Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-06-04 / 40. szám
Hatvanegyedik évfolyam. 40. szám. Sátoraljaújhely, 1930 junius 4. legjelsnlk hetenként kétezer «■érdén ée esombaton 8zerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. udv) I Zemplén ElSflmetéel ér: Negyedévre. . 2 pengő Hlrdetéeek: négyzeícentiméterenként. SyUttér sőrénként 20 fillér TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. széni TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám A tiz éVes Trianon Irta: Dr. Szír may István. Saujhely, 1930 junius 4. Trianonról hosszú időkön át csak annyit olvashattunk a lexikonokban, hogy ezen a néven két kastély van a ver- saillesi parkban. Az egyiket XIV. Lajos építtette Mainteuon asszonynak, a másikat XV. Lajos Dubarry bárónőnek. A történelmet csináló államférfiak, diplomaták, politikusok, országok és nemzetek sorsai felett vitázó publicisták nem igen emlegették tehát azelőtt; a társadalom úgynevezett széles rétegei pedig alig tudták, hogy van a világon. A királyi szeretkezések egykor rokokó pompájú intim tanyáit legfeljebb nászutasok keresték fel és a budoár-irodalom érdeklődött iránta. A világháború győzteseinek ugytetszett azonban, hogy 1920 junius 4-én a Maintenon vagy talán Dubarry asszony szalonjában Írassák alá Benárd Ágoston és tordai Drasche- Lázár Alfréd urakkal, a magyar kormánynak erre a célra kiküldött megbízottjaival, azo- katabékepontokat, amelyekből csak úgy liheg a Clemenceau gyűlölete és végtelen bosszúja Magyarország és a magyar nemzet iránt, mint ahogy minden sorából kivigyorog a Benes, Pasics és Titulescu kielégíthetetlen kapzsisága. Ezzel az aktussal és ezen a napon Trianon most már véglegesen bevonult a történelembe, még pedig rettenetesen komoly, reánk nézve végtelenül fájdalmas, Európa békéjére pedig végzetes tartalommal. A győztes hatalmak azt hirdették akkor — a békeszerződésnek elkeresztelt okmányba is azt vették be —, hogy Trianonban a szilárd, igazságos és tartós béke alapjait rakták le, felépítve azt a népek önrendelkezési jogának elvére. Ma már talán azok is mosolyogni tudnak ezen a frázison, akiknek akaratából az a békeokmányba bele került. Lloyd George, aki Anglia képviseletében vett részt a békefeltételek előkészítésében, régen leleplezte az egész trianoni tragikomédiát. Az ő írásaiból tudtuk meg mi is és az egész világ is, hogy mire a magyar béke tárgyalására került a sor, Wilson és a nagyhatalmak többi képviselői is már annyira fáradtak és kimerültek voltak, hogy Clemenceau szinte egymaga diktálta az egész tákolmányt, minden ellenőrzés és komolyabb kritika nélkül elfogadva a Benes karmesteri pálcája alatt működő kisántánt részéről előterjesztett hamis statisztikai adatokat, meghamisított etnográfiai térképeket és a Magyarországon élő nemzetiségek elnyomásáról céltudatosan összeállított meséket. Arra nem is gondoltak, vagy ha gondoltak is, nem sokat törődtek vele, hogy a magyar nemzet, mely ezer éven át élt önálló állami életet és amely függetlenségéért, állami önállóságáért századokon át folytatott véres küzdelmeket, soha sem fog belenyugodni abba, hogy ami ezer éven át az övé volt, aminek birtokáért annyi vért és életet áldozott, az másoké legyen és millió meg millió magyar idegen uralom elnyomott szolgáivá aljasodjék. A magyar nemzet igazsága, zokogása, kitörő fájdalma 1920 junius 4-én épugy nem tudott áthatolni a trianoni termek tapétás ajtain, mint ahogy a kizsarolt francia nép panaszos sóhaja nem tudott utat találni az egykor olt mulatozó királyok füleibe. Trianon 1920-ban is hűséges maradt múltjához: folytatása lett a francia felületességnek, politikai ledérségnek és szívtelenségnek. Francia befolyásra szabdalták ott négyfelé Szent István országát, francia befolyásra tagolták négyfelé a magyar nemzet millióit és kény- szeritették