Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1946-12-01 / 49. szám

1946 dt ec tuber 1, Zempléni N é p 11 j s Ä g :tt Oldjuk meg sí a munkanélküliség kérdését lelentkezzenelt a munltanélitüüeh a szatiszemtbeu Dr Andies Erzsébet egyetemi tanárnő, nemzet­gyűlési képviselő előadása többet jelentett egyszerű elő­adásnál. Az elmúlt 25 esz tendőről beszélni rövid más fél óra keretében : nehéz do log, de úgy beszélni, ahogy ezt az előadó tette — mü vészét. Minden mondata mintha négy és hat elemit végzett parasztoknak ég munkások­nak készít volnt, olyan egyszerű von — es az elő adást hallgató közönség, köztük igen nagy számban a város értelmiségi rétege mégsem érezte mondanivalóit szürkének és üresnek. Érezte mindenki, hogy tartalmas, gazdag előadásban kap ké pet a letűnt korszak ese­ményeiről. Az elmúlt 25 év majdnem minden fontosabb politikai és gazdasági eseményére ki tért és azokat éles, de jó­indulatú kritikával kisérte. Sok olyan esemény igazi rugójára mutatott rá, ame­lyekről a nagyközönség idáig egyáltalán nem tudott. Az események rugóit kutató történelembuvár éles iogiká jávai vezette végig a ka­tasztrófába vezető fejlődés útvonalát 1919-től 1944 ok­tóberéig. Bethlen éB Nagy atádi szövetsége előadása nyomán ma is intő példa arra, hogy a reakció és a parasztság összefogásából csak a parasztság kerülhet ki vesztes félként. Bethlentől az ut egyenes voltaiban ve­zetett Gömbösön, Darányin és Imrédyn keresztül a ka­tasztrófáig, amit Szálasi sze­replése betetőzött. Teleki Pál szerepe is uj megvilágítást nyert előadá­sában. Hiába próbáltuk Te lekiben a magyar szabadság szellemének képviselőjét meg­látni — mondotta. Teleki mint aktiv miniszter leit ön­gyilkos és halálával egy lé­péssel sem tartotta vissza nemzetét a katasztrófától. Soha el nem múló élményt égettek a város értelmiségi jelnek leikébe Andics Erzsé betnek az értelmiséghez szóló hivó szavai. A demokratikus eszmék kiterjesztése minden­kinek érdeke az országban — mondotta. Lássa be az értelmiség, hogy a múltban helytelen utakon járt, ami­kor akarva-akaratlan a reak ció szekerét tolta. Az értel­miség csak a demokrácia utján járhat, csak a népi demokrácia biztosíthatja az értelmiség számára a jobb sorsot, nagyobb szabadsagot, szélesebb fejlődést. A nép boldogulása és az értelmiség boldogulása szorosan össze van kötve egymással. A nagy sikerrel megtartott előadás után fokozott érdek­lődéssel várjuk a MKP Sza badegyetemének további elő­adásait. Dr. Oaál Jenő — Ügyeletes gyógy szertár: december 2 -9 ig Kardos gyógyszertár, Ka zinczy utca. Munkát minden dolgozó nak! A Magyar Kommunista Párt kongresszusi követelése a tél küszöbén egyre égetőbb problémájává válik a mun kátlan tömegeknek. A tőkések a stabilizáció ellen fegyverként alkalmazzák a inunkanélkU iséget. A?, inf­láció alatt szívesen alkat maztak minél több munkást, mert ingyen munkaerőt jelen­teitek. Ma éppen az ellen­kezőjét cselekszik: szívesen állítják le az üzemeket, meri ha csökken a termelés, fenn­tarthatják. sőt emelhetik az árakat és a magasabb hasz­not igy is el lehet érni. Mennyi a munkanélküli ? Ha az utas megérkezik az esti vonattal, az első, amit megragadnak, a kézitáskája. Segíthetem vinni? — kérdezi öreg és kisgyerek. Már itt a szeműnkbe öilik, hogy a munkanélküliség S ííoraljauj helyen is égető kérdés. A szakszervezetben a mun­kanélküliségre vonatkozó adatok nem telj sek. A műn kasok egy része még nincs a szakszervezetbe tömörül ve — éppen azok, akik a leg öntudatlanabbak, akiknek a viszonyaik a iegrendezetie- nebbek, tehát akik a munka- nélküliségnek is jobban ki vannak téve. Az ipari szervezetek össze sen 84 munkanélkülit tarta­nak nyilván, de becslés szerint mint egy 200—250 az ősz szes munkanélküliek száma. Ezekhez jön­nek a munkanélküli földmunkások és idénymunkások, ezek száma jelenleg 420. 6—700 közöli mozog tehát a munkanélküliek száma a városban. Ht meggondoljuk, hogy Győrnek például 2500 munkanélkülije van, láthatjuk, hogy ezen a téren Sátoralja­újhely sem marad el. Van-e munka? Városunkra jellemző, hogy az újjáépítés terén szinte még semmi sem történt. A házak tetején a cserepek még olyan festői rendetlenségben hever­nek, mint ahogy a robbanás hagyta őket. A németek ki takarodása óta a rendeletek tömege jelent meg a házak helyreállításáról, ez azonban a tulajdonosokat hidegen hagyta. De a hatóságok ré­széről sem jöttek olyan intéz­kedések, amelyek nyomást gyakoroltak volna a háztu lajdonosokra a házük hely­reállítása érdekében. Ptdig sok olyan ház van, amin csak egészen kis javítások, — egy ablakkeret beillesztése, C3e- repezés — kellenének, hogy újra lakhatók legyenek. Miért nem intézkednek? Lakás is lenne, meg közmunka is. A város közmunkajöve delme nem nagy, de ki keli eszközölni az újjáépítési mi­nisztériumtól, hogy ezt a be­vételt adja vissza a városi közmunkák megindítására. Van munkalehetőség a vá­rosban és a megyében elég! Tanuljunk fiyörlöl! És még valamit. Újra csak Győrre hivatkozunk. Győr Ez év szeptember 29 én Bege.la András sátoraljaúj­helyi illatszerláros feljelen­tést tett. ho jy raktárát isme­retlen egyén felíeszitetfe és oinsn különböző árukat el­loptak. Érdekes módon sikerült a rendőrségnek a tettest el­fogni Egy fiatalkorú egy ben kétszázezer forintos egy szeri hozzájárutást vetettek ki a bankokra, a GyOSzra, a kereskedőkre és a győri munkanélkülieket a télre mégis munkába fogják állítani. Nem tanulhatnánk mi is ebből a példából? csempészési üggyel kapcso­latban a rendőrség épületé­ben járt és az 'egyik „jó- szimatu“ detektív az illatá­ról felismerte benne a betö­rőt, akinek az volta «pechje“, hogy a rabolt illatszerrel kente be magát. A fiatalkorú bűnöző kihallgatása során a bűncselekményt beismerte. 3 j / ZEMPLÉNI / i NÉPÚJSÁG POSTÁJA Orvost a liatárvadőKzohnak I „Szomorú panaszról kell beszámolnom a szerkesztőség - nek ... Mi határvadászok a szlovák határon teljesítünk szolgálatot Pácinban. Szer­ződtetett polgári orvosunk volt dr Pogány István körorvos, akinek egyik parancs vétele \ után fel keltett mondanunk. Újabb parancs értelmében kértük,m ha beteg vagy sérült van közöttünk, továbbra is kezelje, vagy a sérülését kösse be. Minden egyes vizsgálatért felajánlottunk a doktor urnák 5 forintot. Erre ő fennhangon elkez­dett kiabálni, hogy nem po­jáca, hogy egyszer eldobjuk, aztán megint visszahívjuk. Vegyük tudomásul — mondta — hogy 5 forint ellenében hajlandó megvizsgálni, de esetleges sérüléseinket nem hajlandó bekötni Ellenben ugyanúgy megvizsgál és keztf mint bárki mást. ha hajtan dók vagyunk megfizetni. Mi