Zempléni Barátság, 1946. február-december (1. évfolyam, 1-47. szám)

1946-06-05 / 17. szám

Sátoraljaújhely, 1946 június 5. Ára SüO :jmii pengS

A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT POUTiKAl HETILAPJA

SZERKESZTŐSÉG ES KiADÓrilVAiAL: DEÁK UTCA 14. • MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN * TELEFONSZÁM: 38

A Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt egyesülésének vitája

A két munkáspárt egyesülése nen időszerűi

állapították meg a két párt előadói

Szombaton délután a Szociáldemokrata Párt összvezelőségi gyűlést rendezett, ahol a két munkáspárt egyesülésének kérdését vitatták meg, Az ünnepi ülést Zentay Vilmos elnök nyitotta meg. Üdvözölve Kéthly Annát és a Faikas Mihály és Révay József vezetésével megjelent ölventagú kommunista küldöttségei.

Vajda Imre kereskedelemügyi á iamtilkár előadó azzal kezdte előadását, hogy a magyar demokráciáért folyó küzdelem új korszakához érkeztünk.

Ebben a helyzetben az osztályok minduntalan lemérik saját erejüket s az osztályok közötti s az osztályokon belül lappangó problémák újból és újból előtörnek. Ennek tudható be, hogy a két munkáspárt egyesülésének kérdése újból napirendre került. Ezúttal a Kommunista Párt vetette fel, komolyan s nem úgy, ahogy a munkásegység ellenségei hirdették, zavarkeltési szándékkal. A komoly kérdésre komolyan kell válaszolni.

— Az egyszer már eikövefett hibákat nem óhajtjuk újból elkövetni. A két párt viszonyát — mondotta — nem az határozza meg, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Az a felismerés, hogy egy osztályhoz tartozunk, egy célért küzdünk, egyek lennénk a vereségben és csak egyek lehetünk a győzelemben. Ezért kötöttünk szövetséget, ezért szögeztük le, hogy a magyar demokrácia és szocializmus sorsa átlói függ, hogyan tud együtt működni a két munkáspárt, saját külön egységének megtartása mellett.

Vállaltuk azt, hogy a két munkáspárt egymás mellett marad, együtt küzd és céljának tekinti, hogy egy napon majd egyesül. Fia ezt a célt eltévesztettük volna, akkor a sok csalódás és keserűség sokkal súlyosabb következményekkel jár s az együttműködés végzetesen meglazult volna.

— Mindkét pártnak megvan a maga szerepe a parasztok, kispolgárok és proletárok tömegében. Mi vállaljuk, hogy a hozzánk özönlő proletár, paraszti és kispolgár tömegeket szociáldemokratává neveljük és balfelé vezetjük. A Kommunista Párt ugyancsak megfogja a forradalmi proletártömegeket és szövetségeseket nevei a mi számunkra. Mindkét pártnak megvan tehát a maga szerepe és hiba lenne ezekei a szerepeket félredobni.

— A felszabadulás óta a két munkáspárt politikáját a mun- kásegyrég jelszava határozta meg. Most a Kommunista Párt úgy iátía, hogy az együttműködés helyét a szervezeti egységnek kellene elfoglalnia. Mi is úgy éreztük, hogy a munkásegység jelszava már nem elegendő, új tartatommal kell azt megtölteni. Az együttműködést nem eiég hangoztatni, közös harcok során kell azt megvalósítani. Mi, szociáldemokraták, becsületesen álljuk az együttműködést és felvesszük a harcot a párton beiül is azok eilen, akik külön utakra akarják vezetni a proietáriátust. De a magyar politikai élet sokkal szegényebb lenne a mi színeink nélkül. Mi a két párt egyesülésében nem határidőkérdést látunk, hanem a két munkáspárt belső szükségszerűségének kérdését. Rajta leszünk, hogy a két folyam találkozzék, de ennek legjobb segítsége a vitát lezárni és mindenkinek tudomására hozni: a kérdés most nem időszerű.

— Mi, szociáldemokraták, maradunk a magyar proletariátus, a magyar parasztság és haladó értelmiség független baloldali pártja, a magyar demokrácia harcosai.

És egy talpalatnyit nem távolodunk a felbonthatatlan munkásegységtől. A szocializmust mi akarjuk megvalósítani nem unokáink. És ezzel már az időpont kérdésére is válaszoltunk. Dolgozzunk azon, hogy az együttműködés bensőségessé és intéz- j ményessé váljék, ne hagyjuk szóhoz jutni az egység ellensé- j geit, alkossuk meg a majdani I

egység elvi alapjait, végezzük jói feladalunkat a tömegek tudatosításában és forradalmasításában, szilárdítsuk meg a Szovjefunió bizalmát irányunkban ás akkor elmondhatjuk: jó munkát végeztünk a magyar munkásegység megvalósításáért.

