Zempléni Gazda, 1929 (9. évfolyam, 10-24. szám)
1929-11-20 / 22. szám
22. szám. ZEMPLÉNI GAZDA 5. oldal. A tokajhegyaljai szőlők rekonstrukciójáról. i. A téli katasztrófális fagy a Tokajhegyalja szőlőiben 5 — 100%-os fagykárt okozott és sajnos, szomorúan kell megállapítanunk, hogy nemcsak hazánk, de a világ legjobb borát termő szőlővidéke a Tokajhegyalja és főleg annak gyöngye: a Tokaji hegy, teljes egészében pusztulóban van. Hogy megakadályozzuk e hírneves szőlőtermő vidék elpusztulását, az nemcsak helyi érdekű, de érdeke az ország többi borvidékeinek is, mert ha kipusztulnak a tokajhegyaljai szőlők, úgy nem lesz többé tokaji bor és elveszti a magyar azt a nimbuszát, amelyet a tokaji bor ad a magyar bornak, pedig nincs a földnek olyan része, ahol legalább hírből ne ismernék a Tokajhegyalja arany nedüjet. Mielőtt rátérnék a szőlők rekonstrukciója módozatának tárgyalására, nem mulaszthatom el annak ismertetését, mi okozhatta — eltekintve a téli katasztrófális fagytól — egyes szőlőink rohamosan induló pusztulását és mely szőlők azok, melyek rászorulnak és érdemesek az igen költséges felújításra. A szőlőtermelésnél, hogy az gazdaságos és jövedelmethozó legyen, elsősorban legfontosabb, hogy szőlőink ne legyenek tőkehiányosak és azok jó termőerőben is legyenek. Mert nem elég csak az, hogy holdszámra meg van ugyan a szőlőnk, de abban a tőkék fele vagy egészben kipusztult, vagy pedig satnya, pusztulófélben van, termésünk azonban csak a feleterület nagyságnak, vagy még kevesebbnek, felel meg, ellenben a munkát, védekező anyagokat stb. szóval minden kiadást csak úgy kell megadnunk a hibás szőlőnek is, mint a teljes termőerőben levőnek ; tehát teljes kiadás mellett csak fele ellenértéket kapunk és a gazdasági esztendőnk csakis veszteséggel záródhatik. Legyen szemünk előtt mindig az, amelyik szőlőben a tőkék egyharmada már nem terem, ott még rendes gazdasági viszonyok mellett sem lehet gazdaságos a szőlőmivelés és a mostani nehéz értékesítési viszonyok és alacsony árak mellett pedig csak tönkremehetünk és ezen pedig segítenünk kell, ha csak nem akarjuk évről-évre veszteséggel zárni mérlegünket. A Tokajhegyalja szőlőinek filoxera utáni nagy általános rekonstrukciójánál elkövettük azt a nagy hibát, hogy úgyszólván — a talaj összetételének nem ismerése nélkül — minden talajban Ripária alanyt használtunk. Mig a tőkék fiatalok és a talaj tápdus volt, ez még csak ment valahogyan, de a háború és a forradalmak alatt elmaradt a szőlőink rendszeres trágyázása, munkáltatása, a borkonjunkturális idők alatt kíméletlenül kizsarolt szőlőkben a talajnak tápanyagokban való szegénysége mind nagyobb lett, úgy hogy a mész hatása egyre jobban szaporodó clorotikus foltokban mutatkozik. Az igy pusztulásnak indult szőlőket pedig semmiféle pótlással nem tudjuk többé helyrehozni Ilyen állapotban van most a Délhegyalja Ripária alanyra telepitett szőlőinek nagy része. Ezt a hibát ugyan nem róhatjuk fel az első telepitők hibájának, mivel a rekonstrukció kezdetén, minden talajhoz alkalmas alanyfáink nem igen voltak és ismereteink úgy az alanyfajtákra, valamint az egyes talajnemek tulajdonságaira hiányosak voltak. Ennek dacára még mostan is sokan beleesnek abba a hibába, mikor úgyszólván minden talajra van megfelelő, kipróbált anyafajtánk. A szőlőink kipusztulását nagyban elősegítette az is, hogy a telepítéseknél használt ojtványok nem voltak az ültetésnél kellőleg megválogatva és sok nem tökéletes forradáson beszemezett ojtványt használtak fel úgy a fás, mint a zöldojtással telepített szőlőknél. Ezek a hibás oltványok néhány évig csak eltengődtek, ekkor kipusztulva, a szőlők hiányossá váltak. Ilven kipusztult tőkék utánpótlását sokan el is mulasztották, vagy pedig megint nem kifogástalan ojtvánnyal próbálták pótolni, ami ez alkalomkor sem járt a várt eredménnyel. Tudjuk, hogy a már termő szőlőben még egészséges, erős ojtvánnyal sem mindig szokott sikerülni a pótlás, mert az ilyen pótló ültetés sok gonddal jár, szakértelmet kiván, ami igen sok esetben hiányzik. A tokaji, tarcali és elvétve még másutt is található hazai szőlőinket, a téli fagytól eltekintve is, az elmaradt erős trágyázás, valamint a háború és az utána való évekbeni szénkéneg hiány juttatta a pusztulásra, mert az a feltevés, amelyet már többektől hallottam, sőt szakcikkekben is foglalkoztak vele, hogy az európai szőlőfajták is kezdenének ellenállni, hozzászokni a philoxerához — sajnos — nem áll helyt, mert ezideig minden általam ismert, szénkénegezéssel fentartott hegyi szőlő, amint el lett mulasztva a szénkénegezése, szemmelláthatólag visszaesett, több évi elmulasztásnál teljesen ki is pusztnlt. Erős trágyázással
