Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-03-02 / 9. szám
1947 március 2. X t- m p I é n I N (' ]Mi j # A k A magyar nép értékei kerülnek elő az MKP pártiskoláin Komoly, szorgalmas neve- lómunka folyik az MKP sátor aljaujhelyi „Esze Tamás' pártiskolájában. Az innen kikerült elvtársak szervezeteinkben pártunk legértékesebb szervezői, titkárai lesznek, a magyar nép legjobb harcosai kerülnek ki belőlük. Akik már elvégezték A révleányvári Miszáros József elvtárs például az iskola elvégzése után titkára Istt a pártszervezetnek. A 16 taglétszámú csoportot ma már megnövelte közel százra, párlnapot tart, megszervezte a Szabad Fölrf téli estéket, előadóul |a papot kérte fel. Vig Bertalan eivtársunk Me- gyaszón választáskor még kis* gazdapárti bi20 tsági elnök volt. De kinyilta szemeésátlé- pett a MKP-ba,'Érezte, hogy a kommunistáknál van az igazság, a pártiskolán aztán meg is győződött erről. Ma titkára megyeszói pártszervezetünk- ,nek, megszervezte a környező tanyákat és a taglétszámot megsokszorozta. Baintner József elvtársunk Budapesten letette a jegyzői alkalmassági vizsgát, a háromhetes párt- iskola elvégzése után p?dig Tiszakarádon jegyző leit. Fel adatát példásan látja el, mintaszerűen szervezi a közigazgatást és felsőbb, égéi is elismeréssel nyilatkoznak munkájáról. Sorolhatnánk még az értékesnél értékesebb pártiskolát végzett kommunistákat, Erdei Barnát és a többieket, akik a lakóhelyükre hazakerülve., kitágult látókörrel és ujult erővel láttak hozzá fontos feladataik elvégzéséhez. A pártiskolán a dolgozók legértékesebb elemei tanulnak. Akik most végeznek A nevelés nem áll m< g. Három hetes időközökben ismétlődnek iskoláink és állandóan bukkannak fel uj értékek. Rajtuk keresztül izmosodik a demokrácia. Nem a vagyon teszi a tehetséget. Fekszi István Ond röl került az iskolára. Vagyona nincs. Hol a szerencsi cukorgyárban dolgozik, hol napszámosként a földeken. Egyik legkitűnőbb hallgatója az. iskolának. 26 éves, 1945 ben a Nemzeti Hadseregben-szol gált. A község hangulatáról ezt mondja: nálunk a kis gazdák között nagy felháborodást keltett az összeesküvés híre Elkeseredetten bestéinek a Kisgazdapártnak azokról a vezetctőiről, akik kiszolgáltatták pártjukat az össze esküvőknek. Másik pártiskolás, Tokaji Péter tekintélyes ember odahaza Tiszalucon. 47 éves, tagja az egyháztanácsnak, a fftldmivesszövetkezet elnöke, a termelési bizottság és közellátási bizottság tagja. Uj- gazda, de van pár hold régi birtoka is. Értékes nyeresége pártánknak, fejlődőképes, ko moly, érett ember. A politikai kérdések mellett a termelési kérdések is nagyon érdeklik. Orosz Ilona fiatal lány, szeme elevenen csillog. Féltem, amikor eljöttem a párt iskolára — mondja — azt hittem, nem fogok tudni tanulni. Most már látom, hogy nem is olyan nehéz. Ha hazamegyek Bodrogolasziba, nagyon sokat akarok segíteni a MaDISz n2k. Mint' tavaszi eső után a vetés, úgy bukkannak elő a pártiskolán a tehetségek Fejlettebb tudásukkal, lelkesebb munkájukkal sokat fognak még népünknek használni. Á koalíciós pártok felhívása a terménybeszolgáltatásra A Szökesfóvároj, uáiiya- és iparvidékek dolgozói kenyérellátásának biztosítása céljából folyó évi február hó I5-én országszerte megindult a terménybeszolgáltatás elszámoltatása. A koalícióban egyesült pártok nevében felhívjuk vidéki szervezeteinket, hogy működési területükön a terménybeszolgáltatás teljesítését