Zempléni Gazda, 1930 (10. évfolyam, 3-24. szám)
1930-05-20 / 10. szám
10, szám. ZEMPLÉNI GAZDA 9. oldal. fekszik; számszerint hány alma-, körte-, szilvafa stb. van a gyümölcsösben, körülbelül hány évesek s milyen állapotban vannak? Megjegyzem, hogy a gyümölcsösből minden fa, amely nem tekinthető gyümölcsfának s minden bokor, továbbá a teljesen hasznavehetetlen, ápolással helyre nem állítható, az ápolást meg nem érdemlő, a tulsürün álló fák, bokrok, cserjék kiirtandók. Mert pl. a kökénybokor a szilva, a galagonya a körte kártevőinek a tanyája stb. stb. Erre a pontos kataszterre a megalakítandó helyi bizottságnak s a központnak is szüksége van. Mert: a permetezéshez permetező gépek, permetező anyagok és faápoláshoz értő emberek szükségesek. Ez utóbbiak biztosítva vannak; a földmivelésügyi minisztérium a f. évben is 16 körzetben rendezett faápolási tanfolyamokat, amelyeken újabb 240 kisgazda és kertmunkás képeztetett ki. Ámde a gépek és anyagok beszerzése nehezebb feladat. E tekintetben is megkísérelhetjük a minisztérium támogatásának vagy legalább a gyárak kedvezményeinek kieszközlését, de ennek egyik elengedhetetlen fel - télele az, hogy feltétlen hitelességgel kimutassuk, hogy a munkába vett községben hány és milyen gyümölcsfa van ? Ezért ismételten szives figyelmébe ajánlom az erdőbényei és más községekben hasonlóan szervezkedő gyümölcstermelő gazdáknak azt, hogy a szóalatti katasztert mielőbb és lelkiismeretesen készítsék el. Előre jelzem, hogy amikor a munka Írásba foglalva hozzám beérkezik, kiszállok Erdő- bényén s magam fogom behatóan ellenőrizni a munka pontosságát, hitelességét. Mert komoly helyen, komoly eredményeket csak feltétlenül megbízható előmunkálatok alapján lehet remélni. Végtelenül örvendetes az erdőbényei gyümölcstermelők kezdeményezése, mert az teljesen beleillik a központban elhatározott tervünkbe. — Ugyanis dr. Mizsák József, a gyümölcsészeti osztály elnöke a szabályrendelet jóváhagyása után 4 községben mintaszerű faápolást óhajt végrehajtani a megalakítandó helyi bizottságok utján, központi irányítás és ellenőrzés mellett — demonstráció, példaadás céljából s ezek egyikéül természetesen Erdőbénye is kiszemeltetett. Önkéntes akciója már is sikert jelent 1 Mi is az a faápolás, permetezés? Elmondom röviden, hogy mit csináltam tavaly a Sátoraljaújhelyi Tanitói Üdülőtelep 1 és fél holdas gyümölcsösében s mit értem el, ez lesz a legcélravezetőbb. Mert annyiféle a gyümölcsfák ellensége s a permetező anyag, hogy ha ezeket rendszeresen ismertetném, a gyümölcstermelő alig tudna eligazodni s megijedne és lemondana a védekezésről. Mit tettem ? 1. Hozattam a Geittner és Rausch cégtől (Budapest, VI. Andrássy u. 18) 22 literes Calimax gyümölcspermetező gépet; csináltattam helybeli asztalosnál 2 álló létrát, vettem az üzletben egy fakéreg vakarót, fűrészt, drótkefét, kacorkést; hozattam Dendrint, Sulfarolt, Arzolát, Almolát; vettem rézgálicot s meszet. 2. Megritkitottuk a fák ágait, levakartuk a fák kérgét s a mohát. A sebeket bekentük Almo- lával. 3. Március elején 2o/o-os bordói lé és 2°/o-os Sulfarol keverékével permeteztünk. 4. Ezt követőleg, azaz a permet megszára- dása után 12%-os Dendrinnel permeteztünk 5. Viritás után 1/z°/o os bordói lébe '/4% Sulfarolt s 'U°/o 45-ös Arzolát kevertünk s ezzel permeteztünk. 6 Két hét múlva 'AVo-os Arzolával permeteztünk (100 I. viz, '/a kg. Arzola 45). 7. Két hét múlva 1% os bordói lé, '/*%> Sulfarol, '/i°/o Arzola vizes keverékével permeteztünk. 8. Ezt 4 hét múlva megismételtük. Eredmény ? Például: A nálunk betegségek iránt oly igen fogékony s ezért alig tarmelhető Kalvil alma, amely a régi tulajdonosnál (Kovács örökösök) számba- venető termést sohasem adott s kiirtásra volt ítélve, 8 bokorfán 9 métennázsa almát termett, amelyből 4'/a métermázsa almát kilónként 130 P árban adtunk el nov. 28-án ! Csupán a Kalvil duplán behozta az egész gyümölcsös évi permetezésének az árát! Ezért permetezzünk! De rendszeresen, jól megszervezett alapon 1 Mert tökéletlen, elhibázott, hiányos munkával kompromittáljuk az ügyet. Az erdőbényeiek jó utón járnak. Ezért ezúton is tisztelettel s szeretettel üdvözlöm az erdőbényei gyümölcstermelőket, akik meg nem ijedve a kezdet nehézségeitől, hozzáfogtak a gyümölcsfaápolás megszervezéséhez. Előre látom, tudom, hogy ki fogjuk irtani a községből a vértetüt, az almamolyt, a moniliát és fusicladiumot, megmentjük a szilvafaállományt a pusztító pajzstetütől s megsokszorozzuk a gyümölcsösök hozadékát. Egy cél felé irányított akarat dolga ez! Kneiszl Emil várm. faisk. felügyelő.