Zemplén, 1934. január-június (65. évfolyam, 1-25. szám)

1934-01-06 / 1. szám

4. oldal. ZEMPLÉN 1934. január 6. — Vizkereszt. Szombaton ünnepli a katholikus világ Viz­kereszt napját. Ennek a nap­nak hármas jelentősége is van. Ekkor mentek kelet bölcs ki­rályai az uj Király imádására s ez útjukban rendkívüli égi tünemény vezérelte őket. Ezen a napon szentelte meg Jézus a vizet, megkeresztelkedvén a Jordánban. De nemcsak a vallásban, a társadalmi szoká­sokban is nevezetes forduló­pont a Vizkereszt. A leányos mamák öröme s a leányos apák bánata fűződik e naphoz. Ékkor kezdődik a 'farsang! Végül, hogy a vallási és tár­sadalmi megfigyelésekhez még egy meteorológiait is fűzzünk, ezen a napon szokott lenni a legnagyobb hideg. Ezt a megállapítást azonban úgy lát­szik megcáfolja most a baro­méter. — Nemes Ince Lajos pre­montrei kanonok prfini dója. Magasztos és lelket felemelő ünnepi istentisztelet volt az r. k. plébánia templomban január 2-án reggel 9 órakor. Nemes Ince Lajos premontrei kanonok, özv. Nemes Lajosné sátoraljaújhelyi lakos fia, tartotta meg első szentmiséjét. A primicián a manuductori tisztséget dr Gerinczy Pál, a budapesti pre­montrei tanárképző intézet hittu­dományi prefektusa látta el. Az ünnepélyes papi segédletet Stumpf György püspöki helynöki titkár, Salamon József lelkész, Vámos Antal hittanár és Bárczy Géza Valér jászóvári premontrei kanonok látták el. A szentmisén rokonok, barátok és a város nagyszámú érdeklődő előkelő közönsége jelent meg. — Tanítói kinevezések Zemplén vármegyében. A vallás és közoktatásügyi minisz­ter Iván Erzsébet mezőzombori és Mitrovics Ernő Sárospatak— Kácsárdtanyai helyettes tanítókat állami segédtanítókká kinevezte. — "Vitézi bál. Az Országos Vitézi Szék a folyó évi február hó 3-án rendezi meg a budapesti Vigadóban országos jellegű bálját. Rendező bizottság a meghívókat később fogja kibocsátani. — Galambos Béla uj gyógyszertárt kapott. Ga­lambos Béla volt sátoraljaújhelyi gyógyszerész, ki Pestszenterzsé- beten telepedett le, elnyerte az ott újonnan engedélyezett patikajogot. Városi mozi Január 6. és 7-én, szombat, va­sárnap délután 4, este 6 és */& órakor Gárdonyi Géza remekműve „A bor“. Január 9 és 10-én kedden és szerdán este 6 és l/*9 órakor „Pillangó kisasszony“. Főszereplő: Sylvia Sidney. Január 11-én, csütörtök este 6 és '^órakor »Spanyol légy“ film­operett. Január 13. és 14-én, szombaton este 6 és 749, vasárnap délutárj 4, este 6 és 7*9 órakor „Tündöklő asszonyok“. Látványosrevü. Fősze­replő: Bebe Daniels. Veszedelmes betörőt fogtak el Sárospatakon Herszényi László nyugalmazott tábornok, sárospataki földbirtokos gyümölcsösében levő villájába né­hány nappal ezelőtt betörtek és onnan mintegy 1000 P értékű ruhanemüeket és különböző érté­kes tárgyakat vittek el. Az erélyes csendőri nyomozás rövid idő alatt eredménnyel vég­ződött. Sikerült ugyanis a sáros­pataki csendőrörsnek olyan ada­tok birtokába jutni, melyek segít­ségével a tettest Domonics Tót István fiatal sárospataki Mandulás­hegyi földmives személyében el­fogták. A fiatal betörő lakásán meg tartott házkutatás