Zempléni Gazda, 1930 (10. évfolyam, 3-24. szám)
1930-02-20 / 4. szám
2. oldal ZEMPLÉNI GAZDA 4. szaru. tudatára ébrednek, belekapaszkodnak, — máskor nem törődnek vele. A magyar gazdatársadalom szervezetlensége közismert és ennek katasztrófális következményei immár mindjobban mutatkoznak. A gazdasági krízis Demokles kardja függ fölötte. Vannak ugyan szép intézményeink, melyek a gazdatársadalom szervezettségét volnának hivatva dokumentálni, melyeket zseniális emberek alkottak és ma lelkes férfiak tartanak fenn. Ez utóbbiak száma azonban oly kevés, hogy könnyen lehetne őket névleg elsorolni. Emberfeletti munkát végeznek ott a Köztelek palotájában, de az elért eredmények nem állanak arányban ezzel a munkateljesítménnyel. Miért ? Mert, mint említettem, csak néhányan vannak azok, akik a gazdatársadalom egyetemességéért igazán önzetlenül, fáradnak. Csak kevesek azok, akik szivvel-lélekkel az egyesületi eszmét átérzik és ápolják. Hiába ezen lelkes férfiak nagy tudása, társadalmilag előkelő pozíciója, hiába szívós akaratuk, fáradhatatlan munkásságuk, — ha nem áll mögöttük mint egy ember az egész gazdatársadalom, kis-, közép- és nagygazda, ami az ösz- lakosság 80°/o-át jelentené. Jövőbelátó nagy férfiak megalapították az OMüE-t mint olyan szervezetet, mely a gazdák legkülönbözőbb érdekeit van hivatva szolgálni; megalakították a Mezőgazdák Szövetkezetét, mely a gazdák áruigényét elégíti ki, megalakították az OKH t, mely a gazdák hitelszükségletét látja el és egyéb pénzműveletek lebonyolítására is hivatott. Mind gyönyörűen megalapozott intézmények, melyek ha volna „gazda öntudat“, az ország leghatalmasabb közgazdasági tényezői lennének. A gazdák egyöntetű csatlakozásával ezen intézmények befolyása mindenütt érvényesülne, hatalmas fundamentumon álló megrendithetetlen erőt képviselnének a gazdák és azzal az egész ország, javára. Ha volna „gazda öntudat“* nem történhetne meg az, hogy a vidéken mindenféle zugbankok arassák le a gazda verejtékes munkájának gyümölcsét uzsorakamataik révén, nem állhatna elő olyan eset, hogy a gazda vetőmagot, gépet és egyéb cikkeit a 10-ik kézből kapja meg a közvetítő kereskedelem többszörösen hozzászámított hasznát megfizetve. Viszont a fogyasztó is közé- lebb jutna a termelőhöz, ami igazságosabb álláspontot jelentene mindkét osztályra nézve. Az összetartás hiánya, az együtthaladás lehetetlensége typikus magyar betegség, de még inkább magyar gazdabetegség. Pregnáns tükre ezen állapotoknak a Z. G. E. Az elnöki beszédben elhangzott igazságok olyan indolenciára mutatnak rá, ami már bűn, — nemcsak önmagunk, de a nemzet egyetemessége ellen is. A gazdagyülésen felszólalók, mint azt a benyújtott határozati javaslat is mutatja, mind a magas kormánynál vélik a helyzet kulcsát megtalálni. Ő segítene a bajokon, ő vezesse át a gazdatársadalmat a krízis mindent elsorvasztó sivatagján. Szerény véleményem szerint ebből nem lesz semmi. A gyűlésen elhangzott elkeseredett kifakadások, fellobbanó indulatok hangjai nem jutnak el a párnázott miniszteri ajtók mögé. Mikor a sülyedő hajó szikratávírója S. 0. S. segélyjeleit küldi szerte az Óceánon, e rövid jel a legnagyobb kétségbeesést, a biztos pusztulás tudatát, az élet-halál harc borzalmait is jelenti s a jelt felfogó távirász csak annyit vesz tudomásul, hogy valahol egy hajó kritikus helyzetben van, de hogy azon a fedélzeten mi játszódik le, arra nem nagyon gondolnak. A szerencsi gazdák írásba foglalt segély- kiáltása is szürke aktává nyomorodik, mire rendeltetési helyére ér. Kap egy számot és besorozzák a többi sokezer hasonló „ügydarabhoz.“ A kormány nem fog segíteni — nem is segíthet. Nincs módjában a sokféle érdeket összhangba hozni, mert ha egyiken segit, ugyanakkor a másik érdekeltet kénytelen megrövidíteni valamiben. Az kap segítséget, aki nyomatékosabban tudja érvényesíteni óhajait, aki mögött a nagyobb erő áll. Ha volna „gazda öntudat“, nem volna bankuzsora, mert két millió gazda maga diktálná a kamatlábat. Volna hosszúlejáratú kölcsön, mert az ország legnagyobb szervezetének volna módja azt megtalálni, nem is kellene a kormánytól olcsó hitelt kérni, mert maguk a gazdák adhatnának egymásnak az OKH utján pénzt. Az ipari kartelleket sakkban lehetne tartani; nem volna gabonauzsora, mert nem maradna uzsorás. Nem lennének elviselhetetlen adóterhek, mert a megszervezett, céltudatos vezetés alatt álló gazdatársadalom megtalálná a módját, hogy számszerű pontossággal kimutassa jövedelmét (kötelező számtartás utján), és megadná az államnak, ami az államé, de megtartaná azt, amihez jussa és emberi méltóságának megfelelő élethez szüksége van. Nem a pesti tőzsdések diktálnák a gabonaárakat, hanem tényleg a világparitásnak megfelelően alakulnának ezek. Végül egy ilyen hatalmas szervezetnek szociális problémák megoldására is