Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-02-21 / 8. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1937. február 21 Zempléni Híradó — Újhelyi útikalauz diákok részére. A miskolci tankerületi főigazgató utasítására az ujhely-hatvani vonalon lévő iskolák kirándulásaikat elsősorban Ujhelybe vezetik. Ezt a célt szol­gálja az a lelkes és kiváló pro­paganda értékű kis idegenforgalmi kalauz, melyet Szepesi Bódog kegyesrendi tanár, a Szepesi Szö­vetség csoport elnöke állított össze a diákok részére. Az újhelyi diák- utikalauzt elküldték a miskolci tankerület valamennyi iskolájának, hogy ezzel is elősegítsék az új­helyi idegenforgalmat. — Belehalt sérülésébe egy bodrogközi legény. Rév- leányvár községben belehalt sé­rülésébe Pillik István gazdalegény, akit karácsony harmadnapján ve­rekedés közben feljbevertek. A törvényszéki orvosszakértők fel­boncolták a holttestet. A bűnügyi eljárás folyik. — A vitányi határórsöu Horváth József szakaszvezető ke­zében véletlenül elsült a fegyver és kezét összeroncsolta. Az újhelyi közkórházba szállították. Az újságíró és a közérdek Köszöntjük dr. Lázár Ferenc szegedi járásbirót! Mintegy két évvel ezelőtt támadó újságcikk jelent meg a szegedi egyetem jőtanácsosa és hivatalvezetője ellen. Adócsalásokkal, igazság talanságokkal, jogtalan jövedelem-szerzésekkel, „csúnya hátterüu anyagi ügyekkel, okirathamisitásnak tekinthető „hibás jelentésekkel“ stb. vá­dolták meg az egyetemi főtanácsost. A támadó újságcikkért dr. Lázár Ferenc szegedi kir. járásbiró és hírlapíró-társa vállalták a felelősséget. Hosszú hónapokon keresztül tartó vizsgálat, bűnösséget megál­lapító törvényszéki Ítélet után a szegedi ítélőtábla felmentette a rágal­mazás vádja alól a vádlott kir. járásbirót és hirlapirót, megállapítván, hogy a legsúlyosabb és leglényegesebb tényállítások tekintetében a va­lóság bizonyítása teljes mértékben sikerült. Bár az ügy. még a kir. Kúria elé kerül, mégis úgy érezzük, hogy a táblai Ítéletnek országos jelentősége is van. A tisztességes újságíró a közérdek védelmében sokszor sziszifuszi harcot viv, hogy kikaparja a bűnt és erkölcstelenséget, mely néha ak­tahalmazok és elszámolási technikák mögött keres magának nemtelen védelmet és bürokratikus nagyképűséggel mennyörög a tisztességes újságíró felé, aki egyetlen fegyverével, le nem fizetett tollával harcol a közélet tisztaságáért. Ezt a felmentési igen nagy dolognak tartjuk, mert tudjuk, hogy az újságírónak milyen nehéz — sokszor birtokon kívül — bizonyítani, tehát a főtanácsos ur egész biztos nem ma született bárány I Hősnek tekintjük a járásbiró-újságírót, aki — az önző megal­kuvók gyáva szemforgatása közben — leszállt a magas bírói emel­vényről a vádlottak padjára, mert az igazságosztó bíró lelkében élő eszmények a legnagyobb mértékben lobogtak benne. Eszmények, melyek a magyarság életét és hitét, a közbizalmat jelentik, s amelyek most még jobban megerősödtek bennünk és — megnövelték harci készségünket a magyar becsületérti Leszúrtál! és kidobtál! a szekérből — A főispán itthon. Dr. Fáy István főispán az elmúlt hé­ten Budapesten tartózkodott, ahol fontos tanácskozásokat folytatott le és zempléni közügyeket intézett el. A főispán előreláthatólag a hét közepén érkezik haza és csütör­töktől kezdve ismét fogad. — Kinevezés. A belügymi­niszter Barabás László budapesti lakost detektivgyakornokká kine­vezte és szolgálattételre a sátor­aljaújhelyi rendőrkapitánysághoz osztotta be. — Újhelyi származású újságíró halála a főváros­ban. Kedden délben a fővárosban elhunyt 58 éves korában Erényi Nándor, a Magyar Színpad szer­kesztője, az Est lapok főmunka­társa. Erényi Nándor Ujhelyben született. Apja dr. Erényi Jakab tekintélyes ügyvéd, a Polgári Ta­karékpénztár ügyésze volt, aki ügyvédi irodáját annakidején dr. Haas Bertalannak adta át. Erényi Nándor Ujhely és Debrecenben végezte iskoláit, azután a fővá­rosba került, s mint színházi kri­tikus igen jó