minél hatékonyabban támogassák és a kiküldött bizottságok, valamint elszámoltatási biztosok munkáját közvetlen támogatásukkal tegyék minél eredményesebbé. Az ország dolgozóinak kenyérre van szükségei Ezt pedig csak a beszolgáltatást.rendeletek maradéktalan végrehajtása által biztosilhatjuk. A kenyeret biztosító munkából a koalíciós pártok vidéki szervezeteinek a helyi érdeket és szempontokat mellőzve, tevékenyen kell kivenni a részüket. Mindazok a pártszervezetek, amelyek a vonatkozó rendeletek végrehajtását megakadályozzák, vagy magatartá sukkal az eljárást késleltetik, vagy annak eredményességét kedvezőtlenül befolyásolják, a koalíció érdekét veszélyeztetik és az ország közösségének érdekei ellen súlyosan vétenek. A koalícióban egyesült pártok az ilyen magatartás legkimé letleuebb megtorlásáról minden esetben gondoskodni fognak. Nagy Ferenc s. k. miniszterelnOk, a Független Kisgazdapárt elnöke Rákosi Mátyás s. k. Szakasits Árpád s. k. miniszterelnökhelyettes, miniszterelnökhelyettes, a Magyar Kommunista Párt ' a Szociáldemokrata Párt főtitkára. főtitkára.. Veres Péter s. k. a Nemzeti Parasztpárt Orsz. Elnöke, nemzetgyűlési képviselő. Az Erzsébet közkórházban megnyílt Zemplén vármegye nemibeteggondozó intézete^ Az intézet Sátoraljaújhelyen az Erzsébet közkórház ban (Erzsébet-kir-u.) működik, vezetője dr Waller Sándor elvtárs, kórházi főorvos, bőrgyógyász és urológus szakorvos. Rendelési Idő naponta délelőtt 9 és II óra között, hetenként kétszer pedig, ked den és csütörtökön délután 6—7 ig. Az intézet házassági tanácsadói működést is kifejt, minden házasuandó fordulhat hozzá orvosi tanácsért. A vizsgálat és kezelés díjtalan, a kezeléshez szükséges gyógyszereket a népjóléti miniszter ingyen adja a rászoru'taknak. A népjóléti miniszter 1947. február 1 • ével elrendelte a nemibeteg gondozó működését. Nagyfontosságu elhatározásával egy már régen szükségessé vált és hiányt pótló intézménnyel gazdagodott Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely egészségügye. Az intézmény a népjóléti minisztérium, Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely közös hozzájárulásával indul meg. Felhívjuk a közönség fi gyeimét arra. hógy bárkinek bármilyen bőr és nemlbeteg sége van, vagy ha csak gya nuja van erre, azonnal jelentkezzen az intézetnél. Jdl bevezetett ügynökséget körzetképviselőnek kér es Szerdahelyi József, Szeged paprika és fűszeráru nagykereskedés Az ajánlatokban kérünk 2—3 referenciát megnevezni és az eddigi működést is feltüntetni / ZEMPLÉNI | NÉPÚJSÁG POSTÁJA Levél Patakra Pataki Diákok! Többször átolvastam a decemberi Ifjúsági Közlönyt és azonnal ereztem: erre válaszolnom kell! Gondolkoztam: mivel és hogyan válaszoljak Nektek. Most már tudom. Betűzzétek gondolkozva át azt a részt, melyet idézek lapotokból és art a néhány sort, melyet hozzáfűzök. — Ezt mondjátok: „A pataki diák zöld jelvényekkel sem kérkedett, mint ahogy ma is távollartjj magát a párt politika füüesztö légkörétől. Az nem diáknak való. Mi demokraták vagyunk születésünk szerint Pataki Főiskolán mindig is ez volt a szellem.“ önkéntelenül is felvetődik bennem a hazafiasság kérdése: hogyan érti hát a mai pataki diákság a hazafiasságot ? U¥y, ahogyan ezt a következő sorok között elrejtette? Nagyon szép, hogy „a pataki diák zöld jelvényekkel sem kérkedett!