Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-03-14 / 11. szám

Sátoraljaújhely, 1937. március 14. $ LXVIII. évi. 11. szám Egyes szám ára 10 fillér Zemplén Egyes szám ára 10 POLITIKAI LAP fillér Szerkesztőség, kiadóhivatal: I FELELŐS SZERKESZTŐ: I Megjelenik szombaton délben Vármegyeháza II. udvar I I Előfizetési ár: Telefon: 109. Postafiók: 69. I Dr. BOGYAY KiLMÁllí I Negyedévre 1 *20 P, félévre 2'40 P, egész évre 4-80 P Március 15-ikének megünneplése Közigazgatási Bizottsági ülés A vármegye közigazgatási bi­zottsága dr. Fáy István főispán elnöklésével hétfőn tartotta már­cius havi ülését. Dr. Székelyhidy György tiszti főorvos jelentéséből kitünőleg a zöldkeresztes egészségvédelmi szol­gálat megalakult Sárospatakon. A vármegye alispánja a szolgálat vezetésével dr. Révész Menyhért tiszti orvost bízta meg. Szegény gyermekek étkeztetésére a belügy­miniszter 3.000 pengőt utalt ki. Róth Lajos főállatorvos jelen­tette, hogy az állategészségügyi viszonyok igen kedvezőek. Deák Andor borászati főfel­ügyelő jelenti, hogy a téli fagy a szőlőkben kárt nem okozott A borpiac némileg szilárdult, a bel­földi fogyasztás emelkedett. Kitüntetések átadása az újhelyi 3partestü!eten Az újhelyi ipartestület elöljáró­sága és bizottságai csütörtök este tartották alakuló ülésüket. Az alakuló gyűlésen megjelent dr. Orbán Kálmán polgármester, aki Cserniczky Kálmán ipartestületi jegyző és Tóth József előljárósági tagnak átadta az Ipartestületek Országos Szövetségének kitüntető oklevelét, érdemes munkásságuk elismeréséül. Tizezer pengős költséggel uj orgonát szerelnek fel az újhelyi ref. templomban Az újhelyi református Egyház művészi kivitelű hangversenyor­gona felszerelését határozta el már korábban. Folyt is a gyűjtés és mintegy hétezer pengőt eredmé­nyezett. A művészi kivitelű hangverseny- orgonát megrendelték, annak gyár­tása folyamatbn van és felszere­lésére előreláthatóan április végén kerül sor. Az uj orgona felszerelés­sel együtt 10.000 pengőbe kerül. Az orgonát előreláthatóan május első vasárnapján avatják fel tem­plomi hangverseny keretében. Huszonketten jelentkeztek az újhelyi háztartási tan­folyamra Beszámolt a „Zemplén“ arról, hogy a vármegyei Gazdasági Egye­sület előterjesztésére a főldmive- lésügyi miniszter hathetes háztar­tási tanfolyamot engedélyezett Sá­toraljaújhelyre. A jelentkezési határidő lejárt. A tanfolyamra huszonketten jelent­keztek. A háztartási tanfolyam május 19-én nyílik meg és junius 27-ig tart. A Társadalmi Egyesületek Szö­vetségének országos elnöksége az összes vidéki szervezeteinek el­nökségeihez március tizenötödiké­nek méltó megünneplése tárgyá­ban átíratott intézett, melyben többek között ezeket a figyelem­reméltó megállapításokat tette. „Az utóbbi évek során fokozódó hazafiui aggodalommal kellett ta­pasztalnunk, hogy a közelmúlt legragyogóbb történelmi esemé­nyének, március 15-ének emlék­ünnepe nagyon sokat veszített régi fényéből és jelentőségéből. Pedig ez a nap minden idők­ben a magyar nacionalizmus, ön­tudat és szabadság magasztos ün­nepe kell hogy legyen és ma kell, hogy a végsőkig megfeszített éber­ségre hívja fel a magyar társadal­mat. A hamis, célzatosan megtévesztő törekvésekkel állítsuk szembe az igazi március 15-ét, amely a ma­gyar sorsközösség örök, szent szimbóluma. E napon valóban testvérekké váltak a magyar nemzet nagy népi közösségéhez tartozók és tudato­san átérezték a haza szent fo­galmát. — E napon uj fényben ragyo­gott fel az öncélú, független Ma• gyarország eszménye, hogy felhívja a világ sorsát intéző hatalmasok figyelmét arra a sajátságos törté­nelmi elhivatásra, melyet a Duna- medencében egyedül a magyarság tudott egy évezreden át és fog a jövőben is betölteni. Ezen az emlékünnepen meg kell értetnünk a társadalom leg­szélesebb rétegeivel, hogy a kö­zöny, a félreállás súlyos bűn, mely végzetes következményekkel járhat úgy a nemzeti közösségre, mint a hozzátartozó egyesekre nézve. Meg kell értenünk azt, hogy a mai gondterhes időkből a kivezető utat nem a közönyösök és félre- állók, hanem az ernyedetlenül, szívósan és türelmesen dolgozó milliók készítik elő.