Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1946-03-24 / 13. szám
3. oldal. 1946. március 24. Z'E M P L E N I NÉPÚJSÁG NMÉÉÉ Á szerencsi járás dolgozói rendet teremtenek Folyó hó 18-án, már a kora reggeli Jórákban hatalmas tömeg lepi el Szerencs utcáit. A járás minden községéből nagyszámú küldöttség jött be nemzeti zászlók alatt, igyekezve az uj Otthon előtti főtérre. Kilenc óra felé egymásután jönnek a Cukor-, Csokoládégyár munkásai, nyomukban a vasútépítő és forgalmi szolgálat munkásai tűnnek fel. Féltizkor már itt vannak az összes pártok és szakszervezetek tagjai, amikor a kb. 5000 egib;r előtt Körömi József a helyi Kisgazda Párt elnöke, megnyílj* a gyűlést. *■ Beszédében hangoztatta, hogy harcolni kell a reakció ellen, mert nem engedhetjük meg túlkapáséit. Majd Erdős Imre a helyi Szociáldemokrata Part titkára emelkedett szólásra. Mi szocialisták tárgyilagosak vagyunk, mi tudjuk, hogy a reakciónak fáj, hogy elvették földjeik) t és a pozícióikat, de tudjuk azt is, hogy ez a saját érdekűnkben történt. Harcolni kell tovább is a reakció ellen, mert csak igy kaphatunk nagyobb jogokat, nagyobb kenyeret, ha nem engedünk az álláspontunkból. (Beszédét telkes éljenzés követte.) Éljenzés közepette emelkedett szólásra Nagy Andor elvlársunk. A Vörös Hadsereg jóvoltából szabadok lettünk, de szabadságunk ismét veszélyben van. A reakciósok kik kétévvel ezelőtt hitványán menekültek nyugat felé, ma ismét közöttünk vannak, ma ismét vezető pozíciókban ülnek, s ma ismét kiskirályok. összegyűltünk, hogy hitet tegyünk a demokrácia mellett,-megmutassuk erőinketjdlenségeinknek, hogy megmondjuk fel fogjuk épi leni hazánkat, ahol minden dolgozónak lesz kenyere, lesznek jogai és lesz szabadsága! Nagy Andor beszéde után a tömeg lelkes hangulatban felsorakozik a felvonuláshoz. A menet megindulása után, már kapjuk az első híreket, Czinderi Jenő közjegyző benyújtotta iemon- dását, nem sokkal később Mispái Árpád községi irodatiszt következik. A tömeg felvonul a járási fő- jegyzőségre, s Ütemesen követeli a járási jegyző és társai eltávolítását. Az izzó hangulatban érkezik meg a hir, hogy Juhász Dezső járási jegyző és a. hírhedt Csendes Albert járási jegyző, akivel lapank- ban is már löbbizben foglalkoztunk, benyújtotta lemondását. A hathónapi internálásból hazatért Tiszai Jenó irodatiszt pedig megszökött a felelősségrevonás elől. A felvonulás alatt lemondott még gzebeni József, leigazolás nélkül működő adóhivatali főtiszt, dr Szántó Endre ugyancsak igazolás nélkül működő községi orvos, Kékesi Anlal csendőrből lett rend- őrbiró, végül a hírhedt Hajdú Mihály — háborús bűnösséggel vádolt rendőrkapitány is. At egységbe forrott munkásság és parasztság ezzel « felvonulással nagy mértékben hozzájárult a reakció szerencsi bázisainak felszámolásához. AJelvonulás a legnagyobb rend ben folyt le. A Kommunista Párt rendező gárdája biztosította a rendet és fegyelmet. F.gyetlen egy félreértés vagy incidens egész idő alatt nem történt. A felvonulás déli 12 órakorért végett. Az intcmacionálé hangjai közepette, ismét Nagy Andor eiv- társunk emelkedett szólásra, felhívta a tömeget, hogy feladatunkat befej ztűk, céhnkaielértűk, menjenek vissza mindannyian a munka- padokhoz, a földjeitekhez, s folytassák azzal a tudattal munkánkat» hogy ismét közelebb jutoitunk egy lépéssel a demokrácia megszilárdításához. A szerencsiek küldöttsége a Főispánnál A Szerencsen megtartott „tisztogató" munka után küldöttség utazott Zemplén vármegye Főispánjához, hogy a lemondott áiiami és községi tisztviselők lemondását előterjesszék. A Főispán ur hatá rozott Ígéretet teli, tiogy a nép óhaját április elsejéig teljesiti. il BKBV leépülésen up határozott, hogy saját telesében tartja meg a Msuasutat A Bodrogközi Oazdasági Vasút, jobbléte különösebben nem érdemely annak a Budapesten székelő „Trösztnek" egyik üzeme, amely Tröszt ezenkívül még 23 vállalat felett uralkodott, február 23-ári közgyűlést tartott Sárospatakon. A jól előkészített közgyűlésnek afelett kellett határozni, »hegy a Bodrogközi Gazdasági Vasutat meghagyja e saját kezelésben, megtartja-e magánvállalatnak, vagy átadja-e az Államnak, amint tette ezt azzal a 21 vállalattal, melyből már nem remél! profitot kipréselni. Amint irtuk a közgyűlés „jól" volt előkészítve és mert a BKGV az a vállalat, amelyből a mostani kezelési mód mellett még hasznot lehet huzni, a közgyűlés* — és itt figyeljünk fel a vakmerőségre — az üzem munkásainak égyöntdü. kívánságára