Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-10-12 / 44. szám
K « ni p U si i Díépnjiiág 1947 október 12. 2 hűséges szekértolói a támadó terveknek. Ilyen viszonyok között a demokratikus tábornak egybehangolt akcióprogramot kell kidolgoznia, ki kell dolgoznia saját taktikáját az amerikai imperializmus ellen, annak angol és francia szövetségesei ellen, a jobboldali szocialisták ellen, mindenekelőtt Angliában és Francia- országban. Ebből a politikai szükségletből következik, a kommunista pártoknak saßt kezükbe kell venniök nemzeti függetlenségük, országaik szuverénltásának védelmét. Ha képesek lesznek mindazoknak az erőknek \ élére állani, amelyek készek megvédelmezni becsületeik és nemzeti függetlenségük ügyét, akkor nem valósulhat meg Európa és Amerika leigázásának semmiféle terve. Ez ma a kommunista pártok egyik főfeladata. A nyilatkozat befejezésé ben kiemeli, hogy a demokratikus erők számára a legfőbb veszély saját erőinek lebecsülése és az imperialista tábor túlbecsülése. Az uj imperialista irányzatnak tett engedmények csak arcátlanabbá és támadóbbá tehetik annak mozgatóit. Éppen ezért — fejezi be a nyilatkozat — a kommunista pártoknak állami, politikai, gazdasági és ideológiai téren egyaránt az ellenállás élére kell állnok az imperialista terjeszkedéssel szemben, demokratikus program alapján egyesíteniük kell erőfeszité seiket és maguk köré keli gyüjteniök a nép minden demokratikus és hazafias erejét. A nemzetközi reakció rágalmakat üvöltöz A hékeszerető népek örömmel iidvözlik a nyilatkozatot A kilenc európai kommunista párt értekezletének visszhangja óriási. Egy hét óta kizárólagosan a tanácskozáson kiadott nyilatkozat áll a nemzetközi politika előterében. A világ összes uj Ságjai erről írnak. A nemzetközi imperialista reakció zsoldjában álló újságok első sorban az Egyesült Álla mokban, a legvadabb uszítást végzik a nyilatkozat nyomán a Szovjetunió és a kommunisták ellen. Angliában is ez a helyzet, az angol Műi- kás Párt hivatalos lapja a .Daily Herald“, amely a tőkések hü kiszolgálója, szintén támadja a kommunisták azon törekvéseit, ameiyet a nemzetközi békés együttműködés érdekében fejtenek ki. Az imperializmus szolgálatában álló újságok az egész világon rágalmakat zúdítanak a kommunistákra és éppen evvel árulják el azt, hogy nem a népek békéjének megőrzése a céljuk. A világ haladó erői azonban mindenült örömmel üdvözölték a kilenc kommunista párt érlekezletén kiadott nyilatkozatot, amely szembeszáll a háborúra uszító amerikai nagytőkések terveivel. Azokban az országokban — Bulgáriában, Romániában, Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban —, ahol a szocialista pártok együttműködnek a kommunistákkal, a testvérpártok vezetői helyesléssel fogadták azt a kommunista álláspontot, amely Európa népeit a béke megvédésének érdekében, közös frontba való tömörülésre szólítja fel, az angolszász .imperializmus elnyomó törekvései ellen. Raffe. belügymlniszler: A rendőrség a demokrácia szilárd, fegyveres védelmezője Kiváló munkájáért a Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki a sárospataki kapitányság vezetőjét Vasárnap Budapesten, a Hősök terén a magyar honvédség nevében Dinnyés Lajos miniszterelnök zászlót ajándékozott a demokratikus rendőrségnek. Az ünnepséget diszfelvonuiás előzte meg. Uj, demokratikus rendőrségünk korszerű ruházatában és