idegen népek uralma alá ; francia befolyásra fosztották meg a meghagyott Csonka- Magyarországot az életképesség minden feltételétől. És tették mindezt anélkül, hogy a magyar nemzettel még csak szóba is állottak volna és alkalmat nyújtottak volna a Magyarországon élő nemzetiségeknek, hogy népszavazás utján szabadon nyilvánítsák akaratukat: csakugyan elakarnak-e szakadni attól az országtól, amelyben ezer éven át jót és rosszat egyformán osztottak meg azzal a magyar nemzettel, amely elsőnek ültette el közöttük a keresztény kultúra plántáit és tette a Kárpátok alját, a Duna—Tisza —Maros—Szamos völgyeit igazi hazájukká. Hiszen addig, mig ez a föld Magyarország nem lett, csak ideig-óráig győzedelmeskedő hóditók le- igázottjai voltak. Meghaladott álláspont még ma is azt emlegetni, hogy a trianoni szerződéssel nem a wilsoni elveknek szereztek érvényt, nem a népek önrendelkezési jogának gyakorlására nyújtottak alkalmat, hanem éppen ezeket az elveket csúfolták meg a legkirivóbban és éppen ezt a jogot sértették meg a legkegyetlenebbül Elmondották és bebizonyították már ezt nemcsak Lloyd George, nemcsak a lordok házának azok az előkelő és nagytudásá jogász tagjai, akik leplezetlen rokonszenvvel törtek lándzsát a Trianonban keresztrefeszitett magyar igazság mellett, hanem elmondotta és bebizonyitotta ezt a magyar nemzet örök hálára kötelezett nagyszivü barátja, Rothermere lord is, aki három világrészben olvasott lapjaiban' nagyhatású és erőteljes propagandát indított meg a trianoni béke revíziója érdekében. Amig csak mi próbálkoztunk, hogy erőtlen szavakkal tiltakozzunk a reánk kénysze- ritett béke igazságtalanságai ellen, a nagyvilág közvéleménye alig vett arról tudomást. Jajgatásunk, tiltakozásunk nehezen jutott át szükre- szabott határainkon, csak úgy „fojtva teremről, rejtve teremre“ zokoghattuk el fájdalmunkat. Rothermere lord fellépése óta azonban és kapcsolatban azzal, hogy Olaszországgal barátsági szerződést kötöttünk, a trianoni béke revíziója megoldást követelő európai kérdéssé lett, nem az a „noli me tangere“ többé, aminek a békediktátorok szerették volna megtenni, hanem olyan nemzetközi probléma, amely aktuális marad mindaddig, amig az igazság követelményeinek megfelelő megoldást nyer. Az olasz államférfiak, elsősorban maga Mussolini, nyiltan hirdetik, hogy a nemzetközi szerződések nem örökéletüek. Ezt bizonyára úgy kell értelmezni, hogy a jóhiszemüleg megkötött szerződéseket is meg lehet és meg kell változtatni, ha a szerződő felek meggyőződnek róla, hogy annak rendelkezései tévedésből származtak vagy nem szolgálják többé a szerződő felek érdekeit. Nekünk magyaroknak bizonyára szabad, sőt kötelességünk kiegészíteni ezt az igazságot azzal is, hogy az olyan szerződések pedig, amelyek megkötésénél az egyik szerződő fél akarata nem nyilatkozhatott meg szabadon, hanem a másik szerződő fél akaratának kényszer- helyzetben hódolt be, — jogi szempontból már megkötésük pillanatától kezdve érvénytelenek és hatálytalanok. Lehet ugyan erre azzal is válaszolni, hogy a kényszer- helyzet csak a magánjogi szerződéseket teszi érvénytelenné s hogy békeszerződések kötésénél az egyik fél — a legyőzött — mindig kényszerhelyzetben van. A tapasztalat szerint igy is áll a dolog, de viszont történelmi igazság az is, hogy ilyen ki- kényszeritett szerződésekbe a kényszerűségből szerződött népek soha nem szoktak belenyugodni. Akármit beszéljenek és írjanak is például a világháborút előidézett okokról és akármennyire iparkodnak is a békeszerződésekben a központi hatalmakra reá sütni azt, hogy ezt a háborút ők akarták és készítették elő, ma már nyilt titok, hogy a világháború francia revans-háboru volt Elszász és Lotharingiá- ért. Az országokon és nemzeteken végrehajtott vivisectio még mindig megbosszulta maEgyes szám ára ÍO fillér.
