Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1937-08-08 / 32. szám

Sátoraljaújhely, 1937. augusztus 8. $ LXVIH. évf. 32. szám POLITIKAI LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal: I FELELŐS SZERKESZTŐ * I Megjelenik szombaton délben Vármegyeháza II. udvar ■ í * I Előfizetési ár: Telefon: 109. Postafiók: 69. I Dr- BOGlA* KiLMilí ■ Negyedévre 1-20 P, félévre 240 P, egész évre 480 P HETI SZEMLE Nyári munka Hiába nyári vakáció, a pártokat erősen foglalkoztatja még nyári pihenő idején is a választójogi javaslat. Annak ellenére, hogy a leg­több pártvezér vidéken vagy külföldön üdül, újabb terveket közöltek s a sajtóban nagy port vert fel az állítólagos tervezet, amely, — mint tudni vélték, — már az egyes kerületek beosztását is megállapította. A kormány a kerületi beosztás kérdésével még nem foglalkozott, hiszen a javaslat alapelveit sem tisztázta. Úgy látszik, hogy a pártok igen élénken foglalkoznak a kérdéssel a szünet idején is. Két­ségtelen, hogy sok tervezet készül, hiszen minden párt, sőt majd min­den politikus csinál ilyent, különböző számítások és referátumok készülnek a minisztériumokban is, ezek azonban olyan tervek, ame­lyeknek ügyében a kormány még nem foglalt állást. Hazaérkezése után a miniszterelnök, — ép úgy, mint a kormány­zói javaslatnál történt, — először a kormánypárt vezetőségével tárgyal, tisztázza az alapelveket, majd az ellenzéki pártok vezetőivel folytatja tanácskozásait. Mindkét oldalról változatlanul fennáll az a kellemes légkör, amely lehetővé teszi, hogy megegyezéssel, a figyelembe vehető álláspontok honorálásával készüljön el ez a fontos alkotmányjogi javaslat. f Építő szövetkezetei! Semmi élelmesség kőmüvesiparosaink körében. Ugylátszik bajok vannak a szakcsoportnál. Éppen e napokban fordult elő, hogy helytelen okoskodás következ­tében lemaradt egy nagyobb építkezésről az az iparos, akit mi a kő­művesmesterek közt mindig az első három közzé sorolunk. Ez az eset még inkább szükségessé teszi, hogy felvessük az építő szövetkezet létesítésének gondolatát. Amit a cipészszakcsoport megcsinált a közszállitásoknál, nem nélkülözheti az épitőcsoport sem 1 Sok kisiparos kenyerét jelentené a kőművesek összefogása. Ma már garancialeveleket is adnak a bankok — különösen ha szövetkezetbe tömörült- iparoscsoport munkájára kell ez a garancialevél. A mai világban több élelmességre van szükség, s több össze­fogásra, mert anélkül a kőműves kisiparos csak légvárat építhet. Városi közgyűlés Damjanovich Ágoston emlékezete — Jogügyi bizottság elé utalták a Katolikus Tanulmányi Alap követelésének ügyét — Uj park és pihenőhely a Májuskut-utca bejáratánál Sárospatak ünnepe Sárospatakon ma kezdetét vette a Zemplénvármegyei Move lövész­versenye, mely iránt vármegye- szerte igen nagy érdeklődés nyil­vánul meg. Az ünnepség súlypontja vasár­napra esik, amikor a Movero fé­nyes keretek között rendezi repü­lőgép avatását. Dr. Ember Sándor, a Movero országos elnöke mond megnyitót. A gépeket dr. Fáy Ist­vánná főispánná, gróf Károlyi Ist­vánná és ifj. gróf Maildth Józsefné avatják fel. A záróbeszédet dr. Marion Béla, a Move országos elnöke mondja. Dr. Neuhauser Frigyes ház­főnök, gimnáziumi igazgató búcsúja Mindazon jóbarátaimnak és jó­ismerőseimnek, akiktől már nem volt alkalmam élőszóval elbúcsúzni, ezúton mondok istenhozzádot. Kö­szönöm mindnyájuknak azt a sok szeretetet, jóindulatot és barátságot» melyet oly sokszor tapasztalhattam. A jó Isten áldását kívánom mind­nyájukra, és kérem tartsanak meg engem továbbra is jó emlékezetük­ben. Dr. Neuhauser Frigyes. Zemplénben augusztus má­sodik felében fizetik ki a felemelt családi pótlékot Beszámoltunk arról, hogy a kormány 27* millió pengőt juttat a