Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1946-06-02 / 23. szám
SÍ. évfolyam. 23. szám Ám 1ÖO miipengő Sátoraljaújhely, 1946. junius 2. DEMOKRATIKUS LAP — MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER Erélyes kézzel folytatja a rendőr tisztogató mun kaját Szervezkedő rendőrtiszteket tartóztattak le Nemzelvesztő jobboldali „Ke- rtsztény nemzeti'’ uraink belevitték szerencsétlen nemzetünket egy reménytelen háborúba, melyei Hitler utolsó csatlósaiként elvesztettek. A vesztet háború végén patkányok módjára szétszaladlak, vagy elbújtak. Itt hagyták vezetés nélkül a Kifosztott, elpusztított országot. Magyarorszag dolgozó népe vette kezébe hazája sorsát, hogy áldozatos munkával, gazdaságilag, politikailag, szellemileg újjáépítse. Miközben a dolgozók az újjáépítés nehéz munkájával vannak elfoglalva, az uj, demokratikus Magyar- országért dolgoznak, azalatt a múlt bűnösei előinerészkcdnek, eiőbuj- nak jobboldali és klerikális rejtekhelyeikről és gonosz, sötét alakok lázadoznak Magyarország uj, demokratikus rendje ellen. itt is ott is felüti fejét a bűnös mull kísérlete. Hol a Horthy— Szálasi rendszer elvesztett nagybirtokukat, dús jövedelműket, ba- sáskodó hatalmukat sirató, hol a jobboldali, klerikális demagógia elbolondilotljai, hol a levenle^szcl- lem által kitermelt éretlen ifjoncok, hol a papi gimnáziumokban még most is esztelenkedő diákok fasiszta mozgolódása üti fel fejét. Mindenki által ismert a budapesti piarista gimnázium demokráciaellenes kiállása. Jól ismerjük a gyöngyösi szervezkedést, Kiss Sz&Séz nevét, de a kunmadaras! és a karcagi esetek sem ismeretlenek. Zemplén vár megye és säioraija- ujhely sem mentes sajnos énektől az esztelen mozgolódásoktól. Ricsén négy rendőrtisztet tartóztattak le demokrácia ellenes szervezkedés miatt Bacskay Károly rendőrhadnagy — akiről már irtunk — Könyves András közrendőrt akarta beszervezni fasiszta összeesküvés megteremtésére. Elmondta Könyves Andrásnak, hogy kézigránátok állnak rendelkezésűkre, de géppisztolyt is kapnak Ujtielybői. Ezeknek a segítségével akarták végrehajtani aljas merényletüket a ka pitánysághoz beosztott 5 baloldali tíszttársuk ellen. A súlyosan gyanúsítottak közölt Bacskayn kívül még szerepel Ablonczy Árpád, Glósz István és Nagy Sándor rendőrtisztek, akik a merénylet végrehajtásában résztveftek, Hámori r. százados, a vármegyei poiitikai osztály vezetője azonnal széleskörű vizsgálatot foganatost- tolt, amelynek eredményeképpen a gyanúsított rendőrtiszteket, a debreceni Népbiróság ötös tanácsához kisélték át, A nyomozás során a budapesti tájékoztató tanfolyamon tartózkodó Ablonczy Árpádnál megtalálták Bacskay egyik levelét, amelyben értesíti »barátját", hogy miiven álláspontot foglaljon el. Letartóztatták Sárkányos Ignác r. hadnagyot is antidemokratikus kijelentései miatt és átadták a debreceni ötös tanácsnak. Damjanovits János számvivő ladó szellemű tanárok és diákok is, akik igyekeznek beilleszkedni az uj idők, uj szellemébe. De vannak olyanok is, akik az uj tankönyvek bírálói, vannak olyanok is, akik szívesen odaáll* nak suviniszta és antiszemita beszélgetéseket folytató diákjaik közé, és csatlakoznak véleményükhöz, ahelyett, hogy jó irányban terelnék neveltjeiket. Kunnrnadaras, Karcag, Oíasz- liszka és Gyöngyög után igen időszerűvé vált a fokozottabb éberség, a demokrácia és a köztársaság megvédelmezésére. századost internálták. Megállapítást nyert, hogy a garanyi internáló tábor gh. főnöke volt, aki nem csak ellopta az internáltak kosztját, henem túlbuzgóságában any- nyira ment, hogy ezeket a szerencsétleneket ütötte vette, állatias módon megkinozta. hyenek voltak a rendőrség élén. A tisztogatás gondoskodott, hogy a demokrácia ellenségei méltó helyre .kerüljenek. Sátoraljaújhely nem került ugyan a szomorú szenzációk közé, de itt is vannak bujkálásukban Is közismert reakciós alakok, akik sunyi suttogó propagandájukkal áskálódnak a köztársaság és a demokratikus rend ellen. Az ifjúság egy részének nevelése és szelleme sem mondható derno ki «tikosnak. A diákok egy része a népmQvelődési elő* adásokon gunyorosan tüntetett a haladás ellen. Az utcákon, fasiszta és revizionista izü dalokat énekelnek. A futballpálydn mocskoló, antiszemita hangokat hallunk. Felvetődik a kérdés, hogy milyen nevelést, irányítást kaphatnak ezek az iskolában? Mi tudjuk, hogy vannak a piarista gimnáziumban demokratikus gondolkodású, haí) psnomázQ sárospotolii malom Ellen iíjgpÉíf a szigorú vizsgálat A sátoraljaújhelyi dolgozók elkeseredett panaszokkal ostromolják pártunk vezetőségét — a legutóbb kiosztott ehetetlen liszt miatt Az asztalon fekvő minta szinte messziről bűzlik. Szigorú vizsgálatra van szükség — állapítja meg a vezetőség és határozatot fogadnak el, hogy a iegkrmélet lenebblil követelik a kivlzsgá lást és a felelősségre vonást. A városi közellátás vezetője — a megbízott vezetőségi tagnak —■ megadja a szükséges felvilágosítást. A sárospataki gőzmalom — amely messze hires volt jó minő ségü lisztjeiről — követte el a népeílenes cselekményt. A közellátási hivatal a liszt megérkezése után azonnal intézkedett, megvizsgáltatta tiszti orvossal és kérte a malmot, hogy az emberi élvezetre alkalmatlan lisztet cserélje ki. Nincs! felelte a malom igazgatója. Komolyabb utánjárás után rájöttünk, miért kerüli az újhelyiek asztalára ilyen liszt? A malom szabálytalanságot csinált. Nem azt a tisztet adta, amit a közellátási kormánybiztos kiutalt. Nem a várn- örléeböl keletkező és mindig jó lisztet (mert ezt a gazdák őrleményeiből vonjak le) adta ki, hartem a beszolgáltatott dohos, rosszul tárolt termény őrleményét. Nem érdeke! bennünket, hogy hol és mikor dohosodon meg a malom által feldolgozott és reánk erőszakolt gabona. Inkább feite- szünk egy egész komoly kérdést. Vájjon „éhező“ vevőkörének is dohos lisztet szállít a malom??? Vájjon nullásliszt fieiyett 3-as lisztet ad nekik??? Mert ez a minta azt is megmagyarázza, hogy a szóban forgó 110 q búzából 30 q nullás lisztet elrabolt a tisztelt cég, Legalább is erősen gyanítjuk, mert a pataki minta mellé a vámosujfalui, meg az újhelyi malom lisztjeit is odatettük?! Vájjon dollárral és valutával jól ellátott és a pataki malom által liszttel is ellátandó urak megveszik e a dohos lisztet? íme néhány bűncselekmény a nép ellen. A vizsgálat megindult. Függetlenül az igazgató minisztériumig ható protekciójától. Sokkal jobban szeretnénk, hogy a vizsgálat helyett sürgősen a birőság tárgyalná e népcsufoló cselekményeit. Büntessék meg, hogy végre elmenjen a kedve a hossru idő óta folytatott bűnözéstől. De felhívjuk a közellátási szervek figyelmét, hogy ezután találják meg idejében a bajok kiküszöbö* lésének a módját. Junius 23 a zempléni dolgozók lutolmas seregszemléje Sátoraljaújhely és Szerencs 5erő elvtárs miniszter Sárospatak és Kiese őr $nőics (Erzsébet és píöp képviselők Jtaáünémeti és Tokaj Kaiké fmt és fekete képviselők A politikai élet nagy napjára készüljön a megye minden dolgozója