Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-03-16 / 20. szám
1930 március 16. ZEMPLÉN 3. oldal. zést és a szakadékok, amelyek a magyar úri osztály és‘a külömböző néptömegek között vannak eltűnjenek. A Magyar Holnap mozgalom csendben készült a közéleti feladatokra és a múlt hónapban Budapesten igen előkelő közönség részvételével négy napos ankétet rendezett az ország legnagyobb kérdéseiről, a mezőgazdasági válságról. A háborús fiatalságnak legkiválóbbjai tartották az előadásokat és amint most a gyorsírói jegyzetek alapján készült kötetből látszik, nivós vitában tárgyalták meg a mezőgazdasági válságot. Az előadók között szerepel Früh- wirth Mátyás országgyűlési képviselő, Ihrig Károly egyetemi magántanár, Badics József egyetemi tanársegéd, Trettina Jenő részvény- társasági titkár, Tóth B. László, a Mezőgazdasági Export Intézet osztályvezetője, dr. Kerék Mihály szövetkezeti tisztviselő. A Magyar Holnap mozgalom az ankétek sorozatát fogja megtartani. A legközelebbi ankét a magyar intelligencia válságáról fog szólni, majd későbben a városi politikát tárgyalják meg az egész nyilvánosság előtt. Ez a kötet, amely ma megjelent magábafoglalja az ankétnek egész anyagát. Ára 3. F és megrendelhető a Magyar Holnap ki- adőhivatalában: Budapest, IV. Ferenciek tere 7. III. lépcső II em. xx x ke xc. Március 15 az iskolákban A Carolineum zárda ünnepélyén, amelyet a Himnusszal kezdtek és a Hiszek egy-el fejeztek be, — Stumpf György h. igazgató mondotta az ünnepi beszédet, mig a növendékek közül a következők szerepeltek: Potoczky Irén, Jab- lonszky Edit, Gyulay Mária, Debreceni Alice, Jantek Margit, Orio- vits Ilona, Répássy Kornélia, Bo- ronkay Borbála és Bárány Gabi szavaltak, Csernyiczky Magda és Zboray Klára zongoráztak. A műsor élénkítéséhez a zárdái polgári iskolai növendékek énekkara járult hozzá. Az állami polgári fiúiskola a Katolikus Körben pénteken d. u. 5 órakor rendezte meg ünnepélyét, amelyen a tanárikaron és tanulókon kivül szép számban volt képviselve a nagyközönség is. A műsor első száma a Himnusz volt, majd Bájer Béla IV. o tan. elszavalta a Talpra magyart, kívüle még Varga Ferenc II. o. tan. és Koncz Lajos II. o. tan. szavaltak mig az ünnepi beszédet Mészáros Ödön igazgató mondotta. A műsort az énekkar két fszáma tette változatossá és a Hiszekegy fejezte be. — Kinevezd«. Az igazságügy- miniszter Gyulay Géza helybeli kir. járásbirósági irodasegédtisztet irodatisztté kinevezte. — Áldott állapotba«« lévő nők és ifjú anyák a természetes „Ferenc Jdz«ef„ keserű viz használata által rendes gyo mór- és bélmüködést érnek el. A modern nőgyógyitás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbizhatóan és fájdalom nélkül hatónak találták. Ferenc Jrt^ef viz kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — A polgármester a bn- dapesti tenyészállat vásárról. Orbán Kálmán dr. polgár- mester falragaszokon hívta fel ezidén — elsősorban a gazdák figyelmét az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület március 20—25. napjáig tartó pesti mezőgazdasági kiállítással és vásárral kapcsolatos tenyészállat kiállításra. A rendezőbizottság (Bpest, IX. Köztelek u. 8.) 24-áig még küld 50%>-os|ked- vezményes utazásra jogosító igazolványt az érdeklődőknek és a Fővárosi Idegenforg. Hivatal (IV. Deák F. u. 2) szükség esetén elszállásolásukról is gondoskodik. — Waldbott Stefánia bárónő levele az újhelyi .Hauszhoz. A Mansz vezetősége a következő levelet kapta: .Kedves Mansz Nénik! Édes mamámnak születésem alkalmából átadott dús ajándékokat én köszönöm meg kicsi szivem egész melegével. Nagyon boldog vagyok, hogy mint picibaba is, már hasznossá tehettem magamat és hogy éppen kis babatársaim mamáinak juttathattam a szép virágok helyett a hasznos ajándékot, a szép hat paplant. Sok szeretettel köszöntöm a jó Mansz Néniket. — Sátoraljaújhely, 1930. március 15-én. Waldbott Stefiké.