Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-06-13 / 24. szám

1937. junius 13 ZEMPLÉN 5. oldal 9 ZEMPLÉN HELYSZÍNI KÖZÜETITÉSE Dp. Na^y Béla oklevélpályázaii bangrersenyaröl Dr. böszörményi Nagy Béla oklevél-pályázati hangversenyét tartotta e hó 5-én a Zeneművé­szeti főiskolán. A zongoramövészképző tanfo­lyam befejező vizsgája volt ez és mi, zempléniek, — megvalljuk, — hogy bár a hangverseny zsúfolt ház előtt, fényes eredménnyel folyt le és most már ifj. Nagy Bélában tanulmányi szempontból is telje­sen kiképzett, kitűnő zongoramű­vészünket üdvözölhetjük, — bizo­nyos rezignációval vesszük tudo­másul az egyébként örvendetes tényt. Zemplén és a Budapesten élő zempléniek számára ugyanis Nagy Bélának ez az évvégi hangver­senyei olyan zenés találkozó est­jei voltak, amilyet aligha tudott más megye utánunk csinálni. — Büszke biztatások, lelki felüdülé­sek. Sétáltunk az előcsarnokba, aztán beültünk a terembe, mindig szótlanul. Csak néztünk egymásra megilletődve és a szemeinkkel azt mondtuk egymásnak: — „Hiába, Zemplén, az Zempléni“ Ritka eset, hogy a székesfővá­ros Liszt-ösztöndiját ne fővárosi kapja, még csak nem is pestme­gyei. Nagy Béla kétszer is meg­kapta azt. Először 1935-ben, ami­kor tiszta kitűnő eredménnyel el­végezte az akadémiát; másodszor pedig mostani művészi képesí­tőjén. Dohnányi Ernő, a magyar ze­nének ez a büszkesége volt Nagy Bélának a tanára a művészképző tanfolyamon és talán senki se gyönyörködött és lelkesedett ezen az estén úgy mint ő, igazgatói páholyában. Bach, Schubert, Beethoven, Brahms és Bartók voltak progra­mon. Minden szám egy gyöngy­szem. De pl. az a fellángoló, az­tán mesteri kézzel lefékezett tűz, amellyel Beethoven allegro con Orio-át, vagy az a fölényes tech­nikai finomság, amellyel Brahms C-dur intermezzóját játszotta, va­lósággal magával ragadta a kö­zönséget. Az egyes számok közt is, de főként a hangverseny végén, me­leg tapsokkal ünnepelte a közön­ség a zempléni születésű, ma már országosnevü fiatal művész be­mutatkozását. Egy Budapesten élő zempléni. Zempléniek Pesten a METROPOLE-ba Rákóczi-ut 58. Tel.: 389 50 150 modern szoba, hideg­meleg folyóvízzel, telefon, rádió és csengőt pótló elektromos fényjelzésekkel. Patináshirü kiváló konyha. Valódi erdélyi Flekken kü­lönlegességek. — Esténként GSÚK9 FERI muzsikál. A Télikertben az ILNICZKY­rádió-jazz játszik a tánchoz. Szobák 4.— P-től Előnyös penzió-árak. 601/21 Fizessen elő 842/21 TUNDERU339K Magyar Kézimunka Újságra a „Zemplén“ kiadóhivatalában és megkapja az értékes ajándékot: az Indanthren festésű azsúrozott zsúrteritőt és a nagy hozzáillő virágmintás csészét aljával Előfizetési dij egész évre de ez is fizethető 6 havi P 14.40 P 2.40-es részlettel. A „TAKARÉKOSSÁG“ tagjai előfizetésük összegével csak folyószámlájukon lesznek megterhelve és azonnal megkapják az ajándékot. Véglegesen búcsút vett Kardoss Géza Sátoraljaújhely közönségétől Kardoss Géza színigazgató tár­sulata pénteken este befejezte rövid, de sikerekben gazdag sze­zonját. Az utolsó előadások közül a Könyves Tóth Erzsi vendégsze­replésével bemutatásra kerülő „Vi­rágzó asszony“ és „A szűz és a gödölye“ döntő sikereiről kell a legnagyobb dicséret hangján meg­emlékeznünk. A Nemzeti Színház művésznője a két estén művésze­tének széles skáláját csillogtatta meg a lelkesen ünneplő újhelyi közönség előtt. A „Virágzó asszony“ előadásá­nak a vendég művésznőn kívül elsősorban Szilassy Ibi