Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-05-16 / 20. szám

1937. május 16 ZEMPLÉN 5. oldal A modern zempléni háziasszonyok „Siiell-palacligázzai“ főznek a jövőben Egy egészen uj érdekes találmány, mely egyszerű és olcsóvá teszi a főzést A hires Shell Kőolaj Rt. a leg­utóbbi hetekben igen érdekes ta­lálmánnyal lépett a nyilvánosság elé, mely Budapesten máris igen nagy sikert aratott és megmozgatta az érdeklődő közönséget most már a vidéken is. Az uj találmány, mely egy ügyes és célszerű gáztartályból áll, ki­küszöböli és feleslegessé teszi az eddigi általános fával vagy szénnel való sütés-főzést. Az uj találmány lényegében ugyanazt nyújtja, mint Budapesten és a nagyvárosokban a gázgyári gáz felhasználása, ami természetesen csak gázvezetékes házaknál lehetséges. Ezt a kényel­mes és olcsó főzési módot teszi soknak lehetővé a könnyen kezel­hető uj találmány, — mindenféle vezeték nélkül. A közönség tájékoztatására az érdekes és közhasznú találmányt a következőkben részletezhetjük. A Shell Kőolaj Rt. az úgyneve­zett buthan-gázt csepfolyós álla­potban acélpalackokba szorítja és az acélpalackokból rövid gumi- csövön keresztül, a modern kor Ízlésének megfelelő, mindenkit ki­elégítő formájú takaréktüzhelyhez vezeti a cseppfolyósitott anyagot, minekfolytán a legkisebb falvak­ban is szinte pillanatok alatt főz­hetik meg a háziasszonyok az ebédet, vagy vacsorát. A Shell Kőolaj Rt. ügyes vezetői arra gondoltak, hogy ne csak a nagyvárosok lakói, hanem a távoli kunyhók modern technikától meg­fosztott háziasszonyai is kényelem hez jussanak. A hosszas töpren­gésnek az lett az eredménye, hogy egy olyan modern higiénikus és szinte pillanatok alatt üzemképes tűzhelyet állítottak elő, amellyel kis üzemi fogyasztás mellett a legnagyobb tűzbiztonsággal lehet sütni-főzni. A Shell Kőolaj Rt. műszaki em­berei épen ezért az úgynevezett buthan-gázt cseppfolyós állapotban 12 kilós acélpalackokba szoritották úgy, hogy ez a gázfolyadék mind­össze csak 13 kilogramot nyom, viszont a palack 60 köbméter gáz­nak megfelelő anyagot foglal ma­gában s ez a mennyiség normális háztartásban 5—6 hétre elegendő. Feltűnő az, hogy a Shell-palackgáz semmivel sem drágább, mint az úgynevezett gázgyári gáz. A Shell-gáz jelentőségét azon­ban nemcsak a háztartások mél­tányolják, hanem kiváló előnyére maguk az automobilisták is rá­jöttek. Erről a palackgázról különben megállapították a szakemberek, hogy teljesen szagtalan, mérgező hatása egyáltalán nincsen. Ahol gázgyári gáz nincsen for­galomban, a Shell-palackgáz nem­csak a háztartásokban, hanem az egyes fontosabb intézményekben (népkonyhákon, élelmezési centru­mokban stb.) nélkülözhetetlen. A Shell Kőolaj Rt. vezetősége ezzel is bebizonyította, hogy min­dig csak a köz szempontjait szol­gálja és arra törekszik, hogy ne csak nagy vagyonnal rendelkezők, hanem a kispolgárok, munkások, sőt a legtávolabbi tanyai lakosok is kis pénzen a legmodernebb, a megélhetést elősegítő kultureszkö- zökhöz hozzájuthassanak. Nikotinnal megölte Hollós András sárospataki vin­cellér szombat este a Királyhegyen lévő lakásán gazdanikotinnal meg­mérgezte magát és szivbénulás kö­vetkeztében meghalt. Az öngyilkos vincellér búcsúle­velet nem hagyott hátra. Tettét ál­lítólag egy kisebb családi perpatvar előzte meg s a veszekedés után a szobájában lévő gazdanikotint Hollós kiitta. Felesége észrevette tettét és kiütötte kezéből a pléh- dobozt, amelyben a méreg volt. A kiivott méreg azonban már ele­gendő volt arra, hogy percek alatt végezzen a 39 éves Hollós András­sal. Holttestét a törvényszéki orvos- szakértők felboncolták. Holtan »ittéli haza a lovai a Mikóházán agyonvert pálházai gazdát, — a tettes ¥ Évi fegyházat kapott Az újhelyi törvényszék büntető­tanácsa Köröskényi Tamás tanács­elnök elnöklésével most tárgyalta a szándékos emberölés bűntetté­vel vádolt Loncsák Miklós 26 éves mikóházai gazdalegény bűnügyét. Loncsák a vádirat szerint egy szekérlőccsel agyonverte Vizsgyák András pálházai gazdálkodót. A bűnügy előzményei a következők: Loncsák és Vizsgyák az újhelyi vásáron voltak, ügy látszik, jól sikerült a vásár és igy megenged­ték maguknak, hogy egy kis han­gulatot öntsenek magukba. Bebo­rozott állapotban kerültek haza­felé. Loncsák Mikóházára, Vizsgyák Pálháza felé. Betértek útközben a mikóházai