Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)
1934-03-04 / 9. szám
Sátoraljaújhely, 1934. március 4. * LXV. évi. 9. szám Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Szerkesztőség, kiadóhivatal, MTI kirendeltség fl FELELŐS SZERKESZTŐ: I Megjelenik szombaton délben Vármegyeháza II. udvar B B Előfizetési ár: Telefon: 109. Postafiók: 69. B ®OGYAY HiLMlJi I Negyedévre l-20 P, félévre 240 P, egész évre 480 P Várm egye főispán) áVa 1 a megyebál utórezgéseiről Irányított termelés, irányított értéhesités Irta: Görgey István dr.,orsz.gyűl.képviselő A háború előtti időkben a kapitalista rendszert! gazdasági élet nagy általánosságban kiegyensúlyozottnak volt mondható. Az egész világ termelése és fogyasztása nagyjából összhangban volt és ha egyes években a termelés terén feleslegek jelentkeztek is, azok nem voltak olyan nagy tömegek, hogy gazdasági katasztrófát idézhettek volna elő. A kapitalista termelőrendszer jól és har- mónikusan működő organizáció volt, mely tudta, mit, hol és mennyit termel. A túltermelésnek maga a gazdasági rend szabott korlátokat, ahol máskép nem ment, kartellekkel, trösztökkel és egyéb hasonló szervezetekkel, amelyek szabályozták a termelés mikéntjét. Már a világháború alatt felborult a termelésnek ez a harmónikus rendje, a háború után pedig olyan nagy aránytalanság következett be a termelés és a termelt javak fogyasztása között, hogy szükségszerűen a mostani világválságra kellett vezetnie. A válság elmélyítéséhez természetesen nagyban hozzájárult az egyes országok hibás gazdaságpolitikája is, amelyről itt nem kívánok kritikát mondani, csak megállapítom, hogy az egyes államok autarchikus, elzárkózó gazdaságpolitikája még inkább fokozta a termelés és a fogyasztás aránytalanságait. Ilyen beteg és egészségtelen gazdasági viszonyok között, mint a mostaniak, maga a beteg gazdasági organizáció saját erejéből képtelen megtalálni azokat az utakat és módokat, amelyek az egészséges gazdasági fejlődéshez vezetnek, hanem kénytelen az államhatalom támőgatásával lehetővé tenni a további termelést és biztosítani az egyre nehezebbé váló értékesítést. A gazdasági liberalizmus közgazdászainak kétségtelenül nehéz megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy úgy a termelés, mint az értékesítés rendjébe az államhatalom egyre mélyebben nyúljon bele, kénytelen vagyok azonban mégis megállapítani, hogy az egész világ gazdaságpolitikájának ma ez az irányzata és amely politika nem ezt az irányzatot követné, biztos pusztulást vonna maga utáu. Az irányított, vagy tervgazdálkodásnak az ujabbi időben egész irodalma keletkezett és az egyes államok a legkülönfélébb eszközökkel törekszenek ugyanazon cél felé. A gondolat pedig korántsem uj, mert hiszen az állam az ő termelésfokozó, ipar- és mezőgazdaságfejlesztő és a kivitelt előmozdító intézkedéseivel már a háború előtti időben is segítségére volt az úgynevezett szabad termelésnek és értékesítésnek. Egyes termelőágaknak nyújtott adó- és egyéb kedvezmények, szállítási re- fakciák, védővámok stb. már a háBeszélgetés a (Saját tudósitónktól) Miután a február 10-én fényes sikerrel lezajlott megyebálból kifolyólag a „Sárospatak“ és az „Egyenlőség“ cimü lapokban Zemplénvár- megye főispánja ellen támadó cikkek jelentek meg, melyekben bizonyos érdekből a zsidóság ellenségének igyekeztek a főispánt tendenciózus