Zemplén, 1937. július-december (68. évfolyam, 27-52. szám)
1937-07-11 / 28. szám
6. oldal ZEMPLÉN 1937. julíus 11 A REGI ZEMPLÉN Aranyos német fin Ujhelyben Irta: Lehoczky Sándor Emeletet oz újhelyi Turistához fölé! Nyíregyháza turistáinak kell megvalósítani Bencs Kálmán tervét Mintegy 50 évvel ezelőtt Ujhelyben tavasszal egy nyúlánk, magas, még bajusztalan, szőke, csinos ifjú tűnt fel, akinek remek szabású, különleges öltözéke is elárulta az idegent. Magában járta az utcákat, a völgyeket és hegyeket. Érdeklődni kezdtek felőle. Német fiú — mondták, — több nap előtt érkezett és a Vadászkürtben szállt meg. Neve: Baden- féld Alfréd. Mi hozta ide? Mi a terve ? Ezek a kérdések egyelőre megfejtetlenek maradtak. Badenfeld Alfréd a városi vendéglő éttermébe járt vacsorázgatni. Magánosán, szerényen ült egy asztalnál. Valamit evett és ivott s közben nagy érdeklődéssel hallgatta Mányi Lajos zenéjét. A törzsvendégek előtt Badenfeld nagyon rokonszenvesnek tűnt fel és ezért Nónay Dezső honvédfőhadnagy kezdeményezésére elhatározták a fiuk, hogy a legközelebb maguk közé veszik. Ez a következő vacsoránál meg is történt. És Badenfeld Alfréd nagyon jól érezte magát a magyar fiuk közt. Nem telt el egy félóra, kölcsönösen már úgy érezték, mintha régi ismerősök lettek volna. Folyt a barátkozás kedélyesen zeneszó mellett. Meglepetésül Badenfeld Alfréd éjféltájban elkérte Mányi Lajos cigányprímás hegedűjét és a banda élén kifogástalanul, egészen cigányosan eljátszotta az akkoriban hallott magyar dalokat. Mányi Lajos nem akart hinni a szemeinek. Mintha az egyik unokája húzná I Szinte képtelenségnek tartotta, hogy egy német fiú igy tudjon muzsikálni. És lelkesült- ségében kimondta: Aranyos német fiúi Nagy éljenzés támadt erre: — Éljen, éljen az aranyos német fiúi Badenfeld Alfréd el volt ragadtatva a népszerűségétől. Boldogan kocintgatott a magyar fiukkal, akikkel nyelvi nehézségek dacára élénk eszmecserét tudott folytatni. És ezentúl napról napra velük vacsorázott és szórakozott. Épen egy zártkörű nyári tánc- mulatságot rendeztek a Torzsáson. Badenfeld Alfréd is megjelent uj barátai társaságában. Virradatig táncolt sorba-sorba a leányokkal és fiatal asszonyokkal. Az eredmény az lett, hogy itt is kimondták rá: Aranyos német fiúi Ezzel elérte népszerűsége tetőpontját és jogcímet szerzett arra, hogy egy pincekertbe meghívást nyerjen, ami nagy megtiszteltetést jelentett, mert ebbe a pincekertbe nem akárki tehette be a lábát. Badenfeld Alfréd el volt ragadtatva a magyaros szívélyességtől és mindent elkövetett, hogy a ro- konszenvet megnyerje. Annál feltűnőbb volt, hogy na: pokon át nem adott életjelt magáról. Nem járt vacsorázni sem. Mi történt? Ennek kiderítése végett Nónay Dezső honvédfőhadnagy és Kincsessy Péter fiatal gyógyszerész elmentek a Vadászkürt szállodába. Badenfeld feldúlt lelkiállapottal ült a szobájában. Faggatásra őszintén megvallotta, hogy két nap óta jóformán semmit sem evett, mert elfogyott a pénze és az édesatyja a segélyt- kérő sürgönyre nem is válaszol. Már a szállodai tartozása is nagyobb összegre rúg. Helyzete borzasztó. És keserűségében kitárta egészen a lelkét a német fiú. Ő a legszerencsétlenebb ember a világon I Szülei München közelében nagybirtokosok. Véghetetlenül jó emberek, de megnemértők. Erőltetik, hogy vegye nőül egy gazdag gyáros leányát, holott tudják, hogy ő a községük iskolamesterének bájos leányába halálosan szerelmes. Helyzete kétségbeejtő volt. Menekülni, menekülni ... ez a kényszerérzés uralta. — Magához vette pénzkészletét és nekivágott a világnak. így került véletlenül épen Ujhelybe, mely szép hegyvidékével lebilincselte. Megnyugtatták. Kap pénzt kölcsön. Rendezheti a tartozását és hazautazhat. Másnap Badenfeld 500 forinttal rendelkezett 11 és há- lálkodással, könnyek közt bucsut- véve, elutazott. Akadtak kétkedők, akik azt tartották, hogy