Zemplén, 1934. július-december (65. évfolyam, 26-52. szám)
1934-08-05 / 31. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1934 augusztus 5. Diszpolgárságok e Beszámolt már annak idején a Zemplén arról, hogy az Alsó- és Felsöberecki, Rudábányácska, Vily és Vitány községek képviselőtestületei díszpolgárokká választották leveldi dr. Kozma György főispánt és Ber- náth Aladár alispánt azokért az intézkedésekért, melyeket a községek érdekében tettek és amelyekkel a községek fejlődési lehetőségét igen előnyösen előmozdították. Megírta azt is, — amint ez különösen a községekben köztudomású tény —, hogy a díszpolgárrá választások a községek közönségének spontán megnyilatkozásából, őszinte szeretetéből és tiszteletéből fakadtak. Már akkor megtörtént az, hogy a hörcsög szerepében tetszelgő ellenzéki lapocska azt állította, hogy a díszpolgári választások felsőbb nyomásra (?) történtek. Igaz, hogy a lapocska ezen állítását semmivel sem tudta indokolni, mert hiszen sem a főispánnak, sem az alispánnak ilyen „megrendelt“ diszpolgárságokra semmi szükségük nem volt. Az elmúlt héten megtörtént az öt község díszpolgári okleveleinek rendkívül bensőséges keretek között végbement átadása. Az átadásról — tekintettel arra, hogy a diszpolgárságokról a Zemplén már beszámolt — nem emlékeztünk meg, mert lapunk irányzata következetesen azt az elvet követi, hogy minél kevesebbet dicsérjük vármegyénk vezető tényezőit, mert egyrészt arra nincsen szükségünk, másrészt pedig azért, mert hiszen tetteik önmagukért beszélnek. A mérges lapocska értesülvén a díszpolgári oklevelek átadásáról, nem tudott mást dühében kikényszeríteni, mint azt, hogy a Zemplén — bizonyára felsőbb utasításra — elhallgatta az átadást. Nem tudni mi késztette erre a lapocskát. Talán az a gondolat, hogy a vármegye vezető tényezői szégyelték a községek sze- retetének és tiszteletének ilyen impozáns megnyilvánulását, vagy talán fi bodrogközi „gazda“ Hazalátogattam szükebb hazámba. Oda, ahol egy erőszakos „demarkációs vonal“ kettészel egy tősgyökeres magyar várost. A kővárosban elszürkült kedélyem, mint a napraforgó kelyhe a napsütésre, felfrissült a kisalföldi levegőben. Egy vendégszerető család kúriájának ámbitusán ültem, Vas Gereben vármegyei históriájával kezemben. Tözött a nap, hőpárás volt a messzi látóhatár, gólyamadarak iveitek a magasban, édes hársfaillattól volt terhes a levegő. A könyv kiesett ölemből, elszenderedtem. Arra ébred tem, hogy két puha meleg kar átfogja nyakam és egy sírástól el-elcsukló hang űzi az álmot nehéz pilláimról. — Nem tetszik rám emlékezni ? Én vagyok a. .. Zsuzsa I Udvarias jóakarattal szóltam: — Kedves Zsuzsa, ne haragudj, de nem emlékszek reád. . — Én a nagyságos asszony szobalánya voltam a Kincs-pusztán. Most már emlékezni tetszik? Akkor parasztruhában jártam Mint pesztra, a kis urfi mellett kezdtem szolgálatomat. Később szobaleány lettem. Hogy kinevetett engem egyszer a nagyságos asszony, mikor le akartam vetni parasztruhámat és kértem vállas, fodros városi kötényt, bóbita-tüllfőkötőt és lakkcipőt. Már „otthon“ voltam. Már megismertem az elegáns, nagykalapos dámában az én kis vidám Zsuzsámat, i még - valami azért, mert féltünk a dühös lapocska újabb mérgelődésétől ? A tendenciózus és logikátlan cikkecskére csak az a válaszunk, hogy semmiféle utasítás nem volt. Ha ennek ellenkezőjét a lapocska állítani merné, úgy előre kijelentjük, — hogy közönségesen hazudnék. Ha lapocs- káék nem hiszik ezt, okkor nyugodtan várjuk az újabb liliputi tüzokádást. De ha már itt tartunk, úgy igenis beszámolunk arról, hogy az 5 község 30 tagú érdektelen magánemberekből álló küldöttsége a legimpozánsabb és legközvetlenebb körülmények között adta át az okleveleket. A főispán előtt tisztelgő