Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-09-07 / 37. szám

vazott „vándorszavazók“ eddigi név sora a következő: Csengődi Ferenc 38, Filkó József 22, Mikos József 43, A Kisgazdapárt politikai bizottsága egész héten át tartó tárgyalásokat foly­tatott. A tárgyalások középpontjában a választási visszaélések kérdése sze­repelt. Ezeknek a tárgyalásoknak so­rán melyeken Dobi István elnökölt, az eln: k ismertette azokat a beadványo­kat és sürgönyöket, melyekben a párt egyes vidéki csoportjai a pártvezetőség egyes tagjainak a pártból való eltávolítását köve­telték. Követeléseiket azzal indo­kolják, hogy a Kisgazdapárt nagy­részt ezeknek a személyeknek köszönheti a most megtartott vá­lasztásokon jelentkezett szavazat­veszteséget. Dobi István ezzel az üggyel kapcso­latban óvva intette a kerületek veze­tőit, hogy tartózkodjanak a túlzások­tól. Megfontoltságot és nyt galrnaí kért mint ahogy a pártvezetőség is meg fontoltan vizsgálja meg az összes kér­déseket, igy a választás Körülményeit és igy a párt szavazatveszteségének okait. A politikai bizottság elhatározta, 9.-éré összehívja Budapestre a párt megválasztott országgyűlési képviselőit, májd 17. én csütörtö­kön áz országos nagyválasztmány ül össze. Lemondott a kormány! A Dinnyés kormány csütörtökön a minisztertanácson felajánlotta lemon­dását a köztársasági Elnöknek, ugyan­akkor azonban megbízást kapott az egész kormány az ügyek továbbvitelé­Még mindig nem ült el az ország­ban a felháborodás, melyet a választó- polgárok szavazati jogának megfosztása váltott ki a nép széles rétegeiből. Az ország legtöbb városában, valamint a nagy és kis községekben ezrek és ez­rek fordulnak a pártokhoz és teszik meg bűnvádi feljelentéseiket, hogyha már szavazni nem szavazhattak, leg­alább jogorvoslatot nyerjenek súlyos sérelmeikben. • A választásokból kizártak végleges száma a felszólamlási idő utolsó napján és ez után nőtt meg, amikor már nem volt még csak lehetőség sem a választó polgárnak arra, hogy felszólamlással élhessen. Ezt mutatják a Zemplénvármegyében összeállított számadatok is, melyek szerint Zemplénben 82.792 szavazó volt, ebből az ideiglenesen kizártak száma 4.900, mig a felszólamlások után a kizártak száma 14.499-re emelkedett igy mindössze 68.293 polgár szavaz­hatott csak a vármegyében. Sajnos körülbelül ez az arány az ország többi vármegyéiben is. Érthetően nagy az elkeseredés Kossuth Lajos szülőföldjén Monokon, ahol a magyar szabadsághős véreinek 50 százalékát fosztották meg a szava­zati jogától. Monokon pontosan 780 Termését fokozza Búzáját csávázza 196.358/1947. F. M. rendelet kötelezően előírja. Beszerezhető; Asztalos Bélánál Sátoraljaújhely, Petőfi u. 1. Forrás Ede 31, Beke Károly 58, Ma­rosvári Pál 39, Csörge József 46, Le­hel Pál 40 és Márta Ttbor 33 évesek. re az uj kormány megalakulásáig. Az országgyűlés politikai bizottsá­gát valószinüleg e hónap végefelé választják meg és csak ezután lehet majd szó az uj kormány megalakulá­sáról. Valószinü, hogy a koalíciós kormány miniszterel­nöke továbbra is kisgazdapárti lesz. Arról azonban, hogy a miniszterek kik lesznek ma még korai lenne be­szélni, ezt elsősorban az egyes pártok saját kereteiken belül döntik majd el, hogy kiket jelölnek a miniszteri tár­cák elfoglalására. Nem lehet jóslásokba bocsátkozni arra vonatkozólag sem, hogy az egyes miniszteri tárcák hogyan nyernek majd elosztást a koalíciós pártok között. Fúziók és petíció! A fővárosi lapok' foglalkoznak az­zal a lehetőséggel, hogy egyes pártok fuzionálnak Kombinációba vették a Kisgazdapárt és a Független Demo kratapárt fúziójának lehetőségét lehe­tőségét, ugyanakkor szó van arról is, hogy kiszélesítik a koalíciót a