Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1937-07-11 / 28. szám
4. oldal ZEMPLÉN 1937. július 11 — Ösztöndíj. A kereskedelem — és közlekedésügyi miniszter a középiskolát végzettek részére szervezett egyéves kereskedelmi szak- tanfolyamokon rendszeresített 10 tandíjmentes helyre, a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti kereskedelmi szaktanfolyamán rendszeresített 5 tandíjmentes helyre pályázatot hirdetett. — Még három hallgató vehető tel a julius 19-én megnyíló háztartási tanfolyamra, melynek munkarendjét a földmivelés- ügyi miniszter nagyon kedvezően módosította. Ugyanis úgy az elméleti, mint a gyakorlati kiképzés délelőtt 8—1 óráig fog tartani- Jelentkezni 12-ig lehet a vármegyei gazdasági egyesületben. — A Kereskedelmi és Iparkamara az idényvégi kiárusítás idejét az 1937. évre másodízben a kamarai kerület egész területére és az összes kereskedő és iparos szakmára nézve egységesen az 1937. évi augusztus hó 5. és augusztus hó 19. közötti 15 napban (a határnapokat beleértve) állapította meg. — Versenytárgyalás a Stefánia építkezésre. A Stefánia versenytárgyalást tűzött ki a sátoraljaújhelyi iparosok között a Stefánia építkezésére. A verseny- tárgyalást julius 25-én tartják meg. — A SKezögazdasági Kamara feliratot intézett a föld- mivelésügyi kormányzathoz, melyben a pénzügyminiszternél történő közbenjárását kérte, hogy a kényszervágott állatok kimérése esetén ne terhelje a gazdát forgalmiadó. — Köszönetnyilvánítás. „A Zöldkereszt cigándi egészség- ügyi szolgálata“ és a „Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége cigándi csoportja“ az együttesen kezdeményezett jótékonysági akciók javára 1937. március 1 napjától a mai napig befolyt következő adományokért mond köszönetét: báró Sennyey Miklós m. kir. titkos tanácsos 20 P, Mező- gazdasági Termelők Egyesült Szövetkezete 10 métermázsa burgonya, Bodrogközi Tiszaszabályozó társulat 1 öl tűzifa, Sáfrán Zsigmond földbirtokos 20 P, Janka Károly kormányfőtanácsos 12 P értékű élelmiszer, báró Ivánka Géza nagy- birtokos 20 P, Elefánt Béla gazdálkodó 20 P, Pótáry Imre társulati felügyelő fél öl tűzifa, Derma- kémiai vagyészeti gyár 30 kis Hőfer hintőpor és 30 kis Hőfer szappan, Dr. Wander gyógyszer és tápszergyár rt. 10 doboz Ovomaltine és 5 doboz Hordenzym, Mez. rt. 3 doboz Cameza himzőfonal, a cigándi ref. Férfikar 31 P 25 fillér, a cigándi önkéntes tűzoltó testület 31 P 34 fillér, Nagykovácsy Mi- lenkő 10 drb. szalmazsák, 10 drb. lepedő, 10 drb. gummi pelenka és 10 drb. tül függöny, Sárospataki Gőzmalom 12 kgr. buzagriz, Ci- gánd nagyközség lakosai kisebb tételekben 244 P 64 fillér készpénz és természetbeni adomány. Úgy a magunk, mint támogatásra szoruló szegény embertársaink nevében a leghálásabb köszönetün- ket nyilvánítjuk és a befolyt adományokat ezennel hirlapilag nyugtázzuk. A cigándi zöldkereszt egészségügyi szolgálata és a Mansz cigándi helyi csoportjának vezetősége. Frontharcos alapot létesít az ujhelji főcsoport A sátoraljaújhelyi frontharcos főcsoport zászlóavatási ünnepsége szép öszzeget biztosított a frontharcosoknak. A zászlóköltségre küldött felajánlások és szögmegváltásokból a kiadások levonása után is több mint hatszáz pengő maradt. A zászlószög felajánlások még mindig érkeznek a főcsoport címére. Az összegből külön alapot létesítenek. Az alap az újhelyi főcsoport céljait fogja szolgálni. Amikor a szép eredményről beszámolót adunk, külön emeljük ki a gazdasági rész munkálatait eredményesen végző Somogyi János frontharcostiszt munkáját, aki Tom- csányi Boldizsár és a többi vezetők mellett nagyrészben járult hozzá, hogy az ünnepély ilyen szépen sikerült. SibbasztáséPt 1 havi fogház A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék Köröskényi-tanácsa tárgyalta a 12 rendbeli okirathamisitás és sikkasztás bűntettével vádolt Frank Jenő tokaji „hirschpostás* bűnügyét. Frank ellen a Gyorsárugyüjtő tett feljelentést, mert több mint 8000 pengővel nem tudott elszá- melni. A feljelentés után Frank megszökött, de 3 év után hazaVádlott tagadta bűnösségét. Előadása szerint ő az utánvételes csomagokat jóhiszeműen kiadta abban a hitben, hogy a pénzt megkapja. A pénzt nem kapta meg és ezért nem tudott elszámolni. A bíróság Frank Jenő bűnösségét sikkasztás vétségében állapította meg és ezért őt az enyhítő szakasz alkalmazásával négy havi fogházra Ítélte. jött és a határon letartóztatták. GyöngyhÉzgombot Is csempészned már Ujhelybe A sátoraljaújhelyi vámszakasz közegei a tokaji vonatban elfogták Bráver Salamon makói lakost, aki 80 nagytucat, mintegy 5—6 kiló súlyú csempészett gyöngyházgombot szállított Ujhelyből Makóra. A lefoglalt csempészáru mintegy 400 pengő értéket képvisel. 