Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-06-20 / 25. szám

2. oldal 1937. juntas 20 Ma tizenkét éve... Mintha csak ma történt volna, úgy az emlékezetünkbe vésődött az a főispáni installáció, melynek során ősi szokás szerint székébe emelték dukai és szentgyörgyvölgyi Széli József főispánt, Magyarország ezidőszerinti belügyminiszterét. Tizenkét év távlatában kezünkbe vesszük a „Zemplén“ 1925. junius 17-i számát. Milyen gyönyörűek azok a szavak, amelyek az elődöknek szólnak: „A régi görögök két templomot építettek egymás­mellé: egyiket az igazságnak, a másikat a megtiszteltetésnek. Azoknak keresztül kellett menni az igazság templomán, akik a megtiszteltetés templomába akartak belépni. Ha én az igazság templomába akarok jutni, akkor azt az ünnepeltetést és melegséget, ami reám, az idegenre és talán még érdemetlenre ebben a fényes teremben hárul, meg kell osztanom másokkal, elsősorban elődömmel.. Gyönyörű, igaz, becsületes programot adó mondatokat jegyez­hetünk ki ebből az installációs beszédből: — „A békét hirdetem, a társadalmi osztályok, a felekezetek és a magyarok között. Felemelkedésünk nem jelszavak és egymásközötti harc árán, hanem kizárólag csak termékeny munkával érhető el. De állítom azt is, hogy — legyen valaki bármely politikai párton — jó hazafinak ma egyéb politikai célja nem lehet, mint országunk mielőbbi felépülésére törekednie.“ — „Ha az őstermelés a fa gyökere, mely a fa mélyéből szívja az erőt, mely nedvek nélkül nincs élet és elpusztul a nemzet törzsökös fája, úgy viszont az ipar és kereskedelem e fa koronája, mely leve­lein át levegőt ad a fának és megtermi a tápláló és uj életet termelő gyümölcsöket.“ — „Én nemzetünk és társadalmi érdekeink jövője szempontjából a közigazgatás egyik legfontosabb teendőjének tartom a szociális fel­adatok korszerű rendezését, de egyúttal a legszebbnek is, mert mikor a megélhetés a munkaalkalom nyújtását biztosítja, mikor exisztenciákat ment, mikor szenvedést, nyomort enyhít: az igazi keresztényi szereidet szolgálja, melynek alapja a humanitárius önzetlenség, forrása a szív. A szociális politika egyben minden politika közt a legideálisabb, sőt az egyedül ideális tartalmú.11 Amit Széli József ma tizenkét éve elmondott, azt be is vál­totta. S ha Széli József szavait idézve azt mondjuk : az ígéret váltó, akkor elmondhatjuk, hogy Széli Józsefnek csak adósa maradt Zemp- lénvármegye. 9 Garoiineum Leánynevelő Intézet fennállásánál! 65. éve hírek — Örömtiizek a kor­mányzó születésnapjának előestéjén. A sátoraljaújhelyi Levente Egyesület csütörtökön, a kormányzó születésnapjának esté­jén örömtüzet gyújtott az Ország­zászlónál. A Szárhegyen kigyul­ladó vezérmáglya adta meg a jelt a járás többi községei részére az örömtüzek gyújtására. Este 9 óra­kor a Levente Egyesület fáklyás és zenés takaródéval járta be Uj- hely utcáit. — A főispán a vitézek táborozásán. A felsőmagyaror­szági vitézek táborozása hatalmas érdeklődéstől kisérve folyt le Óno­don. Dr. Fáy István zempléni fő­ispán is megjelent a táborozáson és a vitézek részére rendezett ma- gasszinvonalu előadásokon. Ezer­kétszáz vendége volt a vitézi tá­bornak. Zemplénből vitéz Vitányi Dezső alezredes, vitézi székkapi­tánnyal az élén százötvenen tábo­roztak ónodon. — Jani János felügyelőt