módon beállítani, kérdést intéztünk le- veldi Kozma György dr. főispánhoz aziránt, vájjon ezen cikkek felől mi a véleménye? A főispán úr a következőket mondotta : — A szóban levő cikkeknek jelentőséget egyáltalában nem tulajdonitok. Egy szempontból érdekesek, nevezetesen : sohasem lepett meg az, amikor antiszemitizmussal vádoltak meg olyan ténykedésemből kifolyólag, amikor valamely kellemetlen jogszabályt véletlenségböl izraelita val- lásu ember ellen alkalmaztam, de álmomban sem gondoltam arra, hogy egy szórakozás céljait szolgáló társadalmi aktus, — a zemplénvármegy ei bál, — alkalom legyen egy főispán megtámadására csak azért, mert a védnökök között ő is szerepelt. A nyilvánosság előtt azonban szívesen megemlítek két dolgot. Az egyik az, hogy teljesen távol áll tőlem az a gondolat, mintha ború előtt is irányitóan hatottak a termelésre. Emellett egyes iparcikkekben, amelyek az állami jövedékbe tartoztak, mint pl. a dohány, vagy olyanokban, amelyek fogyasztási adóval voltak megterhelve, mint pl. a cukor, már a háború előtt is szabályozva volt a termelés mennyisége. A mai gazdasági válságban, amikor azt látjuk, hogy ép a mezőgazdasági termények értékesítése egyre nehezebbé válik, részint a tengeren túli államok dumpingversenye, részint az európai államok autarchikus berendezkedése miatt, elsősorban a mezőgazdasági termelést kell olyké- pen irányítva átszervezni, hogy az országban lehetőleg olyan mezőgazdasági cikkeket termeljenek, amelyeknek értékesítése leginkább lehetséges. Mivel pedig a mezőgazdasággal foglalkozó egyedek konzervativizmusa és szervezetlensége lehetetlenné teszi, hogy ők maguk átszervezhessék termelésüket és megfelelően szabályozhassák, nyilvánvaló, hogy csakis az államhatalom beavatkozásával és támogatásával lehet a magyar mezőgazdaságot olyképen megszervezni, hogy újból lukrativ foglalkozássá váljék. Azonban egyedül a termelés megszervezésétől nem várhatunk eredményt, ha nem kapcsoljuk össze értékesítőszervezettel is. Az értékesítés terén ugyanis egyre nagyobb nea szóban lévő hírlapi támadások mögött a zempléni zsidók állanának, sőt ellenkezőleg, egészen bizonyosra veszem, hogy a támadások értelmi szerzője csak egy izraelita vallásu ember és az sem zempléni. Másodszor: tudomásul veheti mindenki, akit illet, hogy az ilyen támadások engem egyáltalában nem boszanta- nak, és nem fognak olyan lépésre hangolni, ami a zsidóságnak kellemetlen volna. Amint a múltban sohasem szolgáltattam a zsidóságnak jogos panaszra okot, épp úgy legyen meggyőződve Zemplénvármegye zsidó közönsége, hogy a törvény útjáról ezután sem fogok soha letérni, s a hazafiasén gondolkozó zsidókat ezentúl is magyar testvéreimül elismerem. Kérdést intéztünk még a főispán "úrhoz aziránt is, nincs-e valami megjegyezni valója az „Egyenlőség" cikkének azon befejező moadatára, hogy ő „különben unokája néhai nagyemlékű Kozma Sándornak, a tiszaeszlári pör halhatatlan emlékű főügyészének ?