küldöttség élén Sáji László rudabányácskai gk. plébános mondott szívből fakadó beszédet, melyre a főispán közvetlen szavakkal válaszolt, megígérve, hogy valamennyi községben látogatást fog tenni, hogy közvetlenül megismerkedjék e községek dolgos népével, nem azért, mert díszpolgárrá választották, hanem mert tudomása szerint Felsőzemplén legérdemesebb tulajdonságokkal rendelkező községei közé tartoznak Az alispán előtt tisztelgő 30 tagú küldöttség élén Molnár László alsó berecki-i református lelkész mondott lelkes beszédet, mely után az alispán, éppen úgy mint azelőtt a főispán, hosszabb ideig elbeszélgetett a külRégi tisztikarát választotta meg ujbúl a Hubertus Vadásztársaság Száll József elnöklete alatt tartott közgyölásáben majd a tisztikar újból való megválasztására került a sor. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel a régi tisztikart választotta meg újból. Eszerint a társaság elnöke lett Széli József, intézője Szy Dénes m. kir. erdőtanácsos, jegyzője Kiss Gábor polgári iskolaigazgató, ügyésze dr. Tóth Alajos ügyvéd és pénztárnoka ifj. Dómján Elek, a Nemzeti Bank tisztviselője. Huszonötezer pengő hölcsönt engedett el a belügyminiszter az 19Z9. évi megyaszái tüzhárosultahnah A sátoraljaújhelyi Hubertus Vadász- társaság julius hó 28-án, szombaton délután 4 órakor tartotta meg évi rendes közgyűlését a sátoraljaújhelyi polgári leányiskolában, melyen a társaság tagjai nagyszámban vettek részt. A közgyűlésen Széli József, a m. kir. Közigazgatási Bíróság másodelnöke, volt főispánunk elnökölt. A közgyűlés letárgyalta a társaság múlt évi zárszámadását, magállapi- totta a következő év költségvetését, Emlékezetes még az a nagytüz- vész, amely 1929. május 16-án pusztított Megyaszó községben és amelynek 48 lakóház esett áldozatául a hozzájuk tartozott melléképületekkel együtt. Tekintettel arra, hogy a tüzkáro- sultaknak nagy része nem volt biztosítva, a nem biztosított megyaszói károsultak segélyben részesültek és azonkívül a belügyminiszter 25.000 P kamatmentes kölcsönt utalt ki részükre. egykori szobalányomat. Hát az én egykori kis Zsuzsámból divathölgy lett, a jegenyekarcsu leányból gömbölyű menyecske. Megöleltem régi kedves szobalányomat, megcsókoltam viruló arcát. Az alatt a húsz esztendő alatt, melyet ő Amerikában töltött, végigjártam sok metropolist, sok szociológus könyvet olvastam s az elmúlt húsz év a legjobb társadalmi nivellálónak bizonyult. Két — magyar asszony találkozott, most nagy-nagy idők után. — Már rádismerek Zsuzsám — mondtam meghatottan. — Igaz, hamarább tudtam volna, hogy te vagy te vagy a Lukács Zsuzsa, ha a régi százráncu viganóban láttalak volna, kis babos kendővel copfos fejeden. Ugye, odakint a dollár hazájában elfelejtetted, hogy kell vasalni „a magyar viganót ?“ Tizfontos, frissen sült kenyérrel leneheziteni a számtalan ráncbaszedett szoknyát? No, de mesélj uj hazádról ? Mit csináltál húsz éven át a csillagos-lobogós Amerikában ? És Zsuzsám, most missis Sárosi, mesélt, mesélt amerikai életéről. — És az urad? — kérdeztem. — ö is itt van. — Tessék meglátogatni bennünket. Az uramat is hívtam ide, nem akart jönni, mondta, nem ismeri őt a nagyságos asszony, hát mit keresne itt? — Meglátogatlak benneteket I — ígértem. — Látni akarom, miféle ember a misztered. — Jó asszonytartó férj lehet: virulsz, szép vagy, boldognak látszol. És drága selyem a ruhád, finom a cipőd ... Délután ottjárlam miszter Sárossi- nál. — Pompás magyar típus. Domború, okos homlok, nagybajusz, dióbarna, meleg szemek. Szép urigunya volt rajta. Jól elbeszélgettünk. Bucsuzásnál kapacitáltam: „Sárosi gazda 1 Nem volna kedve itthon maradni ? Ebben a lészegényedett, szomorú szülőhazájában ? Nem venné fel újból a zsinóros laiblit, a szűk nadrágot? A gépek zakatolása helyett hallgatná a pacsirta reggeli imáját, az estharang ezüst szavát! S belevágná az ekevasát a drága, kövér bodrogközi földbe és mikor a nap leáldozna a tokaji hegy mögé, hazaballagna az asszonyához ... Maradjon itt. A 20 év alatt összespórolt dollárokból vegyen itt a faluban egy kis belsőséget, gazdálkodjanak, szeressék az itthoni rögöt, a kisalföldi kék eget.