Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-12-24 / 85. szám
4 oldal. ZEMPLÉN 1929 december 24 Hirdetmény. Klein Fülöpné csődügyében a csődválasztmány határozata alapján a nevezett cég követelései árverés utján fognak értékesíttetni. Az árverést az alulírott tömeggondnok a j. évi december hó 31-ik napján délután 4 órakor tartja meg, Sátoraljaújhelyben dr. Székely Albert csődválasztmányi elnök irodájában. A követelések összege a cég könyvei szerint 6000 pengőt meghaladnak, a kikiáltási ár 200 pengő, a kikiáltási áron alóli ajánlat csak a csődválasztmány utólagos jóváhagyása mellett fogadhátó el. E könyvkivonati követelések valódiságáért és behajthatóságáért a csődtömeg nem szavatol. A követelések jegyzéke irodámban megtekinthető. Sátoraljaújhely, 1929. december 22. Dr. Oláh István csődtömeggondnok. —- Több bézimnnkát karácsonyra ! Még akkor is, ha könnyen uralkodónak tartanak, ki kell mondanom: a mai asszonyoknak és leányoknak karácsonyra több kézimunkát kellene készíteni. Oh, igen jól ismerem ellenvetéseiket ! Nincsen idó! Azonban több időnk volt nekünk régebben ? Nem voltak gázkályháink, sem villanyvilágítás, még kevésbé villamossággal hajtott háztartási eszközeink. Minden munka több fáradságba került. És mégis hosszú estéken át ültünk kézimunkáinknál, az öröm csendes előérzetével, mert örömet akartunk okozni. Ön azt véli, hogy nem szükséges a régebbi évek esztelenségét megismételni. Hogy a kereset utáni hajsza megköveteli a jogát, hogy az általános elszegényedés érezteti befolyását, hogy nem minden asszony iparművész. Nem mondok ellent. Ellenkezőleg. Épen azért, mert szegények vagyunk, arra kellene ügyelnünk, hogy az ajándékok sokba ne kerüljenek, hanem azon kellene lennünk hogyajándékainkat saját munkánkkal értékesebbé tegyük. Nem szükséges, hogy időt pazaroljunk. A tümunkák elkészítése ma már nem vesz annyi időt igénybe és nem kerül annyi fáradságba, mint régebbi években. Egyéb villamos eszközök mellett a vilamos Singer-varógép is rendel kezésünkre áll. Varrás- és himzési minták mindenütt kaphatók és igy nem szükséges, hogy mi magunk művészek legyünk. A tümunkát évszázadokon át értékesnek és szépnek tekintették, értékét és szépségét pedig ma sem veszítette el j Hímzés- és varrásoktatást minden ! Singer-üzletben, helyben Rákóczi ! u. 19 sz. alatt levő fióküzletben is, teljesen költségmentesen lehet kapni. Csak időt és fáradságot kell vennünk. Ezért újból : több kézi- • munkát karácsonyra. — Legjobb fővárosi napi- j lapok a Nemzeti Újság és Uj Nemzedék Intelligens, diplomás urinő német, francia nyelvet tanít a legmagasabb kiképzésig. — Ajánlatokat „Kiváló eredmény“ jeligére a kiadóba kér. UJ KEDVEZMÉNY Ezen lap előfizetőinek megelégedésére nyújtott 20°|„ kedvezményt szobaárainkból 10°|0 kedvezményt olcsó éttermi árainkból (menüt kivéve) módunkban van az ÚJSÁG kiadóhivatalával létesített megállapodás alapján kibővíteni a Magyar kir. Operaház Nemzeti Színház Kamara Színház előadásaira szóló mérsékelt áru jegyekkel. Tekintettel a nagy keresletre, kérjük a szoba- és színházjegy rendelését két-három nappal előbb velünk közölni. Szálloda Budapest, VIII., Baross-tér 10 szemben a Keleti pályaudvar érkezési oldalával. (Nincs kocsiköltsége.) Park IfyomdaliBlyiségünli Vármegyeház 11-ik udvar első emelet. fi Dohánygyár sarkán lévő HIRQETflDSZbOP, mely sütemény, cukorka és gyümölcs árusítására alkalmas, azonnal bérbeadó Értekezni a Magyar Hirdető Iroda fiókjánál vármegye- háza II. udvar. 2015/1929. vh. sz. Árverési hirdetmény. 160 pengő tőke, ennek 1927. évi május hó 11. napjától járó 8 százalék kamata és eddig összesen 96 P 90 fill, perköltség erejéig a saujhelyi kir. járásbíróság Pk. 10298/1929. sz. végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1929. évi okt. hó 8-án biróilag lefoglalt és 7650 pengőre becsült ingóságokra az árverést — azon foglal tatók követelése erejéig is, akik törvényes zálogjogot nyertek — elrendeltetvén, annak Sátoraljaújhelyben Wekerle tér 6., Kazinczy u. 11. és 22. szám alatt leendő megtartására 1929. évi december hó 27-ik napjának d. e. 11 óráját tUzöm ki, amikor a foglalás alatt lévő gyászkocsik, bútorok, koporsók a legtöbbet Ígérőnek kész- pénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, el fognak adatni. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi illetéket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1929. nov. 27. Gáli Vilmos kir járásbiróságl végrehajtó a ÓlísmisMi isacaMMmraKMawwairagwwws^tMram^ . szenzációs cikksorozatát Mindennap egy teljes nagy riport. Hires kalandok, szerelmek, büneietek. Minden rikkancsnál és minden trafikban kapható. Nyomtatott a laptulaidonos : ZemDlén könvvnvomrir én lankiadó r. t. betűivel Sátoraliauihelv. Felelőn kiadó ? Sn»ntovftroui r»A»n r t ion»aatA