Zalaegerszegre helyezték. A pénzügyminiszter Jani János m. kir. pénzügyőri felügyelőt, a sá­toraljaújhelyi pénzügyigazgatóság előadóját hasonló minőségben Za­laegerszegre helyezte. A sátoralja­újhelyi pénzügyőrség vezetését a közeljövőben Sárosy József ceg­lédi főbiztos veszi át. — Dr. Hagy Barnát teoló­giai tanárrá választották. A sárospataki református főiskola az üresedésben lévő teólogiai ta­nári állásra dr. Nagy Barnát, a sátoraljaújhelyi református gyüle­kezet lelkészét választotta meg és szeptember 1-től helyettes teólogiai tanárként alkalmazta. — Doktorráavatás. Davi- dovics Ernő okleveles közgazdát Budapesten a m. kir. József Nádor műszaki és gazdaságtudomány egyetemen folyó hő 14-én a gazda­ságtudományok doktorává avatták. — A sárospataki főiskola vasárnap leplezte le újabb reliefjeit. Az avató beszédet dr. Gyulyás József tartotta. — Halálozás. Borbély Bé- láné, Borbély Béla vámosujfalui segédjegyző felesége hosszas szen­vedés után elhunyt. Temetése Uj- helyben, a megnyilvánult nagy részvéttől kisérve ment végbe. — Tesz-érmek. Baross Gá­bor országgyűlési képviselő, a TESz országos elnöke a junius 20-iki sátoraljaújhelyi dalosünne­pélyre három TESz oklevelet, egy arany, egy ezüst és egy bronz TESz érmet küldött. — Egyházmegyei közgyű­lés. Az alsózempléni ref. egyház­megye csütörtök délelőtt Sárospa­takon Kiss Ernő esperes elnöklé­sével tartott közgyűlésén az egy­házmegyei gondnoki tisztségre el­rendelte a szavazást, melynek ha­táridejét julius 31 ben állapította meg. Az egyházmegyei gondnoki tisztségre értesülésünk szerint több jelölés történt. — Dalosiinuepély. A bod­rogközi ref. gyülekezeti énekkarok Ujhelyben a dohánygyári sportte­lepen junius 20 án d. u. 3 órai kezdettel egyházi és népművelési dalosünnepélyt rendeznek. A dalos- ünnepségen résztvesznek a cigándi, makkoshotykai, nagyrozvágyi, ri- csei, sárospataki, újhelyi, tiszaka- rádi, vajdácskái énekkarok. Kaptuk a következő levelet: Ha a Carolineum Leánynevelő Intézet 1936—1937. tanévről ki­adott értesítőjébe tekintünk és azt figyelmesen átolvassuk, meggyő­ződéssel és elismeréssel állapít­hatjuk meg, hogy ezen intézet növendékei a tanítás, nevelés és helyes módszer alkalmazásával a legszebb eredménnyel fejezték be ez évben is tanulmányaikat. A szülők lelkét csak hála tölt­heti be ezen nemes intézmény ve­zetőségével szemben, mert az inté­zet tantestületének minden egyes tagja bölcsen, lelkiismeretesen, vallásos érzelemben és a magyar nemzet iránti szent érzés fejlesz­tése és ápolásával igyekezett a fia­tal lelkeket nevelni. És hogy a fá­radságos munka nem volt meddő, mi sem bizonyítja jobban, mint az értesítőben látható szép ered­mény. A növendékek statisztiká­jából megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évben 174 tanulót osztá­lyoztak le. Az I. osztályban 10, a II.-ban 7, a III.