáért. Kedden, március 18án este 6 órakor a pártházban az MKP országos központ jdból, Budapestről kiküldött sportmegbizott a’város összes kommunista sportolóival és sportvezetőivel sportértekez ■ letel rendez. Az érdekeltek feltétlenül jelenjenek meg. A sátoraljaújhelyi pár - szervezet végrehajióbizott- sága özv. Szabó Jánosáét, Szabó Margitot, Székely Endrei és Vojszovlts Gyulát pártszerütlen magatartásuk miatt a pártból kizárta. tagtoborzó gyűlés Sárospatakon Dr Fischer Dezsőné, a sá­rospataki MNDSz lelkes el­nöknője tagtoborzó gyűlést hivott egybe ä sárospataki mozi helységébe. A gyűlésen mintegy 500 főnyi, főleg munkásasszonyokból álló kö­zönség jelent meg. Beszédében ismertette dr Fischer Dezsőné a Nő­szövetség célkitűzéseit és be­számolt eddig végzett mun­kájukról. fi. közönség nagy érdeklődéssel hallgatta be­számolóját ésf sűrűn szakí­totta meg • helyesléssel és tapssal a szónokot. Beszéde végén felhívta az asszonyo­kat, hogy tömörüljenek a Nő­szövetség zászlaja alá. A gyűlés befejeztével nyomban 180 asszony jelentkezett és beisiratkozottazMNDSz be. Az eredményes munkához sok sikert kívánunk. Remél­jük, a növekedés folytatódni fog. Darabos rézgálíc hivatalos áron, minden mennyiségben március 20-ig előjegyezhető GLÍJCK MANÓ festéküzletében Sátoraljaújhely, Rákóczi-u. lö. Március, április: szabadszinjátszók versenye A Migyar Szabadszinját­szók Országos Szövetsége (MASzOSz) a Magyar ifjúság Országos Tanácsával kar­öltve március és április hó­napokban a vármegye kultu­rális központjaiban kultur- versenyeket rendez. Részt vehet a versenyen minden munkás színjátszó, müked velő, ifjúsági, diák színjátszó csoport és népi együttes, akár valamely szervezeten belül működik, akár szer­vezeten kívül. A darabváiasztást a ver­senyen értékelik, pontozzák. Segiiségképen megküldi a ! MASzOSz az ajánlott dara-* bök címjegyzékét. Részt lehet venni bármilyen műsorszám- mal, népi énekkel, tánccal, játékkal, cgyfelvonásos vagy háromfelvonásos darabbal, vagy darabrészlettel. # A versenyek győzteséinek a központ nemzetiszinfl disz- zászlót nyújt át. Kiemelkedő tehetségek továbbtanulását a MASzOSz tanfolyamain biztosítja. A népi ének, tánc és játék terén feltűnő tehetségeket bekapcsolja abba a nagy népi csoportba, amely ez év nyarán a Prágában rende­zendő viiAgifjusági táboro­záson képviseli Magyaror­szágot. Az érdeklődők forduljanak a MASzoSz irodájához (Bu­dapest, VI., Bajza u. 26.), vagy a vármegyei Szabad­művelődési Felügyelőhöz. A MASzOSz központi in tézőbizottságában a követ­kező társadalmi szervek vesznek részt; Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Füg­getlen Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, MaDISz, Függet­len ifjúság, Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, Szakszer­vezeti ifjúmunkás és Tanonc- mozgalom, Népi ifjúsági Szö­vetség, Magyar Cserkészfiuk Szövetsége, MNDSz, Munkás Kulturszövetség, Magyar Cser­készlányok Szövetsége, Magyar Egyetemi és Töiskolai Egye­sületek Szövetsége, Katolikus Parasztinak Szövetsége, Népi ének, tánc és játékegyüttes, Munkás Dalosszövetség, Ke­resztyén ifjúsági Egyesület. Gyümölcsfa védekező permetező anyagok w szőlőkötöző, zsineg, minden­féle festékáru olcsó árban ' kapható Asztalos Béla "testeKUzleteben Sátoraljaújhely, Petőfi u. 1. A zemplénmégyei Földmivesszövetkezetek megyei gépjavító mii Helye, a taktaharkányi Földmiyess zövetkezeP (Jajhalom-puszta) mindenféle . , és faipari munkák javítását vállalj^. Szekerek, vető- és cséplőgépek, kis és nagy mezőgazdasági szerszámok legolcsóbban javílhalók Támogasd a Földmívesszövetkezetet SPORT Alakítsunk röplabda csapatokat . . huzatikübU űövCbbt mnert sport volt eddig a röplabda (Volley-báli). A