Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1946-04-07 / 15. szám

4. oldal. ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG 1946. április 7. (Folytatás az első oldalról) get és Sztálin generallsszimuszt éltette a közönség nem várva meg a magyarra fordítást sem, lelkesen ünnepelte a Vörös Hadsereget is Sztálint. A felemelő ünnepség a Szózat hangjaival ért végett. A felvonult közönség, mely fegyelmezettségéről az ünnepség egész ideje alatt tanúságot tett, a vármegyeház elé vonult, ahol a Magyar Kommunista Párt nevében Balogh Lajos megyei titkár elvtárs, a Független Kisgazda Párt nevé­ben Kovalcsik Béla, a Szociál­demokrata Párt nevében Ferenci Lajos elvtárs méltatta a nap je­lentőségét. A szónokok beszédeikben ki­hangsúlyozták, hogy a Szovjet Hadsereg egy rettenetes és ember­telen rendszer uralmától szabadí­tott fel bennünket, s azt a szabad­ságot, amit ajándékban kaptunk a hatalmas Szovjetuniótól, most már meg kell becsülnünk és minden­nel szemben meg kell védenünk. Az ünnepi beszédek után a kö­zönség a Magyar Himnuszt éne­kelte el és ugyanolyan rendben ahogyan felvonult — elhagyta az ünnepség színhelyét. Az ünnepség minden mozzanata és a közönség fegyelmezett és mégis lelkes magatartása arról tanúskodott, hogy e nap jelentő­ségét mindenki felfogta és lelkében valóban ünneppé emelte, mint- ahogy ez a nap örök ünnep is kell hogy maradjon, minden magyar ember szivében. • Este 8 órakor a Városi Mozi helyiségében a Nemzeti Bizottság ünnepi estet rendezett, ahol dr Orosz elvtárs tartott beszédet, mél­tatva a nap történelmi jelentőségét. Kiváló zeneszámok és szavalatok tették felejthetetlenné a szépen megrendezett ünnepélyt. Az est keretében került bemutatásra „ Ret­tenetes Iván" c. orosztárgyu film, amelyet nagy élvezettel és érdek­lődéssel nézett végig a nagyszámú közönség. Komoly, szép ünnepe volt a városnak április 4. A felszabadulás boldog érzése hatotta át az ün­neplő embereket. Értesítés Értesítem az összes közszolgálati alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy a félárujegy váltására jogo­sító vasúti arcképes igazolványok érvényesítését 1946. évi április 1-től megkezdjük. Részletes tájékoztató a vármegye- házán kifüggesztve. Az arcképes igazolványok és fényképek 1946. évi április hó 15 ig a vármegyei irodaigazgatónál föld­szint 12 szám alatt adandók le. Dr. Berényl Sándor alispán. Hirdessen a Népújságban Ünnepi hangverseny a Színházban A felszabadulás ünnepén este a Városi Színházban a Nemzeti Bi­zottság nagysikerű hangversenyt rendezett. A hangverseny bevezetéséül a közönség a Himnuszt énekelte el. Utána Lánczi Iván Ady Endre „Felszállott a páva* cimü költe­ményét nagy érzéssel szavalta. A közönség által már igen meg­kedvelt városi kamarazenekar Tóth Tibor kegyesrendi gimnáziumi, tanár vezénylésével Csajkovszky „Románc“ és „Chanson triste“ müveit kiváló előadásban mutatta be. Dr Orosz György a Nemzeti Bizottság elnöke az évforduló jelen­tőségét méltatta. Kálmán Judit szavalata gyönyörködtette azután a közönséget. A városi kamara- zenekar kiváló vezető prim hege­dűse L':hota Gyula művészi töké­letességgel adott elő Csajkovszky- tói egy egyveleget. Mint az előbbi hangversenyeken, úgy most is tu­dása legjavát nyújtotta. A kiváló kíséretet dr Farkas Dénes tanár zongora játéka adta. Dr Holló Imre Csajkovszky „Chans a parole“ c. művét játszotta csellón Kordáné Keller Ibolya zongora kíséretével. Kiváló játékákat nagy tapssal kö­szönte meg a közönség. A jól sikerült hangversenyt a Szózat eléneklésével zárta be a közönség. Szakszervezeti hírek Felhívjuk a föld- és szőlőbirto­kosokat, hogy munkavállalóikat jelentsék be az OTI nál. Felhívjuk továbbá az ipari és mezőgazdasági munkaadókat, hogy munkavállalóik részére az előirt ^kalória értéket • minden héten tér - mészetben vagy pénzmegváltással fizessék ki, úgy a munkavállalónak, mint a családtagjaik részére. Figyelmeztetjük a munkaadókat arra, hogy mindkét esetben pon­tosan tegyenek eleget a Szakszer­vezet által hozott intézkedésnek, mivel ennek elmulasztása súlyos következményeket von maga után. Szakszervezeti Titkárság. „Kommentár nW Múlt számunkban közölt kis cikkünknek meg volt a „jó hatása“* ‘mert másnap Schwarcrbarték is felemelték a Kalodont árát. Drága a fogkrém, de sokáig tart. Beteg feleségem mellé egy idősebb asszonyt keresek kis háztartásom vezetésére. Cim: Tamássy János Kossuth L.