Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-04-02 / 24. szám
2 oldal. ZEMPLÉN 1930 április 2 Reorganizálják a Mát. Sport Clobot Az újhelyi sportélet szenzációja Évi 6 pengőért minden felszerelés — A Máv legújabb beruházása a magyar jövőért fiáját tudósítónktól Ujhely, április 2. A sport, amely a köztudatban nem is olyan régen még csak mint egyeseknek különös hóbortja élt, ma már különféle ágainak valamelyikével benne áll mindenki érdeklődésében és különösen ott, ahol valamely tömegsportról van szó, ma már örvendetesen mindenki érzi jelentőségét közegészségügyi, propaganda, nemzetvédelmi szempontból egyaránt. Ma már tehát a közvélemény szerint is értékes munkát végeznek azok, akik a sport ügyét szolgálják, mert hiszen az ma már közügy. A sátoraljaújhelyi sportéletnek hőskorától napjainkig kétségtelenül sok szép tradíciója van és történetének sok szép lapja nyílik az emlékező elé, de tény az is, hogy igen sokszor nagy ellany- hulások csúfítják el. A sport virágzásában Sátoraljaújhelyen sok korai fagyra, hosszú télre tekinthetünk vissza — és ezért szokott mindég általános érdeklődést kiváltani egy-egy tavasz. Így most a Máv Sport Club felé fordul a figyelem, ahol erőteljes készülődés folyik, hogy mielőbb egy újabb tavaszba bimbózhasson ki az újhelyi sportélet. A Máv vezetősége, közelebbről — újhelyi viszonylatban pedig Berényi miskolci üzletigazgató, valamint Haraszthy Lajos dr. Máv. titkár, sportügyi előadó — a Máv sportprogramjának megfelelően örvendetes megértéssel vették kezükbe az újhelyi Máv SC ügyeit és eredményként most az állapítható meg máris, hogy május 1-től az újhelyi Máv SC pénztára javára havi 350 , P biztosított bevéA repülők egyébként mindennap jöttek, ott keringtek 20—30-an a város fölött. Mindenki ideges volt az uccákon egész nap rendőrt sem lehetett látni, csupán az Arsenál és a laktanyák bejáratánál sétáltattak 60—80-as csoportokban magyar és német internáltakat, hátha úgy jobban pusztulnak A felséges család pedig, amikor már a Cotroceni-kastély körül a bombák árkot szántottak, egy szép napon kámforrá vált. Domnule Ser- gent Nita — derék őrünk — kér- dezősködésünkre kijelentette, hogy a cár vendégségbe hívta őket. A 15 év távlatából sem tudom máskép látni a hatalmas herceget, mint ahogyan akkor, fiatal szemmel láttam nagyon megijedve, a nagy fekete bajuszu, szigorú te kintetü hadsegédhez húzódva menekülni a veszedelem elől. tel. Kiteszi pedig e jövedelmet a mintegy havi 250 P tagdíj bevétel, amelynek befizetését, illetve beszedését a Máv országosan szervezte meg és a havi 100 pengő központi segély. Ez az előre meg- állapitott biztos anyagi alap lehetővé tette, hogy a Williger Géza főintéző, áilomásfőnök diszelnök- sége alatt működő Club vezetősége minden részletre kiterjedő munkaprogramot állítson össze és valósítson meg. A program értékét legjelentősebben az emeli a köz szempontjából, hogy a keretében egyenrangú elhelyezkedést nyerhetnek mindazok, akik az intenzív sportklub életet szeretik — tekintet nélkül arra, hogy vasutasok-e, vagy sem ? így a Máv SC által nyújtandók az egész Ujhely sportéletének főllenditését fogják szolgálni, tehát nem érdektelen föltenni a kérdést, hogy hogyan ? A Club négy sportág