eddigi tel­jesítményeit túlszárnyaló alakítása, Jáky Alice, Bende, Selmeczy, Szo- koly és Pillér játéka hozott sikert. Egyébként a darab a régebbi francia vígjátékokhoz képest meg­lehetősen lapos, szellemtelen, be­fejezése pedig közönséges volt. Nem láttuk a darab budapesti előadását, de az itteni előadás alapján csodálkoznunk kell az ilyen színházi produkció felett! A darab erkölcsi tanulsága ugyanis az, hogy az unatkozó asszony csalja meg az urát, aki máskülönben — az alakítás szerint — szimpatikus, jólelkü ember! A darab heppiendje, hogy a „virágzó asszony“ elmegy a le­génylakásra. A közönség várja a negyedik felvonást, de nincs tovább. A színház búcsúzik. Kizárólag ezért nem folytatjuk az előadás kritikáját. Zilahy színmüvében Kardoss Géza búcsúzott Ujhelytől. A sze­zonban alig szereplő Kardoss igaz­gató idősb Huben Sándor szere­pében gazdag tehetségének legja­vát adta. A második felvonás után szűnni alig akaró tapsvihar vett búcsút a közönség a meghatódott igazgatótól. Az előadás meleg si­kerében a búcsúzó Kardoss Gézán és a vendég Könyves Tóth Erzsin kivül elsősorban is a kiválót nyújtó Czeglédy Béla, a most is remek Selmeczy, az előző napi sikerét megismétlő Szilassy Ibi, s a passzív szerepeiben kiemelkedő Bende osztozott. A péntek esti bucsukabaré-est után bezárult az újhelyi színház, melynek legközelebbi szezonján már nem Kardoss Géza igazgató társulata játszik. Kardoss Géza négy évi, az újhelyi színjátszás történetében mindig emlékezetes működése után ugyanis bejelen­tette a szinügyi bizottságnak és dr. Orbán Kálmán polgármester­nek, hogy sorozatos deficitjei miatt kénytelen lemondani a további pályázatról. A lemondó levél szerint a szín­ház csak nyári előadások tartására alkalmas s Ujhelyben csak egy kedvezőbb időbeli szezonban tud­ná a színészet számításait meg­találni. Az évi 500 pengő szub­venciót is kevésnek tartja Kardoss Géza a nagy társulat költségeihez képest s utolsó kéréseként a vilá­gítási áramdij elengedését terjeszti elő. Nem tudjuk hogy alakul az újhelyi színészet jövője, de fáj­dalmas veszteségnek tartjuk Kar­doss Géza végleges távozását. — Hosszú idő után az ő négy évi működése jelentette az igazi mű­vészettel fémjelzett színjátszást. S nem is veszünk tőle véglegesen búcsút, mint ahogy ő is reményt ad bucsusoraiban annak, hogy egy jobb sorsfordulat visszahozza közénk Ujhelybe. NE KÍSÉRLETEZZEN! Ha igazán szép képet akar, azt a KOTTNER műtBTEnto (Horthy M.-tér 30) kaphatja meg Árban, kivitelben utolérhetetlen! 1 drb. levelezőlap felvétellel együtt 80 fillér. — Gyermek felvételekben specialista. (Ottho­nában is). — Amatőr munkák kidolgozása, fotócikk eladás Máv. Menetrend MF" Érvényes 1937. május hó 22-től. Saujhelyből ind. 5 óra 36 p. Budapestre érk. 10 ó. 42 p. kombinált „ „ 7 óra 33 p. Miskolcra „ 9 ó. 34 p. személyv. „ „ 11 óra 40 p. Budapestre „ 16 6. 11 p. áramvon. „ „ 11 óra 40 p. Budapestre „ 18 ó. 30 p. személyv. „ „ 14 óra 15 p. Szerencsre „ 16 ó. 10 p. vegyesv. „ „ 16 óra 56 p. Budapestre „ 22 ó. 24 p. kombinált „ „20 óra 23 p. „ „ 5 ó. 30 p. személyv. Budapestről n n Miskolcról ind. 7 óra 08 p. Saujhelyre érk. 12 óra 20 p. kombinált „ 8 óra 12 p. „ „ 15 óra 39 p. személyv. „ 14 óra 10 p. „ 17 óra 25 p. „ „ 19 óra 17 p. „ „ 0 óra 10 p. (éjjel) „ „ 5 óra 17 p. „ 19 óra 38 p. kombinált „ 23 óra 43 p. személyv. „ 23 óra 43 p. áramvon. „ 9 óra 34 p. személyv. „ 7 óra 40 p.

Next

/
Thumbnails
Contents