múlt év nya­rán nehány lelkes úttörő el­határozta, hogy nálunk is meghonosítja ezt a szép sportot. A Szakszervezeti Ta­nács teljes mértékben támo­gatja ezt a ‘tö negsportnak leginkább alkalmas sportágat. Fethivott minden üzemet, hogy alakítsanak röplabda csapatokat és építsenek pályá kar. fii rendőrség napipa­rancsban mutatóit rá a röp­labdacsapatok megalakításá­nak fontosságára. A röplabda játékszabályai rendkívül egyszerűek Nemre és korra »való tekintet nélkül bárki játszhatna. Egy háló, 30 deka súlyú labda és 9x18 -méteres játéktér szükséges hozzá. Budapesten két hónap alatt közel 100 csapat rész­vételével indítottak bajnoksá­got s ma már az orzzóg kü­lönböző vidékein űzik ezt az izgalmas sportot. A röplabda csapathoz mindössze hat jár tékos szükséges és mégis izgalmas és érdekes. A Magyar Röplabda Sző vétség (Budapest, VIII. jjiumei ut 4.) minden kér­désben (szabálykönjft meg küldése, háló és labdaszer­zés, stb.) szívesen áll az érdeklődök rendelkezésére. Könyvsorsjáték A Magyar,Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete uagyaránju or szágos könyvsorsjátékot ren­dez, amelynek nyeremény sorsolása március 29 én lesz. Egy könyvsorsjegy ára 10 forint. 1200 nyereményt sor sóinak ki. A főnyeremény 200 kötet könyv 4000 forint értékben, a következő nyere­mény 100 kötet könyv. Összesen 1200 nyereményt sorsolnak ki 3500 kötet könyvvel. A sorsjáték különleges­sége, hogy veszíteni nem le­het, mert azokat a sorsjegye­ket, amelyeket a sorsolásnál nem húznak ki, a nyeremény­jegyzékben szereplő bár­melyik könyvre be lehet vál­tani. Sorsjegyet a könyvke­reskedőknél lehet vásárolni. 1947 máraius 16. A Panasziroda hírei; Komlóska. Az ország ér­deke, hogy az adót mindenki befizesse. Azonban ezen a címen megvonni sem az élelmiszerjegyet, sem a hadi­segélyt nem szabad Ha mégis megvonják, tegyenek írásban feljelentést az alispánhoz. Bodroghalom. Az ,MSzK ígéretet tett, hogy akik tavaszi vetőmagnak visszakapják az ősszel beszolgáltatott ter­ményt, . egy mázta fejében ugyanannyit fognak meg­kapni, mint amennyit be­adtak. Sátoraljaújhely. Kara- bélyos József utflr. Ígéretet kaptunk, hogy Kisköveshe- gyen a vincellérlakást meg fogja kapni. Az alispáni la­káshivatal megállapította jo­gosultságát, helybenhagyja a polgármester határozatát. SzéphMom. Koleszdr Fe­renc. Kovácstanonc fia leszer- ződésének az Ipartestűlet ré­széről nincsen akadálya, mi­előbb jelentkezzenek az Ipar- testűletnél. Józsefmajor. Bodrogi Já- nos juhász. Közbenjárásunkra ígéretet tett a Közellátási. Felügyelő, hogy kiutal juhai átteleltetésére 40 mázsa ocsut. Oolop. Asztalos Bertalan elvtárs. Ügyét elintéztük, a K sgyülés helybenhagyta a. kérelmét. Erről a határozatot rövidesen meg fogja kapni. Kedvezményes műtrágya a szőlősgazdáknak „ t A szőlősgazdák részére 50 vagon pélisó és 50 vagon szuperfoszfát műtrágya kerül kiosztásra. A pétisó ára má; zsánkint 60 forint, a szuper­foszfáté 35 forint. A földmivelésűgyi minisz­ter a műtrágyák szétosztásé- írat a Magyar Szőlősgazdák . és GyűmQjcstermelők Or-' szágos Egyesületét (Buda­pest, V., Báthory u. 22.) bízta meg, ez az egyesül# fogja a műtrágyavásárlásra jogosító utalványokat ki­osztani. MOZI Szombaton, március 15- én, vasárnap, március 16-án, hétfőn, március I7-én és kedden, március 18 án Kalotaszegi Madonna Főszereplő Sárdy János. Ma­gyar és amerikai híradó.' Szerdán, március 19-én és csütörtökön, március 20 án Joe Smith ez imerikai Izgalmas kémdráma. Kisérő- filmek: Trokaderó és Tün­dérszép Budapest. A Magyar Kommunista Párt zemplőnvármegyet lapja Felelős szerkesztő: ÖTVÖS UÄZA Felelős kiadd: CSATHÖ JőjfiSBF ^ Nyomatott: as „EOYKNLOsEü- könyvnyomdákat §it«tai|«fi|bely,

Next

/
Thumbnails
Contents