hivatkozva úgy határozóit, hogy a vasutat saját kezelésben tartja, miután az Államtól már kapott annyi segítséget, hogy egy kis ideig úgy —- ahogy él — élhessen. A Kereskedelmi minisztérium tájékoztatása végett megállapítjuk, hogy a> üzem munkásaira történt hivatkozás teljesen hamis. A munkásokat nem kérdezték meg és a határozat teljesen értetlenné tette számukra azt az ezt megelőző akciót, mely az Állam által történt részvény felvásárlással, az Állam által való kezelésbe vételt célozta. A felszabadulás utárf az üzem- képtelen vasutat a munkásság teljesen magára hagyva, éhesen, rongyosan tette üzemképessé. A „Tröszt" egyetlen fillérrel sem^ött segítségükre» És amikor a vasút pénztárában valami pénz volt, a helyi igazgatóság sietett a „Tröszt* vezetőségéhez juttatni ahelyett, hogy komolyabb befektetést eszközölt volna, ha már a munkásság kelte. A „Tröszt" és a vasút igazgatósága m gjátfzoíta azt az óhajt, hogy a vállalat a „Tröszt" birtok kában maradjon, miután .pénzt kapott és pénzt remél kap§i. De mi lesz ezután? Mi lesz egy pár fyónaj) mu!va, amikor a minden komolyabb műszaki ellenőrzés nélkül működő vasút megáll, mer? riircs pályajavitás, mert gépalkatrészek kicserélése heiyett a műhely csak foilozgatásra kénytelen szorítkozni? Mi lösz, ha megáll a vasút? Mert meg^fog állniI'Ha nem fégyhónap múlva, akkor nyolchónap múlva'. A iokomotivok üzemképessége ennél nem több az őszi esőzéseket pedig a pálya nem bírja majd ki. Sárospatak közönsége nem íjár majd rosszul, mert 160 ezer pengős dij helyeit 70 ezerért utazhat Ujhelybe a Máv-on. De ml lesz a Bodrogközzel? A múlt évben, amikor Budapest, Ózd, Miskolc munkássága éhezett, a Bodrogközön 3000 tonna burgonya rothadt és 1000 fonna búza rekedt be, hogy egyéb dolgokról ne is beszéljünk. Szükséges ennek mai jelentőségét kiemelni 1 És mi lesz a munkásokkal, ha á vasul kénytelen leállni? Csak nem gondolja az igazgatóság, hogy a tele8ziv „Tröszt-vezetőség egy fillért is folyósít munkabér fizetésére I? Még a jól játszó igazgatóságnak sem! De ha mindettől nem kellene tartani, akkor isi — a dolgozóknak joguk van ahhoz, hogy ami's kor ők ma a legnagyobb nélkülözések között végzik a köz számára nélkülözhetetlen munkájukat, a reakció, a fasizmus által okozott sivár jelen helyett megnyugtató jövőt lássanak biztosítva. Ez pedig csak az államosítással érhető el. A Bodrogközi munkásaival szemben a Máv dolgozói, ha ma még gondíeijesen, de a biztos jövő tudatában hajtják le fejüket. Lelkiismeretlen munka volt. A munkásság álljon össze, keresse fel küldőttségileg Gerő elvtársunkat, és tárja fel úgy saját sérelmét, valamint azt a helyzetet, mely a Bodrogköz munkásságát, parasztságát érheti, ha a vasút a „Tröszt“ kezében marad. Kérje az üzem azonnali államosítását és az üzem élére olyan szakképzett vezetőséget, mely tudomással bir arról, hogy ami volt az meghalt: a termelő eszköznek a termelést, a munkásság érdekét, az Életet keit szolgálnia és nem a profitot. Oédol és rágalmaz Ruskóczy a ricset Htörvényalfcofóu járási jegyzi Nagyságos Főszolgabíró Urnák Nevezteti magát. Kezdetben sorkoszton élt, hogy az élelmezés gondjattói megszabaduljon. Aztán föloszlatta minden rendelkezés nélkül a községi képviselőtestületeket és választási számarány szerint újra választatta. Később rálépett arra az útra, amely legegyszerűbb formája a felelőtlenség leplezésének. Nyíltan támadást intézett Jekkel Árpád elvtárs ellen, hogy ő az oka annak, amiért a kötelező beszolgáltatás járásában kevés eredménynyel végződött. Mi ismerjük jól a ricsei járás helyzetét, -sőt jobban ismerjük, mint maga az ott működő járási jegyző. Az a tény pedig, hogy Jekkel Árpád a beszolgáltatást minden erejével támogatta, egyszerűen keresztül huzza Ros- kóczy járási jegyző azon vádját — amit a Főispán urnák dúadott —, hogy a beszolgáltatásért nem ő„ hanem Jekkel elvtárs felelős. Jekkel Árpád u^yan kifejezte nem egyezer azon véleményét, hogy a beszolgáltatás terhelt elsősorban a módosabbakra vessék ki és csak azután a szegényekre, ez azonban hitünk szerint teljes mértékben elfogadható álláspont. Ne vádoljon és rágalmazzon a járási jegyző ur, hanem dolgozzon lelkiismeretesen, mert ez a kötelessége és ezt várják tőle még azok „is, akik hajlandók a megkövetelt megszólítást megadni. — Felhívás! A Magyar Kommunista Párt nőtagjait felhívjuk, hogy hétfőn, március hó 25-én délután 5 órakor a pártházban műsoros nőnapot tartunk, melyre „a tagok szives megjelenését kérjük. Vezetőség.