“ Március 15 ének 89-ik évfor­dulóját megfelelő ünnepségekkel üli meg az egész Zemplénvármegye és a nemzeti ünnep alkalmából nemcsak a középületek, hanem a magánépületek is fel lesznek lo­bogózva. Akinek nemzeti lobogója van, annak hazafias és erkölcsi köte­lessége, azt kitűzni házárai Ünnepségek Sátoraljaujnelyben Sátoraljaújhely város közönsége március hó 15-én hétfőn délelőtt fél 12 órai kezdettel nagyszabású márciusi ünnepséget rendez a Vá­rosi Színházban, melyre a polgár- mester falragaszokon hívta meg a város közönségét. A város márciusi ünnepélye előtt a Magyar Jövő Szövetség sátor­aljaújhelyi tagozatának kezdemé­nyezésére zászlók alatt zenés fel­vonulást rendez a város. A már­ciusi ünnepélyes zenés felvonulás délelőtt 11 órakor kezdődik a Dohánygyártól és arra ezúton is meghivatnak a város összes hiva­talai és testületéi. Kívánatos volna, hogy azok, akik az ünnepségen részt vesznek, a felvonuláson is megjelenjenek. A felvonuláson az egyes csoportok lehetőleg külön zászlók alatt haladnak. A felvo­nulás után térzene lesz a Kossuth- szobor előtt. A dr. Fáy Istvánná védnöksége alatt álló MANSz sátoraljaújhelyi csoportja március hó 14-ik nap­ján délután 6 órai kezdettel a vármegyeháza nagytermében mű­soros hazafias ünnepélyt rendez. Müsormegváltás 50 fillér. Március hó !4-én este 8 óra­kor ünnepi vacsorát rendez a Zemplénvármegyei Nemzeti Ka­szinó. A vacsorán az ünnepi be­szédet dr. Meczner Tibor várme­gyei főlevéltáros tartja. híveivel várja az uj templom el­készültét. — Reméljük, hogy gyüjtőiveink mielőbb megtelnek és tető alá hozzuk rövidesen a pácini kato­likus templomot. Szép eredményt mutatott a dámóci téli gazdasági tanfolyam záróvizsgája Vasárnap zárult Dámócon a há­rom hónapos téli gazdasági tan­folyam, amelyen ifj. gróf Mailáth József földbirtokos mint miniszteri biztos elnökölt. A dámóci tanfolyamot Vlaik Ágoston okleveles gazda vezette. Tanítványai szép eredményről ta­núskodtak. A vizsga során kitűnő előadá­sokban volt része a nagyszámú hallgatóságnak. Különösen jól si­került az önképzőköri gyűlés. A vizsga után bizonyítványokat, ezüst­kalászt és jutalmakat osztottak ki a növendékeknek. Megyei kisgyiilés Uj sporttelep Szerencsen — A Károlyi tűzifa vámkérdése A vármegye törvényhatósági bi­zottságának kisgyülése dr. Fáy István főispán elnöklésével tartott ülésén hozzájárult Szerencs kép- yiselőtestületének ama határozatá­hoz, mellyel kimondta, hogy sport­telep céljaira 946 négyszögöl bel­területet vásárol 2.365 pengőért. Nagy érdeklődéstől kisérve tár­gyalták a gróf Károlyi uradalom felebbezését a város képviselőtes­tületének ama határozata ellen, mellyel a képviselőtestület kimon­dotta, hogy a gróf Károlyi urada­lom köteles vámot fizetni azon tűzifa szállítmányok után, melyeket a fatelepről fuvaroztatnak szét a városban. A Károlyi uradalom ezen hatá­rozat ellen azért felebbezett, mert a tűzifa a városnak a Széphalom felé eső szélén lévő vámhatáron már egyszer átjön, tehát nem lehet ugyanazt a tűzifát újból vámköte­lesnek nyilvánítani csak azért, mert a fatelep véletlenül néhány méter­rel túl esik a sárospataki ország­úton lévő vámhatárnál, — mig a fatelep bejárata egyébként is ezen vámhatáron belül esik. A kisgyülés dr. Chudovszky Móric és parnói Molnár Béla fenti értelemben történt felszólalásai után egyhangúan megsemmisítette a város határozatát és kimondotta, hogy a Károlyi fatelep nem köteles vámot fizetni a fatelepről a vá­rosba szállított tűzifa után. Fogadalmi templom épül Pácinban A Bodrogköz kapujánál, Alső- bereckiben az ősszel szentelték fel a Bodrogköz első katolikus tem­plomát. Még az alsóberecki tem­plom éitése előtt kezdték meg a pácini római katolikus templom építését, de a templom csupasz falakkal várja a befejezést . . . Uj akció indult a templom be­fejezése érdekében. Zsihovits Ferenc pácini plébános a templomépitésre vonatkozóan a következőket mondta a Zemplén munkatársának: — Erőteljes mozgalmat indítot­tunk templomunk befejezése érde­kében. Ma már elküldtük az egyes gyüjtőiveket és hisszük, hogy a gyűjtés eredményeképen a csupasz falak felé tetőt huzhatunk és rö­videsen átadhatjuk a Bodrogköz lakosságának a Jézus Szent Szi­vének szánt fogadalmi templomot. — Pácinban közel ezer kato­likus él. Nincs csak egy kápol­nánk. Idejár a környék katolikus- sága. 248 négyzetkilométeres te­rületen 14 község és 32 tanya 5000 katolikus lelket számláló

Next

/
Thumbnails
Contents