Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)

1929-12-29 / 86. szám

2. oldal ZEMPLÉN 1929 december 29. nyos&ága lesz a dollár-aranyeső. A változatos szórakoztató játékok, továbbá a különféle tréfák felvo­nulása, szépségverseny stb. mind azt mutatják, hogy a SAC ez éven erősen felkészült a szilveszteri bálra. Eddig Miskolc, Debrecen és Egerből is jelentkeztek vendégek Boldog új évet kívánok tisztelt Ve­vőimnek, barátaim­nak és ismerőseim­nek BUJDOSÓ ISTVÁN cukrász és kávés. — Kultnrélet CigAndon. Mint az előző években, úgy most is élénk munka folyik Zemplén legnagyobb falujában a népmű­velés terén. Az énekkar eddig már 2 műsoros estét rendezett gazdag műsorral, az ifj. egyesület a leány­egyesülettel karöltve szeretetven- dégséget szintén eleven, szép mű­sorral. A levente egyesület kere­tében két tanfolyamot szerveztek 80—80 órásat. Emellett a leventék műkedvelőt is rendeznek Szilvesz­terkor. — Borzalmas szerencsét­lenség érte Bodroghalom köz­ségben Jesztrebszki Margit 6 éves kislányt. Játék közben egy hasonló korú társa olyan végzetesen lökte meg, hogy a kislány a mellette álló és működésben lévő olajtö­rőbe zuhant, minek következtében testének több helyén zuzódásokat és csonttöréseket szenvedett. Az életveszélyesen sérült gyermeket még aznap a helybeli közkórházba szállították, megmenteni azonban nem lehetett, mert iszonyú sérü­léseibe másnap belehalt. Boncolá­sát a halál okának kiderítése cél­jából elrendelték, melyet Hegedűs Ferenc dr. kir. törvényszéki biró, mint helyettes vizsgálóbíró jelen­létében dr. Prihoda László és dr. Matolay László kórházi főorvosok foganatosítottak. A boncolás ered­ményeként megállapították, hogy a gyermek a sok zuzódás követ­keztében beállott szivgyengeség és kimerültség folytán halt meg. A halálos kimenetelű szerencsétlen­ség ügyében a csendőrség meg­indította a nyomozást. — A oigándl szegények karácsonyfája a ref. egyház belmissziói bizottsága által gyűlt fel. Negyvenkét szegény gyerme­ket láttak el meleg ruhával vallás- külömbség nélkül. Janka Károly, a belmissziói bizottság elnöke me­leg szavakban mondott köszö­netét a jószivü adakozóknak. — Legjobb fővárosi napi­lapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék Felelős szerkesztő: Dr. MIZSÁK JÓZSEF. 2333/1929. vh. sz. Árverési hirdetmény. 500 pengő tőke, ennek 1929. évi szept. hó 21. napjától járó 10 szá­zalék kamata és eddig összesen 186 P 94 fill, perköltség erejéig a saujhelyi kir. járásbíróság Pk. 11147/1929. sz. végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1929. évi nov. hó 27-én biróilag lefoglalt és 4310 pengőre becsült ingósá­gokra az árverést — azon foglal­tatok követelése erejéig is, akik törvényes zálogjogot nyertek — elrendeltetvén, annak Karoson, adós lakásán leendő megtartására 1930. évi január hó 8-ik nap­jának d. e. 7sl2 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt lévő szarvasmarhák, lovak stb a leg­többet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi ille­téket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1929. dec. 16. Gáli Vilmos kir. járásbíróság] végrehajtó 1702/1929. vh. szám. Árverési hirdetmény. 