felszerelésében fegyelme zetten vonult fel a főváros népe előtt. Rajk László elvtárs belügyminiszter vette át a honvédség által adományozott csapatzászlót. — A régi rendőrség a dolgozó magyar nép, elsősorban a munkásság és parasztság elnyomója volt. A mai rendőrség a nép öntudatos fiaiból szerveződött meg, a demokratikus Magyarország szilárd, fegyveres védelmezője. Ezt a hivatását eddig is betöltötte, a jövőben még jobban be fogja tölleni. Kíméletlenül fogja megakadályozni a reakció aknamunkáját — mondotta Rajk elvtárs. — A magyar nép bizhat két demokratikus fegyveres alakulatában, a demokratikus rendőrségben és a demokratikus honvédségben. A köztársasági elnök nevében az ünnepségen a de- mokralrtus rendőrség 200 tagjának adott át kitüntetést Dinnyés miniszterelnök. A Köztársasági Érdemrend bronzfokozatával tüntették ki Császár József rendőrhadnagy eiviársat, a sárospataki járási kapitányság vezetőjét, a közbiztonság és a rendőrség megszervezése érdekében kifejtett kiváló munkájáért. Közel százezer forint értékű textílkíutalást kaptak a sátoraljaújhelyi kereskedők Olcsó llanellhez, kartonhoz, vászonhoz jutnak a dolgozók Az újhelyi kereskedők részére a kereskedelemügyi minisztérium rendes havi textilellátmányukon kivül e hónapban 91.700 forint értékben olcsó néprubázati cikkekre: kartonra, teniszflanelre, vászonra, stb. adott kiutalást. A kiutalás megérkezett a Kereskedelmi Társulathoz a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamarától. A kereskedők között a textilkiutalást a kővetkezőképpen osztják széL: Minden kereskedő, aki az úgynevezett textil pontellátásban akar részesülni, a Pénzügyigazgatóságtól kapott Írással igazolja, hogy mennyi adót fizet. Ennek az arányában részesül hatósági textiláruellátásban. A kiutalt textilmennyiség elosztását az Anyag- és Arhivatal végzi és az Iparkamara - a már eszerint elkészített listát küldi le a kereskedők helyi érdekvédelmi szervezetéhez. Az árut azonban — miután kiutalását megkapta a keres kedő — csak akkor kaphatja kézhez, ha valamelyik íővá rosi gyárnál, vagy nagyke reskedőnél előre befizeti a pénzt. Az újhelyi kereskedők özv. Gecse Qábomé sátoraljaújhelyi lakos Andor nevű 8 éves kisfia a keddi nap folyamán eltűnt. A kisfiú Bodrogh'alászról indult el rokonaitól a kisvasúba! s meri útközben csomagja elvesztette, Patakon leszállt a vonatról. Azóta nem nagy része a most kiutalt textiláruk beszerzésére megbízottat küldőit fel a fővárosba, aki együtt intézi mindannyiuk kiutalását. Ez a közel százezer forint értékű textilárukiutalás lehetővé teszi azt, hogy a sátoraljaújhelyi dolgozók hozzájuthassanak olcsó, hatósági áron méteráruhoz. tudnak róla. A kisfiút a rendőrség keresi. Személyleirása; 130 cm magas, barnahaju, barnaszemü, barna bőrsapkát és hosszú világosszürke felöltőt viselt. Aki látta vagy tud tartózkodási helyéről, jelentse az újhelyi rendőr- kapitányságon. Elveszett egy 8 éves kisfiú ARI az újhelyi „szegény" gazdagok közül kimaradt Böszörményi Nagyék beperelték a Kis Újság szerkesztőjét Véres orvtámadás SátoraljaÉjlielyen A sötétben borotvával összevagdaltak egy órásmestert ve! ez zrcáha vágott. A IrtMintegy két héttel ezelőtt nagy feltűnést keltett a városban laptársunk, a Zempléni Kis Újságban megjelent cikk, amely arról szólt, hogy Böszörményi Nagy Béla, aki a város egyik legjobb módú embere, szőlő- és háztulajdonos