Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-06-26 / 45. szám

Hatvanadik évfolyam. 45. szám. Sátoraljaújhely, 1929 junius 26. Megjelenik hetenként kéteier eaerdán ée exombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. ndv) Elfiflxetéel ár: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. NyUttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Báró MAILLOT NÁNDOR FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. ax&m. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen A demors és az optánsDgy Hetek óta turbálják a köz­véleményt a kisantant-államok lehetetlen demarsukkal. Hajá­nál fogva előrántott ürügy alatt kötöttek bele Bethlen Istvánnak a hősök emlékének leleplezése alkalmával mon­dott beszédébe, melyet még a kisantant eddigi főprotek- torai, a francia lapok is tel­jesen korrektnek és szabatos­nak nyilvánítottak. Olyannak, amely sem háborús hajlan­dóságot, sem más erőszakos cselekménnyel való fenyege­tést nem tartalmaz, csak pusztán azt az óhajtását a magyarságnak, hogy vissza- kivánja a régi Magyarország határait. Most aztán kiviláglott, hogy ennek az erőszakos demars- hajszának mi volt a voltaké- peni célja. Semmi egyébb, mint hogy kellő hangulatot teremtsenek kisantanték Ma­gyarország ellen az optánsügy tárgyalásának holtpontrajutá- sára. Erre kellett az izgalmas hü-hó, mert úgy a csehek, mint a jugoszlávok sajátságos­képen előre tudták, hogy a Bécsben folyó tárgyalásoknak meg kell hiusulniok. A puska azonban minden valószinüség szerint visszafelé fog elsülni. Az összes európai lapok-ezek között legelsősor­ban a francia külügyi poli­tika céljait szolgáló Temps napirendre tértek a demars felett, ami azt jelenti, hogy akaratuk ellenére, sőt azzal ellenkezően kedvező hangulat keletkezett az indokolatlanul megtámadott Magyarország­gal szemben. Ennek a han­gulatnak hatása alatt robbant ki a hir, hogy a bécsi tár­gyalások eredménytelenül fe­jeződtek be s az esemény glosszálásából egyre nyilván­valóbbá válik, hogy az euró­pai közvélemény, nem osztja azt a hiedelmet, mintha ez Magyarország hibájából kö­vetkezett volna be. A tárgyalások meghiúsu­lása nem ér minket váratla­nul, mert hisz a magyar köz­vélemény hosszú évek óta tisztában van azzal, hogy aligha fog megegyezhetni Romániával, amelyben édes­kevés hajlandóság van arra, hogy a trianoni szerződésben a mi javunkra foglalt kötele­zettségeit teljesítse. Minden egyes tárgyalás újra és újra bebizonyította ezt s nálunk senkisem ül fel azoknak a stereotyp nyilatkozatoknak, melyekkel román részről a megegyezésre való hajlandó­ságot akarnák elhitetni. Most tartotta Eperjesen a fel­vidéki magyar keresztény szocia­lista párt ottani helyi szervezete tisztújító évi rendes közgyűlését, melyen dr. Franciscy Lajos és dr. Grosschmid Géza szenátorok is megjelentek. Dr. Franciscy Lajos nyitrai ka- nonok-prelátus szenátor erős sza­vakkal ostorozta a mai kormány­zati rendszer hibáit, sürgette a régi megyerendszer visszaállítását és ismertette a cseh nemzeti szo­cialisták szándékait, akiknek leg­főbb célja a kormányrajutás. Ezért közeli lehetőség a parlament fel­oszlatása és az uj választások ki­írása, melyekre a legnagyobb ösz- szefogással már ma kell a magyar pártoknak is