Zemplén, 1934. július-december (65. évfolyam, 26-52. szám)
1934-10-07 / 40. szám
1 934. október 7. ZEMPLÉN 3. o»dgi í) Nemzeti Egység Pártja nagy győzelmi eséiyehhel indul a törvényhatósági általános választásokon A Párt jelöltjei Sátoraljaújhely városban és a mikóházai választókerületben Megírta a Zemplén, hogy a törvényhatósági bizottságnak az általános bizottsági tagválasztáson törvényhatósági mandátumot nyert tagjainak felerészét a törvény értelmében kisorsolták. Ezek helyébe tehát a vármegye 10 választókerületében uj tagokat kell választani. A törvényhatósági bizottság legutóbbi közgyűlése az általános választás időpontját november hó 18-ában állapította meg. A választásokon egyes helyeken hir szerint az ellenzék is megpróbálkozik néhány jelöltjét behozni, de természetesen a Nemzeti Egység Pártja már most is nagy lelkesedéssel fekszik a küzdelembe valamennyi választókerületben. A Párt jelöltjeinek névsora eddig Sátoraljaújhely megyei városTegnap reggel erősen megbilincselt fegyencet kisért 2 katonai őr a vasút állomásról a törvényszékre. Forgács Gyula a katonai ügyészség fegyházában 8 évi szabadságvesztés büntetését ülő fe- gyenc, egy a múlt évben nagy port felvert ügyben Ferenci András levente oktatató ellen emelt hamis vád bűntettével terhelten állott az újhelyi törvényszék előtt. Mikor ítélet hirdetés után a még bilincstelen fegyencet a tárgyaló teremből kivezették, az őt kisérő katonai és fogházőrök közül kiu- gorva, a lépcsőházhoz rohant s a lépcső egyik korlátjáról a másikra vetve magát pillanatok alatt elérte a törvényszék kijáratát, őrei rögAz iparosság régi panasza, hogy a közszállitásokból fennálló járandóságaikból nemcsak a köztartozásokat, de az OT1 és MABI tartozásokat is levonják az utalványozó hatóságok. Az iparosok panaszai alapján az elmúlt hetekben a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara memorandumban fordult a pénzügyminiszterhez és ebben tiltakozott — a levonások ellen. A miniszter válasza most érkeMegkapóan szép ünneplések között folyt le csütörtökön délután a Saujhelyi Református Leányegylet ban és a mikóházai választókerületben vált ismeretessé. A város tudvalevőleg két választókerületre oszlik. Az első választókerület körülbelül a város felső felét foglalja magában, mig a második választókerületben az alsóbb utcák szavazói járulnak a választási urnák elé. Az utcák pontos beosztását kellő időben közölni fogjuk. A Nemzeti Egység Pártjának jelöltjei Sátoraljaújhely város I-ső kerületében a következők: Dr. Adriányi Béla ügyvéd, dr. Barna Géza ügyvéd, hódossi Kiss Ernő városi rendőri büntetőbiró, Poós József iparosmester, a sátoraljaújhelyi Általános Ipartestület elnöke, Tóth József iparosmester, az Ipartestület egyik vezető egyétön utána vetették magukat, s leérve a Kazinczy utca 44 sz. ház —■ a volt Ligeti átjáróház — ajtaját elérő szökevényre rálőttek. A fegyenc az udvaron s annak folytatását képező Jókai ulca 43 sz. ház udvarán rohant végig miközben üldözői még két lövést adtak le rá anélkül, hogy a szökevényt eltalálták volna. A Jókai utcában tovább menekülő fegyencet az üldözés zajára figyelmessé lett Do- mánszki Lajosnak sikerült földre teríteni s az időközben fegyenc kabátját magáról ledobó elkeseredetten védekező szökevényt az elősiető őrök megvasalva ártalmatlanná tették. zett le a kamarához és általános megelégedésre megállapítja, hogy a foglalásnélküli levonási jog ki zárólag az államkincstárt és a helyhatóságokat illeti meg. Miután az OTI és a MABI által szedett járulékok sem a kincstárt sem a helyhatóságokat nem illetik, viszont "az együttesen kezelt közadók közé se sorolhatók, a két intézet követeléseire szabályszerű végrehajtást kell vezetni. rendkívüli közgyűlése, amelyen a lemondott Polányi Lajosné elnöknőtől elbúcsúztak, az újonnan felnisége, báró Vécsey Aurél r. kát. plébános. A Il-ik választókerületben a Párt jelöltjei a következők : Dr. Neuhauser Frigyes kegyesrendi reálgimn. igazgató, Onuska