Baran- kovits párt bevonásával, ez azonban nem valószinü, mert mint hírlik Barankovics nem óhajtja felcse­rélni pártjának ellenzékiségét kormánypártisággal. Ezzel szemben tárgyalások folynak Barankovicsék és a Pfeiffer párt kö­zött a parlamenti együttmüköd ís meg­teremtésére. Még nincs döntés arra vonatkozóan, hogy megpeticionálják e a választáso­kat. Több párt igy a Polgári Demokraiapárt akar peticióval élni a választások ellen, mig a többi pártok ebben a kérdés­embert zártak ki a választók névjegy­zékéből, a szabadságharc 99-ik évé­ben. A sátoraljaújhelyi államügyészségen két ügyész dolgozik a választási sza­bálytalanságokkal kapcsolatos ügyekben. Eddig 1000-nél több feljelentés érke­zett, melyeknek 99 százaléka a választójogosultságuktól törvényei — Akiket Zemplénvármegyében szavazati joguktól megfosztottak, pártkülönbség nélkül jelentkezzenek a Kisgazdapárt, Sátoraljaújhely Kazinczy u. 26 sz. alatti helyiségében délelőtt 9—12 óráig, hogy sérelmeikben a párt jogügyi osztálya eljárhasson. ben még nem döntöttek. Nagy feltűnést keltett a fővárosi sajtónak az a hire, mely szerint peticióval élnek a Pfeiffer párt mandátumai ellen. A „Világosság“ szerint Pfeiffer Zol­tán, Magyar Függetlenségipártja aján­lásának nagyrésze hamis volt. A petí­ció ügye a bíróság elé kém1, s ez fog majd dönteni, hogy a Pfeiffer párt jogosan indult e a választásokon. Peyer kivállik a Radikális Pártból? A belpolitikai események egyik legérdekesebb szenzációja, hogy Peyer Károly kiváilik a Radikális pártból. Zsolt Béla nyilatkozatában ezt azzal magyarázza, hogy már az egyesülésekkor tudta, hogy olyan elvi ellentétek vannak közöt­tük, amelyek előbb utóbb útjai­kat szétválasztják, — A legélesebb harcot hirdetjük Pfeifferék és a klerikális irányzat el­len, ugyanezt Peyerékról nem lehet elmondani — jelentette ki nyilatko­zatában Zzolt Béla. Rákosi kíméletlen harcot hirdet Pfeifferék ellen A választások után Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes a fővárosi saj tóban nyilatkozott az egyes pártokról. Az ellenzéki pártokról tett nyilatkoza­tában Barankovitsék felé a várakozás álláspontjára helyezkedett, mig Pfeifferékről kijelentette, hogy a partjuk Sulyokék Szabadság párt­jának egyenes folytatása......Nem kétséges — mondotta — hogy a magyar demokrácia elszánt ellen­ségeinek gyülekezőhelye e párt, tehát velük szemben a demokrá­cia híveinek csak egy álláspontja ehet: a kíméletlen harc. lenesen megfosztottak ügye. A feljelentők között 71 éves öreg­asszonyok. is vannak, akiket mint volt csendőröket fosztottak a választói joguk­tól, de megfosztották jogától a felsza­badító hadsereg volt tolmácsát is, mint nyugatost és még száz és száz külön­féle lehetetlennél lehetetlenebb és egyáltalán nem helytálló vádak kerül nek elő az ezernyi feljelentésből. — Egy komplett, uj D. 104-es kristály mikrofon, 10 w-os hangerő­éi ö, 10 w os permanens dinamikus hangszóró alkalmi áron eladó. Cim-. a kiadóban. Felhívás előfizetőinkhez Felkérjük T. előfizetőinket, hogy azok akik a multheti számukhoz csek­ket kaptak szíveskedjenek hátrálékukat befizetni. Mindazoknak akik folyó hó 14-ig előfizetési hátrálékukat nem rendezték, a lap további küldését folyó hó 15 tői beszüntetjük. Kiváló tisztelettel: .Zempléni Kis Újság“ szerkesztősége és kiadóhivatala Sátoraljaújhely. — A hönvéd igazoló bizottság, Debrecen Péterfia u. 58) a sz. alatt 1947. évi IX hó 15 én Tepliczky Dezső ht. szds., Kurucz Mihály ht. örm., Vajda József ht törm., Bodnár István ht. örm , Szepessi János ht. örm. igazolási ügyét tárgyalja. Esetleges be­jelentéseket a debreceni 4. honvéd kerületi parancsnokság igazoló bizott­sága titkárságának kell beküldeni. — Hadifoglyaink felsegélyezésére szeptember hó 12 én pénteken hon­véd zenekari hangverseny lesz Sátor­aljaújhelyben. A hangverseny programja délelőtt térzene a Hangya előtt, d. u. 16 h kor kívánság hangverseny olcsó helyárakkal a dolgozók és ifjúság szá­mára a Színházban. Este 20 h-kor Kivánsághangverseny a nagyközönség részére ugyancsak a Színházban.