Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)

1930-05-18 / 36. szám

Hatvanegyedik évfolyam. 36. szám. Sátoraljaújhely, 1930 május 18. Megjelenik hetenként kóteier eaerd&n ée szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8étoralJe.njhely (Vármegyeház II. aöv) Zemplén I Előfizetőéi ér: Negyedévre. . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Sfyllttér soronként 20 fillér TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám Hiszek egy Istenben,hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen Magyarország hereshedelifli politikája Iria: dr. Hantos Elemér egyet, tanár, ny. államtitkár. Magyarország 1925 óta, amikor autonóm vámtarifáját életbeléptette, a világ összes polgárosult államaival igyeke­zett kereskedelmi megállapo­dásokat létesíteni. Európa álla­mai közül csak Szovjetorosz- országgal nen vagyunk szerző­déses viszonyban, mig számos tengerentúli országgal is szer­ződéses alapon vannak ke­reskedelmi kapcsolataink el­rendezve. De a kereskedelempolitikai hálózatnak ez a tökéletes kié­pítése, a kereskedelmi szerző­déseknek ez a tömege sem tudta meghozni az ország gazdasági helyzetének kívánt javulását. Külkereskedelmi for­galmunk az utolsó esztendők­ben ugyan tetemesen emelke­dett, de ez az emelkedés in­kább fokozódó külföldi eladó­sodásunknak bágyadt vissz­fénye, semmint erősbödő külkereskedelmi áktivitásunkn ak hü tükre. A külföldi kölcsönök felvétele ugyanis árubehozatal­ban realizálódik és a külföldi adósságokat árukivitelben tör- lesztjük. A gazdasági bajok egyik okát kereskedelmi politikánk­ban, vámtarifáink egyoldalúsá­gában, szomszédaink elzárkó- zási törekvéseiben látják. Keres­kedelmi szerződéseink e felfo­gás szerint egyfelől túl tág kaput nyitnak a behozatalnak, másfelől túl szűk réseket hagy­nak fölöslegeink kiáramlására. A háború után ipari fejlő­désünknek alappilére a vám­politika, amely a belföldi piacot fokozott mértékben biztosítja a belföldi ipari ter­melés számára. Ámde a belső piac rendkívül meggyöngült és erősen emelkedő termelési költségek mellett még erőseb­ben csökkenő vásárló erőt mutat. Ily körülmények között a belföldnek szánt ipari ter­melés egyrésze a külföldre POLITIKAI HÍRLAP TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám szorul. A vas- és fémiparról, amelynek lét vagy nem lét kérdése a kivitel, nem is kell szólni. De nemzeti termelé­sünknek még legifjabb hajtása, a magyar textilipar is, noha korántsem fedezi az ország teljes szükségletét, számos ágában kivitelre szorul. Ver­senyképessége azonban na­gyon korlátozott, mivel a nyersanyag ára a békebeli tételeknek kétszeresére, a mun­kabér harmadfélszeresére, az állami és szociális terhek több­szörösére emelkedtek, mig a világpiaci árak csak 30°/o-os átlagos emelkedést mutatnak. Iparunknak exportiparra való átállítása, külföldi piacok meg­szervezése, megfelelő belföldi fogyasztás nélkül nagyon is kockázatos vállalkozás. Ily módon az ipari vámok nem váltották be teljes mér­tékben a hozzájuk fűzött iparfejlesztő reményeket; a mezőgazdasági védővámfal pe­dig végzetes hibának bizo­nyult. Sikerült ugyan határa­inktól elterelnie a jugoszláv és román árut, de ez aztán szokott külföldi piacainkon árharcra kelt a mi termékeink­kel és a magyar főváros másod- rangú, árt nem alkotó piaccá fokozódott le. A magyar vám­tarifa agrártételei nem érvénye sültek a gyakorlatban mint árképző tényezők és erősítet­ték a trianoni határok megrög­zítését. Mezőgazdasági vám­jainknak reális értékük volta- képen nincsen, csak arra jók, hogy gazdasági elszigetelt­ségünket még tökéletesebbé tegyék. Mezőgazdasági fölöslegeink nehéz elhelyezhetősége, a fokozódó belső gazdasági vál­ság, az exportfejlesztés túl lassú hatása mind a kereske­delmi politika rovására kerül. Ha azonban elfogultság nélkül, szigorú tárgyilagossággal bírál­juk a helyzetet, azt kell mon­danunk, hogy a gazdasági barikádok emelésében ugyan mi sem maradtunk el más nemzetek mögött, de ugyan­azok a