Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-02-10 / 11. szám

2. oldal Z E MP V E K Vitéz pávai JKátyás Sándor előadása Péntek este magasrangu ven­dégei voltak városunknak. Vitéz ! pávai Mátyás Sándor ny. tábornok» vezértanácsnok, az Országos Test- nevelési Tanács társelnöke, vitéz Szobotich Emil ny. tábornok, ke­rületi testnevelési felügyelő és | Mokcsay Dezső ny. vezérkari ezre­des társaságában érkezett ide, hogy vetitett képekkel és filmekkel ki­sérve előadást tartson a testne­velés szolgálatában. Az előadás a zsúfolásig megtelt mozgószinházban folyt le. Beve­zetőül a leventezenekar a Himnuszt játszotta, ezt követően tartotta meg előadását vitéz pávai Mátyás Sán­dor. A testnevelés érdekében tar­tott előadás szórakoztató, tanító és példákkal szemléltető volt és bizton hisszük, hogy Zemplénvármegye testnevelésére a jövőre nézve nagy hatással lesz. Az illusztris előadót a közönség meleg ünneplésben részesitette. — ; A mindvégig élvezetes és tanul­ságos előadás befejezéseképen a zenekar a Hiszekegyet játszotta el. i Csütörtök délben nagy tűz pnsztitott az yírpád nccán Ha végiglapozzuk Sátoraljaújhely városának régi írásait, azt állapít­hatjuk meg, hogy Sátoraljaújhely a régi időkben átlag minden ne­gyedik évben leégett. Most négy évvel az 1925. évi nagy tűz után, csütörtök délben ismét az elham vadás veszedelme fenyegette az egyik városrészt. A tűz az Árpád uccán, a Bet- telheim-féle házban, az Első Ma­gyar Részvénysör raktárhelyiségei fölött tombolt teljes erővel. A tűzoltásra nézve szinte lehe­tetlen idő uralkodott. A hőmérő mínusz 18 fokot mutatott s a ke­mény északi szél viharszerüen tombolt. A tüzet a tüzoltóőrtoronyban vették észre. Előbb csak kémény- tüz volt, oe a szikra felgyújtotta a zsindelytetőt. átkapott a szomszédos ház mellék­szárnyára is A veszedelmes tűzhöz Benkő Sándor százados vezetése alatt kivonult a honvédség is A másfél óráig dühöngő tűz lokalizálása emberfeletti munkát követelt s ha az autófecskendő nem állott volna rendelkezésre, egy teljes városrész pusztulásáról szá­molhatnánk be. Az oltás nehéz­ségeit mutatta az is, hogy a tűz­oltókon valósággal csonttá fagyott a ruha és jégcsapok lógtak le róluk. Állandóan komoly veszedel met jelentett ez az Ítéletidő derék tűzoltóinkra, akiknek önfeláldozó munkája a legnagyobb elismerést érdemli. TT T* TT°» "m ■'Ej*— «•áss»- «3» iww reCmrf j It Alto»! Jeiiff j A magyar szellem, a magyar irodalom, a magyar újságírás nagyjainak egyik legnagyobbikát gyászoljuk mély­séges megilletődéssel: Rákosi Jenőt, nemzeti géniuszunk egyik legszélesebb szárnyú sasát, aki immár tulszáilt a földi lét hatá­rain, hogy elfoglalja reáváró he lyét a magyar nagyságok panteon­jában, halhatatlan testvérei között. Gyászolja őt az egész széttépett magyar társadalomban csonka városunk közönsége is, melynek utolsó köztűnk létekor, megindulva szerencsétlen sorsunkon, azt a nagy tanulságot tárta föl, hogy nincs más magyar mentőerő, mint a szakadatlan emberi törekvés felemelő hatalma, nincs más ments­vár, mint a szeretettel ölelkező összeforradás a megpróbáltatások elviselésében a bizton elkövetkező jobb magyar jövő felé tartó utakon. A küzdő és bizva bizó magyarok örök típusa marad s bizonyára nagy szószólónk lesz az égi tró­nus zsámolyánál a magyar igaz­ság diadalának kikönyörgésében. — flnnepl mise, XI. Pius pápa koronázásának évfordulója alkalmából vasárnap délelőtt 9 órakor a róm. kát. templomban Páyer Ferenc ap protonotárius, püspöki helynök ünnepi szent misét pontifikái. A tűzoltóság vitéz Zombory József főparancsnok és Galambos Béla alparancsnok vezetése alatt a leggyorsabban érkezett a tűz szín­helyére, ahol azonnal üzembe he­lyezték a motorfecskendőket. A tűz — A Kazinczy Kör zene­estije. Csakis a szibériai hideg­nek tulajdoníthatjuk, hogy a Ka- zinczy-Kör csütörtöki zeneestéjére nem telt meg a vármegyeháza nagyterme, hogy zsúfolt ház adjon méltó visszhangot arra a gyönyörű zenei élményre, melyben az est szereplői a közönséget paz »r bő- ! séggel részesítették. Becht József, \ Haydu István és Kolos Richárd -- j igazi nagymesterei a klasszikus í zenének — a válogatott program í minden egyes számát káprázatos j technikával, minden hangulatot i kifejező erővel, mélységes művé­szettel interpretálták, a legtelje­sebben kiérdemelve azt a viharos óvációt, mellyel a közönség a ze­nei tökéletesség produkcióit ho­norálta. — A Hegyközig víila«zt- mányi üli««. A Sátoraljaújhe­lyi Egységes Hegyközség péntek délután dr. Oláh István uy. kú­riai bíró elnöklete alatt választ­mányi tagok kívánságára hivta össze ezen ülést, amelynek célja az, hogy a szőlőkölcsönre vonat­kozó hirdetmény első szakaszá­nak módosítását, illetve enyhébb alkalmazását kérjék. Elénk vita után azt a határozatot hozták, hogy a választmány azon kére­lemmel iordui Széli József kor­mánybiztoshoz, hogy a kölcsön­ben az 1914. év után szerzett szőlők birtokosai is részesüljenek és abból csakis a konjunkturális szerzemények jó anyagi körűimé • nyék között lévő birtokosai zá­rathassanak ki. A választmány a helyi bizottság hegyközségi ki­küldöttjeként Hericz Sándor és Róth József dr. tagokat delegálta, akikhez a kormánybiztos — elő­terjesztés alapján — még két szőlőbirtokos tagot és egy elnö­köt nevez ki. Az ötös bizottság a megalakulás után azonnal meg­kezdi működését. — A HffttiiNz ««»délutánját február 12-én, kedden délután fél 6 órakor tartja a szokásos keretek között a Molnár István uccai Nemzeti Kaszinó helyiségében. A kaszinó vezetősége a legnagyobb előzékenységgel engedi át a szük­séges helyiségeket a Mansz cél­jaira. Az eddigi nagy távolság most már nem lesz akadály a ta­gok előtt, hogy a teadélutánokat minél nagyobb számban keres­hessék fel. — Jótékonycéln színleld adds a Váro*f Színházban. Nagy érdeklődés előzi meg a sátoraljaújhelyi izr. Nőegvlet feb­ruár 18-i jótékonycélu előadását, amelynek érdekében a vezetőség és a tagok fokozott mértékben fáradoznak. A jótékonycélu mü­1929 február 10 kedvelői szinielőadást a Városi Színházban tartják és Az ügyvéd és férje c. 3 felvonásos vígjáték szerepeit dr. Székely Lászlóné, dr. Glück Sándorné, Fenyő Lili, dr. Klein István, dr. Reichard Ervin és Gecsei László játszák. — II« lúlotÁH. László fi Lászlóné született Keller Anna Lászlód László ny. ut biztos neje f. hó 9 én, 70 éves korában elhunyt. Temetése hétfőn délután 8 óra­kor lesz a Fürdő u. 6 szám alatti gyászházból. — A Szociálist Ulászló Társulat helyi szervezet f. hó 10-én, vasárnap d. u. 4 órakor jótékonycélu műsoros teadélutánt tart a Katolikus Olvasókörben. — A tállyai r. kath. ol vasúkor február 10-én, vasár­nap este 7 órai kezdettel, 20 éves fennállásának jubileuma al­kalmából szinielőadással egybe­kötött táncmulatságot rendez. A délutáni litánia után a gönci ónk. tűzoltó testület teljes zenekara bemutatja hódolatát a Magyar Orpheus: Lavotta emlék müve mellett. Tárogató szóló és a Him­nusz eléneklése után a zenekar a város főbb útvonalain distfel- vonulást rendez. — Újhelyi»«» 1« terjed a* iofluenza Az enyhejlefolyásu influenza megbetegedések most már városunkban is elég gyako­riak, sőt újabban a városi tiszti főorvoshoz beérkezett három sú­lyos szövődményes influenzáról szóló bejelentés is. — Ingyen«* iwmerelter­jeftxtft eiüadá*. A Társadalom­biztosító ingyenes ismeretterjesztő előadásainak során vasárnap dél­után, a polgári leányiskola torna­termében dr. Varga Béla főorvos az anya és csecsemővédelmi in­tézmények népegészségügyi jelen­tőségéről tart előadást. — Farsang. A Lavotta Pol­gári Dalkör farsang utolsó vasár­napján a Kát. Olvasókör helyisé­geiben este 8 Órai kezdettel mű­soros esttel egybekötött bátyus táncmulatságot rendez. A műsoros est és táncestélyen — amelynek tiszta jövedelme a kotta-alapot növeli — a Lavotta-zenekar mű­ködik közre. — tltenfinfa gynaattle*- IAí! Unghváry József faiskolája Cegléd. Oktató nagy árjegyzék ingyen. r~ ............................................ VÁROSI A Városi Vigadóban (volt Vörös Ökör) Szolid árak! VIGgQÚ VENDÉGLŐ megnyílt az Étterem és a Sörcsarnok Figyelmes kiszol­SÁTORALJAÚJHELY Délelőtt Változatos Villás reszeli, délbeu menü l P gálás. Abonensek­■ 60 fill, az étlapból szabadon Választott ételekbőj nek nagy árén­TULAJDONOS Esténkéit állandóan cigányzene Állandóan frissen csapóit részvénysörök gedmény VENESZ JÁNOS mr PARAGEkZIUSIDÉNYSÖR GSAPObAS “öl- . . • • -

Next

/
Thumbnails
Contents