Zempléni Gazda, 1927 (7. évfolyam, 1-23. szám)
1927-05-05 / 9. szám
9. szám. ZEMPÉN1 GAZDA 5. oldal. utóbbi évekig a baromfitenyésztés teljesen szerve- vezetlen volt s csak olyan lehetetlen felfogású, abszolút tapasztalatlanságban szenvedő szakemberei voltak, akik még úgynevezett szakkönyvekben is meg merték kockáztatni azt az állítást, hogy a baromfitenyésztés csak akkor hasznothozó, ha azt csak egész kicsiben, a ház körül űzzük. Hála Istennek, hogy ezek a magukat szakembereknek képzelő urak ma már elavult, abszurd nézeteikkel nem juthatnak szóhoz, mert alaposan rácáfolt állításaikra a gyakorlat. Ma már nálunk is szinte napról-napra alakulnak nagyobb baromfi- telepek a háború után fellépett szakemberek tanácsai alapján s mind, egytől-egyig virágzik és nagy hasznot produkál. Ma már minden tenyésztő tisztában van vele hogy a tojáshozam nemcsak fajtabéli tulajdonság, hanem egyéni valami s mindenki arra törekszik, hogy tenyészetébe olyan anyagot szerezzen be, amely kitünően tojó anyától származik s igyekszik a szelektálást minden évben megejtve oda hatni, hogy tenyészetében csak jó tojó egyedek maradjanak meg. Mennél lelkiismeretesebben hajtja végre a tenyésztő a szelektálást, annál rentabilisebbé válik baromfigazdasága. Ma már küllemileg is megállapítható meglehetős pontossággal, hogy melyik tyuk jó s melyik rossz tojó, tehát a szelektálást már igen kis munka árán is elvégezhetjük. Sajnos, Zemplén megyének ma még baromfitenyésztő szakegyesülete nincsen, ahol e modern baromfitenyésztési tudnivalókra a gazdákat kioktathatnák, de remélhetőleg ez sem soká várat magára s meg fog alakulni.*) Magam részéről addig is és azután is felajánlom szolgálataimat a zempléni gazdaközönségnek úgy a magam, mint a Dunántúli Baromfitenyésztők Egyesülete részéről s bármely kérdésben mindenkor szívesen állok rendelkezésükre. Teszem ezt azért, mert szerintem minden magyar embernek kötelessége, hogy szaktudását a legszélesebb körben hasznosítsa a gazdaközönség javára, mert a többet és jobbat termelést csakis igy érhetjük el. Vájjon elérte volna-e Magyarország, hogy a baromiitermékek kiviteléből 76 millió koronával szerepelhetne a külkereskedelmi mérlegben, ha ma még mindig abban az ósdi felfogásban élnénk, hogy a baromfitenyésztés csak egész kicsiben űzve fizetődik ki ? A többtermelés elve egészen mást diktál s nekünk úgy a magunk, mint szeretett ha*} Közben már megalakult Egyesületünk Baromfitenyésztési szakosztálya. Szerk. | zánk érdekében azt kell cselekednünk, amit az | nekünk tanácsol. Egységessé kell tennünk a magyar baromfianyag típusát, mert csak akkor áll fenn a kiviteli lehetőség, ha exportcélokra alkalmas, nagy tömegű baromfianyagot tudunk előállitani. Meg kell szervezni a tenyésztőket, hogy azokat egyesületbe tömörítve a szakszerű tenyésztéssel megismertessük s egységes irányban vezessük. Meg kell szervezni mindenütt az értékesítést, hogy a termelt anyag mindenkor minden mennyiségben átvétessék. Az értékesítésnek szövetkezeti alapon kell történnie, hogy minél több haszon jusson a gazdának termel vényei után. Magam is legőszintébben ajánlom tömeges tenyésztésre a nálunk nagyon bevált és keresett exportcikként jelentkező vörös izlandit (Rhode Island Red), azonban nem ajánlom azokat Amerikából behozni. Ami ott kiváló, az lehet hogy a mi kiimánk alatt hasznavehetetlen, értéktelen lesz. Van nekünk már Magyarországon nagyszerű tojáshozamra kitenyésztett s talajálló, az itteni éghajlat alatt és körülmények között felnevelt anyagunk, ezt tenyésszük tovább s ezt adjuk ki a gazdáknak továbbtenyésztésre. Törekedjék minden egyesület összes tenyésztő tagjait ellátni jó leszármazásu alapanyaggal, de nem háromszoros visszaszolgáltatás fejében, hanem teljesen ingyenesen, amint teszi azt a Dunántúli Baromfitenyésztők Egyesülete s tenni fogja már az ősz folyamán a szegedi egyesület is. Igyekezzenek az egyesületek ehhez állani, városi s egyéb segélyezés formájában az anyagiakat megszerezni s akkor a lehetőség mindjárt jelentkezik. Terjeszteni kell a gazdaközönség körében a kotlókat helyettesítő müanyákat, amelyekkel 300— 500 darab csibét lehet játszi könnyűséggel felnevelni. Itt a kotlás ideje alatt elvesző nagy tömegű és nagy értéket reprezentáló tojásanyag volna megmenthető. A müanyák alá a csibéket az egyesületek székhelyén s egyes gócpontokon felállítandó keltetőállomások adnák, ahová a tagok a keltetésre szánt tojásokat beszállítanák. Tudom, hogy mindehhez pénz kell. Azonban véleményem szerint ügyes egyesületi vezetés és azzal kapcsolatos értékesítő szövetkezet utján feltétlenül megvalósíthatónak tartom fenti terveket. Meggyőződésem, hogy ha minden magyar ember megteszi kötelességét a baromfitenyésztés terén is, akkor rövidesen elérjük, hogy a baromfitenyésztés, mint legjövedelmezőbb mezőgazdasági ág fog jelentkezni s a tavalyi 76 millió aranyko-
