Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)
1930-08-31 / 58. szám
1930 augusztus 31. ZEMPLÉN 3. oldal. Bajtársi összejövetel. eső-, szennyvíz ős trágyalé levezetésére, szellőztetésre és csatornázásra, stb. nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó ETERNIT MŰVEK HATSCíiEK LAJOS, Budapest,Andrássy ót 3S Elárusító hely: KLEIN S ALAMON, Sátoraljaújhely kadatlan során a kocsiban ülő van kitéve. Semmivel sem különb az uccának gyalogjárója sem, melyen igazi tortúra a közlekedés. És mellé az ucca egyike a legforgalmasabbak, mert a baromfipiac is ott van elhelyezve. Méltóvá kell tenni tehát az uccát uj elnevezéséhez azáltal, hogy a város késedelem nélkül rendbehozatja annak úttestét és járdázatát. — Adomány a Zemplén- vármegyei Hnzenmuak. A múlt hét folyamán Szeszlér Ödön ny. miniszteri osztálytanácsos több értékes tárggyal gyarapította a Múzeumot, amelyek közül a legértékesebb az a fából készült ház- modell, amelyet a földmivelésügyi minisztérium tervei szerint az adományozó ellenőrzése mellett egy orosz hadifogoly készített s amelynek a mintájára készültek az oroszok által elpusztított felsőzempléni községek házai. A világháború muzeális emlékeit — éppen nagy számuk miatt — nem értékeljük kellően. — Ez az adományozás figyelmeztetés is akar lenni abban az értelemben: gyűjtsük és juttassuk megfelelő helyre a világháború muzeális emlékeit addig, amíg módunkban van s ne akkor akarjuk majd 'ezt tenni, a mikor már azok nagy része elkallódott, elpusztult. Dr. V. J. — Orvosi hír. Dr. Nagy Árpád fogorvos szabadságáról hazaérkezett, rendelését megkezdte. — Ujhely ünnepélyes keretek közt fogadja a Kassai AC-t. Döntő jelentőségű bajnoki mérkőzés előtt sem tapasztalható olyan nagy izgalom a sportkörökben, mint amilyen kiséri a KAC— SAC találkozót. Ennek természetszerű okát abban találjuk, hogy a KAC-ot, a kassaiak elit csapatát mindenkor a legmelegebb barátság fűzte Ujhelyhez. Huszonegy évvel ezelőtt, mikor itt a futballt Nagy Andor, Róth Béla és Veres József meghonosították, a SAC a KAC- cal játszott először az újhelyi gyepen, a Gyártelep melletti pályán. Ez időtől kezdve, Kassa megszállásáig, Ujhely a kassai kerülethez tartozott s igy a két csapat igen gyakran találkozott. Az utóbbi időben a két csapat nem került össze, kivéve az elmúlt havi 2:2 eredményű versenyt, melynek re- vánsa lesz az újhelyi mérkőzés.— A KAC vasárnap délelőtt érkezik Ujhelybe. A SAC b)—Sárospataki SE mérkőzés után ünnepélyes zászlócserét tart a két egyesület, majd Mattyasovszky Kálmán, a SAC elnöke mond üdvözlő beszédet. — A SAC vezetősége reméli, hogy Ujhely társadalma impozáns számmal vesz részt e találkozáson. Este 8 órakor a Club-étteremben a kassaiak tiszteletére vacsorát rendeznek, melyen vendégeket szívesen látnak. — Swoboda kályhát vásároljon. Gyár: Budapest, And- rássy-u 14. — Kapható: Behyna Testvérek Sátoraljaújhely. A volt cs. és kir. 65. gyalogezred volt tisztjei és tisztjelöltjei bajtársi összejövetelüket 1930 szept. 6-án este 8 órakor tartják Gundel K. városligeti vendéglőjében. — Szerencsen is nyomozott a Máv. bizottság. MÁV igazgatósága a nyomozat adatainak az alapján elrendelte azoknak az építkezéseknek a felülvizsgálatát, amelyeket Czillér Antal a letartóztatásban levő építész Szerencsen eszközölt. Tüzetes felülvizsgálat lefolytatására Budapestről hármas bizottság * érkezett a miskolci üzletvezetőségre, amely két MÁV felügyelőből és egy mérnökből állott. A bizottság részletesen áttanulmányozta a miskolci üzletvezetőség területén folytatott építkezések aktáit, majd hétfőn, amikor elkészültek az akták áttanulmányozásával, úgy határoztak, hogy megkezdik az épületek felülvizsgálatát is A hármas bizottság kedden kezdte meg az építkezések felülvizsgálatát. Első ütjük Szerencsre vezetett, ahol reggeltől a késő esti órákig folytak az összehasonlítások a befejezett épületrészek és az akták adatai között. A szerencsi vizsgálat után a bizottság tagjai, Miskolcra mentek. Természetesen elzárkóznak az elől, hogy a vizsgálatok eddigi eredményeiről bárminő felvilágosítást adjanak a nyilvánosság részére. — Az északi kerület ten- niszversenye több mint száz versenyzővel iri'dult meg. Zemplénből: Sátoraljaújhely. Sárospatak, Szerencs és Tokaj versenyzői indultak. Rajtuk kívül Miskolc, Diósgyőr, Ózd, Eger, Gyöngyös, Hatvan és más városok indították legjobb tenniszezőiket. A verseny Miskolcon folyik és vasárnap nyer befejezést. Egyébként a miskolci rendezőség is az újhelyieket tartja favoritoknak, amit igazol az is, hogy Nyevickeyt, br. Sennyey Ist- vánnét, a br. Sennyeyné, Nyevic- key vegyespárost és a Nyevickey, gr. Serényi