Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)
1930-07-23 / 51. szám
4. oldal. ZEMPLÉN 1930. julius 23 — Orvosi hir. Dr. Nagy Árpád fogorvos julius 21-én három heti szabadságra Budapestre távozott. — Az újhelyi iparosok a kontárkodás ellen. Kedden délelőtt a kőművesek 4 tagú küldöttsége kereste fel az ipartestületi elnököt és az kérte, hogy tegyen lépéseket a kontármunka megakadályozására. Fekete Károly ipartestületi elnök válaszában Ígéretet tett arra, hogy minden lehetőt megtesznek ez ügyben. Az Ipartestület most a város építési bizottságához fordul és kéri, hogy építkezés vagy tatarozásnál mindenkor szigorúan vizsgálják azt is, hogy ki vállalja a munkát, mert csak igy lehet hathatósan védekezni a kontárok ellen. — menetrendváltozás. A hazai és külföldi vasutak nyári menetrendjeinek életbelépése óta, olyan változások történtek, amelyek uj menetrendkönyvet megjelenését tették szükségessé. Úgy a hazai mint külföldi vasutak és hajózási vállalatok menetrendváltozásait a most megjelent második nyári kiadású „hazai“ és „nemzetközi“ Vasúti Útmutató közli. A Vasúti Útmutató minden vásárlója díjtalanul kapja az Autobuszszövetség által szerkesztett hivatalos országos „Autobuszmenetrendet“, a nemzetközi példány vásárlói azonkívül, Európa ismertebb városaiba és fürdőhelyeire induló és onnan érkező közvetlen gyorsvonatok menetrendjeit és menetdijait tartalmazó 144 oldalas zsebrétü könyvecskét is. A közel ezer oldalas nemzetközi Vasúti Útmutató bő tartalommal közli az olasz, osztrák, cseh, jugoszláv, román, német, svájci, francia, belga, holland és lengyel menetrendeket és díjszabásokat, valamint a spanyol, portugál, török, görög közvetlen vonatok menetrendjeit, azonkívül célszerű külföldi szállodai tájékoztatót is tartalmaz. Kapható a vasúti állomásokon, Ibusz pavilonokban, könyvkereskedésekben és trafikokban. — Kényszeregyezség. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék a kényszerenyezségi eljárást elrendelte : Heller Miksa bodrogkis- faludi fakereskedő ellen. Vagyonfelügyelő dr. Varga Lajos tokaji Ügyvéd; Kovacsik Géza és neje tolcsvai lakosok ellen. Vagyonfelügyelő Szily József tolcsvai lakos. Ezzel a kényszeregyezségek száma a sátoraljaújhelyi törvényszék területén 32-re emelkedett. Ez a múlt évhez viszonyítva 50%-os, az előző évhez képest l00°/t os emelkedést mutat. — Legjobb fővárosi napilapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék. HyomdahBlyiségfinti Vármegyeház Il-ik udvar első emelet. r Kihunytak a rivalda fényei, a kedves és vidám zajokat magába nyelte a csend. Elmentek Thália vándorkedvü barátai és nyomukban tagadhatatlan ür maradt a város életkeringésében és kultur- hangulatában. Sajnáljuk őket, hogy elmentek, mert lelkesen, odaadóan, az átlagosnál jóval magasabb nívóval szolgálták a magyar kultúra érdekeit. Értékes és igaz művészetet nyújtottak a dráma súlyos szavaitól a könnyű csapongó melódiákig, sőt — vidéken szokatlan sikerrel — az operai régiókban is. Még maradhattak volna. A közönség érdeklődése és szimpátiája még nem csappant meg, sőt csak erősödött. A társulat csak most kezdett úgyszólván megmelegedni. Amikor szívből jövő búcsút veszünk tőlük és a viszontlátásig jó j időket kívánunk nekik, az elválást csak az a remény könnyíti meg, hogy a mai nappal megkezdődő mozielőadások során nem fog érvényesülni az eddig, sajnosán tapasztalt irányzat és más szempontok mellett a kulturális érdekek és a közönség szórakozási igényei is a kellő mértékben figyelembe lesznek véve. * * * Az utolsó operett, a Huszárfogás bemutatása két kitűnő estét ered ményezett. Az operett lendületes cselekménye és muzsikája néhol erősen visszaesik, de egyes elsőrangúan összeállított részletek ezeket a visszaeséseket feledtetik. így többek között viharos tetszést aratott az elsőfelvonásbeli szubordi- nációs karikatúra. Az előadás emelkedett kedélyét és közvetlen melegségét főleg Polgár (Kaccsantó őrmester), Pattantyús és Rózsa Bözsi biztosították. Ez utóbbi megnyerő, disztingvált játékával is Kitűnt. Jó volt még Irsay Nóra és groteszksége mellett is nagy derültséget okozott Faludy. A hétfői műsoros estét pajzán jókedv jellemezte, a társulat tagjai legjobb tulajdonságaikat csillogtatták. (b. k) A Színházi Újság kedvencversenyén Takács Rózsi és Daniss Győző az elsők A színházlátogató közönség előtt nem ismeretlen az a tevékenyj önzetlen munkásság, melyet az Újhelyi Színházi Újság a magyar vidéki