határvadászok, akik a körorvos ur biztonságára, pénzének az értékére vigyá­zunk, ezt érdemeljük a kör- orvos úrtól? Esőben, sárban, hóban, fagyban, viharban jár­juk a határt íiz napra 6 fo­rintért. Mi ebbe belenyug­szunk, mert tudjuk, hogy nemes célt szolgálunk vele hazánknak amelyet a fasiszta hordák kiraboltak. De dr Po ■ gány körorvos ur a meleg szobában pedig nem hajlandó 5 rorintért a mi sebeinket bekötni, amit talán a vak­sötét éjszakában egy rossz lépés vagy egy teitenért go­nosztevő keze okozott? Kovács Béla honv. 1/3 h. v. Örs.* Mi lesz a szegény tnenheiyi gyerekekkel? „ Tisztelt Szerkesztőség I Kérem, közöljék panaszos soraimat lapjukban ... Mi az oka annak, hogy nem gondolnak a 78 gmenhelyi gyerek eltartására. 4 éve nem kapnak ruhát cipőt, a tartás- dijai 9 hónapon át nem folyó • sitották. . . Most hogy jó lett a pénzünk, szeptember­ben küldtek 6 forintot a nyolc­éves és 8 forintot az ötéves gyerek taitásdija fejében Ok­tóberben 12 és 16 forintot kaptunk. Érdeklődtünk a telep - felügyelőnknél, azt mondta, hogy két hónapi tattásdij fejében kaptuk, de már a napokban megkapjuk vissza­menőleg a felemelt dijat. Ma november 21 van és még egy fillért sem kaptunk . . . Két vagy három hete küldtek a telepre ruhaneműt, de ennek csak a neve ruha, mert ron • gyököt kaptak és a gyet ekek - i nek ismét csak nincs mit fel- j venni... Adjanakaz UNRRA ruhákból elsősorban a szegény ' menhelyi gyerekeknek! Soraim közléséért előre is hálás köszönetét mondok a Zempléni Népújság egy hü olvasója Orosz Jánosné Szerencs“ Hol itt az osztó igazság? Mégacukorelosztók sem egyformák Olcsóbb lett a cukor — állapítják meg a kiskereske­dők. Vagy legalábbis valami furcsa változás történt. Tudni­illik űz eddigi cukor elosztó nagykereskedő 7 20 ért adta a cukor kilóját és portás címén semmit sem téritett vissza, most pedig az újonnan kijelölt cukorelosztó csak 6‘87 et számit a cukorért és ezenkívül minden 50 kilós Statárium az A pénteki minisztertanács letárgyalja az igazságügymi- niszter rendeletét a statárium­ról. A rendelet hatálya ki­terjed minden olyan ügyre, amely az ország gazdasági é'eléi v-’S'éiy -5fe'i Statárlális eljárás alá kerülnek nemcsak az árdrágítók, valutdzók, csempészek, azok, akiket tettenérnek, de kiterjesztik a statáriumot a bűnözök meg Hiuónült és megunt macskáinak bőrét házi és vad nyulbőrét, pézsmát, görényt, hörcsög és rókáját legmagasabb áron megvásárolják Berkovits Testvérek nyorsbörkereskedők Molnár István utca 22. az. zsákból 40 deka porlást is leszámítanak. A fogyasztó nem érezugyan semmit a változásból — a nagykereskedő a viszonteladó hasznát csípte le. De azért érdeklődéssel várja mindenki, indul-e vizsgálat és elszámol­tatás abban az ügyben, hogy hova lett mintegy 80 kiloryi „poriás“ és ellenőrzik-e a kalkulációt, hogy nem tör­tént e árdrágító visszaélés. árdrágítókra bízóira, a drágított áru át' vevőire, egyszóval a bünsegédi bűnrészesekre is. Ha a rendeletet a minisz­tertanács elfogadja, már szom­baton ki is hirdetik és hétfő­től kezdve minden újabb ár- : drágüási, valutázásiés esem ' pészési ügy statáriális eljárás j aiá tar'ozik. Az ítéletet a tör- I vény értelmében órák alatt i végrehajtják. A legenyhébb büntetés 10 év. Szagáról ismerték a betörőt fel

Next

/
Thumbnails
Contents