Zemplén, 1934. július-december (65. évfolyam, 26-52. szám)
1934-12-16 / 50. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1934. december 16. 9 belügyminiszter felhívása a délvidéki menekültek támogatása érdekében Budapest, dec. 7. A m. kir. belügyminisztérium az alábbi felhívást tette közzé: Felhívása magyartársadalomhoz! A trianoni határt a kiutasítások folytán véreink százai lépik át. A szenvedéstől, a téli hidegtől testileg meggyötörve, lelkűkben a bizonytalan jövő érzésétől futnak be szomorú vonaljaik. Sóhajaik, gyermekeik jajjai a magyar haza lelkiismeretéhez kiáltanak. A hatóságok mindent elkövetnek megsegítésük érdekében, azonban a gazdasági erőforrásoktól megfosztott magyar állam egyedül nem képes a megsegítésük körül felmerülő feladatok megoldására, azért a társadalom erőinek igénybevételéhez szorul. A társadalom lelkiismerete máris megmozdult és a tehetősek közül már többen ajánlották fel segítségüket. Éppen ezért határoztam el magam, hogy a kiutasítottak támogatása érdekében átmenetileg országos gyűjtést indítsak. Az országos gyűjtés pénzbeli, természetbeni(gabonanemüek, élelmiszerek, ruházati cikkek, fűtőanyagok) adományokból állanak. A pénzbeli adományokat a m. kir. belügyminisztériumnak, a pos- takarékpénztárnál nyitott 64086. számú letéti számlájának javára lehet befizetni, a természetbeni adományokat pedig a törvényhatóságok főispánjainak címére kell elküldeni vagy felajánlani. Az adományok hirlapilag nyugtáztatni fognak, kezelésük és elszámolásuk az állami számvitelre nézve előirt szabályok szerint történik. Budapest, 1934. december 7-én. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter sk. A felhívás eredményeiről már beszélnek a lapok rovatai s mi is beszélünk arról. — Vármegyénk alispánja egy jól átérzett nemes gondolattal telt levelében azt írja a vármegye főispánjához: »Amióta a vármegye törvény- hatóságának nagyrabecsült bizalma engem Zemplénvármegyej alispáni székére érdemesített, évről évre szokásommá vált, hogy a törvény- hatósági bizottság mélyen tisztelt tagjait a decemberi közgyűlés napján, barátságos reggelire, szives vendégeimül lássam. Igaz, magyaros szeretettel és MŰVÉSZI KÉPEK nagyon olcsó áron SZEPESSY fényképész műtermében SÁTORALJAÚJHELY Petőfi-ucca 14. szám. Amatőrfelvételeket olcsón és szakszerűen azonnal kidolgozok Kezdőknek szaktanács (A volt Szipál műteremben készült felvételek utánrendelhetők.) tisztelettel tettem azt, mert ez a rövid óra, melyet a fehér asztalnál, közgyűlésünk tagjaival évről- évre eltöltöttem, életem legkedvesebb emlékei közé fog tartozni. És most mégis úgy érzem, hogy emlékeimnek ezt a kedves sorozatát kötelességem ez esztendőn megszakítani. A szerbek által, balkáni kegyetlenséggel kiüldözött magyar véreinknek ezrei dideregnek hajlék nélkül, élelem és ruházat nélkül. Közöttük az ártatlan gyermekek légiója. Minden becsületesen érző magyar szívnek össze kell fognia, minden hazafias léleknek csak egyetlen gondolata lehet, hogy letöröljük az otthonukból kivert mártírjaink vérző könnyeit. A legmelegebb szívvel magamévá téve a N. M. Belügyminiszter urnák a magyar társadalomhoz intézett kérő szózatát, — elhatároztam, hogy ezen az éven nem tartom meg az eddig szokásba vett decemberi összejövetelt, — hanem e helyett 200 pengőt adományozok a szerencsétlen kiutasítottak javára. A kettőszáz pengőt tisztelettel mellékelem és arra kérem méltóságodat, hogy ezt az összeget a szerb területekről kiüldőzött szegény magyarok felsegitése céljaira, illetékes helyre juttatni méltóztas- sék.