jelenségek, melyeket külkereskedelmi téren nálunk felpanaszolnak, másutt is fel­találhatók és elsősorban szom­szédainknál. A baj oka nem annyira a kereskedelmi szerződések hát­rányos intézkedéseiben, mint inkább abban a mindenfelé tapasztalható tényben rejlik, hogy a kereskedelmi szerződés eknek háború előtt bevált rend­szere nem alkalmas többé a gaz­dasági kapcsolatok fejlesztésére. Jóllehet az utolsó évek számos kereskedelmi megálla podása haladást jelentett a korábbi szerződésnélküli, sőt vámháborus állapothoz képest, a megszaporodott kereske­delmi szerződések újabb és bővebb kiadásai sem felelnek J meg a gazdasági közeledés kívánalmainak. Magyarország jövő keres­kedelempolitikája vagy arra törekszik, hogy a gazdasági határok tágításával a szomszéd államokat közelebb hozza s ezzel az elszakított területeket fokozatosan gazdaságilag visz- szakapcsolja, vagy meghúzó­dik a mai magas vámfalak árnyékában és tétlenül várja sorsát. Bármint vélekedjünk is a közeledési módok gyakorlati célszerűsége, elméleti helytálló­sága és politikai kivihetősége felől, afelől talán nincs nézet- eltérés, hogy Magyarország mai szűk államiságán legalább gazdasági téren kell tágítani. Méltó helyre kerüljenek a Hősök emlékfái Ismeretes mindenki előtt az a szép és kegyeletes akció, amit a Kormányzó támogatásával a vár­megyék vezetősége és a községek elöljáróságai most szorgalmaznak: a Hősök emlékfáinak elültetése. A Hősök emlékezetét megörökítő ezen nemes akció oly nem mindennapi szép gondolat, hogy megérdemli ez az ügy a vele való beható fog­lalkozást. Sürgetik a községeket, hogy ültessék el a községi hősök em­lékfáit, de ezt az ültetést máról- holnapra elintézni, avagy sürgős­sége miatt ellapositani ennek a mély érésű megemlékezésnek az értelmét, egy volna a kegyelet megsértésével. Több község van ma abban a helyzetben, hogy már el is ültetné a Hősök fáit, de arra méltó helyet csak úgy hirtelenében nem talál. Ezek a csemetefák, melyek az el­esett hősök száma szerinti arány­ban a községben egy csoportban lennének elhelyezendők, ápolásra is szorulnak. Ezeknek elhanyago­lása egyet jelentene elesett hő­seink iránti nemtörődömséggel, tehát le kell szögezni azt a tényt, hogy méltó hely kell elhelyezé­sükre, ligetecske, igazi hősők li­gete, melynek fácskái nem eldugva a temetők korhadó keresztjei közzé illenek be, hanem népes és meg­közelíthető főterekre valók, aposz- J trofálandó lombos ágaikkal a hő­sök porából kisarjadő ifjú életet, a megújuló magyar életet, Igen sok községben már maga­san álló és díszes tereken ékes­kedő hősök emlékoszlopa hirdeti a hazáéit halt hősök emlékét, de még igen nagy azon községek száma, ahol — habár a jóakarat megvan — de a szerencsétlen anyagi viszonyok nem engedik meg a hősök emlékének való ál­dozást. így van ez jelenleg Taktahar- kányban is, ahol már évek óta foglalkozik a község a hösök em­lékoszlopának felállításával. Egy 14.000 P értékű 5 méter magas, diszes, kivont kardot tartó kato­nát ábrázoló, bronzszoborterveze­tet ki is választott magának a vezetőség. A község hajlandó leit volna az akkor 50%-os pótadón túl terjedő kivetés folytán a meg­vételéhez szükséges költséget elő­irányozni, — sajnos azonban a törvényhatósági bizottság nem engedélyezhette ezen kiadástöbb­letet s talán szerencse is, hogy nem engedélyezte, mert azóta a pótadó már 80%-ra emelkedett s igy egyelőre ez a terv lekerült a napirendről. A község nem vette le azon­ban programjáról a szobor felál­lításának szükségességét s ha mód lesz rá, úgy közadakozásból is, de fel fogja még állítani a kegye­let szobrát, ha mindjárt nem is oly díszeset, mint első tervében remélte. Most azután nem kis gond a Hősök fájának elültetése, amikor még nincsen oszlop, emlékmű, sőt még alkalmas hely sem. A levente egyesület gyakorlótere csak vasárnap délután gyakorlótér, a hét többi napján csordajáita hely, tehát csemetefák ültetésénél szóba Egyes szám ára ÍO fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents