Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-06-15 / 25. szám

Őszinte vélemény a színtársulat tíz napos szerepléséről, a Leányvásár, a Meztelen lány és E a kislány eladó cimti darabok előadásáról Balogh László szintársulata 10 nap­ja játszik S. ujhelyen. Ez az idő elég volt arra, hogy megismerjük a társulat minden egyes tagját, mert hisz a tíz napos gazdag műsor kere­tében szinte került vigopera, színmű, zenés vígjáték, nagyoperett és vígjáték során alkalma volt a társulat minden egyes tagjának tehetségét megmutatni. A tiz napos előadások összbenyo­mása : Balogh László szintársulata ki­emelkedik a vidéki színtársulatok át­lagából. A társulat tagjai között töb­ben vannak olyanok, akiket rövidesen könnyen láthatunk majd az egyes fő­városi színházak színpadain. Az elő­adások sikeréhez azonban nagyban hozzájárult az a lelkesedés is, amely a társulat minden egyes tagját áthatja. És nem utolsó sorban a rendezés nagyszerűsége. Barsy Béla bebizonyí­totta, hogy nemcsak kiváló színész, hanem remek rendező is. A kis zene­kart janicsekné szívvel dirigálja s ki­hozza belőle a maximumot. A Leányvásár Jakoby nagy operettjét kitűnő elő­adásban mutatta be az együttes. Saághy Erzsébet Luci szerepében tündökölt. Iskolázott kellemes hangja párosult a jó játékkal. Meglepően otthonosan mozog a színpadon. Méltó partnere volt Korándy Dénes Tom Migles szerepében. Különösen jók voltak pá­ros jelenetei, mig a szóló énekszámok­nál túlzottan remegletfe hangját. Ha­lász Béla Harrison Jackja jó alakítás volt, egyénien oldotta meg a meg­gazdagodott vén szélhámos mulatságos figuráját. Csáky Vilmától Harisonné szerepében „Házasság hármasban“ történt kitűnő bemutatkozása után többet vártunk. Solymossy Zoltán gr. Rottenberg jéről csak jót mondhatunk. Agárdy Gábor Fritz szerepében sokszor könnyekig megkacagtatta a közönséget a jó táncoskomikus rutinus játékával. Tóth Ilonka néger Saroja kicsi, de jó alakítás volt. Csik Sári Bessy szerepében helyenként már egész jól mozgott a színpadon, a hangja azonban még nem elég ter­mészetes. Táncaival megérdemelte a sok tapsot. Meztelen lány Vaszary zenés vigjátéka. A cím­szerepet Vértes Nelly alakitorta. Meztelenségében is finom volt és mégis tele volt szexepillel és erotiká* APRÓHIRDETÉSEK Hirdessen ebben a rovatban. Min­den hirdetés 20 szóig 2 forint. Ha vásárolni, vagy eladni akar bármit, ha férjhez akar menni, vagy feleséget keres, hirdessen a „Zempléni Kis Újság14 apróhirdetési rovatában, biz­tos sikere lesz. Hirdetési áraink: szöveg és keretes hirdetések milliméter soronként 0'30 Frt. Bankoknak és nagyvállalatoknak 50 százalék felár, közgyűlési és mér­legközlemények 070 Frt. milliméter soronként. Orvosi, halálozási és eskü­vői hitek 10'— Frt. megjelenésenkint. Gyorsíró- és gépíró iskola. Jókai ücca 75. sz. Állandó jelentkezés. Ál­lami képesítés. A ZEMPLÉNI KiS ÚJSÁG. val. Több volt mid jó. A csaknem meztelenre vetköztetett úri lány sze­repét Tóth Ilonka jól fogta fel. Bájos egyszerűséggel olyan élethűen alakí­totta a zavarban lévő piruló lányt, hogy még pirulni is tudott. A máso­dik felvonásban is jó volt a helyen­ként hisztiző majd gügyögő szerelmes alakítása. Korándy Dénes a bogarászó tanár bátortalan figuráját az első fel­vonásban tökéletesen oldotta meg, ugyancsak jól alakította tovább, amikor a tanár ráébred arra, hogy szerelmes s kialakul benne az egyre erélyesebbé váló férfi, aki most már nem szögletes és nem tehetetlen. Meglepetést keltett Halász Béla László alakítása. Minden mesterekéltség nélkül természetesen hozta ki az örökké kíváncsiskodó minden lében kanál fiatalember alak­ját. A darab legmulatságosabb figurá­ját, a féltékeny Viktort Agárdy Gá­bor játszotta, a tőle megszokott humor­ral és tehetséggel. Még napok múlva is megtörtént, hogy az utcán a járó­kelők ha találkoztak Agárdyval ön­kéntelenül is nevetésre fakadtak, mert eszükbe jutott: a „Nyuszikák,, Gaálfy József a komoly vőlegény szerepében ügyes játékával illeszkedett be a tem­pós jó előadásba. Csik Sári Erzsi egyszerű szerepében egyszerű, kedves és majdnem jó volt. A darab többi szereplői jó alakitásukkal járultak hozzá a sikerhez. A felvonás közben Major József énekelte a darab slágerét: „Szerelem nem gyógyítható“, jó hangon, de kevés szívvel és kevés átérzéssel. Ez a kislány eladó Nóti Károly remek darabja, kitűnő szereposztásban az eddigi szezon leg­jobb előadása volt. A színészek sem panaszkodhatnak, mert annyi nyütszini tapsot kaptak, mint még soha. Ko­rándy Dénestől már sok jó alakítást láttunk-, de dr. Sas szerepében felül múlta az eddigieket. Vértes Nelly