“ Az izr. nőegylet elnöknője dr. Haas Bertalanné 30 pengős adományát a következő levél kíséretében küldte be vármegyénk főispánjához. „Nőegyletünk által tegnap este rendezett műkedvelői szinielőadás- ból befolyt jövedelmünk egy részét, 30 pengőt a Jugoszláviából barbár módon kiűzött szerencsétlen és nélkülöző magyarjaink nyomorának enyhítésére szántuk.“ Hubertus vadásztársaság 12-80 pengőnyi hasoncélu adományát szintén ugyanide szánja. További adományok : Kretovics Kálmán dr.-né küldött 1 férfi öltönyt, 1 női ruhát, 1 pulowert, lpár női keztyüt. fi Városi Vigadó éttermeiben lflDÄH-3flZZ hangversenyez. minden este a közkedvelt Kommunista perben Ítélet 15 — 15 évi fegyház Lapunk november hó 11 én megjelent számában közöltük, hogy a sátoraljaújhelyi kir. Törvényszék, mint büntető bíróság Hirsch István (az előtt Miksa) és Horváth András kommunisták büntető perében a főtárgyalást elnapolta és bizonyítékok felvételét rendelte el. Ezt a büntető ügyet 1934. év december hó 11-én folytatólag tárgyalta. Az elnöklő tanács elnök ismertette a beszerzett iratok tartalmát, majd a Törvényszék elrendelte Hajducska Sándorné sz. Barankovics Teréz pestszenterzsé- beti lakos tanú kihallgatását, a ki is azt vallotta, hogy 1919. év április hó 9-én a kommunisták által halálra ítélt és kivégzett Hriskó József akasztásához őt Horváth András hívta. Az akasztás előtt érte is jött, együtt mentek oda és egymás mellett állva nézték végig az akasztást. A bíróság a tanút vallomására nem eskette meg. A bizonyítási eljárás ezzel befejezteMoyanimn de könnyebben oszthatja be konyhapénzét, ha reggelire és uzsonnára Kathreiner malátakévét és Franck kávépótlékot használ. Vagy legalább is, bőven keveri. tett. A kir. ügyész fentartotta gyilkosság büntette iránti vádját, kérte a vádlottakat, mint tettes társakat abban bűnösnek kimondani és a legsúlyosabb büntetéssel sújtani. Róth Hugó dr. ügyéd védőbeszédében kérte a védence felmentését, kiterjeszkedett az összes ez ügyben beszerzett bizonyítékokra és kimutatta, hogy azok alapján ilyen főbenjáró büntető ügyben marasztaló Ítéletet hozni nem lehet, Dubay Isfván dr. ügyvéd szintén foglalkozott a bizonyító anyaggal, kimutatta, hogy azok védencét illetően marasztalás alapjául nem szolgálhatnak. Felhozta azt is, hogy Ő, a ki annak idején Hris- kót a forradalmi törvényszék előtt védte, nem vállalta volna Horváth András védelmét, ha nem volna meggyőződve, hogy Horváth András Hriskó József kivégzésénél tevékenyen nem működött. A bíróság mint egy fél órai tanácskozás után kihirdette Ítéletét, a mely szerint mind a két vádlottat az enyhítő szakasz figyelembe vételével 15—15 évi fegyházra ítélte, az indokolás felolvasása mintegy fél óra hosszáig tartott. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és védők felmentésért felebbeztek. Honvédségünk inségakciója A 7. honvéddandár alakulatai a helyi inségakciókat támogatni kívánják úgy mint a tavalyi esztendőben. Folyó év december 1-től 1935. április 30-ig 349 erre rászoruló ínségest és azonkívül 1934. decembertől 1935. év végéig 106 ínségest, illetve szegénysorsu tanulókat látnak el étellel. A kiszolgáltatásra kerül 91379 bőséges adag. Ebből Zemplén- vármegyére naponként 88 adag jut. Ujhelyen a helyi hatóságokkal megegyezve a kijelölt Ínségesek kapják az ételadagokat. Honvédségünk ezen önkéntes segélye úgy a tavalyi, mint az ez- idei esztendőben városunk lakosságában a legőszintébb hálaérzetet váltotta ki. — Ingyenes fényképutal- vrinyunkat e héten Keresztessy Gyula helybeli előfizetőnk nyerte, kinek az utalvány ellenében a Sze- pessy fotószalon teljesen ingyen 2 drb. művészi fényképet szolgáltat ki. Az utalváuy kiadóhivatalunkban átvehető.