tisztviselőtársadalomnak a több- gyermekes alkalmazottak családi pótlékának felemelésével. A vármegyei számvevőségen most számfejtik a május 1-től visz- szamenőleg járó felemelt családi pótlékot. Ezek a munkálatok még néhány napot vesznek igénybe, de augusztus közepére már elké­szülnek a számítások és kiutalá­sokkal, úgyhogy augusztus köze­pén, legkésőbb a hó második fe­lében a többgyermekes szülők kézhez kapják a felemelt családi pótlékot. fi vasárnapi munkaszünet A Zemplénmegyei Takarékosság tagjai ülésükön egyhangúan el­határozták, hogy üzleteiket vasár­nap egész napon át zárva tartják. A Takarékosság megbízta három tagját, hogy azon kereskedőket, akiknek üzleteik a főútvonalon van­nak, bírják rá a vasárnapi egész­napos munkaszüuet betartására. Sátoraljaújhely megyei város képviselőtestülete dr. Orbán Kál­mán polgármester elnöklésével csütörtök délután közgyűlést tartott. Napirend előtt a polgármester emlékbeszédében méltatta Damja­novich Ágoston bizottsági tagnak a közéletben kifejtett eredményes munkásságát. Emlékét a város jegyzőkönyvében megörökítik és a gyászoló családhoz részvétiratot intéznek. A Katolikus Tanulmányi Alap 42.000 pengő valorizációs köve­telést támaszt a várossal szemben. A kultuszminisztérium hajlandónak mutatkozik a követelést 5.000 pen­gőre leszállítani, mely összeg 10 év alatt volna fizetendő. A város 1892-ben a kegyesrendi gimnázium érdekében évi 6.000 korona hozzájárulást adott az Alap­nak. 1929—1933-ig a fizetések nem történtek meg. 1933-ban a város egyességet kötött az enged­ményes kegyesrendiekkel és meg­állapodott, hogy évi 4.500 pengőt fizet 1933 tói. A pénzügyi bizottság megítélése szerint az 1933. előtti követelés magánjogi természetű és nem va­lorizálható. Többek hozzászólása után e kérdést a jogügyi bizott­ságnak adták át. Dr. Csaplaky Lipót indítványát, melyben kérte, hogy az eljárási költségek az eljáró tisztviselőt ne 60, de 100°/o-ban illessék meg, a képviselőtestület magáévá tette. A Várhegy és Májuskut utca kereszteződésénél lévő Hornyay telket a város megvette. — Ezen a helyen — mondta a polgármester — parkot létesítünk. A májuskuti parkban lócákat he­lyezünk el, hogy az pihenőhelyül szolgálhasson a májuskuti bejá­ratnál. Rakmányi Jenő tanácsnok és a főjegyző nyugdiját régi szabályren­delet szerint állapították meg. Ez az ügy a Közigazgatási Bíróság elé került, mely a város panaszá­nak helyt adott. Kardoss Géza színigazgatónak a villanydij elengedésére vonatkozó kérelmét nem teljesítik. A városi helypénzhez koldus­filléreket számítanak. E kérdésnél rámutattak arra, hogy a rudabá- nyácska—károlyfalvai ut megépí­tése óta a hegyközi szekerek, amikor Patak felé mennek, elke­rülik Újhelyi. — Az újhelyi piac lényegesen drágább mint a pataki állapította meg végeredményben a közgyűlés és hozzájárult ahoz, hogy a helypénzhez hozzácsa ál­tassanak a koldusfillérek. Szeptemberben elkészül a főiskolai kórház Sárospatakon a múlt héten meg­kezdték a főiskolai kórház céljaira vásárolt épület átalakításait. A munkálatok mintegy 50.000 pen­gőbe kerülnek és még e hónap­ban elkészülnek. A főiskola nö­vendékei részére készült kórházat szeptemberben átadják rendelte­tésének. Vámmentesen hozhatók be hordók és kádak külföldről A hivatalos lap csütörtöki szá­ma közli a minisztériumnak az 5000/1937. M. E. sz. rendeletét, amely szerint a kemény fából ké­szült boroshordók és szüretelő ká­dak, akár uj, akár használt álla­potban kerülnek behozatalra, 1937 december 31-ig bezárólag vám­mentesen hozhatók be. A rendelet biztosítani kívánja, hogy a ked­vezőnek Ígérkező idei szüret al­kalmából a termelőknek megfelelő mennyiségű hordó és szüreti edény álljon rendelkezésre.

Next

/
Thumbnails
Contents