férfipárost legelső helyen jelölték. Reméljük, hogy szép eredménnyel térnek haza többi versenyzőink is. — Katasztróiá'is áradás a Felvidéken. A Prágai Magyar Hírlap jelentése szerint Ho- monna környékén katasztrófális | áradás pusztított. Az áradás követ keztében 12 község került viz alá. A községek a kosárvágási és gö- röginyei jegyzőségek kötelékébe tartoznak. Az áradás okozója a napokon át tartó nagy esőzés volt, amely a sok helyütt kopárrá tett hegyekről akadály nélkül rohant alá s folyókká duzasztotta a patakokat. Az áradás területén lévő 12 község egész termése elpusztult, igen sok állat a vízbe fulladt, a gazdasági gépeket és felszereléseket elsodorta az ár. A lakosság csupán a puszta életét menthette meg s a háztetőkön keresett menedéket — Bach Géza búcsúvá- csora. A MTE hegyaljai osztálya vasárnap este a Turista Otthonban Bach Géza bucsuvacsorát rendez, melyre vendégeket szívesen látnak. Teríték 2 pengő. Előjegyezhető Vilkovszky Kálmánnál. — Kitűnőéin sikerült mozgókép-előadást rendezett a Lux-müvek városunkban általános rokonszenvnek örvendő kirendeltsége. A mindvégig nívós és érdekes műsort a nézőteret zsúfolásig megtöltő előkelő közönség nagy érdeklődéssel és tetszésének állandó nyilvánításával nézte végig s igy kellemesen és hasznosan eltöltött est emlékével hagyta el a színházat. — Fjhelyben nem adnak ki uj bérkocsiengedélyt. A város képviselőtestülete az újhelyi lófogafu bérkocsik számát 18-ban állapította meg. Ugyanekkor elhatározták, hogy a megszűnő engedélyek helyett uj engedélyt nem adnak ki, hanem a létszámot a bevont engedélyek számával apasztják. — Rövid hirek. Az újhelyi törvényszéken nagy átalakítási és modernizáló munkálatok folynak. A munkát újhelyi iparosok kapták meg. — Miskolcon egy csalárd bukás történt, melynek során állástalanná vált több volt újhelyi vásározó kiskereskedő. — A Bodrogközi Gazdasági Vasút helyes eszmét vetett fel. A Pipa- és Schön Vilmos uccán lefelé ne közlekedjenek a szekerek, ami lehetővé teszi azt, hogy a Kossuth Lajos- ucca csendjét nem kellesz hangos fütyüléssel felverni. — A lengyel kormány a szőlő beviteli konti- gensét 1500 tonnáról 4000 tonnára emelte fel, ami megkönnyíti a tokajhegyaljai szőlő exportálását. — Hirdetmény. A város és hegyközség területén szőlőt vagy gyümölcsöt szállítani, illetve árusítani csak a hegy bírótól nyert bizonyítvány felmutatása mellett lehet. Ennélfogva felhivatnak a birtokosok, hogy a bizonyítványt a maguk és megbízottjaik részére a hegybírótól idejekorán szerezzék be. Hegyközségi elöljáróság. — Áldott állapotban lévő nők én ifjú anyák a természetes „Ferenc József» kese- rüviz használata által rendes gyomor- és bélmüködést érnek el. — Lakodalmas szurká- lók a bíróság előtt. Sárospatakon lakodalmi tánc közben véres verekedés és szurkálás történt egy három év előtti lakzi- ban és ennek bűnügye a kúriához is felkerült. A törvényszék a szur- káló Vachter Pétert egy évi és Pechman (Szemán) Andrást 7 havi börtönre Ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlottak Pásztor Mihály sértett testét késsel ejtett szúrással illetve vágással szándékosan, de ölési szándék nélkül bántalmazták, miáltal 20 napon felül gyógyuló sérülést ejtettek rajta. A tábla és a kúria a semmiségi panaszokat elutasították. A törvényszék Emődy tanácsa pénteken a jogerős Ítéletet kihirdette az elitéltek előtt. — Váltóhamisításért börtönre ítéltek egy gazdálkodó asszonyt. A Sátoraljaújhely kir. törvényszék most hirdetett kúriai ítéletet Fábián Györgyné cigándi lakos büntetőügyében. A törvényszék elsőfokon hat havi börtönre ítélte, mert Sátoraljaújhelyen 1926. és 1927. években olyan váltókat helyezett el az egyik pénzintézetnél, amelyeken az aláírás hamis volt. Felebbezés folytán felsőbb fokon bírálták el a bűnügyet és az Ítéletet úgy az Ítélőtábla, mint a kúria helybenhagyta és igy az jogerős. — Városok és községek uem szedhetnek települési dijat. A községekről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a községek a kötelékbe való felvételért az újonnan letelepülőktől mérsékelt dijat követelhetnek, amelynek ösz- szegét az illető község szabály- rendelettel állapítja meg. Az utóbbi idők során nagyon gyakran előfordult, hogy vidéki városok és községek a felvételi dijakon kívül letelepülési dijakat is követeltek. Akadtak olyanok, akik a város által követelt ezen letelepedési dijakat nem fizették meg és a város ezirányu követelésével szemben a közigazgatási bíróság Ítéletét kérték. A közigazgatási bíróság kimondotta, hogy sem a községek, sem pedig a városok a letelepülőktől a településért dijat nem szedhetnek, mert arra nincs jogalapjuk.