Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1946-12-15 / 51. szám

Interjú a főispánnal — Meg­nyílt az MKP panaszirodája — Utat, világítást az ONCSA- telepnek ! SÁTORALJAÚJHELY, 1946 DECEMBER 15 A dolgozók eljutottak türelmük végső határáig Nőküldöttség és szakszervezeti küldöttség a főispánnál Kél hét múlva visszajö j vünk — hangoztatták az asz ■ szonyok, akik a súlyos köz­ellátási nehézségek és foly Ion emelkedő árak miatt felkeresték a minap a főis pánt és a problémák meg­oldását várták tőle. A két hát letelt és hétfőn még népesebb asszonykíTdött ség jelent meg az eredmények számonkérésére. A mintegy 2—300 főnyi tömeg először a főispánt ke reste fii és a tetteket kérte számon. Mi az eredmény ? A főispán a küldöttség kérdéseire kijelentette, hogy a követeléseket a közedátás ügyi miniszterhez azonnal felterjesztette, de onnan még azóta sem kapott választ. Bizonyoa téren sikerült ered­ményeket elérni. Azóta sze reztek 6 vagon burgonyát ami folyamatosan beérkezik és 50 kilós tételekben oszt­ják ki. A küldöttség követe­lésére az igazságosabb el­osztás kedvéért ezt laszálli- tották 10 kilóra. Só is érke­zik rövidesen. A liszteliáíás terén is ja vult valamit a helyzet. A havi 'isztadagot novemberben, megosztva adták ki, 60 deka finomlisztet és 60 deka ke­nyérlisztet adtak a jegyre. Decemberre már csak 50 deka finomlisztet és 70 deka kenyérlisztet akartak kiutalni, de a küldöttségnek sikerült kiharcolni, hogy ü karácsonyi ünnepekre való tekintettel 90 deka finomlisztet és 30 deka kenyérlisztet állapítsanak m-. g fejadagként. A főispán ígé­retet tett, hogy a helyzet javítására a közellátási mi ni8zterhez újabb sürgető le velet intéz. A küldő tség ezután a közellátási felügyelőségre vonult és ugyanezeket a hi­ányokat dr Székely Edömér- től is számonkérte. A köz ellátási felügyelő a kérdé­sekre kertelő válaszokat adott, a hibákért a felelősséget min­denféle hivatalra igyekezett áthárítani, csak a saját fele lősségét nem ismeite ti. Az asszonyok felháborodását fo k<>zta az is, hogy dr Székely Edömér hivatalában nőkkel többlzben erőszakoskodott. A tömeg felháborodásában ki akarta dobni az ablakon és csak az áthivott kommunista vezetők gyors és erélyes közbe lépésének volt köszönhető, hogy a súlyosabb bántal­mazástól megmenekült. Dr. Székely Edömér hivataláról 1 rnondo t. A szakszervezeti küldöttség Decemb r 6-án szakszer vezeti küldöttség kereste fel a főispánt közellátási kérdé sekben. A küldöttséget Hor váth János megyei titkár ve zette. Horváth eivtárr ki­emelte, hogy a do’gozók hetek óta nem jutnak leg fontosabb táplálékukhoz, a burgonyához, nincs só. A fő ispánnak e kérdések megol­dásában a legmesszebbme­nőkig el keli követni mindent. A munkanélküliség enyhí­tése érdekében követeire a küldöttség a közmunkák sür­gős megindítását és kibőví­tését, m-rtatarvb vett árvíz­védelmi és csatornamunká­latok nem nyújtanak elegendő munkaalkalmat. Egyéb Pót­munkákról kell gondoskodni, az iskolák rendbehozásáról, a fürdő, vágóhíd, utak rend­Kedden a vármegye kis- gyűlésén dr Kerekes András vm. főjegyző előterjesztette Sátoraljaújhely képviseíőtes tületének határozatait. A ki3- gyülés a háziszemét kihor­dási dijának forint értékben való megállapítását és a mezőőri dijak százalékos ku! csának 1946 évre való meg­állapítását jóváhagyta. Mics- key János volt városi kise­gítő tűzoltó kegydijának meg- áilapitását nemi módosítással hagyta jóvá, Ármágyi Józsefét is jóváhagyta. A köztisztasági alkalmazónak kérését a 40 százalékos lakbértérités el engedése tárgyában elutasí­totta. mivel erről kormány rendelet intézkedett. E után Ács György vm a! Jegyző adia elő a községi kép viselőtestflletek határozalait. A kisgyülésa következő fon­tosabb határozatokat hozta. Alsódobsza határozatát jóváhagyta és a községi behózataláröl, a munkanél­küli épitömurrkáeságot is ke nyérhez kéri juttatni. Követelte a küldöttség, hogy a pi ci es üJeíi árak ellenőrzésével gondoskodja­nak a spekuláció letöréséről. Kovács Gyula el v társ szó* vátette a malommal kapcso­latban fennálló panaszokat és kérte, hogy a lisztnagy­Az MKP sátoraljaújhelyi szervezete Szabadegyetemé­nek 11 előadását dr Molnár Erik elvtárs,a »legszerényebb miniszter“ tartja. A halkszavu, szerény megjelenésű népjó léti minisztert a tudományos életben mint történészt és filozófust ismerik. Különösen a