Badenfeld Alfréd többé nem ad életjelt magáról: Nónay és Kincsessy keresztet vethetnek a pénzükre. De nem igy történt. Két hét sem telt el és Münchenből egy banktól osztrák-magyar bankjegyekben a kölcsönpénz hiánytalanul megérkezett. Egyidejűleg Badenfeld Alfréd terjedelmes levelet irt, amelyben hálás köszönetét mondott az iránta tanúsított jóságért, áldotta Ujhelyt, áldotta az egész Magyarországot és közölte, hogy a szülei beleegyezésével a napokban vezeti oltárhoz az ideálját. A törzsasztalnál erre egyhangúlag megállapították, hogy Badenfeld Alfréd nemcsak aranyos német fiú, hanem tisztességes, jó fiú is, aki megérdemli a boldogságot. Es nyomban német szöveggel üdvözlő sürgönyt küldtek neki, amely azzal zárult: Éljen az aranyos német fiú 1 Idegenforgalmi szempontból kell foglalkoznunk az újhelyi turistaházzal, melynek forgalma ugyan örvendetes javulást mutat, de úgy hisszük, annak további kiépítésére kell már gondolnunk. Az az ut, melyet Oláh István és régi munkatársai törtek számunkra, mutatja, hogy merre kell haladnunk a további fejlesztés érdekében. A Turistaegyesület ügyvezetőjétől nyert értesülésünk szerint az elmúlt hónapban több mint hat- százan látogatták a menedékházat és a jelenleg ott lévő penziós vendégek száma jelentősen emelkedett, a turistavendégek részére pedig nem tudnak elegendő szálláshelyről gondoskodni. A turistaegyesület agilis ügyvezetőjének javaslatára tervbevette a bővítést, az újabb ágyak elhelyezését. A padlástérben elhelyezett ágyakkal való bővítés szerintünk csak átmeneti megoldás lehet. Az egyetlen célszerű megoldás: emeletráépítés a jelenlegi turistaházra. Az emeletráépítés tekintetében összeköttetésbe kell lépnünk a nyíregyháziakkal. Emlékezetes előttünk még, amit Nyíregyháza nagy polgármestere, dr. Bencs Kálmán mondott a turistaház felavatása alkalmával: „Az újhelyi turistaház emeletét mi akarjuk felépíteni, legyen az a nyíregyházi turistáké és ha a debreceniek is akarnak itt ezen a gyönyörű vidéken turistaházat, úgy építsenek ők külön.“ Nyíregyháza és Sátoraljaújhely uj vasúti összeköttetése, mely lehetővé teszi, hogy a síkságról másfél óra alatt ideérkezzenek az újhelyi hegyvidékre, mégcsak fokozott mértékben teszik kötelességünkké, hogy a szabolcsiakkal felvegyük az összeköttetést. Mi idegenforgalmat csak tőlük és a debreceniektől kaphatunk. Erről a helyről hívjuk fel a nyíregyházai sajtót is, foglalkozzon ezzel a kérdéssel behatóan, kérjük a szabolcsiakat, valósítsák meg a nagy Bencs Kálmán nagyszerű elgondolását. LÖW MIHÁLY f<tárn§it6t6I ww sorsjegyei A szerencsi járás főszolgabirájától. Szám: 4476/1937. Pályázati hirdetmény. Zemplén vármegye szerencsi járásához tartozó Szerencs nagyközségben egy községi irodatiszti állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000/1926. B. M. sz. rendelettel megállapított és csökkentett fizetés és lakáspénz. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy erkölcsi és politikai magaviselelüket igazoló, valamint legalább négy középiskola elvégzését igazoló bizonyítvánnyal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám folyó évi julius 31 én délelőtt 12 óráig adják be, mert a később érkező kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A szerencsi járás területén már alkalmazásban lévő pályázók bizonyítványokat csatolni nem tartoznak. Az irodatiszti állás helyettesítés utján már be van töltve. A választás napját később fogom meghatározni. Szerencs, 1937. julius 2. Qosztonyi István 908/28 főszolgabíró. Megjelent a legújabb PRIORI 3 lámpás telepes Rádiő beépített dynamikus hangszóró rövid-közép-hosszu hullámon. — Készséggel bemutatja, szakszerűen beszereli a Felsőmagyarországi Villamossági, Rádió és Műszaki Vállalat Városi Moziépület Telefon 14 Sátoraljaújhely Nyomatott a laptulajdonos; Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Balia János.