Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1946-09-22 / 39. szám
Ara 40 fillér II. évfolyam. 39. szám Sátoraljaújhely, 1946. szeptember 22. flz MKP III. Kongresszusa Tegnapi pártnapunk az eddigi nem epen sikertelen pártnapjaink közül valahogy magasan kivált. Nemcsak azért, mert központunk állal Zimpléobe küldött uj megyei párttitkárunk, Aczél György elv- táis ezen a pártnapon mutatkozott be helyi szervezetünknek, ami természetesen már magában is eseményt kell hogy jelentsen szá- munkra, nemcsak ezért emelkedik ki szokásos pártnapjaink közül a tegnapi pártnapunk, hanem Aczél elvtárs mondanivalójával is. Egy hét múlva lesz a MKP III. kongresszusa. Ennek a kongresz- szusnak az előzményét, jelentőségét, kfll- és belpolitikai fontosságát ismertette Aczél elvtársunk. Megmagyarázta, hogy a kongresz- S2US a párt irányvonalának s egyúttal pártdemokráciánknak ligjel- söbb szerve, amelyen minden párt szervezet, párttagságunk egésze küldötteivel vesz részt. Ez a mostani III. kongresszus lesz pártunk első legális kongresz- szusa. A párt I. kongresszusát 1925 ben tarlotta külföldön, Bécs- ben Rákosi elvtárs vezetésével. A II. kongresszus szintén külföldön ült össze 1930 ban. A mostani III. kongresszusunk itthon, az egész ország szeme előtt fog lefolyni 600.000 magyar kommunista párttag képviselői és 16 ország küldöttjei előtt. Az első két kongresz- 8zusról alig pár százan vettek tudomást, a mostani III. kongresszus határozatai az egész országhoz fognak szólni. Pénzünk megszilárdu’ásával, a stabilizációval lezárult a magyar demokrácia fejlődésének egy szakasza. A III. kongresszus főfeladata az lesz, hogy kidolgozza pártunk és a magyar demokrácia számára azt a politikát, mellyel a most következő szakaszban tovább fogunk menni előre a demokrácia u'ján. Hogy a stabilizáció előnyeit ne a tőkések, bankosok, malmosok élvezzék, hanem a dolgozók, akiknek verejtéke és megfeszített munkája építette újra és stabilizálta az országot. Ne a burzsoázia stabilizálódjék, mint Bethlen alatt, hanem a dolgozó parasztság, meg a szellemi és fizikai munkásság. Rámutatott azután még Aczél elvtárs a kongresszus külpolitikai jelentőségére, 16 ország kommunistáinak küldöttjeire. Élesen elitélte Csehszlovákia politikáját, a magyar békében tanúsított anti demokratikus eljárását. Ugyancsak rámutatott a koalícióban minduntalan megismétlődő politikai válságokra, Nagy Ferenc és a Kis Újság külön-külön útjára. Hang súlyozta a két munkáspárt egységfrontjának fontosságát, valamint dolgozó paraszttestvéreinkkel való szoros egyetértés és szövetség szükségességét. Végül lendületes Pártnapunk szavakkal adott feleletet arra a kérdésre: Mit jeleni ma kommunistának lenni? A felszólaló elvtársak biztosították Aczél etvíársat és rajta keresztül központi vezetőségünket arról, hogy a sátoraljaújhelyi párt- szervezet minden egyes tagja tudatában van annak, hogy a népi demokrácia kiépítésének legelső feltétele, hogy a kommunistapárt erős, egységes és megbonthatatlan legyen. Itt nincs és a párt nem tűr semmiféle frakciózást, jobb vagy baloldali elhajlást. Egységesen áll a MKP központi vezetősége és az állata irányított megyebizotlság mellett. Külön érdekessége és jelentősége volt a pártnapnak egy paraszt- párti vendégünk felszólalása, aki Felkérünk mindenkit, akinek az MKP történetét érintő kommunista, vagy kommuiÍ3taeliene8 anyag birtokában van, szíveskedjék a kiáliiiá8 rendelkezésére bocsátani. A kérdéses anyag lehet dkőnyv, röpirat, röplap, {plakát, egyéb nyomtatvány, kézirat, levelezés, peranyag, vagy hatósági irat, iratrészlet, fényképek, művészi anyag (kép, szobor, irodalom, kotta, faragványok) és börtönben készült tárgyak, emléktárgyak. A rendelkezésünkre bocsátás módjai: I. pártmuzeumunk részére adományozás, A MKP 25 éven keresztül illegalitásban élt és csak egy kevésszámú áldozatkész csoportból állt. És mit tálunk ma? A régi harcos kis csoportból a magyar demokrácia egyik vezető tömegpártja lett. Minek tulajdonítható ez? Az elveinknek. A Marx—Lenin—Sztálin által a dolgozók felszabadítására kidolgozott elveknek. De az elvek, az eszmék cs3k akkor válnak erőkké, hatóerőkké, ha beférkőznek. beitatődnak a tömegekbe. Erre való a sajtó, a meg- százszorozódott, megezerszerező- dőtt agitator: a „kollektiv agitator*. A mi tömegeink az évszázados kulturális