“ — Doktorráavatás. Szent- andrdssy Pál jogszigorlót Horváth Elek volt urad. felügyelő-tiszttartó nevelt fiát, aki 1925. évben érettségizett az újhelyi piarista gimnáziumban — f. hó 14-én a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen a jogtudományok doktorává avatták. — Eljegyzés. Berták Ferenc m. kir. pénzügyi számtiszt és Kottner Ica jegyet váltottak. (Minden külön értesítés helyett.) — A határszéli vámkezelés nj rendje. A sátoraljaújhelyi m. kir. fővámhivatal közúti kirendeltsége (Rákóci u. 76) f. évi március hó 14-én működését megkezdte. A közúton közlekedő utasok podgyászai, autók vámkezelése a jelzett naptól kezdve nem a kisállomáson hanem a fenti kirendeltségen történik. Tájékozásul közli a m. kir. fővámhivatal, hogy a vámjog szabályozásáról szóló 1924. évi XIX. t. c. 106. §-a értelmében minden utasnak még ha árut nem is visz magával, a határszéli vámhivatalnál jelentkeznie kell Elárnsiitó hely: Klein Salamon, Sátoraljaújhely. — A Stefánia héttön közgyűlést tart. A Stefánia Szövetség újhelyi Fiókjának tagjait br. Waldbott Frigyesné Mária Alice kir. hercegnő hétfőn d u. 5 órára a megyeháza nagytermébe rendkívüli közgyűlésre hivta egybe. — Fedák Márt és dr Szilágyi Imre előadása. „Az ötszázéves magyar dal“ páratlan művészi élmény. Ez a két istenáldotta magyar tehetség millió szivet nyert már meg országszerte és idegenben a magyar muzsikának. Fedák Sári és dr. Szilágyi Imre hétfőn 17-én tartják városunk ban egyetlen előadóestjüket, gyönyörű, korhű jelmezekben, külön budapesti cigányzenekar kíséretével. Jegyek kaphatók a Városi Színház pénztáránál. — Fölszedik a Felvidékre vezető telefon kábeleket. A posta épületből a kisállomásig vezető telefon és táviró kábeleket fölszedik a földből. Egyrészt mert a Felvidékkel való érintkezés csökkenése folytán pillanatnyilag nincs szükség rájuk, — másrészt mert jelentős értéket képviselnek, amely érték egyebütt gazdaságosan hasznosítható. Szomorú feladat a nemzet oly kevés öröm ünnepeinek legszebbikén — rettentő gyászai közül a legfeketébbre emlékeztetni; éppen 1848. március 15-e évfordulóján adni hirt a trianoni béke diktátum egyik fájdalmas következményéről... de erőt ad hozzá az a meggyőződés, hogy az esemény nem megnyugvás Trianonnal szemben, hanem csak okos számvetés a helyzettel. — Református vallásoséit. A sátoraljaújhelyi református Leány Egyiet i6-án, vasárnap d. u. 5 órakor vallásos estét rendez a református parókia tanácstermé ben. A műsor: 1. Közének. 2- Gaál László hitoktató-lelkész előadása. 3. Buzinkay Kató és Mester Sándor négykezest játszanak zongorán. 4. Dubay Judit szaval. 5 Nagy Erzsiké énekel ifj. Nagy Béla zongora kísérete mellett. 6. Közének. — A bábszínház vezetősége értesíti az érdeklődő közönséget, hogy folyó hó 16-án, vasárnap délután nem tart előadást. — Sport. A Sac vasárnap d. u. fél 3 órai kezdettel tréning mérkőzést s utána játékos értekezleteit tart. A vezetőség. — március 16-ikeaz Ipartestületen. A helybeli Ipartestü- let ma szombaton este 8 órai kezdettel társas vacsora keretében ünnepli meg székházában március 15-ének évfordulóját. — A Papagáj cabaret- varlete (Budapest, VII. Erzsébet körút 33.) csodás művészi műsorát ne mulassza el pesti tartózkodása idején megtekinteni. — A tenyészállatvásár alkalmából esténként világhírű artista számokból összeállított díszelőadások 11 órától 2-ig. Reggel 6-ig táncmókák, tréfás tánversenyek nyereménytárgyakkal. — Az izraelita Jíő Egylet előadása. A sátoraljaújhelyi izraelita Nőegylet ezidei műkedvelő előadását március 24-én, hétfőn este 8 órakor fogja megtartani a Színházban. Az előadás keretében 3 egy felvonásos fog színre kerülni és pedig Arkadi Avercsenkó Az öngyilkos, Török Rezső Szárazság és Molnár Ferenc Az ibolya cimü darabja. A szereplők Az öngyilkosban Fuchs István Reichard Ervin dr. és Kelemen Erzsiké; a Szárazságban Fuchs István, Kemény Imréné, László Sándorné és Boros Béla; Az ibolyában pedig: Reichard Ervin dr., Gecsei István, Glück Márta, Kelemen Erzsiké, Hirsch Rózsi, Kor- nitzer Edit, László Sándorné és Gecsei László. — A jegyeket Landesmann Miksa és Társa pa- pirkereskedése árusítja. — Jó falat — rossz falai, kutágast, kerítést, száraz fatörzset, kaput, lugast, pergolát, széppé, bájossá tehet, ha befuttatja rózsával. Húsz futórózsa a legszebb fajtákban csomagolva 15 pengő. Oktató árjegyzéket ingyen küld Unghváry József faiskolája, Cegléd. — A magyar Nemzet! Bank üzletvezetősége 1930. évi február hó 28-án tartott ülésében elhatározta, hogy a Zemplén-me- gye tokaji járásában fekvő Tárcái és Tokaj nagyközséget, amelyek közül Tokaj nagyközség mint a Bank mellékhelye szerepel, 1930. évi március hó 27 én kezdődő hatállyal a Bank nyíregyházai fiókintézetének bankkerületéből a a sátoraljaújhelyi fiókintézet bankkerületéhez csatolja át. — A Pesti Tőzsde 28 oldalas uj száma szenzációs információkat közöl arról, hogy milyen lesz az uj optánskötvénv.