689 P 98 fill, tőke, ennek 1929. évi január hó 1. napjától járó 9 százalék kamata és eddig ösz- szesen 184 P 10 fill, perköltség ere jéig a sátoraljaújhelyi kir. járásbí­róság Pk. 9673/1929. sz. végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1929. évi aug. hó 21-én biróilag le(feiül)foglalt és 1180 P-re becsült ingóságokra az árverést — azon foglaltatók követelése erejéig is, akik törvényes zálogot nyertek — elrendeltetvén, annak Sátoraljauj- ben, Fő ucca 24. sz. alatt leendő megtartására 1930. évi január hó 3-ik d. e. 7212 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő selyem, szövet és rőfösáru legtöb­bet ígérőnek készpénz fizetés mel­lett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi ille­téket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1929 dec. 7. Gáli Vilmos kir. járásbirósági végrehajtó. Mindennemű községi és körjegyzői nyomtatvány könyvnyomdánkban beszere zhető UJ KEDVEZMÉNY Ezen lap előfizetőinek megelé­gedésére nyújtott 20°|0 kedvezményt szobaárainkból io°|„ kedvezményt olcsó éttermi árainkból (menüt kivéve) módunkban van az ÚJSÁG kiadóhivatalával létesített megállapodás alapján kibővíteni a Magyar kir. Operaház Nemzeti Szinház Kamara Szinház előadásaira szóló mérsékelt áru je­gyekkel. Tekintettel a nagy keres­letre, kérjük a szoba- és színházjegy rendelését két-három nappal előbb velünk közölni. Park Szálloda Budapest, VIII., Baross-tér 10 szemben a Keleti pályaudvar érkezési oldalával. (Nincs kocsiköltsége.) Zemplén vármegye alispánjától. Szám: 17781/1929. TÁRGY: Sátoraljaújhely megyei város­nál a főszámvevői és alszámvevői állás betöltése. Pályázati hirdetmény. Az 1929. évi XXX. te. rendelkezése alapján, Sátor­aljaújhely megyei városnál megüresedő s Zemplén vár­megye főispánja által élethossziglani kinevezés által betöltendő egy Vili. fizetési osztályba sorozott Jőszámvevői és egy X. fizetési osztályba sorozott alszámvevői állásra pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy magyar állam- polgárságukat, elméleti képesítésüket, közszolgálatban nem állók a forradalom és kommunizmus ideje alatt tanúsított magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket Méltóságos Széli József főispán úrhoz cimezve, Sátoraljaújhely megyei város polgár- mesteréhez 1930. évi január hó 15. napjáig nyújtsák be. A később érkezett kérvények figyelembe nem vétetnek. Sátoraljaújhely megyei város szolgálatában állók ok­mányokat mellékelni nem tartoznak. Sátoraljaújhely, 1929. december 23. Bernáth Aladár s. k. alispán. 16596/1929. Zemplén vármegye alispánjától. TÁRGY: Vasúti arcképes igazolványok érvényesitése az 1930. évre. Valamennyi vármegyei nyugdíjas tisztviselőnek és egyéb alkalmazottnak, nyugdijai élvező özvegynek és nevelési járulékban részesülő árvának. A vasúti arcképes igazolványoknak 1930. évre való érvényesitése 1930. évi január hó 1-től veszi kezdetét. Az igazolványok érvényesítési illetéke darabonként 1 pengő, uj igazolvényok kiállítási illetéke 2 pengő, a m. kir. államvasutakat megillető téritményösszeg pedig igazolványonként 16 pengő. A tekintetben, hogy a nyugdíjasok és özvegyek igazolványai után a 16 pengő téritmény az igényjogo­sult által, avagy a vármegyei háztartási alapból lesz megtérítendő, külön rendelet fog intézkedni. Felhívom tehát megnevezett érdekelteket, hogy a mennyiben vasúti arcképes igazolványuk érvényesítésére igényt tartanak, úgy azokat egyelőre 1 pengő, illetve a 10 éven felüli gyermekek igazolványa után fizetendő 16 pengő pénzjeggyel együtt Spisovszky Imre vármegyei irodatisztnek (földszint 19. sz.) legkésőbb 1930. évi január hó 4-ig okvetlenül adják át. Sátoraljaújhely, 1929 dec. 23. Bernáth Aladár alispán. Nvnmllllnü a lanfnIaiHnnnc • 7pmnlón Idínvuni/nmrt« óo InntrtaHó r I hoifliuat CjlnriilÍ9iiili»lii FslalAi IrioHA1 CTa-lovKrovi Oán r I InamM

Next

/
Thumbnails
Contents