művelésére ad alkalmat és minden eszközt tagjainak évi 5 P tagdíjért. A négy sportág: futball, atlétika, vívás, svédtorna. A futballosztály irányítása továbbra is Szmetana Lajos kezében ezután is az eddigi elvek szerint fog folyni, de a felszerelés tekintetében több anyagi áldozattal. Az atlétikai ügyek intézését Mester István vállalta el, aki máris szép sport eredményekre, múlt - ra, tapasztalatra tekinthetvén visz • sza, az atlétika minden ágának hivatva lesz a fiatal erők közül híveket toborozni és nevelni, amit bizonyára nagyban elő fog segíteni az, hogy a felszerelési cikkek a szükségletnek megfelelő meny- nyiségben rendelkezésre fognak ál- lani. Itt egyetlen megoldásra váró probléma a sporttelep használat, illetve karbantartás ügye. Ma ugyanis az a helyzet a sporttelepen, hogy úgy fest minden — mintha nem volna gazdája. Remélhető azonban, hogy ha komolyan szükség lesz rá, amit eddig nem nagyon lehetett elmondani róla, — akkor a város nem fog elzárkózni attól, hogy a futballmérkőzések beléptidijaiból neki jutó részesedés terhére végeztetni fogja a karbantartási munkálatokat. A vívás vezetésére Kudlicska Károly t. honv. százados, testnevelési tanárt nyerte meg a Club, helyiségül pedig a használaton kívül álló I. II. osztályú éttermet biztosította Itt azután a vivómes- ter időközönként 6—6 hetes alapvető kurzusokat fog tartani és állandóan ellenőrzi majd a szabad vívást. A felszerelési tárgyakat természetesen itt is a Club adja rendelkezésre. A svédtorna meghonosítására ugyancsak az éttermet fogják berendezni, hogy a futballcsapat és az atléták megfelelő téli tréningben részesülhessenek. E zárt helyi sportágak — vivás, torna — gyakorlásának szokásos kiegészítőjeként az állomás fürdője fog rendelkezésre állani. Mindez pedig jelenti azt, hogy a város fiatalsága úgyszólván ingyen — évi 5 P tagdíjért — hozzájut a legkülönbözőbb sportok üzésének lehetőségéhez, aminek jelentőségét hangoztatni ma már felesleges. A történelmi hűség szempontjából azonban hozzátartozik még e hírhez annak leszögezése, hogy az újhelyi sportélet ez uj reneszánszát a Club vezetőségének — elsősorban dr. Gáli Barnabás üv. elnöknek, továbbá Csizy Barna máv. intézőnek és Kozlovszky Pál máv. intéző főtitkárnak — köszönhetik azok, akik a klub-közi harcok, féltékenykedéseken felülemelkedve magát a sportéletet szeretik. Most már minden csak azon múlik, hogy sportéleti, társadalmi tényezőink miként fogadják az uj nekiindulást. Ha megértéssel, akkor a vezetőség lelkes munkája bizonyára értékes eredményekhez fog vezetni. XX X ÜE3 IS XX. — Oyászsistentisztelet IV. Károly király halálának évfordnláján. IV. Károly ap. királyunk halálának évfordulóján, kedden délelőtt 9 órakor a róm. kát. plébánia-templomban és ezt megelőzőleg a gör kát. templomban gyászistentisztelet volt, melyet a rk. templomban díszes papi segédlettel Páyer Ferenc püspöki helynök, a gk. templomban pedig dr. Szász László s. lelkész tartott. A gyászistentisztelet alkalmából mindkét templom szinültig megtelt hívőkkel és képviselve volt a vármegye tisztviselőkara, továbbá a m. kir. honvédség, csendőrség, vámőrség és államrendőrség tisztikara, a városháza, az összes állami hivatalok és a két felekezet