korcsmába, ahol hosz- szas vita indult meg közöttük. Lovat akartak cserélni és a lóvá­sár nem ment minden szó nélkül. Mindegyik a maga lovát találta különbnek és emiatt összevere­kedtek. A dolognak az országúton lett folytatása. Amikor Vizsgyák szekérre ült és hazafelé tartott, Loncsák Mik­lós egy lőccsel fejbeverte, úgyhogy holtan bukott a szekér oldalára. Vizsgyák szekerén ült egy másik pálházai gazda, de ez meg olyan részeg volt, hogy alig szállt fel a szekérre, azonnal elaludt. Arra sem ébredt fel, hogy a lovak gaz­dáját agyonverték. Vizsgyák And­rást holtan vitték haza a lovai Pálházára. * A főtárgyalás során Loncsák Miklós azzal védekezett, hogy tet­tét ittas állapotban követte el, nem tudja mit cselekedett részegsé­gében. A bíróság Loncsák Miklóst ha­lált okozó súlyos testisértés bűn­tettében mondta ki bűnösnek és ezért 4 évi fegyházra ítélte. Az ítéletben a közvádló megnyugo­dott, vádlott és védője felebbeztek. A büntetés súlyos voltára való tekintettel a törvényszék Loncsák Miklós letartóztatását rendelte el. Anyák Napja Mádon A mádi állami elemi iskola ifjú­sági vöröskeresztes csoportja ben­sőséges Anyák Napját rendezett f. hő 9-én. Az ünnepi beszédet Jankovics Mihály áll. isk. tanító mondotta. A megható műsor után szép kézimunka kiállításban gyö­nyörködött a nagyszámú közön­ség, mely az egy éve működő vöröskeresztesek lelkes munkáját MINDENT TISZTIT Fáradság nélkül dicséri. A siker úgy erkölcsiekben, mint anyagiakban nagy volt. A kedves ünnepély Jankovics Mihály csoportvezető elnök és Martin Leontin h. elnök, áll. tanítók lel­kes szociális érzékét és buzgalmát dicséri. MEGHÍVÓ. A Sátoraljaújhelyi Polgári Takarékpénztár és hitelegylet t. részvényesei tisztelettel meghivatnak az 1937. évi május hó 30-án délelőtt fél 11 órakor az intézet helyiségében tartandó LXIlf. évi rendes közgyűlésre. Tárgyalási sorrend: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két tag választása. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése az 1936. évről és az 1936. évi mérleg és nyereség feletti határozat. 3. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére a felmentvény megadása feletti határozat. 4. Egy igazgatósági tagnak 5 évre leendő megválasztása. 5. Esetleges indítványok. Sátoraljaújhely, 1937. május 6-án tartott ülésből. Az igazgatóság. A részvényeseket figyelmeztetjük az alapszabályok következő szakaszaira: 43. §. A közgyűlésen csak olyan egész részvényes vehet részt és gya­korolhatja jogait, aki részvényeit az összes hozzátartozó még le nem járt szelvényeivel együtt legkésőbb a közgyűlés előtt 5 nappal az intézet pénz­táránál letétbe helyezte. 45. A közgyűlésen minden részvény 1—1 szavazatra jogosult, 300-nál többet azonban senki sem gyakorolhat, bármennyi legyen részvényeinek száma, sem saját nevében, sem meghatalmazás utján. Az 1936. évi mérleg és nyereség-veszteség számlák az intézet helyisé­gében közszemlére vannak kitéve. Mérleg-számla. Vagyon: Pénztár P 5.004.99, Girőszámla és Postatakarék P 156.89, Pénzintézeteknél fennálló követelés P 1.547.79, Értékpapírok P 3.928.53, Váltó tárca P 476.871.51, Adósok P 97.144.44, Kötelezvény kölcsön P 0.79, Jelzálog-tőke P 0 23, Intézeti bérház P 48.000.—, Felszerelések P 1.—, Export­hitel kölcsönök P 22.270.—, Átmeneti tételek P 2.239.25, össze­sen P 657.165.42. Teher: Részvénytőke 100.000 —, Tartaléktőke P 53.400.—, Házíartalék P 3.000.—, Értékpapiriartalék 900.—, Betét könyvecs kékre és folyószámlán P 105.846.98, Hitelezők folyószámlán P 1.110.67, Átruházott jelz. köles. P 0.23, Visszleszámitolt váltók P 365.441.80, Fel nem vett osztalék P 436 86, Engedm. export- kölcsönök P 22.270.—, Átmeneti tételek P 3.455.95, Egyenleg mint nyeremény P 1.302.93, összesen P 657.165.42. Nyereség veszteség számla Bevétel: Áthozat P 564.99, Váltó-kamat P 34.789.85, Folyószámla kamat P 6.097.50, Nyom- tatványdij P 543.55, Bérházjövedelem P 4.553.42, Különféle juta­lékok P 1.840.51, Értékpapír kamat P 120.80, összesen P 48.510.62. Kiadás: Betét és folyószámla kamat P 4 527.73, Betét és folyószámla kamat illeték P 377.68, Költség P 5.821.21, Házbér P 1.500.—, Tiszti, igazgatósági fizetések P 11.904.—, Visszle­számitolt váltó kgmat P 18.169.09, Adók P 4.907.98, Egyenleg mint nyeremény P 1.302.93, Összesen P 48.510.62.

Next

/
Thumbnails
Contents