Zsuzsija elragadó volt. A csábitó asszonyt és a szerelmei urilányt egy­forma tökéletességgel alakitotta. Len­gyel István dr. Bíró szerepében most mutatkozott be az újhelyi közönség­nek. Nyugodtan elmondhatja: jöttem, játsztaro, győztem. Agárdy Gábor Sár­kány a hütlenkedő, de papucs férj remek figuráját személyesítette meg kifogástalanul. Megszoktuk, hogy néha tulr?jzolja az alakokat, hogy jobban kihozza a komikumot. Most nem raj­zolt túl, és mégis tökéletes volt, elég volt megjelennie a színpadon, hogy a közönség percekig nevessen. Méltó partnere volt Csáky Vilma Sárkányné szerepében, aki most másod ízben bizonyította be, hogy jó komika. Nagyszerű alakítást nyújtott Solymossy Zoltán. Demeterje tökéletes figura volt. Kifogástalan volt Kabay Béla alakítása is, mig Csik Sári Kovácsné figuráját nagy igyekezettel próbálta megoldani. Ez majdnem jól sikerült. Pá­ros táncszáma azonban annál nagyobb sikert ért el. Kállay Ilonka szobalánya, jó volt, szeretnénk egyszer nagyobb szerepben is látni. A három előadás díszleteiért Agárdy Gábor érdemel dicséretet. -ás, Moskovszky Ernő úri- ét női fodrászata Olcsó dauer, festés, pontos kiszolgálás. Sátoraljaújhely idj-lir 1 Állandó fölényben volt) mégis kikapott az Egyetértés MELSE—Egyetértés 2:0 (0:0) A vasárnapi bajnoki mérkőzésen kapott az Egyetértés, pedig a mu- éllandó nagy fölénye ellenére is ki- tatolt játék alapján 5 — 6 gólos eghivó. A T0KAJV1PÉKI TAKARÉKPÉNZTÁR R. T. LXXX. évi Közgyűlését folyó évi junfus hó 22.-én délután 3 órakor Tokajban saját székházában tartja meg, melyre az intézel részvé­nyeseit tisztelettel meghívja.* A közgyűlés tárgyai: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes kijelölése. 2. Az 1790/1947. M. E. sz. rendelet alapján készített Fo­rint mérleg bemutatása. 3. Az alapszabály 5. §■ ánok módosítása, részvény össze­vonás és az alaptőkének 150.000 forintra való felemelése. 4. Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása. 5. Indítványok. „ Az Igazgatóság. * A közgyűlésen csak azok a részvényesek vehetnek részt, kik részvényeiket a közgyűlést megelőzőleg még le nem járt szelvények­kel együtt legkésőbb 3 nappal a közgyűlés megtartása előtt a társaság pénztáránál, vagy a Nyírvidéki Takarékpénztár rt. náí Nyíregyházán letették. győzelmet is elérhetett volna. A mérkőzést a csatársor vesztette el, mely vagy a kapu mellé vagy fölé lőtte a labdákat, vagy pedig addig tologatták a labdát a kapu elölt, mig a védelemnek sikerűit lesze­relni a támadást. A vendégcsapat gyenge formát mutatott. Az első félidő gól nélkül fejeződött be, annak ellenére, hogy az Egyetér­tés valósággal a kapujába szögezte a MELSE-1. A második félidő ismét Egyet­értés támadással kezdődött A MELSE csak szórványosan veze­tett egy-egy gyenge támadást. A 20-ik percben végre megszületett az első gól. A MELSE jobb- szélsőjének beadását Rnkó toss'ui találta el A lábáról a labda a kapuba pattant: Öngól. Az Egyetértés újabb támadásba lendül, de megint csak az ellen­fél ér el gólt. Palicskó magasan hátraadoil labdáját Varga nem tudja elfogni, és a földre eső labdát a lőrinci jobbösszekötö az üres kapuba rúgja Az Egyetértés hiába diktál iramot, gólt nem tud elérni, s igy a végeredmény 2:0 maradt a lőrinciek javán. Chvojka jól vezette a mérkőzést. Megindult a „mezítlábasok“ bajnoki küzdelme Sátoraljaújhelyben is kezdetét vette az országszerte megrendezett mezítlábas labdarugó bajnoksági mérkőzések lejátszása. A mozgalom célja, hogy megfelelő utánpótlást biztosítson a „nagy" csapatoknak Sátoraljaújhelyben Molnár Miklós szervezte meg a mezítlábas bajnok­ságot, amelynek győztes csapata a bajnoki cím mellett, díszes ezüst- vándorserleget is nyer. Vasárnap délután a Szemere ucca—KisáÜo- més környéké mérkőzött 4:0 (3:0) a Barátszer—.Pályaköroyéki csapat pedig 1:0 (0.0) eredménnyel vég­ződött. Mindkét mérkőzést Molnár Miklós vezette. S Máv AC II.-SVSE 3:2 (0:2) bajnoki mérkőzés csaknem állan­dó S Máv fölény mellett folyt le. A gólokat Vad II., Sárkány és Erdélyi rúgták. Székely jól bí­ráskodott Családi, esküvői ÉS EVERMEH SOROZttTRÉPEH elsőrendű kivitelben D Z U B A Y fotószalonjában, Satoraljaujhely, Ady-tér 30. Enni jó. inni jó, Gyuri-bácsi kocsmájában min­den jó­Koasuth Lajos huszonegy Nézzen be, ha arra megy Felelős kiadó i Kemény András Lapunk megjelenik minden szombaton. E őfizetés: negyedévre 6, félévre 12, egész évre 24 forint. Szerkesztőség és kiadóhiva'al: Sá oraljaujhely. Széchenyi-tér 3. Telefon: 78 S2ám. Folyószámla: Nemzeti Hitelintézet Fiókja. Nyomatott: Vajda-nyomda Sátoraljaújhely

Next

/
Thumbnails
Contents