Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-09-15 / 59. szám
Hatvanadik évfolyam. Sátoraljaújhely, 1929 szeptember 15. 59. szám. Megjelenik hetenként kéteser aserd&n éa esombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyehás II. ndv) Telefon : M. T. L Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 108. asám. FÓSZERKESZTÓ: Báró MAILLOT NÁNDOR FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 108. asám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen 9 feltámadás felé Irta: dr. Hegedűs Kálmán országgyűlési képviselő. A hadsereg harcképességét és a nemzet védőképességét egyesegyedül és kizárólag az uj hadkiegészítési rendszerre való áttéréssel tudjuk elérni, amely a sorkatonaság mögött a kiképzett tartalék műkőit bírja táborában. Ezt annál inkább kérnünk kell, mert az ántántnak egyik kiváló tagja is azt hangoztatta a leszerelést előkészítő konferencián, hogy a tartalékok a fegyverkezés mérvének megállapításánál ne vétessenek figyelembe. Ebben a kérdésben a honvédlegénység ellátásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Bethlen István gróf miniszter- elnök a következőképen fejtette ki a maga nézetét: „Azt hiszem, hogy a trianoni szerződés katonai határozmányai- nak revíziója akkor válik aktuálissá, ha bebizonyosodik, hogy ezek a leszerelési konferenciák eredményre nem vezetnek, vagy azért, mert a velünk szemben állók nem tudnak, vagy azért, mert nem akarnak leszerelni. Egy bizonyos idő múlva a világ közvéleménye tájékozva lesz abban a tekintetben, hogy mivel állunk szemben és akkor jöhet majd a magyar kormány abba a helyzetbe, hogy döntsön ama kötelezettség tekintetében, hogy a szerződésnek erre vonatkozó revízióját követelje. Azt hiszem elhibázott politika volna a magyar kormány részéről, ha ebben a kérdésben izolálná magát azoktól az országoktól és azoknak az országoknak eljárásától, amelyek hasonló helyzetben vannak.“ Amint látjuk, tehát a miniszterelnök két feltételt szabott a toborzási rendszerről az általános hadkötelezettségi rendszerre való áttérésre. Az egyik a leszerelési konferenciák várható csődje, a másik feltétel pedig az, hogy azokkal az országokkal karöltve, amelyek szintén legyőzött országok, bizonyos kollektiv lépést tegyen a magyar kormány az ántánt hatalmaknál: engedjék meg azt, hogy az általános védkötelezettség rendszerét életbe léptesse. Ami a leszerelési konferenciát illeti; tudjuk, hogy ez mennyire kátyúba jutott. Az egész leszerelési konferencia tulajdonképpen a hipokrizis bűnében fog elpusztulni. Mert hiszen azok a határozmányok, amelyek erre vonatkoznak, megszabják azt, hogy a leszerelést ellenőrző bizottság tiz évenkint tartozik ellenőrizni : eleget tettek-e az érdekelt államok a lefegyverzési parancsnak ? És mit látunk ? Idestova tizenegy esztendeje, hogy a háború lezajlott és még mindig csak ott tartunk, hogy a tulajdonképpen való leszerelési konferencia meg se nyilt és annak ellenére, hogy letelvén a tiz esztendő, esedékes volna az első ellenőrzés, vájjon eleget tettek-e az államok a leszerelési parancsnak ? Minden hiábavaló ; az ellenőrzés nem történhetik meg, mert hiszen az ellenőrzést még el sem rendelték. Ami történt •az csak az, hogy a leszerelést előkészítő konferencia ült össze és azon Litvinov orosz delegátus a Mefisztofelesz szerepét, a kínai delegátus a tréfás kedvű ugrató szerepét játszotta és az ott elhangzott beszédek hatása alatt olyan lavirozás, olyan amerikázás következett be, amelyről Lloyd George azt irta : „Joggal megcsalatottaknak érzik magukat a legyőzött, érdekelt nemzetek, mert a beígért leszerelésnek még a megkezdése is elmaradt.