során az ello­pott tárgyak nagy része megke­rült, de talált a csendőrség egy egész gyűjtemény álkulcsot, me­lyek arra engednek következtetést, hogy még egyéb betörések is terhelik Ielktismeretét. A keresztkérdések súlya alatt Domonics Tót István beismerte, hogy az elmúlt év októberében is elkövetett egy betörést, amikor az állami erdészeti hivatal facse- metekertjéból különböző szerszá­mokat lopott el. A csendőrség letartóztatta a fi­atal, de már is veszedelmes betö­rőt és a nyomozás folyik annak megállapítására, hogy milyen más betöréseket követhetett el. Magyar gazdaifjah Külföldi csereaKElúja A Faluszövetség ez évben is megrendezi az immár tiz éves múlttal biró németországi, vala­mint az 1933. évben jó sikerrel megkezdett olaszországi- és bel­földi gazdaifjusági csereakciókat. A magyar gazdaifjak a tavasztól őszig terjedő idő alatt mintegy hat hónapot töltenek beosztási he­lyükön, ahol mint családtagok részt vesznek az összes előforduló gazdasági munkákban és ezen idő alatt díjtalan ellátásban része­sülnek. Úgy a bel- mint a kül­földi csereakcióra csak olyan 17 évesnél idősebb ifjak vétetnek fel, akiknek szülei önálló gazdasággal bírnak és egy magyar vagy kül­A pesti lapok nagy cikkekben foglalkoznak Bárczy István ny. igazságügyminiszter Magyar nóta- kincs“ cimü könyvével, melyben a volt budapesti hires főpolgár­mester a magyar népdalköltészet virágoskertjének nagyon sok, ed­dig még ismeretlen remekét szedte össze Ezekből a ritkaszép dalok­ból adott elő néhányat a kegyel­mes szerző Ujhelyben Bárczy Géza Valér premontrei kanonok első szentmiséje után tartott meghitt összejövetelen. Akik szerencsések voltak a Bárczy nővérek házánál megjelenni, felejthetetlen emléket szereztek egy ősz öreg úrról, aki fiatalokat megszégyenítő lendület tel idézte fel a magyar néplélek mérhetetlen gazdagságát. — A Népkonyha kös/.ö- nele. A sátoraljaújhelyi Nép­konyha októberi tárgysorsjátéka során a nyereménytárgyakat ado­mányozók nyilvánosságra hozott névsorából sajnálatos tévedés foly­tán kimaradtak a tokaji adakozók. Binét Jenő 2 üveg asszut, a gróf Desewffy uradalom 2 üveg asszut, Fejér Andorné 1 drb. vadásztro- feát, Krausz Ernő 2 kulacs asszut, Neményi Tibor 3 üveg asszut ajánlottak fel a jótékony célra. A Népkonyha vezetősége ezúton is köszönetét nyilvánítja a nemeslelkü adakozókkal szemben ajándékaik­ért. földi csereifju családtagként való befogadását vállalják. A belföldi csereakció részvételi dija (útikölt­ség nélkül) 10 pengő. A belföldi csereakcióra felvett ifjak kedvez­ményes vasúti jeggyel utaznak be­osztási helyükre. A külföldi csere­akció részvételi dija pedig 190 pengő, mely összeg két részlet­ben fizetendő és ebben bennfog- laltatik az oda- és visszautazás, valamint az őszi hazatérés alkal­mával rendezendő tanulmányi ki­rándulás költsége teljes ellátással együtt. Jelentkezési határidő feb­ruár hó 15. Bővebb felvilágosítást az érdeklődőknek a Falu Orszá­gos Földmives Szövetség (Buda- dapest, V. kér. Báthory-ucca 24.) nyújt. — A Széli Jóxsefné Gyer­mekotthon vezetősége hálás köszönettel nyugtázza az alábbi kegyes