Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1937-10-10 / 41. szám

1937. október 10 ZEMPLÉN 3. oldal Október 17-én gesz búcsút újhelyi híveitől a Nyír­egyházára távozó dr. Dómján Elek püspök Október 17 én délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi Istentisztelet ke­retében vesz búcsút sátoraljaújhelyi híveitől Dr. Dómján Elek evangé­likus püspök, a sátoraljaújhelyi evangélikus egyházközség lelkésze. Dr. Dómján Elek püspököt ugyanis, — mint már ezt a Zemp­lén megírta, a nyíregyházai evan­gélikus egyházközség lelkészévé hívta meg, s a püspök a meg­hívást elfogadva lemond sátoralja­újhelyi lelkészi állásáról A lemondást az Istentisztelet után megtartandó ünnepélyes egy­házi közgyűlés fogja hivatalosan tudomásul venni. Mint értesülünk, Dr. Dómján Elek evangélikus püs­pököt október 24-én iktatják be nyíregyházai lelkészi állásába. A zempléni népművelés hároméves programja Előadótermek, népházak létesítése Tomcsányi Boldizsár kir. tanfel­ügyelő elnöklésével a vármegye népművelési bizottsága a vármegye- háza nagytermében csütörtökön tartotta évi közgyűlését. Bencze András vármegyei nép­művelési titkár adott beszámolót, melyből kitünően megállapítható, hogy a népművelés a vármegye egész területén örvendetes haladást mutat. Nagy elismeréssel nyilat­kozott a papság és a tanítóság népművelő munkásságáról. A közgyűlés Ietárgyálta a há­roméves népművelési munkatervet. Előkészítették az ezévi programot. Tanfolyamok és előadások egész sorozata szerepel a munkaprog­ramban. Köszönetét mondtak a TESZ elnökségének a dalosünnepélyekre adományozott TESZ kitünteté­sekért. Dr. Tomcsányi Boldizsár indít­ványára a közgyűlés átiratilag kéri a törvényhatóságtól előadótermek és népházak létesítését. 2 negyedikes gimn. tanulóhoz jó instruktort keresek esetleg egész délutánra. Cim a kiadóhivatalban. Fiizetési halasztás régibb vetőmagtartozásokra A földmivelésügyi minisz­ter az elemi kárt szenvedett 200 holdon aluli gazdáknak korábbi vetőmagkölcsön tar­tozásaik visszafizetésére egy évi kamatmentes fizetési ha­ladékot engedélyezett akkor, ha a pénzügyi hatóság meg­állapítása és igazolása szerint az adós kétharmad vagy en­nél nagyobb elemikárt szen­vedett. Az igényjogosultság elbírálását a főispán elnöklete alatt működő bizottság fel­adatává tette. Háztartásban nélkülözhetetlenek a JUHÁSZ-féle rozsdamentes acélból készült héseh És ollók Elvállalok minden e szakmába vágó munkát a legjutányosabb árban. JUHÁSZ FERENC késes és müköszörüs (Árpád-utca, sarokház.) Széchenyi-tér 15. A Szociális Misszió teája Vasárnap tartotta a Szoc. Misz- szió évadnyitó műsoros teáját. Megszoktuk már, hogy Ujváryné rendezése esztétikai élvezettel tár­sítja a programba vett komoly közölni valóit és ez alkalommal sem csalódtunk, sőt. Egy intézmény lüktető életerejéről tanúskodik, ha évek óta lepergő közismert élet­kerete állandóan fölfelé ivelődik. Lipcsey igazgató kamarazene- kara köszöntött a közönségre. Németh Jenő gimn. igazgató ez alkalommal mutatkozott be a nagyközönségnek, mint szociális megérzésekkel és átérzésekkel te­lített előadó. Hosszumultu szociá­lis tevékenysége nyilatkozott meg előadásában. Igazi akció katolika A földmivelésügyi miniszter a vármegye főispánjának közbenjá­rására a hegyaljai hordóhiány eny­hítésére 3000 hl. ürtartalmu transz­port hordót küldött a tarcali m. kir. szőlészeti és borászati szak­iskolának. A hordókat az erre rá­szoruló délzempléni községek 2 A sátoraljaújhelyi pénzügyőri vámszakasz Ktresziszeghy Lajos biztos vezetésével ismét bravúros csempészfogást csinált: leleplezte a Sátoraljaújhelyről kiinduló