Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1946-11-10 / 46. szám
Mai számunk 6 oldal i ZEMPLÉNI f m. ~ p*tjs a fi Ml lesz a villannyal? — Az UNRRA holmik szétosztása — 50 százalékos az őszi vetés — Mit őröl a bodrog- halmi malom? SÁTORALJAÚJHELY, 1946 NOVEMBER 9. Előre a népi demokrácia utján! H a a do!0oiú osztályoknak a demokráciáról, i demokratikus berendezkedésről és életformáról be szélünk, azl minden ellenvetés nélkül elfogadják. Horthy 25 éves népelnyomó rendszere, a barbár fasizmus pusztitásai mindenki előli nyilvánvalóvá tették, hogy az egyedül elviselhető és a fejlődés lehetőségeit bizto sitő életforma a dolgozók számára a demokrácia. És ha a demokráciát bírálattal illetik is, akkor ez a bírálat nera tagadó, hanem előre- lenditó: céljuk nem e pusz titani, hanem tovább fejlesz teni a demokráciát. teáétól. Tudja ezt a reakció is, éppen ezért mer egyre szemtelenebbé fellépni a párton belül a demokratikus parasztság törekvései ellen. A Kisgazdapárt rálépett a Nagyatádi-féle útra. Régi tömegei hovatovább jog fosztottak lesznek a saját pártjukban és a tegnapelőtt még Horthy szekerét toló MEP-ista politikusok, tegnap jött kisgazdák szava egyre több súllyal esik a Ki gazdapárt politikájának mérlegébe. A struccpolitika, a lények he nem ismerése vagy Magadása mint mindig most is smyos következményekkel jái. Vetőmagot szerzett a megyének a MKP Aczéi György elv társ, a Magyar Kommunista Párt zempléu megyei titkára eljárt Budapesten az illetékes hatóságoknál, hogy Zempléu megye nehéz helyzetben lévő ujgardü résrére újabb vetőmagkiutalást szerezzen. Aczéi elvtárs értesítene lapunkat, hogy közbenjárása sike rei végződött és rövidesen ujahb 6 és fel vagon vetőmag érkezik at őszi vetés biztosítására. Kik számítanak rendszerváltozásra ? A koal ció állandóan meg njuló válságainak is jelleg zetessége, hogy a demokráciával nyidan szembehelyezkedni még a reakció sem mer. Bár antidemo kratikus magatartása lépten nyomon kiütközik, mégis állandóan deinokiaiíkus hangiatok mögé bújva intézi a demokrácia vívmányai elleni támadásait. Nem a demokrácia lénye gére törekszik, hanem a de mokrácia formáját akarja trójai faióként felhasználni’ hogy segítségével a demo krácia várába az ellenséget, a reakciót becsempéssze. Nem a dolgozók érdekében hozott javaslataira, vagy cselekedeteire hivalkozik, hanem egy ingatag választási többségre, amelyben a demokratikusan gondolkozó parasztság képviselőin kívül igen tekintélyes számban és még nagyobb súllyal vesznek részt az ország reakciós beállítottságú nagykapitalfs- ta körei, népellenes bankárok, nyúzó ügyvédek és más fél — vagy egész fasiszta elemek. A Kisgazdapárt többsége nem demokratikus többség. A demokratikus többség a Baloldali Blokk táborában van. A Kisgazdapárt demokratikus elemei azonban görcsösen ragaszkodnak látszattöbb ségükhöz, mert hatalmi po ziciőikat féltik ennek elvesz A Baloldali Blokk megalakítása a demokrácia önvédelmi harcában a reakció ellen a leghatékonyabb fegyvernek bizonyult. Olyan hatalmas gátat alkotott minden reakciós kísérletezéssel szemben, amelyen a bankátok és nagykapiialisták törekvései megtörtek Segítségével lehetővé vált, hogy a tömegek újabb rohamra induljanak és további, a fejlődést szolgáló eredményeket csikarjanak ki. A Baloldali Biok erejét, a demokrácia védőbástyája ként belöltöll szét epét a reakció is felismerte. És mig egy oldalról a forint eilen intézett sötét támadásaival újra megpróbálja a demo krácia hitelét aláásni, másrészről megbontani igyekszik a Baloldali Blokk táborát és megpróbál befura kodni abba a pártba, amelyik ideológiailag a legfejlefle nebb, politikailag a leg tapasztalatlanabb és osztály- összetételénél fogva a legalkalmasabbnak látszik arra, hogy rajta keresztül szándékait megvalósítsa. C'zl a párlot a Nemzeti Ej Paraszlpárlban vélte megtalálni. A Nemzeti Pa-, raszlpárt jobbszárnya — Kovács Imre vezeiesével — hajlandónak is mutatkozott arra, hogy szakítson a Pa íaszlpártnak eddigi hivatalos, a munkáspártokat támogató politikájával és a Botrányos kö/. igazgatási értekezlet zajlott lé