“ — Bernstorff gróf pedig azt mondotta: „Ez a leszerelési komédia tulajdonképpen az érdekelt államoknak biztositő szövetkezete minden leszerelés ellen. “ Ami az érdekelt és legyőzött államokkal való kontaktust illeti, nagyon természetes, hogy a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter bölcsessége meg fogja találni a kellő pillanatot, amikor ezzel a kollektiv lépéssel az ántánthatalmakhoz járul,de nekünk addig is kötelességünk a hadsereget minél jobban kiépíteni, minél harcképesebbé tenni és a nemzet védőképességét minél jobban biztosítani. Hiszen ezzel Németország példáját kö vetjük, ahol szocialista kormány áll az ügyek élén és népszerűségét kockára téve gondoskodik nemcsak a hadsereg, hanem a flotta fejlesztéséről is. Bizonyára ugyanezen az utón fog járni Mac Donald hazafias munkáskormánya is és nem fogja a világuralmat gyakorló Angliát különösen a flottaépités terén védtelenül hagyni. Nekünk is készülnünk kell anélkül, hogy háborút akarnánk, készülnünk kell, hogy készületlenül ne találjanak bennünket az események. Hiszen mi Nyugat-Európának előretolt hadállásában vagyunk és Közép-Európa békéjének őrzői vagyunk. Semlegességet fogadunk és semlegességet tartunk fenn, de ezt a semlegességet kizárólag csak fegyveres erővel tudjuk biztosítani. Van egy másik ut is, de ez Folyó 15-én, tehát mire e sorok napvilágot látnak, a Tokajhegy- aljának egy fontos, talán sorsdöntő eseménye játszódik le a vármegyeháza üléstermében. Együtt lesznek a Tokajhegyal- jának azon faktorai, akiknek panaszára, tanácsára, sürgetésére a tokajhegyaljai akció megindult, hogy végre, az utolsó órában( olyasvalamit alkosson, ami figyelemre méltó, ami az erők gyűjtőhelyévé válván, az erők forrásává lehessen. Amint látjuk, a panaszok, a tanácsok és a sürgetések termő talajra talátak: lett belőlük akció, tokajhegyaljai kormánybiztosság és segélykölcsön. Kiváncsiak vagyunk, hogy vájjon az akció, a kormánybiztosság és a segélykölcsön viszonzásképpen ugyancsak termőtalajra talált-e, kitermelvén a Tokajhegyalja közvéleményében azt, amit tőle vár, amire részéről számit? Kiváncsiak vagyunk, tudatában a másik ut, amelyet ellenségeink tanácsolnak, szuggerál- nak különböző utakon és módokon, az öngyilkosság, a kétségbeesés útja volna. Ez az ut odavezet, hogy teljesen pacifista húrokat pengessünk, hogy egy egész ellenséges, felfegyverkezett világgal szemben teljesen pacifisták legyünk, azaz tartsuk oda nyakunkat ellenségeink igazságtalan itélő- székének bárdja alá: ha már végtagjainkat levágták, vágják le fejünket is; ássák meg sírunkat, feküdjünk bele, várjuk szépen a halált, hogy kárörvendő szomszédaink hadd rúgjanak bele a mi szégyen- sírunkba és egy világraszóló, égbekiáltó nagy tragédiának kétségbeesett Petur bánjaiként kiáltsuk oda a nemzetnek: Bánk bán, jóéjszakát! Ez az ut a halál útja, ezen az utón mi nem járunk. Mi az élet utján járunk és az élet utján visszük előre a feltámadás felé, egy uj ezredév minden dicsősége felé feltámadásra hivatott, jobb és szebb sorsra méltó nemzetünket. van-e a Tokajhegyalja annak, hogy több évszázados pusztai vándorlás után, a tokajhegyaljai probléma égő csipkebokorjához jutott el, amelynek lángjában jövőjének örökmécse lobog. Ha netán nem tudná, ugv engedje meg, hogy megmondjuk neki, hogy rávilágítsunk arra az eddigi hibájára, hogy mindig azt hitte, hogy neki nincsen hibája- Pedig súlyos hibája volt az, hogy mindig másban keresi a bünbak- kot, soha sem önmagában. Úgyszólván nem törödött magával, de jajveszékelt, hogy mások nem törődnek vele, nem orvosolják bajait, üszkösödni hagyják sebeit. Nos hát: törődtek vele. Egy egész hivatalt állítottak szolgálatába; közpénzből milliókat fektettek belé, tervet kovácsoltak számára, amely a kétszerkettő-négy biztonságával öleli át egész problémáját. Az a kérdés: lelket kap-e ettől a Tokajhegyalja álmos közvéleA felelősség tudata