Farkas Mihály a magyar KomA történelem nem tűr tévedéseket és szigorúan bünteti azt a népet, amely téved saját és a népek kárára, de méginkább lesújt azokra, akik nem hajlandók a tévedéseket korrigálni.

Annál megdöbbentőbb, hogy éppen a június 2-án oly impozáns egységben felvonuló ifjúság előtt hangzott el olyan beszéd, amely rég lejáratott és népünk millióinak romlását előidéző jelszavak felvonultatásával akart saját javára hangulatot kelteni.

A katolikus legényegylet szónoka furcsa tálalásban szolgálta fel a demokráciát és közönsége

— 25 éves tudatos eivakíiás nem múlt nyomtalanul — szolgált is olyan hangulattal, amely mellett megsüthette a saját külön pecsenyéjét.

Képekben, burkoltan beszélt, virágnyelven, hogy mindenki értsen, amit akar. »Elfogadjuk« úgymond a demokráciát, de csak olyanoktól, akik szívében keresztényi szeretet lakik. Valóban nagylelkűség. Hajlandó kegyesen elfogadni a demokráciát, azt a demokráciát, ameiy már másfél éve takarítja a nyilasok és 25 évi reakció szennyét, a lerombolt hidakat és országot, a mérgezett lelkiséget. Nem, fiatal barátom. Ön ne fogadjon el — feltételesen

— semmit, mert önt meg sem kérdezik ebben az ügyben Ön dolgozzon. Építse, fejlessze a demokráciát először is saját lelkében és takarítsa a romokat,

j amelynek előidézését nem igen akarta megakadályozni. Előbb j tegyen is valamit és azután kri- 1 tizáljon, így tanuljuk ezt az életmurústa Párt nevében szólott hozzá Vajda Imre előadásához. Tiltakozott az ellen, mintha a Kommunista Párt az egyesülés gondolatának felvetésével bomlasztani, gyengíteni akarta volna a Szociáldemokrata Pártot. Ismertette azokat a kérdéseket, amelyekben a két munkáspárt ma már teljesen egységes, megvannak az egyesülés bizonyos döntő feltételei, de elismerte, hogy ez nem jelenti azt, mintha megtennének az összes feltételek. Bőven akadnak zavaró körülmények is, amelyeknek kiküszöbölésére még sok időre van szükség.

Vajda Imre zárszava kifejtette, hogy azok után, amiket Farkas Mihály a Kommunista Párt nevében elmondott, a két párt

egyesülése feletti viiát lezártnak jelenthetjük ki.

ben és az iskolában és hogy most a demokrácia szabadabb levegőjét szívjuk, azért nem kell mindjárt irányítást igényelni annak, aki még talán azt sem tudja, hogy miről beszél.

A keresztényi szeretet és magyarság hangoztatása helyett is jobb lett volna, ha nevén nevezi a gyereket és nyugodtan megmondja, hogy szimpatikusabb volt önnek az a világ, amikor keresztényi és nemzeti jelszavak nyomán rablóhadjáratra indították a magyarságot a szabadságszerető népek ellen és a germán sas árnyékában felekezeti és faji alapon osztályozták az embereket és népeket, Talán mindjáit azt is megnevezte volna, hogy kik azok — csoport és személy szerint, — akik a krisztusi szeretet egyedüli hordozói és akik — ön szerint — egyedüli apostolai a demokráciának, bár mi úgy tudjuk, az elmúlt 25 évben talán épen ők hangoztatták leg- elszántabban ezeket a szólamokat. Talán akkor nem volt krisztusi szeretettől áthatott lélek? Vagy talán az volt demokrácia ? Ez a végső konklúzió.

Nem. Nekünk nem kell új szegedi gondolat. A keresztény és nemzeti osztályuralom már kétszer sodort minket háborúba és katasztrófába. Szívünkben éppen krisztusi szeretet és a nemzeti érzés az, ami arra int, hogy ne engedjünk ezekből a gondolatokból újra politikai fegyvert kovácsolni, amely talán újra elvezet a Horthy-féle ellenforradalomhoz, a nagybirtok és nagytőke elnyomó és kizsákmányoló uralmához és végezetül a »keÚj „szegedi gondolat“?