Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-02-19 / 14. szám
1930 február 19. ZEMPLÉN 3. oldal. — Hirtelen halál. Tegnap este az Árpád uccán hirtelen rosszul lett és összeesett Turk Rezső helybeli lakos. A helyszínről a közeli ref. szegényházba szállították, ahol regeire halva találták. A jobb napokat látott öreg ember valamikor gazdatiszt volt, az utóbbi években azonban már csak mint hordár tengette életét. — Hyolcizáz pengéi értékű könyvet loptak. Mintegy két héttel ezelőtt állapították meg a Rákóczi tér 1. sz. Gyula-lakban, hogy a néhai Dókus Gyula alispán örököseinek tulajdonát képező s a hagyatéki eljárás során hatóságilag lepecsételt nagyértékü csukott könyvtárból mintegy 800 P értékű diszkötésü könyvek hiányzanak. A feljelentés óta folyamatban lévő nyomozás most végre eredményre vezetett. A vakmerő tolvaj egy fiatalkorú cseléd, aki ugyanannak a háznak egyik lakó jánál áll szolgálatban és igy a helyi viszonyokkal teljesen ösme- rős volt. A könyvtárt már december óta dézsmálgatta és elhordott 50 kötet Jókai regényt, a Magyar Nemzet Történetéből 8 kötetet, Pallas Nagy Lexikonjából 7 kötetet, Euripides drámáinak 1 kötetét és azokat egy férfiismerőséhez juttatta aki viszont túladott rajta potom 36 pengő 75 fillérért és a vevő ismét eladta 150 pengőért. A tettes és orgazdák kinyomozásával egyidejűleg megkerültek tehát az összes eltűnt könyvek is, melyek díszei voltak a könyvtárnak. Így az örökösöket semmi kár nem éri. A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az ügyiratokat átteszi a fiatalkorúak bíróságához. — A filmkirAly doHArj**!- böl már heveacM» jut Ri- CNlnek. Az utóbbi időben sokan hangoztatják, hogy a Riese községből Amerikába származott Zu- kor Adolf is kevesebb dollárt gurit már szülőfaluja felé. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy egyik szülőfalujabeli rokona, ahova pedig elég dollár jutott még nemrégen, most kényszeregyezséget jelentett. A sátoraljaújhelyi törvényszék a kényszeregyezséget el is rendelte és vagyonfelügyelőül dr. Szász Miklós sárospataki ügyvédet rendelte ki. — A törvényszék ugyanekkor elrendelte a kényszeregyezséget Wirtschafter Herman és Társa cég ellen. Vagyonfelügyelő dr. Szász Herman Simon Ervinné újhelyi cég ellen. Vagyonfelügyelő dr. Bettelheim Jakab. — E három kényszeregyezséggel a f. évi fiztésképtelenségek száma 9-re emelkedett. Múlt éven ugyanezen ideig összesen 4 kényszeregyezséget és 1 csődöt rendeltek el. — A 'Vasúti Útmutató legújabb tavaszi nemzetközi és a magyarországi kiadása megjelent. A nemzetközi kiadás a hazai menetrendeken kívül olasz, német, osztrák, cseh, jugoszláv, svájci, belga, holland, lengyel és román menetrendeket és díjszabásokat tartalmaz, valamint tartalmazza a spanyol, portugál, török és görög közvetlen vonatok menetrendjeit. A Vasúti Útmutató vásárlói díjtalanul kapják az Országos Autóbusz Szövetség által szerkesztett hivatalos aatobuszmenetrendeket valamint a 144 oldalas külföldi közvetlen gyorsvonatok menetrendjeit és a menetárakat is feltüntető könyvecskét. A célszerű külföldi szállodai tájékoztatót is magában foglaló nemzetközi kiadás ára P. 3 50, a hazai kis kiadásé pedig P. 1.60. Mindenütt kapható. — Lopás a pólházai postán. A pálházai csendőrség a sátoraljaújhelyi kir. ügyészségi fogházba szállította P. Madák Katalin cselédleányt, aki a postamester szolgálatában állva rendszeresen fosztogatta a postacsomagokat Megállapítást nyert, hogy a cselédlány azon időben, amikor a postamester aludt magához vette a hivatal kulcsát és mintegy száz tételben csomagokat tüntetett el vagy dézsmált meg. Ezenkívül két esetben sikerült hozájutní a kasszakulcshoz is, amikor elsőizben 164 pengőt, másodízben 18 pengőt tüntetett el a kasszából. A csendőrség a leánnyal együtt a bűnjeleket is beszállította. A vizsgálóbíró a beismerésben lévő P. Madák Katalint előzetes letartóztatásba helyezte. — Az erdó K inél Asztalos Mihály erdfibényei birtokos erdejéből a múlt év október havában Bobák Mihály és Huszár Mihály ottani lakosok több Ízben nagyobb mennyiségű fát vágtak ki. Egy Ízben segítségükre volt Halykó Mihály nevű társuk is. A három tolvaj 542 pengő kárt okozott a tulajdonosnak. Ügyük most került a kir. törvényszék egyes büntető- birája elé. Dr. Hegedűs Ferenc törvényszéki biró Bobák Mihályt 2 havi, Huszár Mihályt 1 havi és Halykó Mihályt 14 napi fogházra télte. Az ítélet jogerős. — A rAdióNok egyesületbe tömörülnek. Ma már többszáz rádióelőfizető van Sátoraljaújhely és környékén és igy minden bizonnyal érdeklődésre tarthat számot az, hogy más városokban miként szervezkednek a rádiósok. Legutóbb Nyíregyházán alakult meg a Rádiósok Egyesülete. A vasárnapi alakuló gyűlés rendkívüli érdeklődés mellett folyt le a nyíregyházi városházán. A megjelenteket dr. Bencs Kálmán polgármester üdvözölte. Beszédében