és politikai elmaradottság után most kezdik tanulni a demokráciát és a szocializmust. Ebben egyik tanítómesterük a MKP sajtója, mely tudósit, tanít, elismerte, hogy a kommunistapárt mennyire kiáll a parasztságért is. A parasztságnak és munkás Ságnak érdeke a főbb dolgokban, a kizsákmányolók é3 kiuzsorázók elleni védekezésben azonos. Kijelenti, hogyha a parasztpárlban vannak ingadozók, jobbfelé hajlók, akkor indítványozni fogja pártjának, hogy zárja ki azokat, akik elhajlanak a parasztság érdekeinek védelmétől és a malmosok felé kacsintanak. A munkások a parasztok segitságe nélkül nem tudnának felszabadulni épugy, mint ahogy a parasztság sem a munkásság nélkül. A pártnap a munkásegység és parasztszöveíség éltetésével ért véget. 2 letét meghatározott időre, vagy visszavonásig, 3. letét MKP Kongresszusi Párttörténeti kiállítási tartamára (1946. szept. 27 okt. 6. 4. átadás ellenértékért (eladás, csere). A kölcsönképen, vagy letétként átadott tárgyakért teljes felelősséget vállalunk. A tárgyakat kérjük dr Gerő Györgynél, Akadémia u. 17. könyvtár, vagy pedig a kiállítás helyszínén, IV. Városház u. 14. leadni. A kiállítást szept. 27 én délelőtt fél 12 kor ünnepélyes keretek között Rajk László belügyminiszter nyitja meg felvilágosit. Harcolva tanít. Harcot a reakció eilen és megmutatja a népi demokrácia útját. Harcol az ország gazdasági talpraállitásáért, a dolgozók jólétéért és megmutatja a szocializmus útját. Olvassuk, terjesszük pártsajtónkat a Szabad Népet, Szabad Földet és Zempléni Népújságot. Vasárnap városunkban és megyénkben sajtónapot tartunk. Felhívjuk elvtársainkat és barátainkat, hogy sajtónk kiküldötteit segítsék fontos munkájában. — Hadifogoly hozzátartozók figyelmébe! Túrán Gyula, Hadházi Béla, Lebovics Dezső, Bstelheim István, Ffllöp Béla, Szűcs József, Barankovics István, Barankovics Béla, Hilla János hadifoglyok címeit felkutattuk. Hozzátartozók átvehetik Széchenyi-tér 8. 87. alatti MKP irodánkban. •Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvákról gondoskodni kell Az uj Magyarország népi demokráciájának egy nagy tartozása van. Az első és második világháború magyar áldozatairól: a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvákról gondoskodni kelti A mi kormányzatunk nem is akarja kivonni magát e gondoskodás alól. Molnár Erik elvtárs, népjóléti miniszter, akihez ez a gondoskodás végsőtökön tartozik, a Szabad Nép mai számának vezércikkében kemény és határozott állásfoglalással követeli a megfelelő pénzügyi fedezetet a hadigondozáshoz. De, hogy a segítés gyors és hathatós legyen, ahhoz maguknak az érdekelt hadigondozottaknak is hozzá kell járulni. Szervezkedniük, tömörülniük kell! Meg kell szervezniük a Hadirokkantak Országos Szövetségének helyi csoportját. Vasárnap d. e. 11 órakor a városháza nagytermében fontos gyűlésre jönnek össze a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák, hogy szervezetüket megalakítsák és minél erősebbé tegyék. Az egész magyar társadalom támogatását megérdemelik. Mi pártunk és lapunk részéről felajánljuk részükre minden tőlünk telhető segítségünket. PÄRTHIREK A elmúlt hét kiemelkedő eseménye volt a pénteki központi pártnapunk, hot uj megyei titkárunk : Aczél György elvtárs a zsúfoltan megtelt megyeházi nagyteremben először találkozott tagságunkkal. A nagyjelentőségű pártnapról lapunk más helyén számolunk be. Hétfő esti nőnapjaink növekvő érdeklődés mellett, nivős műsorral tagságunk széles tömegei számára teremtenek értékes, felejthetetlen estéket. Nőnapjainkat 7 órai kezdettel tartjuk minden hétfőn este Petőfi-u. pártházunkban. Pártnapi menetrendünk: Hétfő: 6 órakor rendőrpártnap, Madisz helyiség. Szerda: fél 4 órakor vasutas pártnap, vasutas kör. Szerda: fél 4 órakor üzemi pártnap, dohánygyár. Péntek: 7 órakor központi párt- nap, vármegyeháza. Szemináriumi menetrendünk: Hétfő: 7 óra nők részére, pártház. Kedd: 7 óra értelmiség, pártház. Szerda: 7 óra Rg., pártház. Csütörtök: 6 őrá rendőrségi, pártház. Szombat: 7 óra aktíva, pártház. Szerdán este 7 órakor a pártházban frakciógyütés. A kulturcsoport összes tagjai jöjjenek csütörtökön d. u. 5 órára a pártházba. Legközelebb közöljük kongresz- szusi versenyeredményeinket, A Magyar Kommunista Párt III. Kongresszusa alkalmából párttörténeti kiállítást rendez SAJTÓNAP A pártsajtónk jelentősége