-- Dizöz a Vigadóban A sátoralja­újhelyi „Vigadó“ vezetősége szeptem­ber l-től Buzogány Aocit az ismert fővárosi dizőzt szerződtette le, aki es­ténként a legújabb slágerekkel szóra­koztatja a közönséget. A csinos, sző­ke dizöz kellemes búgó hangjával már az első este meghódította a közönsé­get. Buzogány Anci hosszú ideig a budapesti Metropolkávéház dizőze volt. — Az 0. T, I. felhívja a házak tulajdonosait, hogy az 1947. augusztus l-éig szolgálatban állott, vagy azután szolgálatba lépett házfelügyelőket és segédházfelügyelőket az e célra rend­szeresített űrlapon az O. T. I. sátor­aljaújhelyi kerületi pénztárnál haladék­talanul jelentsék be. — Meghívó. A „Sárospataki Kap­tár“ beszerzési, fogyasztási, értékesítő és ellátási szövetkezet 1947 szeptem­ber 15.-én, határozatképtelenség ese­tén szeptember 24-én d. u 6 órakor Sárospatakon a Főiskola tanácstermé­ben rendkívül közgyűlést tart, melyre az igazgatóság a tagokat meghívja. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság jelen­tése a folyó ügyekről. 2. Az alap­szabályoknak az 1947:XI. te. 180 §-a által előirt módosítása. Lényegesebb módosítások: 2. §. Az eddigi cég megváltoztatása „Sárospataki Kaptár“ fogyasztási és szállóüzemi szövetkezetre. —8. §. Az üzletrészértékének lOFt- ban, a beirási díjnak I Ft-ban való megállapítása. —14. §. Az uj Sz. T. 27. §-a által meghonosított pótbefize­tés bevezetése. —30. §. Az igaz­gatósági tagok számának 6-ban való megáilapitása. —31. §. A felügyelő­bizottsági tagok számának 3-ban való megállapítása. —34. §. A nyereség feloszlatásának uj szabályozása akként, hogy 10 százalék az igazgatóságot, 5 százalék a felügyelőbizottságot illefi, 10 százalék az alkalmazottak nyugdíj és segélyalapjára, 10 százalék tartalék- alapra, 10 százalék a sárospataki ref. főiskola kulturális és diákjóléti célja­ira, 40 százalék térítésre és 15 szá­zalék részesedésre fordítandó. Az I., 3—7,9—13,15-29,32-33, 35-39. §-nak az uj Sz. T.-nyel való össz­hangba hozatala. 3. Az igazgatóság és felügyelőbizottság lemondása s he­lyükbe uj választás. Szept. 17.-én ül össze a Kisgazdapárt nagy választmánya Sl felszólamlási határidő lejárta után fosztottál^ meg a polgárok százezreit / - szavazati jogaiktól Lemondások, távozások, helycserék A belpolitikai helyzet tovább bonyolódik. A Kisgazdapárt két mi­niszterének Erőss János és Bárányos Károlynak lemondása véglegesnek tekint­hető. Szó van arról, hogy Katona Jenő távozik a Hirlap főszerkesztői állásá­ból és helyét Chornoky Viktor foglalja el. A „Hirlap“ bejelentette, hogy Katona Jenő országgyűlési képviselő, a Hirlap főszerkesztője négy heti sza­badságra ment. A fővárosi sajtó Ortutay Gyula kultuszminiszter távozását is emlegeti, ezek szerint Ortutay visszavonul a politikai élettől s mint egyetemi tanár folytat csak tevékenységet. Figyelemkeltő az a hiradás, hogy ar Szociáldemokratapártban a Kis­gazdapárthoz hasonlóan folynak az átalakulások. Marosán György a párt he­lyettes főtitkára benyújtotta lemondását. Ugyanakkor Szakasits Árpád főtitkár levélben értesítette a pártvezetőséget arról, hogy betegsége következtében hosszabb ideig nem fogja tudni ellátni munkáját. A pártvezetőség Bán Antalt és dr. Ries Istvánt bízta meg a főtitkárság vezetésével. Ma és minden este Buzogány Anci a közkedvelt pesti dizöz énekel a Vigadóban

Next

/
Thumbnails
Contents