magyar őstörténetem terén végzett kutatásai nagyjelentő- ségüek Magyar őstörténeti müve: „A magyar társadalom története az őskortól az árpádházi királyokigu a leg kiválóbb ilyenirányú szak­munka, „Dialektika“ című müvében pedig mint kiváló szeszfőzde üzem gépeit át adia azzal, hogy a vállalkozó köteles a szeszfőzdét üzem­képes állapotba helyezni. Szerencs vezetőjegyzőjé­nek Répássy Lászlónak rend­kívüli előléptetése iránti ké­relmét elutasította. Bodroghalász határozatát a községi birö, törvénybiró és négy hites tisztele'dijának megállapítása tárgyában jóvá­hagyta. Ugyancsakjóváiiagyía a kisbiró és postakflldönc illetményeit. Hercegkút képviselőles tülete a községi elöljáró és a községi szegődményasek járandóságait terményben Alapítványok a Ezután több községnek a vármegye székhelyén létesí­tendő népi kollégium részére felajánld alapítványi'helyek I és rendez-res évi hozzájáru < lások felelt határozlak. Bőd I rogolaszi, Bodrogzsa­kereskedői jogot adják vissza a malomnak. A főispán válasza a szak- szervezeti küldöttség részére nem volt kielégítő, mert bár a burgonya és só terén tör­téntek bizonyos intézkedések, de a megye lakossága el várja, hogy a felelős sze­mélyek minden erejüket a dolgozók súlyos helyzetének megjavítására fordítsák. társadalombölcselő mutatko­zik be. A Horthy-rendszer idején nyilvános munkásságot nem fejthetett ki. Cikkeit a „Gon- dolatu ban és más folyóira­tokban Jeszenszky Erik né ven helyrzle el. A felsza í badulás óta népjóléti minisz­ter, Gyöngyösi János külügy­miniszteren kívül az egyetlen tagja a magyar kormánynak, aki megszakítás nélkül mi niszler. Előadása elé nagy várako I zással tekint Sátoraljaújhely I népe. állapította még. A határoza­tot n:m hagyták jóvá, mert a dijakat csak forintban le­hel megállapítani. Vajdácska nemrégiben n g községgé alakult. Az uj községi szabályrendeletet ki sebb módosításokkal jóvá hagyták. A tokaji képviselőtestület határozatát Koltay Aladár községi segédjegyző soron- kivüli előléptetése tárgyában elutasították. Tállya közBég kézbesítői nek ruhaigénylésére fejenként 350 forint ruhasegély kifize­tését engedélyezték. népi kollégiumra dány, Sára, Szerencs, Mád és Riese egy alapit ványi helyet, Vajdácska, Tiszaluc és Bodroghalom két alapítványi helyet biztosi- j toltak, mig Tolcsva évi 300 forinttal, Tiszakarád évi Sárospataki pedagógus értékértet Irta: Dr. Lukács József piarista gimn. tanár A magyar nevelők érde­kében a Magyar Kommunista Párt országos mozgalmat indított. Ennek a mozgalom­nak egyik fontos és ünnepi megnyilatkozása lesz az a pedagógus értekezlet, ame­lyet Sárospatakon, vasárnap d. e. 11 órakor a tanitóképző- disztermében rendez a MKP zemplénmegyei bizottsága. Az értekezleten dr. Molnár Erik népjóléti miniszter és Szávai Nándor budapesti tan kerületi főigazgató beszélnek, akiknek neve és állása már magában véve sokat jelent és nagy súlyt ad az értekez­letnek. Az értekezlet vitatárgya nemcsak pedagógus szem­pontból, hanem nemzeti cél­ból is nagyfontosságu — meri a magyar demokrácia genetikus kifejtése s annak jelen állapota s a nevelők gazdasági helyzete és státus­rendezése nemzeti fejlő­désünk megszilárdításának egyik legbiztosabb pillére. Az ország nevelőinek gaz­dasági helyzete és státuszren­dezése nem egy társadalmi osztály érdeke csupán — hanem ez nemzeti és orszá­gos érdek is, mert ezen for­dul a jövő nemzedék neve­lésének nagy ténye. Nem lehet közömbös egy nemzet történelmi fejlődésé­nek szempontjából az, hogy nevelőrétege milyen lélekkel teljesiti magasztos hivatását. Ha csak kényszerű és gond­terhelt munkása e nagy ügy­nek, munkája nyomán nem fejlődik erőssé a magyar de­mokrácia. E fontos kérdés megvita­tása Sárospatakot vasárnap az érdeklődés középpontjába állítja s a nemzet minden nevelőjének szive odadob­ban, hogy amit olt megvitat­nak, elhatároznak, az e sok­féleképen megpróbált nem zet nevelőinek lelkes köte- lességle'jesiíése révén áldá sára is váljék. 1 1000 forinttal, Vámosujfalu és Károlyfalva pedig évi 200 -200 forinttal járultak hozzá a létesítendő népi kollégiumhoz. Végül a tarcali községi tisztviselők karácsonyi segéiy irán'i kérelmét elutasították, mivel a segéiy megállapítá­sáról minis*tcrelnöki rende­let intézkedik, A népi kollégiumok ügye a vármegyei közgyűlés előtt Várjuk dr. Molnár Erik elvtársat

Next

/
Thumbnails
Contents