Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-05-08 / 33. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1929 május 8. — l<eninagtei'nieléNÍ ak dó. Az őszi vetés egy részének etfagyása következtében a föidmi- veléstigyi minisztérium többek kö­zött azt is ajánja a gazdáknak, hogy a kiszántott vetések helyébe növényolajmagvakat vessenek. Az ország 300 vagon lenmagolajat importál, ami mintegy 1000 va­gon lenmagnak felel meg, holott e mennyiség egy tizede sem ter­mett meg az ország határain be­lül, bár a két magyar gyár kapa­citása feleslegessé tenné a kül­földi behozatalt. Az olajmagvak termelését nemcsak az a körül­mény indokolja, hogy pld. a len­mag még vethető és többnyire már a búza aratása előtt betaka­rítható, hanem az is, hogy a ke­nyérmagvak mai világpiaci árala­kulása mellett sokkal rentabilisabb- nak ígérkezik a növényolajmagvak termelése, mint eddig. Az állam holdanként 100 pengő előleg kölcsönt is ad a gyárakkal egyet­értőig a várható termésre, a két gyár pedig ezenkívül a beszállított magvak arányában igen értékes erőtakarmányt, főleg a tehenésze­tekben szükséges olajpogácsát ad előnyös feltételek mellett a ter­melőknek. A gyárak azt hiszik, hogy ebben az évben, különösen eredményes lesz a földmivelés- ügyi minisztérium propagandája és jóval nagyobb mennyiségű lenmagot dolgozhatnak majd fel, mint múlt éven. — „Féláru utazás“ Mis­kolcra. Mint ismeretes, a hét­végi menettérti jeggyel Miskolcra is lehet utazni, azonban Tapolcán, vagy Lillafüreden igazolni kell a látogatást. A tapolcai látogatókra azonban kellemetlen meglepetés vár ezidőszerint, mert az igazol­ványért 3 pengő kiállítási dijat kérnek. Ilyenformán korántsem lehet féláru jeggyel utazni Mis kolera, vagy legalább is nem Tapolcát, de Lillafüredet kell lá­togatni, ha a kedvezményt igénybe akarjuk venni. SIFOKT A Sac megnyerte a másod­osztályú bajnokságot. Sac.-S. Máv. S. C. 2:1(2:0) Vasárnap délután szépszámú közönség előtt folyt le az újhelyi futballderbi. A mérkőzésre mind két csapat a legerősebben készült fel, a Sac-ban ismét játszott Tu rosik, aki mindkét félidőben fő- erőssége volt a védelemnek, mig a Máv. csatársorban a katonák, Bede és Vaskó, akik közül az utóbbi volt eredményesebb. A SAC Turosik (11-es) és Brezovszky II. gólja révén már az első féli­dőben biztosította győzelmét, a Máv. az utolsó percekben Vaskó révén szépített az eredményen. A SAC. az ellenfél kapuja előtt volt nagyon jó, mig mezőnybeli játéka nem elégítette ki híveit. A Máv. a mezőnyben jobb volt a Sac-nál különösen az első félidőben, de kapu előtt teljesen veszélytelen. A mezőny legjobb embere Csubák S. Máv. kapus volt, aki a Sac csatársor szebbnél-szebb lövéseit kiválóan védte és ezzel a sok­kal súlyosabb vereségtől mentette meg csapatát. A biró Kerekes (Miskolc) volt, akinek ítélkezései igazolták azt, amit már leszöge­zett több Ízben is az újhelyi közönség, hogy a kerület leggyen­gébb bírója. Keresek Zemplén bármelyik részén 500-1500 holdas bérletet, lehet erdős birtok is. Rész­letes leírást, valamint bérleti feltételeket kizárólag tulajdo­nostól kér Faraszkay Péter földbirtokos, Gáva, Szabolcs m. nagymérvű emelkedése elveink helyességét igazolta. - Elvűnk olcsón a legjobbat nyújtani 1 E lap előfizetőinek támogatását hálásan azzal kívánjuk viszo­nozni, hogy emelkedő kiadá­saink dacára 20Vot adunk hatóságilag megállapított szobaárainkból. io°!o-ot olcsó éttermi árainkból (P 1.50-es menüt kivéve). SEMMI kocsiköltsége nincsen, mert szemben vagyunk a Keleti Pályaudvarral. 1 Park fíagyszálloöa Budapest, VIII, Baross-tér 10 HHHUtljiniH­T. Cim! A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Értékesítő Szövetkezetének fiókárudájában és a „Vadászkürt“ Ping- Pong termében 1929 május 9., 10. és 11. napjain bemutatjuk ruházati osztályunk textiláru - mintagyü jteményét. Célunk az, hogy az ebben a városban lakó tényleges és nyugállományú köztisztviselők ugyanazokban az elő­nyökben részesüljenek, mint Budapesten lakó tagjaink. Ezért: budapesti versenyképes készpénz­árakon és hathavi részletfizetési kedvezménnyel árusítunk. Összes női-, férfi- és gyermekruházati cikkeink első­rendű minőségűek, divatosak és tartósak. Csakis olyan textil-cikkeket tartunk, amelyek gyári minősége elsőrangú. Kérjük, tekintse meg mintagyüjteményünket; vétel­kényszer nincsen. Tisztelettel: A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK FOGYASZTÁSI-, TERMELŐ- ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE. G CU “<U N o % S3 co o tu u* “cu !> C CD s M Cd c te si •o e ■c .O cfl t~ 3 O S o> c ed JO CO “cu c o aj E “CU Z < X CJ z o Cu cj Um CJ N co *o U* _ÉB r.n'éaCpcb mágiő öl tegjoabö&J KAPHATÖ : SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Sátorai,j auj hely Rákóoií ueoa 18 o> 03 ^ S3 T"1 'n co 2 — tO O “CU a; > c :o S 2 5 co CJ G <J CJ CO “CU iS 3 E o> .a 03 .. .5. o •CB JC £ S ___*o cn M WO o M WO o ő S g *§ z O ^7-s I " < M s E S *<0 T3 2 E Q. fa <u « $3 C N •o W r *o O U. H Ha a"«09' gondjai oannak- uagy U f“«° kereset^ nöuelheh \--S£ hogy.anLánya^k kW»“ ektkfc, *°í°íxt»»«*,Jwed«* mi terje»1 paflU bizf°s etre mindcn„nának- Tkokéi1 #ha‘*ria lan ls“l' megküld Még tat»''"»0 »'° lri“"el!)'kel ismer ,*iv«*en ct6 ”‘,/l a PALLADIS kSnyvoiztáíya Badapett, V., Álkotmdny-a. i. Mindennemű községi és körjegyzői nyomtatvány könyvnyomdánkban beszerezhető Nyomatott a laptulajdonos: Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Szentgyörgyi Géza r. t. igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents