Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-02-24 / 15. szám

2 old»: ZEMPLÉN 1929 február 24. fi Közmüvek az áram- számlálók (villanyórák) működése ellen emelt min­den esetleges panaszt vizs­gálat tárgyává tesz és orvosol Mióta az uj villanygyár meg­kezdte az áramszolgáltatást, de méginkább mióta sor került az uj áramszolgáltatással kapcsolatos számláknak a fogyasztókhoz való eljuttatására, a fogyasztó közönség köréből nagyon sok panasz me­rült fel a számlák összege ellen. A fogyasztók összehasonlítást tesz­nek a régi s az uj telep áram­szolgáltatásának, hasonló beren­dezkedés mellett, megfelelő idő­tartamokról kiállított számlái között és sok esetben úgy találják, hogy az uj áramszolgáltatás számlái az említett feltételek mellett is maga­sabbak, mint a régi áramszolgál­tatás számlái. A közönség érdeké ben azért az erre legilletékesebb helyre, a Közmüvek vezetőségéhez fordultunk felvilágosításért s on­nan a következő információt nyertük: — „A városi Közmüvek igazga­tósága közli az áramfogyasztó közönséggel, hogy a városszerte elterjedt azon híresztelés hogy az uj áramszámlálók túlsókat mutat­nak, minden komoly alapot nél­külöz. — Az áramszámlálók teljesen újak s azokat a Qanz-féle villa­mossági rt., a világ legelső elek­tromos gyára szállította. — Az áramszámlálók helyes regisztrálásáról maga a fogyasztó­közönség is meggyőződhetik, ha meggyujt egy 100 wattos izzó­lámpát, ennek 1 óra alatt 1.25 kw óránál többet fogyasztani nem szabad. Ezt a mérést lehetőleg a nappali órákban kell végezni, amikor más izzólámpa vagy egyéb fogyasztó test nincs bekapcsolva. — Felkérjük a t. áramfogyasztó közönséget, hogy akár az előbbi mérés vagy pedig egyéb tapasz­talatok alapján az a gyanúja tá­naszukat a városi Közmüvek iro­dájában bejelenteni. Mi mii ha esetleges panaszaival a müvek vezetőségéhez fordul Málnási Mária természetes alkalikus sós savanyuviz. • Legjobb gyógyszer köhögés és rekedtség eseteiben. Vezérképviselet: Domus r t. Budapest, V., Nádor ucca 34. Mindenütt kapható ! fi kultuszminiszter tanítói üdülési és gazdasági iskolai célokra megvásárolta a Kovács-villát Amint lapzártakor értesülünk, a közoktatásügyi kormány olyan el­határozással sietett nehéz helyzet­űén sínylődő határszéli városunk megsegítésére, amelynek súlyát s a jövő fejlődésre kiható jelentő­ségét e pillanatban nem tudhatjuk eléggé méltányolni Gróf Klebels- berg Kunó vallás és közoktatás­ügyi miniszter arról értesítette Szé<l Józsefné főispánnét, mint a Mansz fővédnöknöjét, hogy a zempléni és abauji tanítók üdülési s a sátoralja­újhelyi rám. kát. polgári leány­iskola háztartási és gazdasági ok­tatási céljaira megvásárolta a Szár völgyben fekvő Kovács villát a hozzá tartozó belsőség és szőlő vei együtt. Ezen elhatározásnak jelentősége elsősorban abban rej lik, hogy rést ütött azon a kor­mányzati elven, mely szerint ha­társzéli fekvésű helyeken jelentő­sebb beruházások lehetőleg nem eszközölhelők. Óriási jeleniősége van továbbá Ujhely üdülő várossá fejlesztése szempontjából, mert kiinduló pont­ját képezheti a város ily irányú törekvéseinek. Gróf Klebelsberg Ku,nó vallás- és közoktatásügyi miniszter a legmélyebb s a leg­igazibb hálára kötelezte ezen el­határozásával városunk közönségét s reméljük, hogy a város vezető­sége megfelelő módon fogja ezt a miniszterrel szemben kifejezésre juttatni. S a legmélyebb hálára vagyunk kötelezve Széli Józsefné főispánnéval szemben, aki annyira sújtott városunk érdekeit nemesen érző szivébe zárta s szinte állandó heroikus közdelmet folytat boldo­gulásunk feltételeiért. Módját fog­juk ejteni, hogy e nagyszerű el határozás közelebbi részleteire még visszatérjünk. *r--r* T* -T""t -cr* TV'*' tarn » V? lAmwprf — Személyi hír. Zemann Zoltán tállyai lelkész az Országos Rádió Bizottság felkérésére f. hó 24-én, vasárnap Budapesten evan­gélikus rádiós istentiszteletet tart. Ez az első alkalom, hogy a rádió zemplénmegyei lelkész által tartott istentiszteletet közvetít. — A ZenipléuvórmeKyei Jleiiíócgj emül«'» hétfőn délután 3 órakor a városháza tanácster­mében tartja alaku ó ülését, ame­lyen Urbanics Kálmán országgyű­lési képviselő vezetésével fővárosi kiküldöttek is részt vesznek. A Mentőegyesület mindenben a kö zönség érdekeit szolgálja, miért is Olcsó élelmiszer-akciónkat tovább folytatjuk! Minden köztisztviselő és tag vásároljon a IHapr Köztisztviselői! Fogyasztási-, Termelő- és Értékesítő Szövetkezete sátoraljaújhelyi árudájában Telefonszám : 172. remélhető, hogy városunk közön , „ sége az alakulást a legnagyobb KERIEAFÖSZER . A MOST ML. receptet t; SZÍNES figyelemmel fogja kisérni. — Kifogytak a fedetlen HxOlOk. A Gazdasági Egyesület hivatalos közleményben számol be a ledetlen szőlőket ért fagy­kárról, Az Egyesület felkérésére Sándor Béla hegybíró 16 külön­böző dűlőből küldött be vessző­ket, amit a szokásos módon vet­tek vizsgálat alá. A vesszőkben kár nincs, azok egészségesek. A rügyeken az első tekintetre nem észlelhető íagykár, ellenben a kettémetszés után állapítható meg, hogy a rügyek teljesen s kivétel- nélkül tönkrementek, azok ter­mést hozni ez évben nem fognak Az alvó szemek ki fognak hajtani, de ezektől kevés termés várható. E megállapítás elsősorban Sátor­aljaújhely és Monokra vonatkozik. A tokajhegyaljai fedési módszer­rel azonban nem védik meg kel­lőképen a szőlőket, ami valószí­nűvé teszi azt, hogy a fedett gP^PEST VIIUMHJ.25 szőlőkben is nagy a kár. Kérdést PUSZEBESNÜ. 'ifiíS.föRDUUON KföVETLEN HOZZÁMK DiOETKERAjnlw . , , _ . „ ,,, A12/receptettartalmaz intéztünk Sándor Bélához, akitől 8Ütcmény ?„ dmü köny I *«yj| ffí? %% Chinoin gyártmányú faápolási szerek gyári áron. hawB&EK Közvetlen importált szép RAFFIA 1 í r Ív : ■ < y\ .'*■■■■■■ Bjdp >•' ; a Irgcicsább árahon beszerezhető és fix árakon előjegyezhető. hÚÍWiltéitraafcf' o-1 í •• ;■ : (• J : Philips flrúdpaflj, j bis és négy tfiltő rehtár Ibehyna testvérek vas-, fűszer- és műszaki Üzletében i S«tnr«ljini|he)jr. a fagykárokra vonatkozólag a következőket vettük: >A vessző­ket a Cepre, Mocsár, Boda, Tom­pakő, Melegoldal, Orémusz, Vióka Némahegy, Köveshegy, Bányihcg, Feketehegy és az Esztáva dűlői­ből metszettem. Valamennyinél azt állapítottam meg, hogy a íőriigyek teljesen feketék és ez- időszerint a helyzet, tekintve, hogy Tokajhegyalján a szőlők több mint kétharmada nincs, vagy rosszul van fedve katasz­trófádnak látszik. A szőlő való­színűleg ki fog hajtani az alvó és mellékrügyekból, de ha ecből termést remélhetünk, az számot­tevő nem lehet. Minden további következtetés egyelőre még ko­rainak látszik. — Megérkezett, a mentő autó. Péntek délután megérke­zett városunkba a mentőautó és ezzel most már ki van zárva az, ami a napokban is előfordult, hogy a rendőrnek az uccán ösz- szeesett, összevérzett beteget a városi szemetesszekeren kellett kórházba szállíttatni. A mentőautó Sátoraljaújhely és szomszédos köz­ségek rendelkezésére áll és a men­tőorvosi szolgálatot az Erzsébet közkórház orvosai látják el. A mentőautót elsőizben szombat reg­gel vették igénybe, amikor egy mérgezéses esetnél vonultak ki. — Börtönre Ítélték az nj helyi üzletek fowztoga­i«l). A sátoraljaújhelyi kir tör­vényszék Emödy- tanácsa tárgyalta Nagy Lászlóné sajókazínci, Szil- vási Sámuelné sajóecsegi asszo­nyok büntető ügyét, akik a vád szerint 1927 június 18 és julius 19-én Sátoraljaújhelyen Klein Kál­mán üzletében harminc méter selymet, Mermelstein Izidornál 46 méter diszcsipkét egy ismeretlen kereskedőnél fej kendő, kabát és asztalterítőt, a Keresztény Kisgaz­dák Szövetkezetében csokoládét loptak. A vádlottak teljes tagadás­ban voltak és alibit igyekeztek igazolni. Ezzel szemben kitttnt, is ingyen és bér Rádiósok i Abszolút jó, i készülékek terv sét, átalakításéi katrészek meg anódpótiók és ti vállalja JViüller rád Budapest, V Ql \ KAW SINGER V RÉSZVÉNY ««toífllj RMcóosi Sárospatako 103/b. sz. alatt konyha, előszói szoba, konyha ségből szabadkéz Értekezni lehet tulajdonosnál Rákóczi Legszebben öiD.RaHoü5ZhvSi Bercsényi t

Next

/
Thumbnails
Contents