János kőművesmester, Schmidt Lajos ny. városi rendőrkapitány, Stépán Sándor a kir. ügyészség vezetője, Sialay Róbert birtokos stb., Tóth Dezső kir. törvényszéki elnök. * A mikóházai választókerületben a Párt a következő jelöltekkel indul a küzdelembe: Dr. Görgey István országgyűlési képviselő, Lengyel Gyula mi- kóházi gk. plébános, Molnár László alsóbereckii ref. lelkész, Onczay László uradalmi főerdőtanácsos. kért elnöknőt: Nusser Ágostonnét pedig tisztségébe beiktatták a leányegyleti tagok. A Leányegylet nevében Sztankó Margitka búcsúzott el Polányi La- josnétól, könnyekig megindító szép beszédben. Kiemelte a távozó elnöknő fáradhatatlan buzgóságát, amellyel a Leányegyletet hivatása magaslatára emelte és azt a sze- retetet, amellyel a leányegyleti tagok egyéni ügyeivel foglalkozott és igy valósággal második édesanyjukká vált, akihez minden ügyes bajos dolgukban gyermeki a Bodrogközi Gazdasági Pár héttel ezelőtt megírta a „Zemplén“, hogy a Bodrogközi Gazdasági Vasút olyan súlyos válságba jutott, hogy további üzemben tartása kétségessé vált. A kis- vasutat bérlő Tröszt ugyanis csak úgy volt hajlandó a vasút üzemét fenntartani, ha a kb. másfélmillió pengőt kitevő tartozását valamilyen módon kiegyenlíti. Az érdekelt Zemplén és Szabolcs vármegyék főispánjai és alispánjai a kormányhoz fordultak Bliha Kazinczy u. 130 sz. lakos, aki mint a Szegényügyi Hivatal gondozottja közsegélyből él, sírva tett panaszt a rendőrségen, hogy megtakarított kis pénzecskéjét, ösz- szesen 19 pengőt lakására betörve ellopták. A rendőrség a tettest Badari Sándor ugyanazon házban lakó napszámos személyében hamarosan kézre kerítette. Badari a betöréses lopást bevallotta. Előadta, hogy a padláson keresztül akart a lakásba behatolni, . . . Már 5 éve ismeretes Magyarországon is a sav- és szalmiÉhmentes PERTRIX anód- és zseblámpaelemek felfiímulhatatlaR teljesítménye. 203/40 bizalommal fordulhattak tanácsért és segítségért. Beszéde végén gyönyörű csokrot és művészi kivitelű ezüst tálcát nyújtott át a távozó elnöknőnek, aki meghatottan köszönte meg a leányok szeretetének ezt az újabb megnyilvánulását, további kitartó, lelkes, áldozatkész munkára serkentve őket. A Ref. Egyház nevében Kiss Ernő esperes búcsúzott a lemondott elnöknőtől, megköszönve öt évi buzgó és eredményekben gazdag munkásságát. Az uj elnöknőt Letenyey Gusz- tika üdvözölte meleg szavakkal és virágcsokorral, amire Nusser Ágostonná költői lendületű beszédben válaszolt, megköszönve az előlegezett bizalmat és szeretetet. A közgyűlés ezután Kovács Jolika indítványára Polányi Lajosnét a Sátoraljaújhelyi Református Leányegylet örökös diszelnö- kévé választotta meg, majd pedig teával vendégelte meg a jelenvoltakat. Vasat szanálása ügyében tartása nemzetgazdasági szempontból is rendkívüli fontossággal bir, az érdekelt területekre nézve pedig egyenesen létkérdés. Érdeklődtünk a kereskedelemügyi minisztériumban a közbelépés eredményéről és azt az információt kaptuk, hogy bár végleges döntés még nem történt, a tárgyalások olyan kedvező mederben folynak, hogy a minden jogos igényt kielégítő megoldás bizonyosra vehető. de Imiután ez nem sikerült, az udvari bejárat feltörése után jutott a koldusasszony lakásába és a szalmazsákban megtalált kulcs segítségével a szegényasszony ládáját kinyitva, az abban talált 17 P 14 fillért magához vette A pénzt a tolvaj a Rudabányácska felé vezető ut árokpartján furott lyukba rejtette. A rendőrség a pénzt a jelzett helyen meg is találta. Bada- rit vallomása alapján letartóztatták. Izgalmas hajsza a szökevény íegyenc után A Kazinczy utcán és a lakóházak udvarán lőttek az üldöző őrök a menekülő után OTI-tartozásoli nem vonhatói! le a bözszállitási járandóságokból 0 Református Leányegylet rendkívüli közgyűlése Ünnepélyes külsőségek között búcsúztatták el a távozó és iktatták be az uj elnöknőt Kedvező döntés várható támogatásért, mert a kisvasút fenn- ■ -----Betöréses lopás egy szegény koldusasszony kárára