16 hektoliter bor rejtélyes útja a széna alatt Klein Zalmus, a hires manipu- Iáns, aki a borfogyasztási adó „megtakarítása“ céljából az eladott bormennyiség helyett vizet öntött a hordóba és a hordó szájához egy bádogcsövet tett, abba bort öntött — minden bizonnyal szabadalmi pert indit azok ellen, akik ugyancsak furfanggal és egy kis vakmerőséggel akartak tultenni a hatóságok éberségén és — széna alatt szállították be Ujhelybe az olaszliszkai bort. Az ügy rendkívül rejtélyes, mert az olaszliszkai községházán szabályszerűen bejelentették az eladott bormennyiség elszállítását. Az eladó: Klein Dénes. A vevő: Lipsitz Simon, aki az áru lefoglalása után jelentkezett is a sátoraljaújhelyi javadalmi hivatalban, előadta, hogy ő a bor tulajdonosa, semmi köze ahoz, amit az olasz- liszkaiak tettek, miután nem adott utasítást arra, hogy a bort széna alá rejtve hozzák be. Intelligens urilány A történtekről a következőket állapíthattuk meg: Bessenyey István rendőr a dohánygyár mellett teljesített szolgálatot. A hajnali órákban észrevette, hogy egy szénásszekér közeledik a város felé. Szénásszekér tudvalévőén csak a mellékutcán mehet és igy meg akarta szólítani a fuvarosokat. Minél jobban közeledtek a szekerek, Bessenyey István annál gyanusabbnak látta a dolgot. 2—3 mázsa széna van a szekereken, de mégis recseg, ropog minden, a lovak pedig nehezen húzzák a terhet. A szállítók eleinte tudni sem akartak arról, hogy mást is visznek mint szénát. A rendőr kihúzta a kardját és beszúrt a széna közé. Kemény tárgyat érzett, mire előállította Vinnei Bertalan és Ma- tolcsi János olaszliszkai fuvarosokat az újhelyi rendőrkapitányságra és átadta őket a javadalmi hivatal vezetőjének. A bort természetesen azonnal lefoglalták és lerakták a hordókat, leeresztették a városi pincébe elmenne úri családhoz gyerekek mellé, vagy idősebb házaspárhoz. Minden házimunkában segédkezne. Fizetés megegyezés szerint. Cim a kiadóhivatalban. 93o|28 Az eset után érdeklődtünk az olaszliszkai községházán, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a bort tényleg bejelentették. Egy kérdés mégis nyitva maradt: kinek állott akkor érdekében, hogy a bort széna alá rejtve hozzák be és a vámnál azt mondják, hogy „megyünk szerencsét próbálni Mikóházára, hátha sikerül ott eladni a szénát“. Miért tagadták akkor, hogy bort is szállítanak? A javadalmi hivatalban kihallgatták a fuvarozást vállaló Vinnei Bertalant és Matolcsi Jánost. Ezek bevallották, hogy egy újhelyi fuva- varos bírta őket rá a bornak a széna alá való elrejtésére. A javadalmi hivatal az iratokat átteszi. a pénzügyigazgatósághoz. A jövedéki vizsgálat lesz hivatva megállapítani, miért került 8 hordó bor a széna alá, ha azt szabályszerűen bejelentették? — A sárospataki önkéntes tűzoltók vasárnap nagyszabású versenyt és táncmulatságot rendeztek. — Kitűnő hangulatban nagy sikert arattak a szereplők. A kiváló rendezésért Vas Lajos önk. tűzoltóparancsnokot és dr. Meczner Bélát illeti elsősorban elismerés. — A tarcali szőlészeti szakiskola szőlőkezelői és pincekezelői képesítést nyújtó hároméves szaktanfolyamán való részvételre pályázatot hirdetett. Felvilágosítást a szakiskola és az újhelyi Közpince nyújt, — A magyar kuzakivi- teli iroda f. hó 10-én, szombaton az V. Alkotmány-u. 5/7. II. emelet alatti uj helyiségbe költözik. A Külkereskedelmi Hivatal telefon- számán hétfőtől kezdve nem hívható. — Halálra gázolta a saját szekere. A zemplénmegyei Her- nádnémeti község határában Kassay András 28 éves gazda lovai elragadtak és a fiatal gazdálkodó lebukott a szekérről. A megrakott szekér keresztülment Kassay Andráson, aki koponyaalapi sérülést szenvedett és kórházba szállítása után meghalt. — Ingyenes fényképntalványnnkat e héten bogáti Haydu Imre újhelyi előfizetőnk nyerte, kinek az utalvány ellenében a Kottner fotószalon teljesen ingyen 2 db. művészi fényképet szolgáltat ki. KE KISÉKLETEKKEK! Ha igazán szép képet akar, azt a KOTTNER műtePBmbBn (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen! 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Otthonában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás BIRTOK Megvételre kerestetik a sátoraljaújhelyi határban 20 -—30 hold szántó, 3 —5 holdas szőlő, több nagyobb ki terjedésű erdő, egy 3—4 szobás családi ház. Cim: a Zemplv. Gazdasági Egyesület ingatlanforgalmi irodájában.