s amellett 600 forint havi nyugdija van. az amerikai magyaroktól kért ruha ée cipő segítséget. A cikk leközlése miatt Böszörményi Nagyék feljelentették Kemény Andrást, a Kis Újság felelős szerkesztőiét A bíróság sajtó utján elkövetett rágalmazásért vonta felelőségre a kisgazdapárti szerkesztőt ás felszólította kelyreigazitó nyilatkozat lé- közlésére. A tárgyaláson megjelent Böszörményi Nagy elismerte, hogy valóban kértek a Magyarországon betiltott, horthysta Amerikai Népszava hasábjain segítséget, de erre ók ,Brá vannak szorulva”. Ennek bizonyítására a bíró asztalára rakta lábát, amelyen egy rongyos cipő volt. A cikk azon állításáról, hogy felesége a Balaton mellett nyaralt, kijelentette, hogy az nem igaz, mert »üdült“. Böszörményi Nagy Béla a cikknek azt a kitételét, amely őt „proletárnak* nevezte, visszautasította, kijelentvén, Az utóbbi idóben Sítor- aljaujhelyen az áramzavarok miatt megromlott a közbiztonság. Az utcák sokszor napokon keresztül sötétek. Ez szinte kínálkozó alkalom az éjszaka bűnözői számára. Úgyszólván naponként fordulnak elő betörések. Az alvilág alaposan kihasználja a kínálkozó alkalmat. Kör- möczi őrnagy, a rendőrség vármegyei szemlélője nagyarányú közbiztonsági razziát hogy ez bec&üleísértás. Kemény András szerkesztő kijelentette, hogy nem hajlandó Böszörményi Nagy helyreigazitó nyilatkozatát leközölni, mert „az nem felel meg a valóságnak*. Az érdekes perben hétfőn hirdetnek ítéletet. Mintegy 100 rendőr, a határrendőrség, az államvédelmi és a bűnügyi osztály részvételével szombaton éjszaka átfésülték a várost, hogy felszámolják a esem pénzek, Szlovákiából átszivárgók rejtekhelyeit. Minden hárman igazoltattak s gyanús esetekben házkutatást hajtottak végre. A razzia során összesen 31 gyanús személyt, akik nem tudták magukat Elvetemült orvtámadás ak esett áldozatul Sátoraljaújhelyen kedden este Lengyel András órásmester. 10 óra körül tért haza családjával Rákóczi-utcai lakására, emelybe az üzletén keresztül lehet bejutni. Amikor kinyitotta az üzlet ajtóját, a sötétségből egy férfi ugrott elő és öklékellőea igazolni, cl’á'iilutíak a kapitányságra. Házkutatás során a rendőrség Osváth Zoltán foglalkozásnélküli, büntetett előéletű csempész lakásán elrejtve 2 fegyvert talált. Osváthot átadták az ügyészségnek. Az őrizetbe vett személyek ellen részben kihágás címén indítottak eljárást, részben pedig kitoloncolták őket a városból. talmas erejű ütés kitörte a meglepődött órásmester fogait, aki alig ludott magához ocsúdni, amikor a sötétség leple alatt támadó férfi borotvával rohant rá, összevagdalta arcát, kezeit és ruháját. Az egész jelenet egy pillanat alatt játszódott le. Lengyel feleségének segélykiáltására nyomban megjelent a közelben szolgálatot teljesítő rendőr, a támadónak azonban már nyoma sem volt, — elnyelte a sötétség. Lengyel Andrást elöntötte a vér és az újhelyi kórházban kellett elsősegélyben részesíteni. A kezén és arcán ejtett többcentiméter hosszú sebeket összevarrták. A feltevések szerint csak bosszú lehetett oka a támadásnak. Lengyel egy alacsony sötétruhás férfialakra emlékszik, de személyazonosságát nem tudta megállapítani a támadónak. A rendőrség megindította a nyomozást. Fegyverrejtegeiők, csempészek, csavargók kérőitek horogra az újhelyi közbiztonsági razzián 31 gyanús személyt őrizetbe vett a rendőrség rendelt el az elmúlt héten.