adományokat: Karabélyos Ede igazgató 1 drb. kombinált gyermekszék, Hellmann Józsefné 1 gyermek kabát és sapka, Szeszlér Ödön 1 kgr. szaloncukor, Olch- váry Dezsőné 1 kgr. keksz, Buj­dosó István 20 csomag szalon­cukor és az év minden vasárnap­ján 20 drb. sütemény a bentlakó árvák részére. Köztisztviselők 2 kgr. szaloncukor és a vásárolt összegekből 7 százalék enged­mény, Onuska és Moskovszky cég egész évi hús és zsir árának 17 százalékát engedi el a Gyermek- otthonnak, a Mansz 40 ing és 5 alsónadrág 10 kgr. alma, Mansz Leánykör 15 gyermekruha. So­mogyi Sárika 5 kosár gyümöl­csöt, özv. Hornyay Béláné 2 kosár almát, Szegő Sándorné 2 drb. meleg jäger gyermek alsóruhát, Földes Ferencné 2 drb. sapkát és egy meleg sálat adott. — Az Ipartestületi Da­lárda műkedvelő gárdájának f. hó 6. és 7 én, szombat és vasár­nap este 7 órakor tartandó mű­kedvelői előadásán a „Katonado­log* cimü 3 felvonásos operett kerül bemutatásra. — Lesznek-e vonatbe- szüntetések ? Hir szerint a Mis­kolcról 13 óra 50 perckor Buda­pestre és onnan 17óra 40 pkor Mis kolera induló gyorsvonatokat, ame­lyekhez személyvonataink révén előnyös összeköttetésünk van, meg­szüntetik. A keresk. minisztérium­ban lapunk zártáig még nem dön­töttek ebben a kérdésben, tehát a kérdéses vonatok legalább is egyelőre rendesen közlekednek. — Január 15-ig meg­hosszabbították a gazda­sági határátlépési igazol­ványok érvényét. A sátoral­jaújhelyi államrendőrkapitányság a csehszlovák hatóságokkal való megegyezés folytán az 1933. évre kiadott éves gazdasági határát­lépő igazolványok érvényét január hó 15-ig meghosszabbította, sőt azt a kedvezményt nyújtja a régi igazolványok tulajdonosának, hogy amig az 1934. évre szóló uj iga­zolványokat meg nem kapják, a régi igazolványokkal január hó 15-én túl is közlekedhetnek a ha­társzéli zónában. — A tisztességtelen ver­senyről szóld Aj üzleti tör­vény jan. 1-én lépett életbe. A kereskedelmi miniszter már ki­adta a törvény végrehajtási utasí­tását. Az utasítás rendelkezései a törvénynek megfelelően minden­nemű hirdetésekre kiterjednek és- előirják, hogy a törvényben meg­jelölt eseteken kívül az árukat a rendes üzleti forgalmon kívüli eredetüeknek feltüntetni tilos. Ön­kéntes, árverés, kiárusítás, üzlet­megszüntetés, feloszlatás, felszá­molás, áthelyezés, végeladás vagy hasonló körölményekre való hivat­kozást az elsőfokú iparhatóság csak az egész árukészletre enged­heti meg. Az engedély csak hatá­rozott időre szólhat, ez az idő azonban három hónapnál hosszabb nem lehet és csak egész különle­ges okból hosszabbítható meg. j Alkalmi árusítást évenként legfel- ! jebb kétszer 15—15 napra szabad I engedélyezni A karácsonyi és hús­véti ünnepek előtti szokásos hir­detéseket a törvény az ünnepeket msgelőző két héten át szabaddá teszi. 934/1932. vhsz. Árverés. Elárverezek Sátoraljaújhe­lyen Vekerle-tér 4. sz. alatt 1934. évi január hó 17. nap­jának d. e. 10 órakor 2170 P becsértékü papírokat, köny­veket stb. Sátoraljaújhely, 1933 dec. 20. Gáli Vilmos kir. bír végrehajtó. Hyomdalielyiségünti Vármegyeház 11-ik udvar első emelet.

Next

/
Thumbnails
Contents