“ A főispán’ úr a következőket válaszolta. — Bár ezen megjegyzésnek sem tulajdonítok különösebb értelmet, mégis nem tagadom, hogy ez néhai hézségekkel kell megküzdeni. A magyar kormány igen helyesen teljes tudatában volt e kérdés nagy jelentőségének akkor, amikor a M. Kir. Külkereskedelmi Hivatalt felállította azzal a céllal, hogy az egyes államokkal kötött kereskedelmi szerződésekben részünkre biztosított exportlehetőségeket a legjobban kihasználjuk. Bármilyen ügyes és értékes a magyar exportkereskedelem, melynek elismerten kitűnő összeköttetései vannak a külföldi piacokon, mégis meg kell állapítanunk, hogy a mai viszonyok között sokszor olyan nehézségek állnak a kivitel útjában, hogy a maga érejéből képtelen volna őket leküzdeni. Ezért szükséges az állami irányítás és támogatás a kivitelben. Enélkül képtelenek lettünk volna azt az eredményt elérni, amelyet az elmúlt esztendőben, ha nagy néhézségek árán is, de kétségtelenül felmutathatunk. A különböző devizakorlátozások, behozatali tilalmak, komplikált árucsereegyezmények és kontigentálások labirintusában a legügyesebb kereskedő sem tudna eligazodni megfelelő irányítás nélkül. Csakis az újabban folytatott irányítás mellett tudtuk elérni azt, hogy külkereskedelmi mérlegünk a folyó évben már örvendetes aktivitást tüntet fel, holott exportáruink legnagyobb része mező- gazdasági cikk, ezeknek világpiaci nagyapám emléke iránti kegyeletes érzésemet némileg sérti. Kozma Sándor ugyanis a kiegyezési korszak igazságszolgáltatásának egyik kimagasló alakja volt és igy kisszerűnek tartom, amikor az ő emlékét egyesek a tiszaeszlári perben vállalt szerepével akarják fenntartani. Kozma Sándor a tiszaeszlári perben kétségtelenül nagy szolgálatot tett a zsidóságnak és az egész országnak is, de amit tett, azt kormányutasitásra tette, ebben tehát nem az övé az érdem, hanem néhai Tisza Kálmáné. Kozma Sándor emlékét a modern közvádlói intézmény megteremtése tartja fenn, s a tiszaeszlári perben való szereplése csak egy lényegtelen epizódja volt az ő szép és érdemekben dús közpályájának. A hírlapi támadásokból kifolyólag itt kell megemlítenünk, hogy azok Zemplénvármegye közönségében és különösen a sáros- patakvldékl kisgazdák köreiben méltó felháborodást keltettek. Jellemzésül azonban még azt is megemlítjük, hogy a főispán három svájci újságírótól is kapott ez alkalomból levelet, melyekben ezek a teljesen idegen, ismeretlen urak az „Egyenlőség“ eljárása feletti felháborodásuknak adtak kifejezést. ára aránytalanul nagyobb mérvben csökkent, mint az iparcikkeké és emellett valutánk szilárdságát is sikerült biztosítanunk. A két évvel ezelőtt bekövetkezett bankzárlatkor fennállott tartozásaink is jelentékeny mértékben csökkentek, ami az ország eladósodottsági fokának megítélése szempontjából kétségtelenül igen örvendetes jelenség. A fentiek össze- foglalásaképen tehát megállapíthatjuk, hogy az irányított termelésre szükség van minden olyan cikkben, amelynek termelését a szabad verseny lehetetlenné teszi. Nagyon megkell vizsgálni minden termelőágat abból a szempontból, vájjon az állami beavatkozásra szükség van-e vagy sem és ha igen, milyen határig szabad terjednie, mert ellenkező esetben az állami szocializmus és etatizmus olyan fokra emelkednék, amely már az orosz, kommuniszti- kus felfogáshoz jár közel. Nagyon kell tehát ügyelnünk arra, hogy az individuális kapitalizmus ne sorvadjon el az államhatalom omnipoten- ciája folytán. Ugyanez a megállapítás vonatkozik az irányított értékesítésre is, amelynek terén az egyedek szabad mozgáslehetőségét csak any- nyiban kell korlátozni, amennyire az állam egyetemes érdekei megkívánják. Az irányításnak tehát serkentőnek és nem akadályozónak kell lennie.v Egyes színű ára ÍO fillér.