Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)

1937-07-04 / 27. szám

1937. julius 4 ZEMPLÉN 3. oldal fi megye parlamentjéből Széli József belügyminisztert üdvözölte és további támogatását kérte a vármegye — A cukorárak leszállítása, a vasárnapi munkaszünet, a benzinügy a törvényhatósági bizottságban Zemplénvármegye törvényható­sági bizottsága dr. Fáy Isván fő­ispán elnöklésével kedden tartotta évnegyedes közgyűlését. Széli József belügyminiszteri ki­nevezésére vonatkozó leiratnál ifj. gróf Mailáth József kért szót. — Régi törvényes szokás — mondta beszédében —, hogy az uj belügyminiszter leiratát a vár­megye közönsége tudomásul veszi és a miniszteri támogatásáról biz­tosítja. A jelen esetben a belügy­miniszteri leirat nem nyerhet ilyen sablonos elintézést, mert a kine­vezett miniszter, Széli József vár­megyénknek nyolc éven keresztül közszeretetben állott illusztris fő­ispánja volt. Ifj. gróf Mailáth József indítvá­nyára a törvényhatósági bizottság nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy Széli József belügyminisztert hazafias örömmel, igaz, mély tisz­telettel üdvözli és öt teljes bizal­máról biztosítja. Egyben azon régi kapcsolat folytán, mely a belügy­miniszter személyét Zemplénme- gyében eltöltött nyolc évi főispán- ságának idejéből idefüzi, a vár­megye törvényhatósági bizottsága azon reményének ad kifejezést, hogy önagyméltósága a vármegye nehéz gazdasági helyzetének isme rétében, annak ügyeit a régebben tapasztalt meleg szeretettel fogja felkarolni. Bornemisza Miklós alispán je­lentéséhez Czimborai Lajos bizott­sági tag szólt hozzá és kérte a fogyasztási adó eltörlésének sür­getését. Parnói Molnár Béla az uj termés elhelyezésének kérdésével foglalkozott. Dr. Fáy István főispán válaszában hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz a bor­nak külföldön való elhelyezése ér­dekében. A miniszterelnöknek re- rerált a borkérdésben, úgyhogy a kormányelnök a legteljesebb mér­tékben tisztában van a Hegyalja helyzetével. A közjóléti alap létesítésére vo­natkozó leiratnál elhangzott felszó­lalásra az elnöklő főispán bejelen­tette, hogy a belügyminiszter célja éppen az eddigi anomáliák kikü­szöbölése. A főispán válasza után a közgyűlés elhatározta a közjóléti alap létesítését és a közjóléti bi­zottság megalakítását. A lisztforgalmiadó eltörlésére vonatkozó társtörvényhatósági fel­iratot támogatják. Borsodmegye a cukor árának leszállítása érdekében felirattal for­dult a kormányhoz. Zemplénme- gye közgyűlésén a vármegye al­ispánja a felirat támogatását java­solta. A kérdéshez dr. báró Wald- bott Frigyes szólt hozzá és rámu­tatott arra, hogy a gazdaságok cukorrépatermelésének egyik leg­nagyobb akadálya a tulmagas cukoradó, mely a cukor árának kétharmadát képezi. A falu la­kossága alig fogyaszt cukrot. — Garantálom — mondta — hogy a cukor árának felére való leszállítása esetén sem volna kevesebb a cu­koradóbevétel mint most, annyi­val emelkedne a cukorfogyasztás és amellett növekedne a cukor­répával bevetett területek száma, emelkedne a cukorgyárak mun­kája, több munkás jutna ezzel kenyérhez. A pénzügyi kormány­zat maga is foglalkozik a cukor­adó leszállításának kérdésével, de bevételkieséstől tart. — Kérem a törvényhatósági bizottságot — mondta zárószavaiban —, Borsod­megye átiratát melegen támogas- snk. A megyegyülés dr. br. Wald- bott Frigyes indítványát egyhan­gúan magáévá tette. Társtörvényhatóság átiratára ké­rik a Tiszának Zemplénagárdtól való hajózhatóvá tételét. A hajóz- hatóvátétel elsőrendű érdeke a Bodrogköz lakosságának. Érdekes vitát eredményezett a vasárnapi záróra kérdése már a kisgyülésben is. A vármegye alis­pánja javasolta, hogy a megye a teljes vasárnapi munkaszünet mel­lett foglaljon állást és ezzel tá­mogassa Nógrád és Hont megyé­nek hasonszellemü átiratát. Parnói Molnár Béla rámutatott arra, hogy a falvakban a napszá­mosemberek csak vasárnap reggel vásárolhatnak be, szükséges, hogy a falusi nép vasárnap reggel be­szerezhesse szükségletét. Páyer Ferenc: — Tessék ko­rábban kifizetni a napszámost, hogy az ne legyen kénytelen va­sárnap reggel bevásárolni 1 Sztrisovszky Mihály: — Nem te­hetem magamévá az alispáni javas­lattal szembenálló indítványt. Ne­künk nemcsak szociális, de mo­rális szempontokat is kell néz­nünk. Nagy hiba és szociális igaz­ságtalanság az, hogy egyes nagy­birtokok és vállalatok vasárnap reggel fizetik a munkást. Parnói Molnár Béla válaszában utal arra, hogy kizáróan a falusi kisemberek ismert helyzete alapján teszi javaslatát. — Hiába engedem el 4 órakor — mondja —, ha csak este ér haza a munkából és már nincs ideje bevásárolni. Dr. Tóth Lajos, majd Csajka Endre szólt hozzá a tárgyhoz. Csajka Endre kívánatosnak tartja, hogy