Zempléni Barátság, 1946. február-december (1. évfolyam, 1-47. szám)

1946-05-15 / 14. szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: DEÁK-UTCA 14. • MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN * TELEFONSZÁM: 38 I. évfolyam, 14. szám. Sátoraljaújhely, 1946 május 15. Ára 5 mill pengő. kr Igazságtalanságot nem lehet Magyarországgal szemben elkövetni Nagy Ferenc miniszterelnök beszéde Vácott Vasárnap Vácott nagygyűlést és újságíró napot tartottak, melyen Nagy Ferenc miniszterelnök mondott beszédet. „Az a hír jött Párizsból...“ A közelmúltban egy esemény nagyon megrázta a magyarság lelkét — kezdte beszédét a mi­niszterelnök — az a hír jött Párísból, hogy ott döntés történt és ennek alapján Erdélyt egé­szen odaadták Romániának. Érthető, hogy ez a hír megdöb­benést váltott ki a magyar közvéleményből, egyrészt azért, mert évtizedek óta tartó sóvár­gás él bennünk ennek a vidék­nek a sorsáért és elszakítása miatt, másrészt pedig azért is — meg kell vallanom egészen őszintén — mert nagyoq könnyen felejtünk és még mindig az ér­zelmeknek a népe vagyunk, könnyen lelkesedünk, de a leg­kisebb fagyos szél fuvallatára letörünk. Az utóbbi időben nagyon elfe­lejtettük azt, hogy Magyarorszá­got bűnös vezetői 1941-ben mibe vitték bele Elfelejtettük ezeket az időket s nem egészen a mii hibánk, hogy elfelejtettük. De olyan ki­jelentések hangzottak el, a világ minden tájáról, vezető politiku­sok részéről, amelyek joggal keltettek reménységet még a háború után is, a magyarság­ban. Beszéltek a népek önrendel­kezési jogáról, igazságos békéről, hogy a békekötést nem lehet a háborús bűnösség alapján létre­hozni, hogv tartós békére van szükség. Ügy keli megkötni a békét — mondották, hogy egyet­len népnek a lelkében ne ma­radjon keserűség. Ezek a kije­lentések mintha egyenesen ránk illettek volna. Ha olyan békét akarunk, hogy a népek lelkében ne maradjon tüske es igazságos legyen, akkor Magyarországgal szemben nem lehet igazságtalanságot elkövetni. Ha olyan békét akarnak, hogy a magyar nép szerény erejével maga is alátámasztója lehessen ennék, akkor ez a párisi döntés nem ma­radhat érvényben, mert maradna egy nép Európában, amelynek lelkében ott maradna a kese­rűség. Ez az éu felfogásom és a ma­gyar kormány felfogása a párisi döntésről — mondotta Nagy Ferenc miniszterelnök. Szociáldemokrata nagygyűlés Sárospatakon Takács Ferenc államtitkár elvtárs nagy beszéde meg kel! állapítania, hogy alkot­tunk : földreformot, üzemi alkotmányt, államosítást, titkos választójogot, olyat amely olyanoknak is adott vá­lasztójogot, akik nem méltóak, hogv a demokrácia kenyerét egyék. Takács Ferenc földművelés­ügyi államtitkár elvtárs az or­szágos pártvezetőség tagja, va­lamint Andreánszky István elv­társ május 12-én, vasárnap Sá­rospatakon nagy népgyűlés ke­retében, tájékoztatót adtak a Szociáldemokrata Párt kül- és belpolitikai irányvonaláról. A délután 5 órakor tartott népgyűlést megelőzően délelőtt Takács Ferenc és Andreánszky István elvtársak Sátoraljaújhely­ben tartottak szűkebbkörű párt­napot, amikor a párt belső ügyei­nek kifejtése i volt előadásuk célja. Sátoraljaújhelyben Kovász­Minden dolgozó a parasztságé A Szociáldemokrata Párt va­lamennyi magyar dolgozó pártja, így főleg a parasztságé. 73 éve küzdünk a földreformért és azért, hogy olyan mezőgazdasági ter­melést teremtsünk, amely jólétet hoz a parasztságnak. Az Alföld parasztsága ismer minket és már régen csatlako­zott hozzánk. Vájjon az a pár iparos a községekben elég lenne arra, hogy ilyen erős Szociál­demokrata Pártot alkosson. Nem. nay Rezső megyei titkár és Ri- lyák János a helyi szervezet elnöke fogadták az államtitkár elvtársat és köszöntötték a vár­megye, illetve Sátoraljaújhely szociáldemokratái nevében. A zsúfolt mozihelyíségben meg­tartott sárospataki népgyülésen jelen volt Nagy Ernő főispán, dr Berényi Sándor alispán elv­társ és sok más vezető egyéni­sége a vármegyének és Sáros­pataknak. A sárospataki párt­vezetőség nevében Dévai Jenő elvtárs üdvözölte a vendégeket, majd Takács Ferenc államtitkár elvtárs emelkedett szólásra. pártja vagyunk, is elsősorban De hatalmas paraszttömegek vannak a pártban, mert tudják, hogy mi előitünk a gazdag szó-' ciáldemokrata dán parasztok példája áll és mi igaz demokra­ták vagyunk. Nemcsak reakció, de ellenforradalom ... A belpolitikai helyzet súlyos és mi, akik a legtöbb mártírt adtuk a szabadságért, nem huny­hatunk szemet az ellenforradalmi megmozdulásokra. Vannak még ebben az országban, akik a tűzzel játszanak, de mi test­vérpártunkkal összefogva és együttműködve a valóban de­mokrata kisgazdákkal le fogjuk törni a fasizmus erőlködéseit. Az ellenforradalom hívei ócsá­rolják a demokrácia eredményeit, bár az objektív szemlélőnek Azóta is dolgozik a nép, első­sorban a földeken, reggeltől es­tig, hogy sokkal több föld legyen megmunkálva, mint az előző év­ben. És a magyar paraszt még akkor is dolgozik, ha a száraz­ság esetleg csökkenti a termés- kilátásokat. Bízunk abban, hogy közepes termés lesz és mindenki nagyobb darab kenyérhez fog jutni. Friss levegőt a közhivatalokba 1 Andreánszky István beszéde Takács Ferenc elvtárs nagy­hatású beszéde után Andreánszky István elvtárs beszélt. A Sz. D. P. elküldte képvise­lőit Londonba, a nemzetközi mun­kás konferenciára, hogy hangot adjanak a magyar munkásság kívánságainak. Tudjuk, hogy békében kell él­nünk a szomszédos népekkel és ezt is akarjuk, de ugyanakkor valljuk Marx Károlylyal, hogy egy nemzet sem lehet sza­bad, aki más népeket el­nyom. Igazságos békét kérünk és bi­Igazságos békéért dolgozunk poharat és most, mikor ki kell esetleg inni, a demokráciát okol­ják. Mi mindent megtettünk a magyar népért és a jó bé­kéért. Végül felhívta a pártszerve­zetek figyelmét, hogy szervezzék és erősítsék az ifjúsági- és nő­mozgalmat, mert csak ezeken keresztül lehetünk erősek. Az ellenforradalom úgy állítja be, hogy Románia visszakapta Erdélyt. Azonban a bécsi dön­tés eltörlése csak elvi volt, a határok kérdése még nincs eldöntve. De ha úgy lenne ak­kor sem a demokrácia, hanem az ellenforradalmárok elődei az okai, akik szinültig töltötték a magyar nép számára a keserű

Next

/
Thumbnails
Contents