tanulóifjúsága. — Könyörült Istentiszteletek. Az oroszországi ösmeretes vérengzések megszűnése és a borzalmas üldözéseket ártatlanul szenvedő orosz nép sorsának jobbra- fordulásáért könyörgő istentiszteleteket tartottak március hó 30-án, vasárnap délelőtt a rk. és a gk. templomokban. — A rk. plébánia- templomban Páyer Ferenc püspöki helynök és a gk. templomban Damjanovich Ágoston főesperes, tb. kanonok végezte a hívek nagy részvétele mellett a könyörgő istentiszteleteket. — Miniszteri elismerés. Zemplénvármegye főispánja a m. kir. honvédelmi miniszter felhatalmazása alapján az 1929. év őszén lefolytatott toborzás alkalmával a honvédelmi igazgatás érdekében kifejtett buzgó és hazafias tevékenységükért a miniszter elismerését fejezte ki Bernáth Aladár alispánnak és a következő vármegyei, megyei, városi és községi tisztviselőknek, illetve alkalmazottaknak : Dr. Orbán Kálmán Sátoraljaújhely megyei városi polgármesterének, Bornemisza Miklós bodrogközi, dr. gróf Hoyos Viktor sárospataki, Bernáth Béla sátoraljaújhelyi, Gosztonyi István szerencsi és Fejér Andor tokaji járási főszolgabiráknak; Márton Elek Sátoraljaújhely megyei városi közig, tanácsnoknak ; Jónás László tiszakarádi, Szily Zoltán tolcsvai, Darvas László szerencsi, Berkessy János mádi, Vongrey Gusztáv tállyai, Potoczky László monoki, Korcsmáros János hernádné- metii, Nyomárkay Gyula tisza- luci, Hartvogel Ferenc tokaji, dr. Sáray Béla bodrogkeresz- turi, Polacsek János erdóbé- nyei, Dómján Ferenc olasz- liszkai községi jegyzőknek és Hubay Kálmán nyug. tarcali községi jegyzőnek, — Vetter Sándor karcsai, Helmeczy Mihály ricsei, Kollonay János sárospatakvidéki, Szabó Gyula bodrogolaszii, Batta Bálint sátoraljaujhelyvidéki, Begazy Ferenc alsóbereckii, Éles Gábor miköházai és Kedves János bodrogkisfaludi körjegyzőknek ; Kárászi Dániel tiszakarádi, Prudner Gusztáv tolcsvai, Szendrei István bodroghalászi, ifj. Braun István hercegkuti és Vitányi István makkoshotykai községi bíráknak ; végül Stas- sák Bertalan Sátoraljaújhely megyei városi napidijasnak. — Áthelyezés. A pénzügy- miniszter Székely Béla helybeli m. kir. pénzügyi számvevőségi tanácsost saját kérelmére a budapesti m. kir. központi vámigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez áthelyezte. — Virágos Kátoraljnnj- hely. A kormányzóné: Horthy Miklósné fővédnöksége alatt álló Virágos Budapest — Virágos Ma gyarország akcióba való belekap csolódás érdekében Orbán Kálmán dr. polgármester hétfőn délelőttre a városházára értekezletet hívott össze, amely azután Csaplaky Li- pót dr. h. polgármester elnökelete alatt Lánczi Aladár előadásában foglalkozván a kérdéssel — megalakította az akció helyi bizottságát. A bizottság elnöke: Orbán Kálmán dr. polgármester, előadója ; Lánczi Aladár javadalmi hivatali főnök és tagjai: dr. Berger Jó- zsefné, Brunyánszky István, dr. Csaplaky Lipót, Czékus Miklós, Emődy Lászlóné, Fejes Ernőné, özv. Fuchs Mórné, dr. Haas Bertalanná, özv. Hornyay Béláné, Le- hoczky Sándorné, Lánczi Zoltán, Malártsik György dr., Molnár Gyula, Mattyasovszky Kálmán, dr. Oláh Istvánná, Prihoda László dr, özv. dr. Szombati Béláné, Szent- györgyi Géza, Szoller Aladár, Vajda József, Vogler Oszkár, Wolf Lajos és felesége.