“ Ez a magatartás már a pataki diákság politikája voit. Félig jó politika I Da micsoda hazafiasság - tudatlanságra vall a megkezdett mondat második fele: — „mint ahogy ma is távol tartja magái a pártpolitika fejlesztő légkörétől,“ — A palaki diák nem lát kü - lönbséget, nem találja helyét a tegnap és a ma közötti — Szóval: Sárospatak diáksága áll és vár munka nélkül, célkitűzések nélkül. De mire ? ..: Valóban, Patak diákságának egy része születése szerint demokrata. Gondolkozásban, cselekvésben is? Hadd feleljen erre Nektek maga Illyés Gyula: Toborzási felhívás A magyar Belügyminiszter Ur a magyar államrendőrség rendőri őrsége részére a toborzást az egész ország területén elrendelte. A tobor-5 záSi feltételeket bármelyik rendőrőrsön — Budapesten a rendőrőrszobán — mindenki megtudhatja. Toborzásra jelentkezni bármikor lehet a lakóhely szerinti ieg- közelebbi rendőrőrsön — Budapesten rendőrőrszobán. A jelentkezés írásban beadott és a magyar Belügyminiszter Úrhoz címzett kérvényben történik. A kérvényhez születési bizonyítványt, saját kézzel tintával irt részletes önéletrajzot és erkölcsi bizonyítványt kell mellékelni. 30 évnél idősebb, vagy 20 évnél fiatalabb toborzásra nem jelentkezhet. Betoboroz- tatása esetén mindenkinek* legalább öt éven át tartó „Az/, hogy a nép fia vagy Igazolnod sejh, ma nem azzal kellene honnan jösz — azzal ecsém: hová mészP Aztán, hogy Patakon mindig ilyen szellem uralkodott volna ?... Hazugsági Kik azok a dobverők, si- polók, akik a pataki egyetemes ifjúság nevében ilyeneket kijelenthetnek ? I Bizonyosan olvastátok a Zempléni .Népújság február 2 i vezércikkét. Ez a cikk megjelöli a régi pataki diákság álláspontját: „Esze Tamás talpasainak, a pataki diákoknak, Rákóczi kurucainak és Kossuth honvédéinek célkitűzései, az ónodi trónfosztás, a 48 as első és a 18-as második köztársaság sikertelen ki • sérlelei után 1946 ban a harmadik köztársaság kikiáltásában jutoltak végül diadalra.“ A nép között ott volt a pataki diákság isi A pataki diákságnak célkitűzései voltak. Ezek a célkitűzések sohasem voltak izolált jelenségek I Szer- ' vesen beleépültek a nép céiktüzéseibé. Azok a régi pataki diákok nemc?ak Zemplén, de az egész ország életére, jövőjére rányomták a haladás bélyegéti Azok együtt hatadtak Esze Tamás talpasaival! Ti nem látjátok a ma epzetamásait és talpasaikat ? — Én nem szeretném hinni! Ezeket el kellett mondanom, mert mindig pataki diáknak akarom tudni, mondani magamat. Ezek a gondolatok egy régi palaki diák gondolatai. Szeretném, ha ez a néhány sor elgondolkoztatna, vizsgálódásra, beismerésekre, munkára serkentene Míndannyiő- tokát 1 Pataki Diákok I Isten megáldjon Titeket. Tisztelem Esze Tamás talpasait és a velük haladó pataki diákokat I Tóth Gyula Petöfi-kollégisU 1 J1 szolgálat teljesítésére kell iráí-ban köteleznie magát. Egyéb feltételeket a rendőrőrs 'parancsnoka — Budapesten a rendőri őrség parancsnoka — közli, dr Vass Menyhért s. k. rendőrszázados körzeti szemlélő. Szerelmi gyilkosság Bodrogjaimon » S>g>Oliioiic vaÜiuuatlalLfai, Katona Vilmosnét Tar Pál, bodroghaiini lakos. Tar a Harkó tanyán szolgált Katona Vilmosnál, viszonyt kezdett az asszonnyal és Bodrog- halómba szökött vele. Mindössze két hónapig éltekegyOtt, mikor az asszony Tar rossz természete miatt szakítani akart vadházastársával. Tar nem nyugodott bele a válásba és február 20-án este 8 órakor az ablakon keresz- , tül két lövéssel szivenlőtte az asszonyt. Másnap reggel 1 megszökött a községből.