bár­sonycsempészetet. Már rég figyel­ték a textilcsempészetet és igy a vasúton szállított árut is megvizs­gálták. Egy ilyen vizsgálat során most aztán feltűnt az egyik szál­lítmány, két láda, melyben az áru­bevallás szerint „kézzel szedett alma" volt. A nyomozók azonnal megálla­volt az. Sokat remélünk ezután a vezetésére bízott iskolától. — Kal­tenbach Rezső pompás interpre- tánsa volt Mécs szívből született költeményének. Maga a vers, az előadása érzelmileg festette alá Németh Jenő igazgató keresetlen egyszerűséggel elénk adott modern gondolatait. Nehéz szavakat találni a szín­darab bírálatára. Szerencsés kezű - nek nevezzük a rendezőt vagy elismerésünkkel bátorítsuk, mert ily kedves darabot oly jó kezekbe tett le, mint dr. Ember Jenőné. Delly Eta, Bátonyi Jenő kellemes perceket szereztek a közönségnek és állandó publikumot nyertek a hallgatóságukban. kát. holdnál nem nagyobb szőlő- «erülettel rendelkező szőlőbirtoko­sok kaphatják kölcsön. Hektólite­renként 12 P. biztosítékot kell letenni. A hordó kölcsöndija hl ként és havonta 20 fillér. A hordókat sértetlen állapotban 1938. junius 30 ig kell visszaszolgáltatni. pitották, hogy a ládáknak csak a felső sorában van alma, alatta pedig finom, nehéz bársony, me­lyet külföldről csempésztek be és innen a fővárosba akarták szállí­tani. Feladóként ifj. Majtéti István, Sátoraljaújhely, Petőfi-utca 8., cím­zettként Weisz Lajos, Budapest, Garay-tér 1. szerepelt. Megállapí­tották, hogy a feladó neve költött. A címzettnél Keresztszeghy Lajos biztos tartott vizsgálatot és meg­állapította, hogy a budapesti déli- gyümölcskereskedőnek semmi köze a szállítmányhoz és a csempészet­hez. göbb fény jobb világítás kevesebb költséggel egészséges fénye hófehér napfényszerü, a szemet nem rontja. Könnyű részletfizetési feltételek. Kérje 55. sz. képes ismertetőt. Budapest, VI., Vilmos császár-ut 43. A vizsgálat adatai szerint a lá­dákat Pallér fuvaros szállította az állomásra. Most már könnyű volt kinyomozni a feladót: juhász Bacsó Bélát, aki kihallgatása so­rán előadta, hogy a ládákat Brach Herman újhelyi cukorkás megbí­zásából adta fel. Brach tagadta, hogy bármi köze volna a bársony- szállítmányhoz. „Nem ismeri a címzettet, ö Juhásznak nem adott át semmit". A vizsgálat adatai szerint Brach vevője a pesti cég­nek, amit ez utóbbi könyveivel is igazolt. Az áru belföldi értéke 3.542 P. A vámjövedéki és büntető eljá­rás megindult, a további kihallga­tások derítik majd ki, hogy kié volt a két láda bársony és főként azt, hogy kik irányították a sátor­aljaújhelyi textilcsempészetet. Háztartási tanfolyam Mázán A földmivelésügyi miniszter a vármegyei gazdasági egye­sület által szervezett háztartási tanfolyamol október 25-től december 5-ig Mikóháza köz­ség részére engedélyezte. Z9 főhős must A tokajhegyaljai szüret minden hegyoldalon folyik. A minőség rendkívül változó, de sok helyütt eléri még a 29 cukorfokot is. A must iránti érdeklődés igen lanyha. Egyes helyeken cukorfokonkénti 1 filléres ár­ban történtek eladások. NO KÍSÉRLETEZZEN! Ha igazán szép képet akar, azt a KOTTNEB műterEjito (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen! 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Ottho­nában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás Elsőrangú intézet keres befolyásos üzletszerző főügynököt Cim a kiadóhivatalban. VENDECVARO KEK/Z! Háromezer hl. újabb kölcsön- hordót kapott Dél-Hegy alja Leleplezték a bársonycsempészeket Vasúton, „kézzel szedett alma“ bevallással ládákban szállították el Ujhelyből a külföldi csempészárut wy' ;5' íkiaij A MAXIM-LÁMPA

Next

/
Thumbnails
Contents