hírnévre tett szert. — Adomány. Gábossy Dé­nes telekkönyvezető neje a nép­konyha részére 10 kg. sertéssonkát adományozott. — A iíemplénvármegyei Nemzeti Kaszinó közműve­lődési előadásai sorozatában f. hó 23-án (kedden) d. u. 6 órai kezdettel Németországban szerzett tapasztalatairól tart előadást dr. Tóth Alajos vármegyei főügyész. Az előadás iránt nagy az érdek­lődés Az előadáson mindenkit szívesen lát a vezetőség. — Ipartestületi közgyű­lés. Az újhelyi ipartestület február 21-én, vasárnap délután 3 órakor tisztújító évi közgyűlést tart. — Háztartási taufolyam Cigándon. A Földmivelésügyi miniszter által engedélyezett 6 he­tes »Háztartási tanfolyam“ nyílt meg Cigándon. A tanfolyamot Radácsy György tb. főszolgabiró nyitotta meg, nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében. A tanfo­lyamnak mintegy 30 résztvevője van. — A zempléiiagárdi kom­pot elvitte magával a hirtelen megáradt Tisza jege s csak Pusz takarádnál sikerült nehezen biz­tonságba helyezni. — A Zemplénvármegyei Nemzeti Kaszinó február hó 21-én délelőtt 7al2 órakor, ha­tározatképtelenség esetén pedig február hó 28-án d. e. 7«12 óra­kor tartja a Kaszinó helyiségeiben évi rendes közgyűlését. 3—f holdas szőlőt Sátoraljaújhely területén és 1000 holdas erdőt keres megvételre a Zemplén­vármegyei Gazdasági Egye­sület ingatlanforg. irodája. Pénteken délután a sárospataki alsóhatárban az országúton véré­ben fetrengve találták Varga Sán­dor 32 éves őrszemtanyai gazda­sági cselédet. Gége Mihály sze­kere vette fel és Tiszakarádra szállította, ahol megállapították, hogy szúrásból eredő fejsebe van. Varga Sándor Sátoraljaújhelybe történt szállítása után elmondotta, hogy hat társával együtt szekeren ment haza. Leszúrták és kibobták a szekérből. Beszállították a közkórházba. A csendőrség ma hallgatja ki az ügy gyanúsítottjait. — Botrány egy újhelyi imahAzbau. Szombat délelőtt rendőri karhatalmat kértek az új­helyi szefárd imaházba. Véres verekedésről tettek jelentést, végül is kitűnt, hogy a gondnoki tiszt­ség ellátása körül támadt vesze­kedést akarták eldönteni a kar­hatalom igénybevételével. A rend­őrség a rendet helyreállította. Az emelvényre felment az „ellenzék“ gondnokjelöltje is — mondják az érdekeltek — ekörül tört ki a há­borúság. Egy keveset használt uj Singer-yarrdgép eladó jutányos áron. Cim : a kiadóban Tűzvédelmi intézkedések Ujhelyben A tűzrendészet fejlesztéséről al­kotott uj törvény alapján a pol­gármester felhívást intézett a város lakosságához. A falragaszok rész­letesen közük az uj törvényt, mely­nek értelmében a felsorolt tűzve­szélyes anyagok lakóház padlás­terén nem tarthatók. Szénát, szalmát és általában könnyen gyúlékony anyagok „nem lakás céljára szolgáló épületek padlásterén“ akkor helyezhetők el ha a helyiség tűzfallal van elvá­lasztva más helyiségtől. A rendelet március 31-ével lép életbe. Őrlemény (liszt) raktárkönyv nyomdánkban állandóan kapható — Ingyenem fényképutal­vány unkát e héten dr. Lakatos Dezső törvényszéki biró sátor­aljaújhelyi előfizetőnk nyerte, kinek az utalvány ellenében a Kottner fotószalon teljes ingyen 2 db. művészi fényképet szolgáltat ki. Herendi figurák Művészi és képkeretezés! ajándéktárgyak Modern óriási választékban csillárok igen olcsó szabott arabban Pálmai Gyula üveg és porcellánkereskedésében Sátoraljaújhely Horthy Miklós tér 7. szám Vármegyeház mellett. (Autóbusz megálló) 708/7 Bérlet Egy 2—3000 holdas, valamint egy 5 - 600 holdas birtok bér­lete kerestetik. Cim a Zemp­lénvármegyei Gazdasági Egyesü­let ingatlanforgalmi irodájában HyomdahelyiségQnli Vármegyeház Il-ik udvar első emelet. Városi Mozgó Szombat, február 20-án 6 és Vs9 órakor Vasárnap, február 21 én s/*4, 6 és V»9 órakor Az osztrák filmgyártás büszkesége: ARATÁS Németnyelvű, magyar filmdráma. — Rendező Bolváry Géza " Pflula Wessely, Hörbiger Attila, Rajnay főszereplők: Gábor Somlay Artur, Gina Falkenberg MAGYAR VIIíAGHIRADÓ %

Next

/
Thumbnails
Contents