még október 17-én a Vármegye házán. Az aiópán vezette a Közigazgatási értekezletet és beszámolójában kitért á fasiszta és reakciós személyekről elnevezett utcanevek megváltoztatásának kérdésére is. Elmondta, hogy legutóbb Tokajban az fin népségek alkalmával tn:g botránkozva állapította meg a köztársasági elnök, hogy az egyik utca még mindig Gömbös Gyula nevét viseli. A beszámolónak ennél a részénél dr. Lukács József Parasztpártot is Nagyatádi útjára vigye, urakkal cimboráid párttá tegye. Ez a törekvés azonban meghiúsult, a Parasztpárt nagy- választmányi ülése óriási többséggel elfogadta Veres Péter javaslatát a munkáspártokkal való további együttműködésről és a Veres Péter által benyújtott vezetőségi listát tette magáévá. A reakció terve sikertelen maradi. A Nemzeti Paraszt- pártot nem sikerült a reakció táborába áthúzni. Pedig a támadási ideológiailag is igyekeztek jól előkészíteni. Kovács Imrének a munkáspártokat rágalmazó cikke a Válás$ ban ezt az ideológiai előkészítést szolgálta. A kísérlet azonban csődön . mondott. A Baloldali Blokk nem gyengült, hanem piarista tanár, vármegyei főlevéltárnok, közbeszólt, hogy nincsen arra semmi szükség. Később felszólalásában ismét hangoztatta, hogy nem kell az utcák nevét megváltoztatni, mert az csak felesleges kiadást jelent, jöhet egy újabb rend- seervdltozás és akkor a tdb- Iákat megint át kell festeni. A rendőrség államvédelmi osztálya az ügyben a nyomozást lefolytatta és az 1946. Vf'.t. c.*be ütköző bűncselekmény elkövetése miatt az iratokat áttette a debreceni ötöstanácshoz. erősödött. És ez nem kizárólag Veres Péter személyi befolyásának köszönhető, hanem elsősorban a Baloldali Blokk helyes politikájának. M i tehát a teendő? Tovább erősíteni a demokrácia* frontját. A stabilizáció eddig is nagy eredményeket hozott, meg keli védeni minden támadással szemben és tovább keli emelni a tömegek életszínvonalát. Erősíteni kell a szakszervezeteket és a munkásellenőrzést az üzemek ben. Tovább harcolni a nép ellenségeinek a koalícióból való kirekesztéséért, a féktelen spekuláció és feketepiac letöréséért. Fel kell venni a legszorosabb kapcsolatokat a nélA belpolitika hírei Két Dunatiidat adott át Gerö miniszter vasárnap a forgalomnak. Az egyik a déli Összekötő vasúti bid, a másik a csepel- ezigetcsucsi. — A demokratikus Magyarország, amelyet a hídépítők építenek, nem a nagytőkések és a népet gyűlölő urak, hanem a nép Magyarországa lesz — mondotta többek között. Vasárnap az algyői hidat adják át a forgalomnak. Nagy többséggel Veres Péter eddigi politikai vonalvezetését fogadta el a Nemzeti Paraszt- párt nagy választmányi ülése. A Parasztpdrt kitart a Baloldali Blokk politikája mellett. Az uzsorakiró8ág Lukács-tanácsa felmentette Bún Józsefei, a Leszámítoló Bank vezérigazgatóját valutabQnözési ügyében. A kisebb bűnösöket súlyos fegyház és pénzbüntetéssel sújtotta. Munkát, munkanélküli segélyt és a közmunkásoknak kollektiv bárt követelt Kossá István elv- társ, a Szaktanács főlitkára a Szabad Népnek adott nyilatkozatában. Az illetékes hatóságok a Szaktanács javaslatára a segédmunkások és a legalsóbb kategóriába tartozó szakmunkások órabérét felemelték. Az ország ipari termelése meghaladta az 1938. évi 60 százalékát. A gyapjúszövet- gyártás 13 százalékkal ha ladta meg az 1938 as termelést. Kommunista alispánt választott Fejér megye törvényhatósági bizottsága. A paraszti kis gazdapárti tagok jórésze is a f iarasztszármazásu dr. Kispéter stvánra adta le szavazatát. •külöző parasztsággal. Fokozni kell a falujárást, még többet kell segíteni a rászorult ujgazdákon. Meg kell valósítani az iparcikkek árának 25 százalékos gyors leszállítását. Meg kell védeni a parasztságot a reakció mindenféle túlkapásával szemben. Erősíteni kell a munkásegységet és erősíteni kell a munkás paraszt szövetséget. Még szilárdabbá kell tenni a Baloldali Blokkot. Meg kell javítani kapcsolatainkat a demokratikus kisgazdákkal. Csak igy vezethetjük ki országunkat a meg-meg- ujuló válságokból, csak igy haladhatunk tovább a megkezdett utón: előre a népi demokrácia utján! Ötvös Oéza