ne szombaton fizessék a munkást, hanem csütörtökön, az ellen nem lesz kifogása sem a gazdának, sem a munkásnak és nem lesz vasárnapi munkaszü­neti kérdés. A megyegyülés egyhangúan ma­gáévá tette az alispáni javaslatot. A pőttárgysorozat legérdekesebb pontja volt Onczay László indít­ványa a benzinegyedárusitásra vo natkozóan. Kérte, hogy a benzin­árakat vizsgálják meg és szüntes­sék meg a jelenlegi rayonirozást. Indítványára a közgyűlés elha­tározta, hogy feliratot intéz a ke­reskedelmi miniszterhez és kéri egyrészt annak megállapítását,hogy a zemplénmegyei körzetben meg- felelnek-e a hazai motalko és ben­Baross Gábor, a sátoraljaújhelyi kerület képviselője az ünnepeket Sátoraljaújhelyen töltötte. A kép­viselő látogatást tett a kerülethez tartozó községekben, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. Felsőregmecen megtekintette az ottani Árpádkorabeli templom helyreállítási munkálatait, valamint a tervbevett iskolaépítkezés telkét. Alsóregmecen a Népház építése került szóba. Alkalmunk volt az országgyűlési képviselőnkkel néhány országos vonatkozású kérdésről is beszélni. Baross Gábor képviselő a kérdé­sekre a következőkben nyilatkozott: — Az országos belpolitika kö­zéppontjában a kormányzói jogkör kiterjesztése és a kormányzó vá­lasztásról szóló törvényjavaslat állt. A törvényjavaslatot a párt közjogi bizottsága, melynek én is tagja vagyok, két ülésen tárgyalta. Két szempontból tettük vizsgálat tár­gyává a javaslatot. Az egyik szem­pont az, hogy az ezeréves törté­nelmi jogfolytonosság, vagyis az a tény, hogy Magyarország apos­toli királyság, a jövőre nézve is biztosittassék. A másik pedig, hogy az ország első tisztviselőjének, az államfőnek súlya és tekintélye csorbítatlanul fenntartassék. — Mind a két szempont a leg­teljesebb mértékben érvényesült a javaslatban, melyet pártunk részé­ről a legnagyobb megnyugvással és elismeréssel fogadtak. — Az ellenzék is teljes mérték­ben honorálta a javaslat alapelveit, minekfolytán annak parlamenti tárgyalása a legnagyobb összhan- i got teremtett. Ez a rendkívül ked- | Zemplénben mindenütt aratnak, peng a kasza. Az őszi búza szem­fejlődésének sokat használt az eső, a rozsnak már nem, mert a szem megszorult. Fajsulyra nézve jobb a búza minősége mint az elmúlt évi. Mennyiségileg a termés alatta marad az elmúlt esztendeinek, főként ott, ahol az őszi esőzések nagy károkat okoztak. zinárak, — másrészről kéri a kereskedelmi miniszter olyirányu intézkedését, melynek eredménye- képen Sátoraljaújhelyen még egy cég kapna fehéráru eladására en­gedélyt. A bizottság feliratában megálla­pítja, hogy a fehéráru (benzin, motalko) árának csökkentése cél­jából legeredményesebbnek látná, ha a benzint és motalkot szabad- forgalom tárgyává tennék. Az in­dítványt egyhangúan tette magáévá a megyegyülés. vező parlamenti légkör a minisz­terelnök politikájának jelentékeny sikere. — A most következő nyári szü­net egy olyan ülésszakot követ, mely elsősorban a széles népréte­geket érdeklő számos értékes tör­vényjavaslatot hozott tető alá. — Külpolitikai vonatkozásban parlamenti körökben még mindig élénken komentálják az olasz ki­rályi család látogatásának jelentő­ségét. Egyebekben a politikusok nyugodtan ítélik meg a külpoli­tikai helyzetet, melyben Magyar- ország mint a múltban, úgy a jelenben is békés fejlődés állás­pontját foglalja el. — Ami Sátoraljaújhely város különleges kérdéseit illeti, a pesz- szimisták megnyugtatására hang­súlyozni kivánom, hogy az OTI székház építése befejezett tény. A vágóhíd és hütőház létesítéséhez szükséges anyagi eszközök elő­teremtése kedvező mederben halad és a villamos távvezeték tovább­fejlesztése is az iparügyi minisz­térium közegeinek közreműködé­sével kedvező fordulatot vesz. — A Turistaház fejlesztése, il­letve az idegenforgalmi kérdések fennakadást szenvednek, mert az hitel, mely az idevágó igények kielégítésére szolgálna, még nem jutott az illetékes tényezők ren­delkezésére. NYILT-TÉR. E rovat alatt közöltekért nem vállal felelősséget sem a szerkesztőség sem a kiadóhivatal Sztojka Istvánnétól, anyósomtól ezúton kérek bocsánatot, mert őt alaptalanul megsértettem. Sátoraljaújhely, 1937. jun. 26. 906-28 Sztojka Istvánné. A juniusvégi eső főként a ka­pásokra volt jó. A tavaszi búzának, árpának és főként a zabnak sokat használt, szemfejlődését igen elő­mozdította. A sárospataki határban egyes helyeken 50 százalékos aszálykár állapítható meg. A hozam a nagy­birtoknál lényegesen nagyobb ez esztendőn mint a kisgazdáknál. Baross Gábor képviselő nyilathozib az országos politikai helyzet és a sátoralja­újhelyi Dálasztáherületet érdeklő kérdésekről A zempléni aratás Fajsulyra jobb a búza mint az elmúlt esztendei

Next

/
Thumbnails
Contents