hangsúlyozta, hogy az egyesületek szervezetten mindenütt nagy eredményeket érnek el. Forbáth László főmérnök a magyar rádióipar hatalmas fejlődéséről beszélt. Az egyesület elnököt és 15 tagú előkészitőbizottságot választott. Az egyesület célja egyébként, hogy megismertesse a rádiósokkal a helyi zavarok okát. De az orvhallgatókat is felvilágosítják arról, hogy az eldugott antennával csakis a lámpák túlfűtése árán lehet tűrhető vételt produkálni s igy a tiltott élvezet kétszeres pénzükbe kerül. — Drága tojás. Szmik Mihályné füzéri lakos egy kosár tojást hozott a tegnapi hetivásárra. Mielőtt a Rákóczi uccai piacra ért volna, több vásárló asszony annyira kürülvette, hogy minden ellenkezése dacára kénytelen volt a tojásokat a piac megkerülésével áruba bocsátani. Közben azonban noteszét, melyben egy 50 pengős volt, ismeretlen tettes ellopta. Az esetről nyomban jelentést tett a rendőrkapitányság bűnügyi osztályában. — Nyilvános nyugtázás. A sátoraljaújhelyi összvasutasság február 1-i műsoros táncmulatságán felülfizettek: Payer Ferenc 25, Gyárfás Ferenc 20, Bodrogközi Gazd. Vasút 15, báró Waldbott Frigyes, Berényi Béla, Andrássy Kálmán, Gercselyi Bertalan 10— 10, dr. Gall Barna 8, Carolineum leánynevelő intézet, Domokos Ferenc, Róth Lajos, Windt Jakab, dr. Barna Géza, Gedeon Béla és Baudiss Gyula 5—5, Hönsch Dezső 4, Williger Géza, Lengyel Andor, Koleszár Ciril, Steindler Testvérek, Keresztury Károly 3—3, Kállai Ferenc. Andorkó Lajos, Péter József, Tatár Lajos, Link Imre, Dobza Sándor, Komora János, Hlinyánszky Gyula, Jakab József, Gáli László, N. N. 2 2, N. N. 1.20, Glósz Gyuia, dr. Földváry, Baranyi Ferenc, Mudris József, Fitz Miklós, Gáli István, Geleta András, Mezősi József, Zsigmond István, Mocznik János, Sütő Sándor, Szabados Miklós, Zucsek Antal és N. N. 1—1 pengőt. — Ezen adományokért ezúton is hálás köszönetét mond a sátoraljaújhelyi összvasutasság. — Elfogott csempész. A sátoraljaújhelyi pénzügyőrség vámszakaszának közegei csempészésen tettenérték Dénes Ferencné sátoraljaújhelyi lakost. Az elfogott asszony két vég vásznat magára csvart és egy véget kosarában rejtett el. A vámszakasz az árut lefoglalta a csempésző asszony ellen pedig jövedéki kihágásáért megindult az eljárás. — Sport. Az egész országban intenzív sportélet folyik, csak nálunk csendes minden. Még csak tréningmérkőzésről sem számolhatunk be. ügy látszik nálunk évről-évre ismétlődő divat az, hogy szezon közepén »jönnek bele“ a játékosok a szezon elején kívánatos játékformába. Keresek 2 szobás, lehetőleg előszobás bútorozott lakást, esetleg részben butorozottat a Belvárosban. Cím a kiadóban. 2411/1929. vh. sz. Árverési hirdetmény. 31 P 90 fill, tőke és eddig ösz- szesen 29 P 10 fillér perköltség erejéig a saujhelyi kir. járásbíróság Pk. 11454/1929. sz. végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1929. évi dec. hó 9-én biróilag Ie(felül)foglalt és 3686 pengőre becsült ingóságokra az árverést — azon foglaltatók követelése erejéig is, akik törvényes zálogjogot nyertek — elrendeltetvén, annak Sátoraljaújhelyben Széchenyi tér 51. sz. alatt leendő megtartására 1930. évi március hó 1. napjának d. u. 724 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt lévő vegyes fűszeráruk stb. a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi illetéket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1930. febr. 3. Gáli Vilmos / kir járásbiróságl végrehajtó. UJ KEDVEZMÉNY Ezen lap előfizetőinek megelégedésére nyújtott 20°|0 kedvezményt szobaárainkból io°|„ kedvezményt olcsó éttermi árainkból (menüt kivéve) módunkban van az ÚJSÁG kiadóhivatalával létesített megállapodás alapján kibővíteni a Magyar kir. Operaház Nemzeti Szinház Kamara Színház előadásaira szóló mérsékelt áru jegyekkel. Tekintettel a nagy keresletre, kérjük a szoba- és színházjegy rendelését két-három nappal előbb velünk közölni. Park Szálloda BUDAPEST szemben a Keleti pályaudvar érkezési oldalával. (Nincs kocsiköltsége.) 23/1930. vh. szám. Árverési hirdetmény. 537 P 20 fill, tőke, ennek 1928- évi május hó 1. napjától járó 10 százalék kamata és eddig összesen 141 P 66 fill, perköltség erejéig a sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság Pk. 7101/1930. sz. végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1930. évi január hó 7-én biróilag le(felül)foglalt és 2700 P-re becsült ingóságokra az átverést — azon foglaltatók követelése erejéig is, akik törvényes zálogot nyertek — elrendeltetvén, annak Sátoraljaujw , helyben Andrássy ucca 44. sz. a. • leendő megtartására 1930. évi március 6-ik napjának d.e. Vili óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő zongora, bútorok stb. legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi illetéket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1930. febr. 5. Gáli Vilmos kir. járásbirósági végrehajtó.