-ban 3. és a IV. osztályban 10 jelesen végzett nö­vendék osztályzatát találjuk. Az értesítő bevezetőjét M. Lerina tisztelendő nővér irta, gyönyörű stílben. Érezzük, hogy a szöveg írója nemeslelkü, kiváló pedagó­gus, ezen intézet tantestületének egyik kitűnő tagja. M. Marietta tisztelendő nővér „Tanulmányi kirándulások“ cimü leírása nagyon kedves, az olvasót szinte magával ragadja ezen ki­rándulásokra, hogy a gondtalan, kedves kis növendékekkel együtt gyönyörködjék drága hazánk ter­mészeti szépségeiben. Általában dicséretet érdemel itt mindenki, aki a gyermeknevelés felelősségteljes nemes munkájával foglalkozik és az Isten áldását kérjük, hogy ezen intézet minden egyes nemes tagja nagyon sokáig ilyen szép eredménnyel dolgozzon, hogy a kezeikre bízott növendé­kekből komoly, szorgalmas, vallá­sos és igaz jó magyar honpolgárt nevelhessenek. Egy újhelyi szülő. — A Taktaközi Bol víz­levezető Társulat Szerencs nagyközség tanácstermében junius 25-én d. e 9 órakor választmányi ülést, majd ezt követően d. e. 10 órakor évi közgyűlést tart. — Kiállítás, ételbemuta­tó a háztartási tanfolya­mon. A vármegyei gazdasági egyesület kezdeményezésére enge­délyezett hathetes háztartási tan- folyath junius $6án d. e. 9 óra­kor a zárda helyiségeiben tartja záróvizsgáját és a hallgatók által készített ételek és kézimunkák ki­állítását. A kiállítás díjtalanul meg­tekinthető a vizsga befejezése után délután 5 óráig. — A szerencsi Járás leven­teegyesületei vasárnap sport- versennyel egybekötött járási le­ventenapot rendeztek Szerencsen. Kocsis György testnevelési vezető, tanácsnok beszéde vezette be a szépen sikerült sportünnepélyt. — Egy fiatal lány tragi­kus halála. Garanyi Sári 24 éves újhelyi lány megmérgezte magát, kórházba szállították, de a méreg már annyira felszivódott testébe, hogy nem segíthettek rajta, meghalt. — Bodrogközi leventék versenye Bicsén. A bodrog­közi leventeegyesületek vasárnap Ricsén nagyszabású leventenapot rendeztek. A vándorzászlót Péter József főoktató leventéi, a ricsei leventék vitték el szép eredmé­nyeik alapján. — A Magyar Athletika Barátainak Országos Egye­sülete tervbe vette, hogy tagjait csinos jelvénnyel látja el, amelynek hátlapjára az illető tag tagsági igazolványának a számát is be­vésik. Akinek ilyen jelvénye lesz, az minden sportünnepélyen, sport eseményen kedvezményesen kaphat belépőjegyet. Elhatározta továbbá, hogy a berlini olimpiáról készített filmet a vidéki városokban be­mutatja. A M. A. B. O. E. sátor­aljaújhelyi szervezete már meg is kezdte az illetékesekkel a tárgya­lásokat s remélhetőleg az őszi hónapokban sor kerül a berlini olimpiászfilm önálló műsor kereté­ben való bemutatására. — Zsurteritö, délutáni hangulat. Nemcsak szóval, éven­te sok száz képpel, útmutatással, hanem valóságos példával is iga­zolja egy folyóirat, hogy az otthon szépsége a lakberendezés össz­hangja derűssé teszi az ember lel­két. A „Tündérujjak“ a kézimun­kázó nők lapja, idei ajándékul egy Indanthren festésű Arany Egypt anyagon előrajzolt zsurteritőt és hozzá 4 virágdiszes csészét aljával ad előfizetőinek. Bárki megszerez­heti e finom és értékes ajándékot, mert nem kell egyebet tennie, mint egész évre előfizetni a „Tündér­ujjak“-« a „Zemplén“ kiadóhiva­talában. NE KISÉBIiETEZZEN I Ha igazán szép képet akar, azt a KOTTNER mutBTBmhBn (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen! 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Ottho­nában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás Eredeti zacskó 2 darabbal...................P 0.24 Eredeti doboz 20 darabbal.. ..........P 1.80 Eredeti zacskó 2 darabbal...................P 0.24 Eredeti doboz 20 darabbal.. ..........P 1.80

Next

/
Thumbnails
Contents