“ Miszter Sárosi levette pápaszemét, nagyot pörditett bajuszán és csöndesen felelte 1 — Csak hazalátogattunk, visszamegyünk az uj hazába, ahol munkám után fehér kalács kerül az asztalomra, ahol nincsen százféle adó . .. Elég szegény ember van itthon, minek szegényedjünk el mi is — ugye Zsuzsa ? Zsuzsa csak könnyezett és nem szólt semmit. Kezet fogtam az amerikai polgárral s megöleltem könnyező Zsuzsámat. döttség kisgazda és földmives tagjaival Az illető lapocska annakidején hangsúlyozta azt, hogy nem sokra értékeli a községeknek ily ragaszkodó megnyilatkozását, most újabb cikkecskéjében azt meri állítani, hogy a kormánypárti sajtó nem értékeli ezeket az impozáns demonstrációkat. Látnivaló már csak ebből is az, hogy a lapocska már azt sem tudja mit ir, mert nem képes a logikát és konzekvenciát szem előtt tartani, hanem csupán azt, hogy minden lehető alkalmat megragadjon arra, hogy nyelvét öltögethesse azok felé, akik a lapocska szellemi matadorainak jelentőségét nem tudják eléggé honorálni. Ezt a kölcsönt 30 tüzkárosultnak bizonyos időközökben kellett kisebb tételekben törleszteni. A nehéz gazdasági helyzet és Megyaszó község különlegesen kedvezőtlen viszonyai folytán a legtöbb tüzkárosult még ezeket a kisebb törlesztéseket sem tudta teljesíteni. A megyaszóiak ezért nemrégiben — végrehajtás előtt állván — dr. Kozma György főispán közbenjárását kérték aziránt, hogy a hátralévő kölcsönök legalább is részben elengedtessék, vagy a törlesztési időszakokat hosszabbítsa meg a miniszter, mert nehéz helyzetükben képtelenek eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. A főispán közbenjárására a belügyminiszter elrendelte az érdekelt tüzkárosultak vagyoni helyzetének felülvizsgálását, s minthogy úgy találta, hogy a főispán által előterjesztett kérés méltányos, a legmesszebb - menően honorálta a megyaszóiak kívánságát és a 35.000 P tüzkárkölcsön 25.300 P összegű hatalmas hátrálék- nak visszafizetését teljes egészében elengedte és erről a főispán utján az érdekelteket értesítette. Természetes, hogy a belügyminiszter ezen igen szociális intézkedése rendkívül nagy megnyugvást keltett Megyaszó községben. — Maradj itt, ha lehet, — súgtam neki biztatóan. Másnap kocsin mentem a megye székhelyére. Egy utfordulónál ismerős alakra lettem figyelmes. Asszony volt, ringó járással lépegetett! Öntudatos, büszke fejlartással felém fordult. Egymásra nevettünk: a Zsuzsa volt, fején babos kendő, százráncu szoknya telt alakján, kis selyemkötény előtte. Mezítláb volt. Félcipőjét egymáshoz kötve, karján ringatta, a másikban egy füles kosarat vitt. Hozzám ült a hintóba. — Hát átvedlettél Zsuzsám, bodrogközi menyecskének? — nevettem. — Mi lett a selyemruháddal, tollas kalapoddal ? — Jól elzártam, nem is akarom többé látni. — És az urad, miszter Sárosi? — faggattam. Lehajtotta fejét, mintha restelné kacagástól napsütéses arcát. — Az uram Sárosi „gazda“ lesz. Megvettünk az alvégen egy kis belsőséget, megpróbálunk újból — itthon lenni a falunkban. Elgondolkodva néztem a hegyaljai tájat .. . Hiába : Hiába nagy mágnes a hazai föld, a hazai napsütés. De ennél nagyobb hatalom: a magyar asszony fajszeretete, hűsége. Miszter Sárosi nem ment vissza az amerikai« füstvárosba“, itthon szaggatja ekéjével a hazai áldott, drága földet. Zsuzsa meg újból igazi magyar asszony lett. Mók Ferencné