felkészülniök. Dr. Grosschmid Géza szenátor a cseh kormányzat áldemokráciá- ját ostorozta s rámutatott a ma­Leszállitottáli a zempléni községek községi pót- adúját Pénteken délután fejezte be munkáját a megyeházán az a miniszterközi bizottság, amely a községi pótadók mérvét volt hivatva felülvizsgálni. A bizottságban a belügyminisz­Mi nagyon jól tudjuk, hogy ők csak kapni szerettek, de a legridegebben elzárkóznak mihelyt valamit adni, vagy teljesiteniök kell. Mindazon­által külügyi kormányunk minden pesszimizmusunk el­lenére is megadja a módját annak, hogy valamelyes meg­egyezés sarjadzék ki az évek hosszú sora óta húzódó tár­gyalásokból. Nem zárkózik el tehát attól, hogy ha ez- időszerint nem is jött létre megegyezés, ne kezdjen uj tárgyalásokat, amennyiben a Népszövetségnek az volna az álláspontja, ami előrelátható is, hogy dűlőre juttassák az optánspert. gyarországi külpolitikai orientáció újabb alakulásaira, melynek alap­ján remélheti a Felvidék magyar­sága is kisebbségi sorsának jobb'- rafordulását. Ezért el kell hallgatni — mon­dotta — nálunk is minden párt és felekezeti viszálynak s a ma­gyarság boldogulását türelem­mel, kitartással, bizalommal és egymás iránti megbecsüléssel kell szolgálnunk. Szükséges ehez a magyar pár­tok egymáshoz való viszonyának rendezése, mert ezáltal érhetjük el, hogy kisebbségi jogaink meg­valósuljanak. Az eperjesi gyűlés máris erős visszhangot keltett a Felvidék ma­gyarsága körében olyan értelem­ben, amelytől a magyar pártok közös plattformra helyezkedése biztosan remélhető. tériumot Kőrössy Sándor min. titkár, a pénzügyminisztériu­mot Tószögi József dr. min. tanácsos, a belügyminiszteri számvevőséget pedig Jármy András osztályfőnök képvi­selte, mig a vármegye részé­ről Bernáth Aladár alispán vett részt a tárgyalásokon Cselt István számvevőségi főnökkel együtt. A bizottság 33 zem­pléni község költségvetésével foglalkozott, amelyek ugyanis 50%-on felüli pótadóval sem tudták pénzügyi egyensúlyu­kat megtalálni. Ezeket téte­lenként felülvizsgálták és re­dukálták úgy, hogy legfeljebb 75°/o pótadó szedését enge­délyezték. A pótadó kulcsá­nak megállapításával egyide­jűleg megállapították azt is, hogy a vármegye alispánja az egyes községeket a köz­ségi alkalmazottak fizetési alapjából mily összegű segély­ben részesítheti. A tárgyalások részletes ered­ménye a következő : Alsóbe- recki pótadója 75%, a javára kiutalható segély 4670 P, Fel- sőberecki 75%, 3010 P, Ka­ros 75%, 3373 P, Bodrog- olaszi 75%, 5176 P, B.-Sára 75%, 1562, B.-Zsadány 75%, 5528 P, Tolcsva 54%, Vajdácska 75%, 894 P, Bod- roghalom 75%, 3030, P, Vég- ardó75%, 2623 P, B.-Kisfalud 54%, Cigánd 60%, Karcsa 75%, 3571 P, Pácin 75*/., 1279 P, Zemplénagárd 75%, 1084 P, Révleányvár 75%, 1180 P, Bodrogkeresztur 75% 623 P, Erdőbénye 70%, Olaszliszka 44%, Hernádné- meti 58%, Kesznyéten 64%, Megyaszó 50%, Mád 74%, Mezőzombor 55%, Ond 75°/®, 1913 P, Rátka 75%, 2647 P, Golop 46%, Taktaszada 75%, 1680 P, Tállya 75%, 4626 P, Legyesbénye 66% és Bekecs 61%. Tisza-Szálloda Budapest, VII. Baross-tér 19. 1 pár lépés a Keleti pályaudvartól. Kényelmes, csendes, tiszta szobák már 3 P-től kaphatók. felvidékiek találkozó helye A magyar pártok: összefogása a Miden

Next

/
Thumbnails
Contents