színészet érdekében eredményesen kifejt. A sziniszezon tartama alatt hetenként egyszer jelent meg e lap és komoly vagy tréfás cikkeivel, a színháziakat és a közönséget közelebb hozta egymáshoz. A lap ötszáz családnál, kaszinókban, kávéházakban, társaságokban figyelmeztetett arra, hogy a vidéki színészet támogatása nemcsak erkölcsi kötelesség, — mert ez főleg a mi érdekünk. Ezt a buzgóságot méltányolta elsősorban a közönség, mikor az U. Sz. U. kedvencversenyét a legmelegebben karolta fel. A kedvencverseny eredményét Tóth Elek rendőrtanácsos, a zsűri elnöke kedden délután, a színházi kerthelyiségben hirdette ki. Szép szavak kíséretében rámutatott arra, hogy az U. Sz. U. szerkesztője fáradságot nem kiméivé törekedett ezéven is, hogy lehetővé tegye a kedvenceknek ilyen kitüntetését is. Rámutatott továbbá arra a kulturális munkára, amit a színészek, tehetségük legjavát nyújtva városunkban kifejtettek. Ezután ismertette az elnök Biringer Gyula tb. főjegyző, Kiss Gábor igazgató, Schweitzer Leopoldina tanárnő, Lörinczy Gyárfás Jenő festőművész zsűritagok és a közönség köréből leadott szavazatok eredményét és ezek alapján a dijakat a következők szerint osztotta ki: Kedvenc színésznő. 1. Takács Rózsi 6263 szavazattal. Díszes kiállítású emléklap. Babérkoszorú, a nemzetiszinü széles selyemszalagon; „Újhelyi Színházi Újság 1930 kedvencverseny első dija* felirattal. Azonkívül a Baeder gyár parfőm-tiszteletdija. 2. Turcsy Jolán 4148 szavazattal. Dija : ezüst virágváza. 3. Rózsa Bözsi. Tükrös toilette készlet. Iparművészeti munka. 4. Hamath Jolán 1047 szavazat. Kedvenc színész. 1. Daniss Győző 5108 szavazattal. Díszes kiállítású emléklap és egy ezüst cigaretta- tárca 2. Pattantyús Mihály 3016 szavazattal. Iparművészeti férfi belső tárca. 3. Berend István. Kis álló óra. 4. Péchy Béla 1429 szavazattal. Az érdeklődés fokozását jelentette az újhelyi lányok kedvencversenye. Első lett Halmos Jolly. Dija : Emléklap és egy arany karóra. A zsűri két második dijat adott ki. A II/A. dijat Lomniczer Gizi, a Il/B. dijat Moskovszky Manci nyerte el. A dij: előbbinél emléklap és iparművészeti ridikül, utóbbinál emléklap és a Rózsa Bözsi dija. Az emlékdijat Mühl- bauer Ilonka nyerte el, a Szipál műteremből egy 18 X 24 cm.-es színes szalonképet (Az iparművészeti tárgyak és az emléklapok b. Balogh József iparművész műterméből kerültek ki.) Az újhelyi lányok kedvencversenyének szem- melláthatólag használt a diákok vakációja, mert annyi biztos, hogy ezt a versenyt elsősorban annak a diáknak kellett volna megnyerni, aki a legtöbb helyen szerzett színházi újságból kivágott szavazócédulát vagy más szavazólapot Érdekessége a versenynek az is, hogy egy kedves babalánykára, a Gruber Máriára is ötszáz szavazat érkezett be. A dijak kiosztása után a színházi újság szerkesztője néhány közvetlen szóval mondott köszönetét a zsűri elnökének és a zsűri tagjainak, azért a hathatós támogatásért, amelyben a színházi újságot és annak kedvencversenyét részesítették. A kedvencverseny nemcsak erkölcsi sikert jelentett, mert anyagilag is a körülményekhez képest jól záródott. A dijak az elmúlt évnél sokkal értékesebbek voltak, a szavazólapok egyrészt a színházi újságban nyertek elhelyezést, másrészt csupán 5 fillérbe kerültek, mégis 88 pengőt nyomda számlára fordíthattak. A kedvencverseny minden izgalma elmúlt. A színészek más városban, más közönség előtt játszanak, de minden bizonnyal kel lemesen gondolnak vissza és gondol vissza a közönség is arra az elég sikeres nyári szezonra, amelynek végén még kedvencverseny is volt. Már pedig ha a vége jó, akkor minden jó I UJ KEDVEZMÉNY Ezen lap előfizetőinek megelégedésére nyújtott 20°|„ kedvezményt szobaárainkból 10°|o kedvezményt olcsó éttermi árainkból (menüt kivéve) módunkban van az ÚJSÁG kiadóhivatalával 1 étesitett megállapodás alapján kibővíteni a Magyar kir. Operaház Nemzeti Szinház Kamara Szinház előadásaira szóló mérsékelt áru jegyekkel. Tekintettel a nagy keresletre, kérjük a szoba- és színházjegy rendelését két-három nappal előbb velünk közölni. Park Szálloda BUDAPEST szemben a Keleti pályaudvar érkezési oldalával. (Nincs kocsiköltsége.) VARRÓGÉP. fintjelé&LfieLtéteLeJc. jQJxuc&o*ty hojüí. KÓstZejieJo. SINGER VARRÓGÉP RFSZV TARr Sátoraljaújhely Rákócziucca 19. Felelős szerkesztő: Dr. MIZSÁK JÓZSEF. Nyomtatott a laptulajdonos: Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Szentgyörgyi Géza r. t. igazgató