-u. 21. Az UNRA szállítmányok első hajója még e hónap közepén befut Triesztbe John Haire munkáspárti képví selő az alsőházban kérdést intézett Bevin külügyminiszterhez, milyen juttatásban részesítette az UNRA eddig Magyarországot ? — Tudomásom szerint — vála­szolta Bevin — az UNRA első szállítmánya még nem érkezett meg Magyarországra, úgy tudom azon­ban, hogy az első hajó még e hó közepén befut Triesztbe. legalább 10 évig fari Németország megszállása Montgomery tábornagy, Német­ország brit övezetének önkéntes háborús munkásai előtt kijelentette: Szerintem nincs lehetőség arra, hogy a megszálló csapatok 10 éven belül eltávozzanak. Tízéves munka- tervünk van és remélem, módunk lesz megvalósítani. SPORT Gimnázium—Kereskedelmi 3:2 Április 4 én délután 3 órakor mérkőzött egymással a két jóké- pességü diák csapat. A mérkőzés végig élvezetes szép játékot adott. Döntetlen eredmény lett volna igazságosabb. Egyetértés—Sajószentpéteri B TK. Vasárnap délután fél 4 órakor mérkőzik a sátoraljaújhelyi mun­kások népszerű csapata a sajó­szentpéteri bányászok jóképességű labdarugó csapatával. Nagy küzdelem várható, A közön­ség részéről feltűnő az érdeklődés. * Az S.MÁV-AC Mezőkövesdre utazott az MTK ellen bajnoki mér­kőzés lejátszására. Nagy feladat előtt áll a MÁV jól fel kell készülnie, hogy a mérkőzésről pontot hoz­hasson el. Szikra könyvujdonságok Marx—Engels: Művészetről — Irodalomról. Magyar nyelven most először megjelenő irodalmi tanul­mányok. A könyv részben levele­ket és beszélgetések feljegyzéseit tartalmazza, részben pedig az iro­dalom kérdéseit érintő szemelvé­nyeket Marx és Engels nagyobb müveiből. Az előszót: Lukács György irta. Alapára 10 — P. Fehér Lajos: Harcunk Buda­pestért. Ez a könyv azokról szól, akik cselekedni mertek akkor, ami­kor a fasiszta bérencek a legvadabb terror alatt tartották Budapest la­kosságát. Alapára 4’— P. Megvásárolhatók: minden könyv- kereskedésben és az MKP szer­vezeteiben. — Uizgondnokot keres a MADISz helyi szervezete Szék- háza részére. Érdeklődni lehet április 15-ig minden délután 4—6 óráig" a MADISz Székházában. Felhívás! a Magyar Nők Demo­kratikus Szövetsége szerdai műsoros nőnapjára hívja vendégeit. A műsort 5 órakor kezdjük. Vezetőség. HÍREK — Tagértekezlet. A Nem­zeti Parasztpárt helyi csoportja folyó hó 7-én 10 órakor tagérte­kezletet tart, melyen minden tag köteles megjelenni. Vezetőség. — Felhívás. Felhívjuk mind­azokat a MADISz tagokat, akik V tagdíjakkal elmaradtak, hogy hát­ralékukat sürgősen rendezzék. Hivatalos óra mindennap 2—6-ig a MADISz irodájában. Vezetőség. — Hirdetmény. A Földmun­kások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének helyi csoportja fel­hívja a munkaadókat és a munka- vállalókat, hogy a hozzájuk alkal­mazott 3 napnál tovább dolgozó munkásokat kötelesek a munka­közvetítő irodánál ki és bejelen­teni. A munkaadó, munkást szőlőbe vagy más munkánál nem alkal­mazhat Szakszervezeti könyvecske nélkül. A munkavállaló az ellen­őröknek köteles bármilyen Szak­szervezeti könyvecskével magát igazolni, mert ellenkező esetben a munkahelyéről el lesz távolitva. — Felhív A sí A Magyar Kommunista Párt nőtagjait felhív­juk, hogy hétfőn, április hó 8 án délután 5 órakor a pártházban műsoros nőnapot tartunk, melyre a tagok szives megjelenését kérjük. Vezetőség. Köszönetnyilvánítás Ezulon mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak és jóismerősök­nek, akik felejthetetlen édes­apánk temetésén megjelentek. pndics család — Hirdetmény. Ismételten felhívja a Községi Földigénylő Bi­zottság az újonnan földhözjutta- tottakat. hogy földjeiket takarítsák le, szántásáról illetve megműve­léséről gondoskodjanak. Aki a föld­jét nem tudja megművelni az gon­doskodjon bérbeadásról, vagy je­lentse be a Községi Földigénylő Bizottságnak, ellenkező esetben részbeni elvonást alkalmazunk. A földmérésnél letett karókat, akik kihúzzák vagy nem hagyják helyén, büntető eljárás alá esik. KFB Figyelem! r Óriási szenzáció Városunkba n Ha bőrönd és bőrdiszmüárut akar vásárolni, bizalommal jöjjön hozzám. Szolid árak, figyelmes kiszolgálás, zip javítás. Kascsák István bőrönd és bőrdiszraüáru szaküzlete Andrássy-ti. 27. sz. (Tűzoltó laktanya mellett.) A Magyar Kommunista Párt zemiÄnvärmegyei lapja Felelöä szerkesztő: SEBÓ BÉLA Felelős kiadó: KOLLAR SÁNDOR Nyomatott: M jKGYENLOSECl* könyvnyomdát)an Sítor aljattjteely

Next

/
Thumbnails
Contents